A St. Andrea és az Orsolya után az egri Verőszala utcában, közvetlenül Gál Tiborék mellett tanyát ütött Kovács Nimród Winery-nél tettünk egy gyors látogatást. A Verőszala különös földalatti varázsát a pompás, évszázados korú pincék adják, amelyek fürgén futnak be a városnak már áldozatul esett tufavonulat alá. Persze az árnyoldal itt is a föld felett van. Mit sem sejthet erről a csodás lenti világról az, ki csak bambán végigsétál itt, hiszen a kátyús utca romba dőlt présházai és a köztük fura színben játszó ízléstelen családi házak inkább űzik, mint húzzák az embert. Feljebb, az utcában rendezetlen porták, szemét szerteszét. Ismét egy lehangoló borvidéki szentély, tartok tőle az itt élőknek halvány lila fogalmuk sincs arról mi történik körülöttük. A haladóbb elmék másképp gondolkodását egyedül Gál Tiborék és a Kovács Nimród Winery patikarendben felújított présházai jelzik.

Először afféle "off-dry" kóstolónak indult a téma. Az a gondolat indította el, hogy a korábban kóstolt és fincsinek találtatott Bott Birtok-bor és Szecskő Juliannát stílusban közelebb éreztem egy német feinherb, vagy kabinett -rieslinghez, mint akármelyik hazai rajnait. Adódott hát az igény, hogy nézzük meg őket együtt egy német, a kategóriának megfelelő versenyző mellett is.

Utána kicsit kibővült a kör, és afféle sorvégi nagy durranásokról is gondoskodni kellett, melyek már kicsit se mondhatnók off-dry-nak, hanem már komoly édesek.

A sorban tehát annyi a közös, hogy mindegyik maradékcukros, és mindegyik 2010-es, illetve az, hogy mindegyik abszolút a direkt örömborozást szolgálja. :)

A sor:

Rég volt már átfogóbb Wachau-kóstolónk, mintegy másfél éve. Remek emlék, ezúttal viszont feltett szándékom volt erősíteni hangerőn.

A koncepció, vegyük Wachau három legnagyobb presztizsű pincéjét, olvasataim szerint ez az F. X. Pichlert, Franz Hirtzbergert, illetve a Pragert jelenti. Válasszuk ki az adott szortiment csúcsán tanyázó  grüner veltliner és riesling smaragdot. Évjáratként legyen egységesen a kiválónak mondott 2009-es, harmadik évükben már talán fiatalos rendezetlenségtől sem kell tartani.

Papírforma szerint talán Wachau hat legerősebb boráról beszélünk, legendás dűlőkből és mint így egységesen a 8 pont körüli tartományt vártam tőlük előzetesen. Ilyen erősnek ígérkező sorba pedig célszerű referenciát is csempészni a pontosabb  érték-meghatározást elősegítendően.

Következzen a tényleg nem mindennapi sor:

Néhány érdekesnek tűnő borral ajándékoztam meg szülinapom alkalmából borkedvelő ázsiai barátaimat és persze jómagam is. Az egyik a címszereplő nedű volt, amelynek pályáját évről-évre tudtam követni, tulajdonképpen mindig szerettem. Két óra szellőzés után fogyasztottuk el.

Aranysárga színű, ránézésre is meglehetősen sűrű bor benyomását kelti. Intenzív, érett, kifejezetten gazdag illat elsősorban aszalt sárgabarackkal és trópusi gyümölcsökkel, mézzel és egy jelentős minerális tónussal. Kifejezetten súlyos, gyümölcsös-ásványos jegyeket hordozó korty, mély és gazdag. Minden pontján sima felszínű, gömbölyű, csiszolt. Nem érzek benne további gazdagodási lehetőséget, legalábbis a remek struktúra megbomlása nélkül szinte biztosan nem. A szépen érett savak egyelőre tartják a szerkezetet, a duzzadó erőt azonban már nélkülözi. Nagyon szép bor, hosszú-hosszú utóízzel. Magabiztos 7 pont.

Az én palackom címkéje már nem volt tökéletes állapotban, ezért innen kellett elemelnem a képét.

 Mivel is lehetne az up to date-sorozatot folytatni, mint egy remek furminttal. A címszereplőhöz jónéhányszor volt már szerencsém, alapvetően mindig tetszett.

Összeszedegettem a múltban készült jegyzeteim nagyobb részét róla, és a szokásos módon nézzük őket egy helyen.

Íme:

Folytatva a Tokaj Oremusnál megkezdett túrát, másnap Szepsy Istvánnál indítottuk a napot. Az éjszaka rákezdő hóesés reggelre már szépen betakarta Mádot és elhozta azt a téli csendet és nyugalmat, amit annyira szeretek. A délelőtti -11 fok és hótakaró ellenére azonnal indíts volt a szőlőbe. Pista bától’ senki nem távozik úgy, hogy ne látta volna a Mádi-medencére néző csodás fekvésű dűlőket. A tőkéket addigra már szépen meghintette a hó, csendben aludtak a furmintok a Nyulászóban és a Szent Tamásban. Nincs sok hátra, és minden kezdődik megint elölről!

A Vinoport lelkes csapatának, és persze a számtalan borosgazdának köszönhetően idén harmadszor került sor a Furmint Február rendezvénysorozat nagykóstolójára. Egyik legérdekesebb hazai boros móka ez, hiszen pontosan arról szól, ami mellett Magyarországon már nem lehet némán elballagni: a furmintról. A sokarcú és bizonyítottan nagy száraz borra (is) képes fajta mögött idén közel 60 borászat sorakozott fel Tokaj-Hegyaljától Somlón és Egeren át a Balaton-Felvidékig. Nem nehéz kitalálni, hogy a rendezvényen a termelők kizárólag csak furmintból készült száraz, illetve édes borokkal jelenhettek meg. Első hallásra talán unalmas lehet, de egy ilyen kóstolón mindennél jobb alkalom kínálkozik a fajta és a borászati stílusok összehasonlítására. Kifejezetten üdítő volt, hogy ezúttal nem kellett az aszús kadarkáktól a barrikkolt cabernet sauvignonig mindenfélére figyelni. Csak a FURMINT, ledobott ruhákkal!

A tél leghidegebbnek és legfehérebbnek ígérkező hétvégéjét bevállalva tokaji bortúrára adtuk fejünket. Ilyenkor mindig jönnek a belső nyugalmi pontot behangoló „úgysem lesz olyan hideg”, „nem lesz annyi hó” és „csak a média őrjöng megint” tirádák, aztán az ember csak annyit vesz észre, hogy a kocsiban ül és már valahol Szerencs környékén jár. Persze máris rohadtul hideg van, csúszik az út, és fagyott kutyalábak meredeznek az árokpartokon. Elsőként a tolcsvai Tokaj Oremusnál jártunk. A világ legnagyobb presztízsű birtokai közé sorolt spanyol Vega Sicilia érdekeltségébe tartozó pincészet a megszokott módon és magas minőségben teszi a dolgát. A borokat el tudják adni, bőven exportálnak és a birtok még ezekben a nehezebb időkben is eltartja magát. Evidens, hogy eszeveszett bővülésre és telepítésre nincs lehetőség, az ésszerű kísérletezés és az új irányok keresése azonban soha nem állhat le.

A tavalyi év – még ízlelgetni kell a szófordulatot – márciusában jártunk egy nagy Somló-túrán. Természetesen nem először keveredtünk a borvidékre, de most komoly merítéssel sikerült egy szinte teljes spektrumot kapni a Hegy boraiból. Ismét nagy élmény volt a helyi termelők szocializáltsága és vendégszeretete. Itt még tényleg van lehetőség a hosszabb és elmélyültebb beszélgetésekre. A túrán beszerzett borokból és más archív tételekből nem sokkal később kerülhetett sor egy nagy somlai kóstolóra. Ezúttal fehér falak között vakon szerettük volna megnézni, hogy mit kezdünk a borstílusok és eltérő megközelítések szerteágazó labirintusával. Adódik a kérdés: merre tart Magyarország egyik legkultikusabbnak és legérdekesebbnek tartott borvidéke?

Mostanában ritkán kerül elém SAP-bor. Egykor nagy kedvenceim voltak, viszont mára jónéhány fronton már nem azt a stílust keresem, melyet akkori boraik képviseltek.

A stílus részben tán változik, részben maradt.

Természetesen már csak a nosztalgia végett is tervezem követni a pince történetét.

Következzen két bor a pincétől:

Nemrégiben kettő tételhez is volt szerencsém nagykedvenc Bottéktól. Az egyik érdekessége abban rejlik, hogy  épp most jelent meg a piacon   ( Terroir Club), így feltehetőleg elsőként tudósíthatok róla, a másik pedig már jó ideje nincs, viszont az említett Terroir Club limitált tételei között ismét megtalálható néhány palack erejéig.

Íme:

Érdekes sort sikerült összerakni. Lehet egyesek kissé kuszának fogják találni, nem is ok nélkül. Fehér bor egyveleg a javából. :)

Mondhatni, kissé szerénytelenül, hogy volt már szerencsém a 2009-es furmintok legjavához. Kettő közülük viszont még eddig biztosan kimaradt, ugyanis közismert, hogy Szepsy István és Homonna Attila később engedi piacra a versenyzőit.

A türelem rózsát terem. Sikerült végre hozzájutni egy-egy 09-es tételhez a két kiváló termelőtől.

Egyszerre bontottam fel az ominózus borokat, napokon keresztül faggattam őket fej-fej mellett.

Következzen két remek, klasszis furmint:

A Bodóéknál töltött "ne csak írja..." alkalmakon az is szokás, hogy egyéb borászokat is meghívnak, akik bemutatják a társaságnak a boraikat.

Ezúttal Dorogi István volt a vendég-előadó, szép hosszú sort hozott magával.

Íme:

Ne csak írja, tudja megint!

Ismét ezzel a jelszóval töltöttünk néhány napot Bodrogkisfaludon, a Bodó házaspár vendégszeretetét élvezve. Ha valaki nem olvasta volna az előző epizódokat, akkor azokról itt, itt, itt, és itt lehet bővebb információt találni. 

 Most is hasonló volt a felállás, némi munka a szőlőben, majd eszem-iszom, főleg iszom.:) Ebben a posztban a második nap történéseiről írnék.    

A munka ezúttal aszú szemek gyűjtögetését jelentette a Csontos-dűlőben. Gondolom nem újdonság, hogy idén nem túl nagy mennyiségben találunk ilyesmit, de azért akadt. A kis társaság néhány óra alatt egy jó fél ládányi mennyiséget szedett össze együttes erővel. 

A nap fénypontja pedig egy rendkívül komoly aszú-kóstoló volt, melyet Juditék és Stephanie-ék közösen állítottak össze.

A kóstolás vakon történt, a résztvevők gyakorlatilag semmit nem tudtak a sorról, csak annyit, hogy 93-tól indulva fogunk közelíteni napjainkig. Pontokat nem írtam, de igyekeztem jelezni a tetszés mértékét.

Következzen a nem mindennapi sor:

 A múlt hét folyamán, miközben még szinte a számban voltak a kóstolt Loire menti chenin blanc-ok ízei, talán gyors referencia-ellenőrzés végett, furmintokra szomjaztam. Két neves tételt bontottam fel és faggattam egymás mellett több napon keresztül.

A borok:

Az alábbi két bort nemrégiben kortyolgattam el. Nagy kedvencem mindkettő, többször is írtunk róluk. Most így látom őket:

A Somlói Apátsági Pince és a Hollóvár szortimentjében számos érdekességet, kuriózumot találni, a most következő két tétel még az ő boraik között is ritkaság-számba megy.

Nagyon kis mennyiségben készült desszert-borok, melyek egyike se került kereskedelmi forgalomba.

Ugyan analitikai információim nincsennek, de mindkét bor esetén egy 5-6 puttonyos tokaji aszú súlyát és konzisztenciáját kell elképzelni.

A borok:

Folytatnám a régebbről elvermelt palackok kontrollját. Következzék az első kóstolt tétel revíziója a számomra egyik legkedvesebb pincétől.

Egy ideje már tervezgettem jópofa édesboros szemináriumokat szervezni. Azonos évjáratú, nagyságrendileg hasonló árkategóriájú, feldolgozás és technológia tekintetében sem túlságosan különböző tételek egy sorban, melyben természetesen elismert külföldi referencia is helyet kapna.

Lesz több ilyen kör, most első nekifutásra 2008-asok kerültek sorra. Külön kíváncsi voltam a Királyudvar Ilonára, mely nálam néhány hónapja felejthetetlent nyújtott, de néhány hete másoktól elég vegyes (a lesújtótól az egész jóig terjedő) véleményeket hallottam róla. Feltett szándékom volt rendszeres kóstolótársaimnak is megmutatni, néhány hasonló kaliberű, megfelelő és méltó kontextust nyújtó tétel mellett.

Íme a kis "szeminárium" jegyzete:

Rég volt már hozzá szerencsém, mostanában meg annyi szépet írtak róla, hogy kíváncsi lettem rá.

A múltkori furmint-sorunk olyan felemelő volt, hogy mielőbbi folytatás után kiáltott. Annál is inkább, mivel legutóbb ugye "csak" 07-esek és 08-asok voltak vegyesen, látni szerettük volna, hogy mi a helyzet a 09-esekkel, így ezúttal kizárólag ilyeneket válogattunk.

Mivel már egy ideje külön Demeter Zoltán-kóstolót is terveztünk, most igyekeztünk a két ötletet egy huszárvágással egyesíteni. Így az említett termelő több tétele is jelen lesz.

Kíváncsiak voltunk nagyon, hogy most is megismételhető lesz -e az előző sor átlagosan ütős szintje.

Ezúttal is vakon kóstoltunk, ebben a sorrendben:

Ismét kedvem szottyant furmintot hasonlítani rieslinggel. Eredendően felnyitottam Demeter Zoltán 2008-as Veresét, ugyanis ez még valahogy eddig kimaradt a praxisomból. Az alapvetően tiszta-citrusos-gerinces savú világa arra tett kíváncsivá, hogy miként mutatna egy rajnai mellett. Épp kapóra jött, hogy a szintén többször emlegetett Weinhof Herrenberg egyik évjáratazonos tétele is készleten volt, melyet szintén nem kóstoltam még.

Végül nem igazán sok hasonlóság volt köztük, csak annyi, hogy mind a kettő remek.:)

Öt éve alakult meg a Tokaji Bormívelők Társasága. Az évforduló környékén rendszerint találkozót szoktak szervezni, ahová az egyesület pártoló tagjait hívják meg, hogy figyelemmel követhessék a társaság munkáját. Idén ezen esemény úgy bővült ki, hogy a támogatókat bevonták a „munkába”, és részt kellett venniük az aktuális vakkóstolón, ahol a jelölt borok kerülnek elbírálásra, hogy minőségileg méltók –e arra, hogy az egyesület emblémáját viseljék. A termelők és pártoló tagokon kívül meghívtak az eseményre újságírókat és bloggereket is. Ezúton is köszönöm a nagy megtiszteltetést, hogy ezen utóbbi csoport tagjaként én is a résztvevők listáját gazdagíthattam.

Folytatás következik ismét Szegedről. 

A mostani adag még ugyanazon nap (vasárnap) termése, mint a legutóbbi rész, csak a jegyzetekkel kissé el vagyok maradva. Mivel láthatóan az aznapi kóstólás igen sűrű lett, így kérem elnézni, hogy az utolsó tételeknél nagyon leegyszerűsödtek a jegyzetek, illetve már pontot se volt energiám írni.

Íme: