A Boscolo Hotel – New York Palota épülete idén már a harmadik alkalommal adott helyet a Badacsony New Yorkban elnevezésű rendezvénynek, a borvidék éves budapesti borbemutatójának. Az impozáns épület egyik szárnya jó fél napra megtelt badacsonyi borászokkal és a badacsonyi borok szerelmeseivel, és természetesen a budapesti borkóstolók törzsközönségével. Minden évben egy, a borvidékre jellemző fajtát helyeznek a rendezvény fókuszába, idén a kéknyelűre esett a választás.
A VinCE Heinemann teraszán szombaton rögtön a Villa Maria standjába botlottam. Nagy örömömre szolgált, hogy nem csupán a pincészet alap tételeit hozták el bemutatni, hanem a Magyarországon többnyire nem elérhető válogatás borokat is meg lehetett kóstolni. Vasárnap több időm volt körbejárni, és mivel a tömeg sem szállta meg ezt a részt, én sem rohantam, és nyugodtabban el tudtam merülni az egyik legismertebb új-zélandi birtok boraiban.
(A kép forrása: http://lovemarlborough.co.nz)
Hollandia számos dologról híres, de aligha a borkultúra jut elsőként az ember eszébe, ha meghallja az ország nevét. Sör, hajózás, sajt, németalföldi festők, szélmalmok, Oranje, fapapucs, csatornák, hogy a coffee shopokat és az örömlányokat ne is említsük. Én most mégis Hollandiában (nem holland) borokkal kapcsolatban szerzett élményekről fogok beszámolni.
A múlt héten meglátogattam egy barátomat Hágában. Már korábban is terveztük, hogy megnézzük a város valamelyik belvárosi borbárját, de valami mindig közbejött. Az eredeti program most is úgy nézett ki, hogy náluk vacsorázunk valamit, és beszélgetés közben elfogyasztunk 1-2 palack bort, de végül az első palack után felkerekedtünk, és az esővel dacolva megkerestük a Pierre-t a városközpont közelében.
Amikor elindultam az idei Borjour Magnumra, három cél lebegett a szemem előtt: a mátrai kínálattal a lehető legszélesebb körben megismerkedni, a szokásosnál hamarabb áttérni a vörösborokra, és végül pedig nem kapkodni a bőség zavarában. A mátrai borokat illetően viszonylag hiányosak a tapasztalataim, úgy éreztem, hogy legfőbb ideje ezeket pótolni. A tömegrendezvényeken jellemzően félidő tájékán szoktam észrevenni, hogy még mindig a száraz fehérek kóstolásánál tartok, van még hátra vagy 10 tétel ezekből, amit mindenképpen meg akarok nézni, és a vörösökhöz még hozzá sem szagoltam. Régebben általában ilyenkor kezdődött az értelmetlen rohanás.
A rohanásról szép lassan leszoktam, viszont a kényelmes kóstolás most is azt eredményezte, hogy 4 óra elteltével még felé se néztem a mátrai sornak. Végül a délebbi borvidékek teljesen kimaradtak a szórásból, és nagyjából 4:1 lett a megkóstolt fehér- és vörösborok számának aránya. A mátrai borkínálatban viszont sikerült alaposabban megmerítkeznem, bár később, mint terveztem, ami sajnos azt jelentette, hogy már tömeg volt. Az egyetlen bükki illetőségű kiállítóra a kóstoló elején elég sok időm jutott. A fesztiváljellegű kóstolás miatt a pontozást mellőzném.
Az elmúlt évek szokásainak megfelelően karácsonyi hazalátogatásom alkalmából drbarta ismét odatette magát és egy remek kóstolót szervezett, amelyet ezúttal is köszönök, nagyon élvezetesre sikerült. 2008-as száraz fehéreket kóstoltunk vakon, jónéhány nemzetközi szinten is fontosnak tartott fehérboros vidéket érintve: német és osztrák rizling, dél-afrikai sauvignon blanc-semillon cuvée, loire-i chenin blanc, burgundi és tokaji is szerepelt a sorban. Azt gondolom, sikerült minden vidékről a legkomolyabb borok közül összeválogatni a résztvevőket. Bő másfél-két másodperces „unszolás” után sikerült meggyőznöm a blogolástól visszavonult drbartát, hogy bocsássa rendelkezésemre jegyzeteit, így négykezes formában adom közre a kóstolón született gondolatokat. Íme a borok, (vak)kóstolási sorrendben:
Bár egy ideje folyamatosan szondázom a hazai sauvignon-kínálatot (előzmények itt, itt és itt, plusz a rengeteg gyenge és középszerű bor, ami poszttalanul maradt), csak most jutottam el odáig, hogy a tavaly kíváncsisággá transzformált szkepticizmusom rajongássá fejlődött. A szomorú az egészben, hogy annyi hazai palack után egy újvilági volt képes erre a bravúrra. Bár a 2012-es Cloudy Bay már tetszett annyira, hogy helyet kapjon a tavalyi kedvenceim között, a friss évjárat még az elődre is rákontráz, és egyelőre nem csak én látom így.
Eredetileg két sauvignon blanc-t szerettem volna posztba önteni, de aztán az utolsó pillanatban hozzájuk csapódott Németh Attila Gábor első közelítésben talán meghökkentő analitikájú késői szüretelésű olaszrizlingje, így végül egy vegyes sorral fordultam be az ünnepi célegyenesbe.
Konyári János 2012-ben nem készített házasítást a Szárhegyről, a dűlős válogatás helyére tiszta sauvignon blanc került. Mivel az elődök közül sajnálatos módon egyet sem kóstoltam, így nem tudom, hogy igaz-e a borász állítása, miszerint ez az eddigi legjobb fehérbora. Eddigi tapasztalataim alapján úgy tűnik, hogy nagy kihívás a fajta alapvetően nyers-vegetális jegyein túlmutatva egy elegáns, nagy formátumú bort készíteni. A friss Szárhegy-utód sem bontja meg a papírformát, de ettől függetlenül helye van a hazai sauvignon-élmezőnyben.
Halvány citromsárga szín. Illatában marcipán, köménymag, citrusfélék, zeller, érett sárga húsú gyümölcsök, körte, zöldfűszerek. A hordó észrevehető, de nem tolakodó. A zöldes, de nem éretlen-füves jegyek nehezen találják a helyüket az alapvetően elegáns, érett kontextusban. Kóstolva rendkívül vastag, tartalmas, de nem a gyümölcsök uralják. A korty határozottan sós, amit sok, erőteljes, hosszú sav tart meg. Az alkohol magas, de nem bántóan. Tisztán búcsúzik. Nagyratörő, ambiciózus bor egy ilyen célkora itthon kevésbé alkalmas fajtából. Eddigi kontextusában, chardonnay és hárslevelű-támogatással minden bizonnyal többre vinné nálam. 5,5 pont.(4 300 Ft)
A sauvignon blanc-nal nem indult problémamentesen a kapcsolatom. Ez főleg annak tudható be, hogy sokáig kizárólag magyar italokkal próbálkoztam, és be kell valljam, a mai napig nem ittam igazán nekem tetsző honi sauvignon-t. Simon József 2002-es bora tetszett leginkább, de az is inkább egy remek fehér volt, mint a fajta kiemelkedő képviselője. Aztán mikor sikerült beszerezni néhány chilei meg új-zélandi palackot, egycsapásra megváltoztak a dolgok és főleg utóbbiaknak kifejezett kedvelője lettem. Főleg nyáron, melegben. Ahogy telt-múlt az idő, a fajta kevésbé hedonikus, inkább precíz és ásványos, általam szintén nagyon kedvelt változataival is sikerült egész nagy példányszámban összefutnom: a loire-i borokkal. A harmadik, személyesen preferált sauvignon-os vidék Bordeaux, innen sajnos a mai napig nagyon korlátozottak a tapasztalataim. Ezúttal mindhárom területről vásároltam egy-egy palackot, és egymás mellett kóstoltam őket.
Semmi előzetes összehasonlítási célom nem volt ezekkel a borokkal, nem is egy ligában játszanak. Konkrétan először kinyitottam az elsőt, csalódott voltam, de nem hagytam annyiban, kinyitottam a másodikat, még mindig nem jött a kielégülés, aztán beborult aggyal kidugóztam egy tuti befutót.
Sauska Tokaj Cuvée 111 2011
60% sauvignon blanc, 40% furmint, Király, Thurzó, Medve dűlők. Citrusok, alma, fehér virágok, sok-sok fa, kókusz, vanília. Közepesnél alig nagyobb testű korty. Tiszta, finoman krémes közeg, közepes ízintenzitás, diszkrét citrusos-almás gyümölcsösséggel, és koránt sem ilyen diszkrét hordófűszeresség. A kortyközép viszonylag lazább, sok struktúra nincs, a lecsengés közepes, sajnos utóízéből is ömlik a sok vanília és kókusz, amiért nem tudok rajongani. Az egyensúly mindenestre remek, a felszínek simák. Az alapanyag jó 5 pontos lenne, de számomra levon belőle és kissé közhelyessé teszi, hogy szemlátomást korántsem ehhez a koncentrációhoz lett szabva a hordó. A Stockkultur után visszakóstolva konkrétan fa ízesítésű alkoholos víznek tűnik. 4390 Ft.
Kreinbacher Öreg tőkék bora 2011
Zárkózott illat, a lehető legsemlegesebb almával, tűzköves jegyekkel. Közepes test itt is. Nincs sok íze, a gyümölcs mintha ki lenne belőle spórolva, ami önmagában nem baj, csak nincs helyette másból se túl sok. Szerkezetileg egy árnyalattal talán tömörebb, mint az előző, de messze van attól, hogy legalább strukturával elismerést csikarjon ki. Közepes lecsengés, utóízében kifejezett cseresség. Alapvázát tekintve itt is 5 pont körül kéne gondolkodni, de élvezeti értéke ettől jóval alacsonyabb. Ha belegondolok jónéhány 3 pontos fröccsborban/nyári italban több örömet tudnék találni. 2950 Ft.
Prager Grüner Veltliner Smaragd Achleiten Stockkultur 2011
Szenzációsan gazdag illat, szuperérett, de túlérettség nélküli trópusi gyümölcs-kavalkád, maracuya, papaya, színes keleti fűszeresség, mély ásványos tartalom ígérete, mindez csupa fineszes és tiszta köntösben. Bele lehet bódulni. Közepesnél nagyobb test, mély, intenzív ízek, gyümölcsös-fűszeres-ásványos rétegek váltják egymást. Kristályosan tömör szerkezet, igen hosszan fejlődő korty, újabb és újabb impulzusok. Elegendően feszes, cizellált, de kiválóan integrált savak kísérik a gazdagság kibontakozását. Az egyensúly végig beleköthetetlen, az egész bor makulátlanul tiszta, a tartalom és elegancia magas szintű találkozása. Ez bizony 8 pont. 35 Euro. Minden centjét megéri, megvenném újra.
Némileg megkésve ugyan, de sikerült kijutnom a már múlt péntek óta zajló szegedi borfesztre és tenni egy kört. Rövid, nem túl alapos jegyzetek következnek, többnyire pontszám is mellékelve. Ez utóbbiakat tessék helyén kezelni. (fesztivál, hangzavar, a sok bor által összezavart nyálkahártya stb..)
Rengeteg osztrák jegyzet van már a blogon, de túlnyomórészt eddig Alsó-Ausztiai borok fordultak meg nálunk,illetve még Burgenlandiak szórványosan. Pedig születnek még jegyzett borok másfelé is.
A dél-stájer borvidék Graz-tól délre található, Szlovéniával határos. Szép, látványos terep, hegyek-völgyek, szebbnél szebb panorámák. Meleg nappalok, hűvös éjszakák. Mészköves, agyagos, homokos, vulkanikus talajok. Viszonylag széles fajtakínálat, talán a legtöbbre hivatott errefelé a Sauvignon Blanc, de megy a Chardonnay is Morillon néven, illetve jelentős még a Welschriesling (olaszrizling), Müller-Thurgau, Gewürztraminer (Fűszeres tramini), Weissburgunder (Pinot blanc) , Grauburgunder (szürkebarát), Gelber Muskateller (sárgamuskotály) , vörösek közül pedig a Zweigelt.
Az elhivatott, magas minőséget megcélzó termelők a Steirisch Terroir und Klassikweingüter (STK) nevű szervezetbe tömörülnek. Mint a nevéből ki is derül két fő stílust képviselő borok kritériumait fektetik le. A Klassik borok könnyedek, primer gyümölcsökre épülnek, fiatalon fogyasztandóak. Acéltartályban készülnek, a régióra jellemző fajtákból. A másik kategóriát, a Lagenweine-csoportot pedig a terroir-borok képezik. Ezek sűrűbbek, erőteljesebbek, egyedi karakter bemutatását tűzik ki célul, illetve hosszú érlelési potenciállal bírnak. Ez utóbbi kategória csúcsát képezik a Grosse Lage (grand cru) borok, melyeknek a legtöbbre értékelt területről való származáson túl egy sor egyéb minőséget predesztináló kritériumnak kell még megfelelniük. A szőlőtőkék legalább 15 évesek legyenek, a hozam nem lehet magasabb 3500 l/ha-nál. A szőlészetben a fenntartható legtermészetesebb szemléletet kell követni. Az alapanyag botritisz-mentes-legyen, legaláb 12.5 % potenciális alkoholt jelentő természetes cukortartalomal. A borok legalább 10 éves potenciállal kell, hogy rendelkezzennek. Ezt az eredetvédelmi szervezet rendszeresen ellenőrzi kóstoló-eseményeiken, az adott tétel 5 különböző évjáratát vizsgálják az elmúlt 10 évből, illetve ettől is régebbről. Ennek megfelelően ilyen besorolást csak olyan bor kaphat, amelyik már legalább 10 éve piacon van. Kereskedelmi forgalomba 18 hónap érlelés után kerülhetnek a borok. A következő minőségi lépcsőt az Erste Lage (Premier cru)-tételek képezik. Itt is a megfelelő területről származáson túl vannak előírások. Legalább 12 éves tőkék, a hozam 4500 l/ha alatt legyen, természetesség a szőlőben, érett, de botritiszmentes alapanyag legalább 12.5% potenciális alkohollal, legalább 5 éves ellenörzött potenciál és piaci jelenlét, kereskedelmi forgalom előtt legalább 6 hónap érlelés.
No, ennyi szócséplés után következzenek a kóstolt borok. Két Erste Lage és egy Grosse Lage tétel került terítékre.
Mint nemrég hírül adtuk, idén is sor került a Tokaj „löszborait” felvonultató kóstolóra. A barátságos rendezvény nem csupán e gyakori, bortermelésre kiválóan alkalmas talaj áldásos hatásait engedteti tanulmányozni, de jó alkalmat kínál a közelmúltban letöltött 2011-es fehérborok szondázására is. A tokaji termelők mellé idén pannonhalmi és szekszárdi termelők színesítették a már alapból is igen izgalmas kínálatot. Az alábbiakban megpróbálok egy jó áttekintést adni a felvonultatott borokról. Mivel sok tételt sikerült megkóstolni, csak a vázlatos benyomásaimat tudom visszaadni. A vendégpincék borait a poszt végén, egy külön szekcióba gyűjtöttem össze.
A múltkori kellemes új-zélandi sauvignon blanc-os élmények hatására a nyári melegben több marlborough-i palackot is bontottam, ez a bor kifejezetten tetszett és a kóstolás után villámgyorsan elfogyott. A Villa Maria egy viszonylag ismert, több borvidéken (Marlborough, Gisborne, Hawkes Bay, Auckland) is jelen levő pince, számos borcsaláddal. Sauvignon-ból is számos típus készül, a kóstolt bor a felső kategóriások közé tartozik. 
Világos citromszínű. Intenzív, tiszta, nagyon szerethető illat citrusfélék (grapefruit, vérnarancs), bodza és zöld fű aromajegyeivel. Közepesen testes korty, jóféle, dinamikus savakkal és az illathoz hasonló primer gyümölcsös-zöld növényes karakterrel. Elegáns, hűvös karakterű bor, közepesnél picit hosszabb utóízzel. 19 dolláros árával nem ár-érték bajnok, de rossz vételnek sem mondanám, különösen, ha éppen ilyesmire szomjazik az ember. Kedves, élvezetes nedű. 6 pont.
Hollóvár: Sauvignon Blanc 2010
Illatában lime, grapefruit, egres, mélyebbről jövő vegetális jegyek, pici sósság. Alig közepes test. Tisztaság, áttetszőség. Közepesen intenzív ízek, hűvös, fanyar gyümölcsösség, zöldnövényi karakter. A lecsengés szintén közepesen hosszú, a korty második fele az élénk savak játékáról szól.
Hollóvár: Furmint 2010
Illatozva nyári alma, citrusok, tűzköves mineralitás jön a pohárból. Szintén szűk közepes a test, áttetsző stílus. Közepesen intenzív ízek, az előző bortól talán egy árnyalatnyit strukturáltabb a közép, viszont a savak még inkább dominánsak a végére. A lecsengés itt sem hosszabb közepesnél.
Egyértelműen a 2009-től megfigyelhető új, könnyebb, tisztább, sterilebb, de az azelőttieknél talán jóval kevésbé jellegzetes stílust követik ezek a borok is. Értelemszerűen most az évjáratnak megfelelően kisebb testek, és némiképp kilógóbb savak tapasztalhatóak, ami szerintem nem feltétlen áll jól ezen eleve könnyedebbre szabott stílusú tételeknek. A borok a gazda elképzeléseinek megfelelően olyannyira nem telítenek el túlzottan, hogy már-már a másik oldalra esnek át. Először éreztem olyat Hollóvár-borok esetén, hogy nem minősül szentségtörésnek, ha ebben a melegben inkább fröccsként fogyasztom őket, annak ellenére hogy nyílván így megkarcsúsodva is túlmutatnak azon a kategórián. Nálam 5 pontnál semmiképp nem volt több egyik sem.
Délutánra időzítettem még egy somlói jegyzetet.
Az új-zélandi professzionális borászkodás története csak néhány évtizedet foglal magába, mégis meglehetősen ismertek, keresettek (és jók) az itt készült borok. Aki részletesebben szeretne a vidék bortörténelméről olvasni, az itt például megteheti. Az eddigi kóstolási tapasztalataim alapján a sauvignon blanc és a pinot noir a két legígéretesebb fajta a területen, de ezek mellett azért számos mást is telepítettek. Néhány napja kóstoltam az alábbiakat:
Folytatódik a tudósítás a szegedi borfesztiválról. Kattintás után olvasható még egy halom kóstolási jegyzet. Helyenként ismét lesz kábé-pont mellékelve, helyenként meg nem.
A Tenuta Argentiera pincészet bemutatkozó borkóstolójára kaptam a minap meghívást. A meghívón szereplő Vinopolis őszintén meglepetett, hiszen a tavaly év végén nagy elánnal elinduló vállalkozás 2012 januárjában – botrányos körülmények között – kénytelen volt be is zárni. A borbártól a borszaküzleten keresztül a WSET iskoláig mindent kínáló Vinopolis úgy tűnik, újra bontogatja szárnyait és máshol, picit máshogy, de ugyanazzal a koncepcióval újra megnyit. Akit a részletek érdekelnek, a Borászportálon olvashat egy friss interjút Szente Zsolttal, a Vinopolis tulajdonosával. A cég nagykereskedelmi engedéllyel is rendelkezik, így egy sor külföldi pincészet borait tervezik importálni. A pincészetek hazai bemutatkozásának sorát a toszkán Bolgheriben található, igen jó nevű Tenuta Argentiera nyitotta meg. A birtok képviseletében Stefano Bernabei érkezett, hogy Bolgheriről és az Argentiera-ról meséljen nekünk.
Ismét eljött a Szegedi borfesztivál. Valamiért mindig nagyon várni szoktam az eseményt, annak ellenére, hogy a kiállítók listája majdnem állandó évről évre, és egy hardcore borrajongó számára a "lefedettség" mindenképp lehetne teljesebb. Persze lehet válogatni így is.
Első nap csak az esti órákban sikerült kijutni, amikor is már tömeg és hangzavar fogadott, de sebaj, nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a "munkába". :)
Íme az első napi jegyzeteim, zömmel írtam pontbenyomásokat is.
Intenzív és üde illat, grapefruit, lime, citrom, bodza, vágott füves vegetális jegyek. Nem meglepő, így nem különösebben izgalmas, de a maga ismerős jellegzetességében is igen tetszetős. Közepes test, mégis könnyednek hat. Tiszta, áttetsző korty. Hűs citrusok-buja zöldnövényi karakter-egres, intenzív ízei gyorsan betöltik a szájüreget. Közepesnél kicsit hosszabb lecsengés. Élénk savak, vibráló miliő. Az alkotók profi egyensúlyban. A maga nemében tényleg remek. 6+ (88)
A fene gondolta volna, hogy nagy csinnadrattával elmegyek a VinCE-re és a legérdekesebb, legütősebb borokat nem holmi külföldi szakértő vezette mesterkurzuson, hanem az egyik kiállító standján fogom megtalálni, egyetlen picike kis asztalon. Aki hallgatott önnön mézlopója finom jelzéseire, biztosan képtelen volt remegés nélkül elhaladni a WineAge standja mellett. Részemről is nagy hiba lett volna elhalasztani azokat a borokat, amelyeket nemhogy hétfő este nem bontogatok a paprikás krumplihoz, de egy sokszemélyes, exkluzív kóstolót is bajosan volna kedve bármely borbuzinak megfizetni. Természetesen a kóstolás „fesztiváli” körülmények között történt, de talán óriásit nem tévedhettem. Persze, nagyon jó volna megnézni ezeket a borokat otthon, fehér falak között is, de ilyen tömegű szipkázásért cserébe az ember elvisel némi kellemetlenséget. Hogy mind elolvassátok, a kóstolási jegyzeteket két részletben fogom szerepeltetni.
Szokták volt mondani, hogy Bordeaux megismeréséhez és megkedveléséhez időre és türelemre van szükség. A gyakran nem éppen behízelgő simogatásukról híres borok rétegeinek feltárásához valóban nem árt először kiszeretni az újvilági alapborok jellemtelen katonáiból. Aztán jobb, ha nekiülünk és megismerjük az évjáratok sajátosságait és nagyító alá vesszük a kiszemelt termelők pedigréjét. Itt jönne az, hogy húzzunk elő 2-300 Eurót, mert azért már akár kaphatunk is valamit. Nem kell ennyire hevesnek lenni, kapunk némi izgalmat jóval kevesebb pénzért is... az alábbi három bort külföldről szereztem be, egészen normális árazás mellett.
Néhány napja egy tisztességes, chilei fehérborokból álló sort kóstoltam végig többedmagammal. Az olcsóbb alapboroktól kezdve a csúcskategóriás termékekig terjedt a kóstolási skála. Egyben igyekeztem a legjellemzőbb chilei fehérborfajtákat is felvonultatni, sőt egy-egy igazán jellemző fajtából komolyabb és kevésbé nagyágyú verziót is kóstolni. Négy egyszerűbb, a Central Valley-ből származó bor és négy, a Casablanca Valley-ben készült presztízs tétel szerepelt a programban. A kóstolás nem vakon történt. A borok a kóstolás sorrendjében az alábbiak voltak:
Prémium sauvignon blanc fajtakóstolónk egyik-másik bora ma is élénken előttem van. Ezt megelőzően nem tudtam elképzelni, hogy ebből a játékosnak kikiáltott fajtából is létezhet olyan fajsúlyos darab, amire biztosan még jó ideig fogok emlékezni. Meg sem kísérelnék egy Didier Dagueneau vagy egy-egy komolyabb bordeaux-i tétel befogására, csupán a kóstoló „farvízén” két klasszikus borvidékről két alap sauvignon blanc-t vizsgálok meg.
Régóta szerveződött már ez a kóstoló. Ha jól emlékszem még februárban pattant ki akov-kolléga fejéből. Ko-operatív beszerzési munkálatok után júniusra összeállt a sor, azóta viszont számtalanszor elhalasztódott, majd végül múlt héten sikerült rá sort keríteni.
A sor nagyon különböző árkategóriájú borokból állt, egyszerűbb, olcsóbb reduktív tételektől kezdve, a méregdrága presztizs-borokig sokféle stílusú tételt vonultatott fel.
Ennek megfelelően sokféle benyomás is keletkezett, bár azt kell, hogy mondjam, hogy igazán mély lelkesedést nem váltott ki nálam a sor, annak ellenére, hogy születtek klasszis-értékelések.
Octopus bejegyzése az eseményről, kiegészítve dagadtos és palack pontjaival itt olvasható.
Vakon kóstoltunk, az alábbi sorrendben következtek a borok: