A hétvégére ütemezett kóstolósorunk elég vegyesre sikerült, hiszen két bikavér mellé egy (majdnem) fajtatiszta újvilági és egy syrah-t csak nyomokban tartalmazó klasszikus villányi került, a felvezetőként bontott Beaujolais pedig csak fokozta a tematika tematikátlanságát. Előbbi konkrétan elvitte a műsort, utóbbi pedig kissé méltatlan módon, de remekül szolgált kóstolási orrtisztítóként; ez a fajta direkt gyümölcsösség ugyanis meglepően remek iránytűnek bizonyult az érlelési jegyekkel és erős hordóhatással kikövezett úton.

Nagyjából egy hónapja egy jóbarátom felhívott azzal a hírrel, hogy kapott egy 1999-es Disznókő és egy 2004-es Dúzsi bort, és ha van kedvem, megnézhetnénk, mennyire kezdte ki őket az idő vasfoga. Természetesen volt hozzá kedvem. Korábban egyikünk sem kóstolt ilyen idős száraz furmintot és ilyen idős szekszárdi vöröset sem, úgyhogy kíváncsian, de nem túl nagy elvárásokkal vágtunk bele a kóstolóba.

A természethű borkészítést zászlajára tűző Terra Hungarica az elmúlt szombaton harmadik alkalommal rendezte meg a Gerbeaud Házban a Borszalont, 30 magyar borász mellett több külföldi kiállítóval, több mint 150 borral. A rendezvény iránt mutatott komoly érdeklődést jelzi, hogy már elővételben elfogytak a jegyek, én jó előre megvettem a sajátomat. 

Már a kiállítók névsora is komoly színvonalat ígér évről-évre, amit az általam kóstolt borok igazoltak is. Természetesen most sem jutott rá elég idő, hogy mindenkinél kóstoljak, akinél eredetileg akartam, de a kitűzött terv nagy részét sikerült teljesíteni. Meglehetősen hullámzó részletességgel jegyzeteltem, úgyhogy aprólékos borleírások helyett inkább egy amolyan összefoglaló-féle következik.

Októberben jártam egy másik - ezúttal ültetett - kóstolón is a Bortársaságnál, ahol 2009-es prémium vöröseket mutattak be. Összesen hét bor került a poharakba, ebből öthöz különböző időpontokban volt már szerencsém korábban is, de kíváncsian vártam mit mutatnak ilyen illusztris társaságban. Kiegyensúlyozottan jó szintet hoztak a kóstolt tételek, a villányiak érezhetően lassabban fejlődnek, érdemes és érdekes lenne fél évente újrakóstolni a sort.

(akov) A fene gondolta, hogy humorizáló "álláshirdetésemre" akad épeszű vállalkozó. Pedig bizony akadt. Furmintfannak hívják és a hétről-hétre jelentkezik majd olvasmányos kóstolási jegyzeteivel. Fogadjátok nagy szeretettel!

Először is szeretném megköszönni a blogger társaknak a megelőlegezett bizalmat, nagy öröm, hogy részt vehetek a Borrajongó további működésében. Bemutatkozó posztként egy, a Bortársaság Lánchíd utcai üzletében a közelmúltban tartott rendezvény tapasztalatait osztanám meg. A Bortársaság október közepén egy kötetlen kóstoló keretében mutatta be az októberi kiadványukban szereplő borok egy részét, leginkább rajnai rizlingeket és 2009-es vörös cuvéeket. A fehérborok újdonságként kerültek be a kínálatba, a 2009-es évjáratból származó vörösek pedig egy 6 palackos válogatásban kaptak helyet. Közülük nem egy bor már szerepelt a blog hasábjain.

Kis késéssel én is beszámolok a Várban tett kiruccanásomról. Pénteken este sikerült feljutnom. A kellemesen meleg délutánra csípősen hűvös és szeles idő kerekedett. Nem éppen ideális fázva, szélben (illatok nuku) kóstolni, de idén csak ennyi jutott. Vasárnap is terveztem menni, de végül egy romantikus pinot noir szüret alattomosan elcsábított. No, de megbecsülve azt, ami van, álljon itt egy részletes tudósítás.

Üdv ismét a kedves olvasónak! Pár hét személyes okokból kimaradt, amire ugye korábban ilyen mértékben legalábbis nem volt példa, de a lényeg, hogy visszatértem :)

Jelen írás hátterét adó múlt heti kóstolónknak volt már egy előzménye. Dióhéjban annyi, hogy társaságunk kedves tagja, Bodomi beszerzett néhány jónak mondott moldáv bort, melyeket mind bordói fajtákból készítettek. Ő meg akarta nekünk mutatni ezeket, én pedig vállaltam, hogy sort szervezek köréjük. Az első részben tehát ebből az apropóból csupa fiatal vöröset, cabernet-ket, merlot-kat, bordói cuvée-ket vegyesen néztünk, magyarokat, külföldieket egyaránt, és az a helyzet, hogy a moldáv "vendég" bizony szépen muzsikált.

Most érkezett el tehát a folytatás, a téma ugyanaz, vegyesen bordói fajták, illetve házasításaik, innen is, onnan is, csak ezúttal csupa régebbi évjáratú bort gyűjtöttük csokorba, konkrétan 8 és 15 év közöttieket. Nagy tudatosságot nem kell elvárni ilyen korú borok esetén, az került a sorba, ami volt épp a készletben, vagy  épp hirtelenjében sikerült hozzájutni.

A kóstolás vakon történt

Pár héttel ezelőtti hazalátogatásom alkalmával szolnoki barátaim is szerveztek számomra egy nagyon érdekes kóstolót. Tíz év körüli magyar vörösborok kerültek a poharakba, mindenfelől válogatva. Nem titok, ezeket 7-8 évvel ezelőtt nagyon szerettük és izgalmasnak ígérkezett visszakóstolni őket ennyi idő elteltével. A borok ideális körülmények között voltak tárolva, ennek megfelelően valamennyinek tökéletes állapotban volt a dugója, amit a kóstoló előtt megnyugvással vettünk tudomásul. A borok 7 órát szellőztek palackban kóstolás előtt és 16-17 fokra hűtve kezdtük őket alaposabb vizsgálat alá venni.

Második merítés a szegedi borfesztről.

Hosszabb ideje készülődtem már philadelphia-i és new york-i borbarátaimnak magyar vörösborokat mutatni. Újdonságot nem mondok vele, hogy nehezebb dolgom volt a borok kiválasztásánál, mint tavaly a fehérek esetében. A koncepcióm az volt, hogy próbálok néhány magyar fajtából készülő tétel mellett a nemzetközi fajtákra is koncentrálni, hiszen a legkomolyabb magyar vörösek zöme jelenleg alighanem azokból készül. Még egy dolgot tartottam nagyon fontosnak: olyan tételeket igyekeztem kiválogatni, amelyeknél nem kellett azzal mentegetőznöm, hogy most ugyan nem az igazi a bor, de majd 3-5-10 év múlva milyen jó lesz (vagy lenne, ha el nem fogyna). Minden bor pihent legalább egy hónapot mielőtt felbontottam, és az első kivételével 4 órát szellőztek, igaz csak palackban. Ismét el kell hogy mondjam, hogy bizonyára maradtak ki remek magyar termelők pompás borai, de azok közül remélhetőleg következő alkalommal több is sorra kerül. Ezúttal ezeket a borokat kóstoltuk:

Kétezer-párszáz forintért vettem Tescoban. Első nekifutásra nem sokat mutat, némi semlgesebb piros bogyós gyümölcsösség, diszkrét fűszeresség, pörkölt magvak. Szájban közepes testű, jóivású korty. Alig közepes ízintenzitás, lazább szerkezet, alig közepes lecsengés. A párhuzamosan nyitva levő Clos du Mont Olivet Cotes du Rhone mellett kifejezetten szerénynek hatott. A palack mintegy fele a szokásos módon kisüvegekbe lett letöltve és néhány nap után vettem elő újra. Az első nap ismeretében nem voltak elvárásaim, de ekkor egészen jópofa volt. Málna, cseresznye, egészen izgalmas fűszeresség,  édesgyökér, gyógypemetefű, feketebors, vaníliarúd. Szájban az arányos, közepes méret mellett most teltebbnek tűnnek az ízek, fajsúlyosabbak a gyümölcsök, kifejezőbbek a fűszerek. A szerkezet továbbra se túl komoly, mondjuk senki nem is várta, ennek ellenére egy árnyalatnyit több anyagot villant ezúttal a kortyközép. Érintésnyi tannin, kanyarok nélküli, szélesebb savak, fokozatosan halkuló, közepesen hosszú lecsengés. Sima felszínek, jó egyensúly, jó inni. Első nap 4.5, következő alkalommal 5.5 pont. Nem tudom mi az oka a különbségnek. Fejlődés a nyitás után a kisüvegekben? Többé, illetve kevésbé gyökérnap a részemről?  Cotes du Rhone jelenléte, avagy hiánya? Ki tudja…Megvenném újra? Az első napi élményt nem, a másikat igen.

A karácsonyi egyveleg után megígértem, hogy időszakosan jelentkezni fogok hasonló poszttal, amelyben rövid értékelés mellett adok közre egy hosszabb borsort. A palackokkal itt-ott futottam össze vagy vacsorához bontogattam őket. Ebben aztán tényleg van minden, jó és rossz, olcsó és drága, könnyen és nehezen hozzáférhető. Vigyázat, szédülést okozhat! Vágjunk is bele, hajrá!

Drbarta lábnyomain járva én is összeszedtem a magam ünnepi kosarát. Válogatás nélkül szórtam belé mindenfélét – jót s kevésbé – és így lőn az egész, egy igazi egyveleg.

Bősz Adrián borai eddig inkább elkerültek, pedig minden egyes kóstolt tételnél éreztem, hogy nem ártana ismerkedi velük. Adrián valahogy nem a fősodort követi, borai okosak, intelligensek és ezzel kiemelkednek Szekszárd mai divatirányzataiból. Külön megér egy megváltást, hogy a borvidéken szinte páratlanul non-cashflow módon képes fehér fajtákhoz is hozzányúlni. Pedig anno Szekszárd nem csak nagytestű vöröseiről és gyenge fehérborairól volt híres. Vizsgálódásunk tárgya éppen egy rajnai rizling, amely már nem az alap szortiment, hanem egy magasabbra pozícionált termékvonal része. A palack tartalmáról nem áll rendelkezésre sok információ, csak annyit tudunk, hogy a gyümölcs a Bátán található Csóka-hegy dűlőben termett.

 Tegnap este ismét a kis üvegcsés módszerhez fordultam segítségért, hogy fesztiválozzak még egy utolsót, de mégis élvezhessem a családi kört otthon egyidejűleg.

Megint négy tételből vittem haza.

 Folytatódik a tudósítás a szegedi borfesztiválról. Kattintás után olvasható még egy halom kóstolási jegyzet. Helyenként ismét lesz kábé-pont mellékelve, helyenként meg nem.

A márciusban elkezdett romboros sorozat folytatásaként ismét megkóstoltunk pár, a „borhűtőt sakkban tartó” tételt. A sorhoz keveredett három 2006-os bor is, ezek 6 évükkel ugyan már nem fiatalok (huh, de megy az idő!), még nem is romborok, de beléptek már a meglett középkor boldog korszakába. Villány, Szekszárd és Eger. Nekik kell most megmutatni, merre járnak a lassan letűnt borkorszakot idéző palackok. Lássuk!

Tegnap este nem volt időm érdemben kimenni a borfesztre, viszont este, itthon szívesen kóstoltam volna valamit. Így a tavaly is bevált "kompenzációs" módszerhez fordultam. Fogtam néhány darab decis üvegcsét, kiszaladtam a fesztiválra, vásároltam néhány borból kóstolót elvitelre, majd otthon, családi körben, nyugodtan megnézegettem a mintákat.

Következzen pici kiegészítés az első napi merítéshez:

Már a Furmint Február kapcsán megírtuk, hogy aligha lehet jobbat elképzelni a pusztán egyetlen szőlőfajtára koncentráló borbemutatóknál és mesterkurzusoknál. Egyrészt a termelőknek jó alkalom kínálkozik egy inspiráló eszmecserére és az adott fajta különböző stílusú „megvalósításainak” összekóstolására, másrészt pedig a fogyasztó is megmenekül a szertelen csapongástól. Ez utóbbi – számomra legalábbis – azért fontos, mert egy ilyen alkalom kiváló lehetőség a pincék munkájának összehasonlítására és a meghatározó áramlatok azonosítására. Pont ezért vártam hát izgalommal a Terra Hungarica szervezésében létrejött Kékfrankos Napot. Az alapvetően természethű borok iránt érdeklődő fogyasztókat és szakembereket megcélzó rendezvény ezúttal a Kárpát-medence legfontosabb kékszőlőfajtáját, a kékfrankost helyezte középpontba. A fajta főszereplése egy kiadósan informatív mesterkurzussal kezdődött. Erről próbálok meg az alábbiakban beszámolni.

 Kifejezetten buja, komplexen fűszeres illat. Vaníliarúd, kömény, szerecsendió, édesgyökér, meg persze cseresznye, csipkebogyó. Elég mélyről is jövő. Szájban közepes testű korty. Kellemes teltségű ízek, főleg piros bogyósokkal, fűszerekkel, bár korántsem olyan intenzív és színes, mint az illat ígérte. Érintésnyitől több, sima, szinte selymes tannin, picit lágy, de a bor méretéhez, világához jól passzoló savak. Remek egyensúly, diszkrét alkohol. A szerkezet kadarkásan kicsit laza, de azért van benne cizelláltság, ami struktúra szempontjából is mindenképp kiemeli az „átlagosabb” kadarkák közül. Alig közepes, de a stílushoz épp elegendő hosszúságú lecsengés. Az utóízben leheletnyi kesernye, melyet a későbbi visszakóstolásoknál (másnap, harmadnap) már nem éreztem. Eléri a 6 pontot. Az áráért kifejezetten jó vétel. Tulajdonképp hasonlóképp szerettem a 08-ast is.

Nem mintha kifejezetten innen reméltem volna a világmegváltó pinot-t, de egy lokál borszaküzletben már többedik alkalommal annyira dicsérték, hogy borsosabb ára (5 ezer körül rémlik) ellenére megpróbáltam egy palackkal.

Halványabb színe megfelel az itthon kialakult pinot-képnek.  Puncsos, vaníliás, csipkebogyós, cseresznyés illat. Tiszta, kellemes, de intenzívebb gyümölcsösséget várnék a fajtától. Szájban közepesen telt. Érintésnyitől alig több tannin, jóféle savak, elegendő feszesség, finom tapintat, jó arányok. Ízeiben nem túl intenzív és mély, semlegesebb piros bogyósok, hordófűszerek töltik ki szellősen a kortyot, a középre jelentősen elhalványulva, alig közepes lecsengéssel.  Az utóízben némi cseresnek ható kesernye (hordócser?) emléke bizonyult a leginkább meghatározónak. Másnap, a maradékot étel mellé fogyasztva már nem volt ez olyan meghatározó, kedvezőbb volt az összkép.  5 pont. 

Ismerős, mikor néhány kellemes vecsernyéléshez vásárolt palack csak úgy megragad a készletben és sakkban tartja a borhűtőt vagy már eszeveszettül kanyarodik fel a pince falára? Teszegetjük ide, rakogatjuk oda és egyszerűen nem kerekedik alkalom a felbontásukhoz. Előbb-utóbb tartani lehet attól, hogy a vendégek már megsértődnének érte, a haveri kóstolótársaság érdeklődési „görbéjét” meg szimplán alulról súrolják. Pár kedves barátom találta magát ebben a felettébb kellemetlen helyzetben és gondolták összerántanak egy könnyed, gyermeki várakozásoktól mentes szeánszot. Közelebbi tematika nincs, csak szertelen csapongás térben és időben. A határokat ezúttal a borkészletező kispajtásokat markában tartó láthatatlan erő, a félelem rajzolta fel.

Nem oly régen két déli liebling is keresztezte az utamat. Egyik Villány, másik Szekszárd, egyik franc, másik merlot. A bordeaux-i fajtákon kívül a közös bennük, hogy mindkettőt profin és jó ízléssel készítették el, nagyon tetszettek. Vágyom azt a fajta jó ihatóságot és ésszerű eleganciát, amelyet ezekben a borokban megtaláltam. Ha ez még jó árazással is társul, esetleg kedves vacsoravendégek által kerülnek a borok az asztalra, akkor még nagyobb elégedettségre lehet kilátás.