Itt az idei második magyar boros egyveleg, néhány pezsgő, rosé és édes bor, sok-sok fehér és - szokás szerint - kevesebb vörös fért bele ebbe a válogatásba.
Itt az idei második magyar boros egyveleg, néhány pezsgő, rosé és édes bor, sok-sok fehér és - szokás szerint - kevesebb vörös fért bele ebbe a válogatásba.
Folytatódik a borpár(baj)ok sorozat, megint hazai pálya, megint fehérborok, ezúttal házasítások a Balaton partjáról. A Feind Sunshine és a Figula 7ha nem először kerül össze ebben a sorozatban, tavaly nyáron is összemértem az akkor aktuálisan kapható 2021-es évjáratokat, most a 2022-asok következnek. Időközben a Feind Sunshine új ruhát is kapott, a Figula külseje válozatlan maradt, utóbbi borból már a 2023-aas évjárat is megjelent. A házasítások közös pontja két nemzetközi fajta, a chardonnay és a sauvignon blanc. A Feind Sunshine-ban a Balaton legfontosabb szőlőfajtája, az olaszrizling teszi teljessé a képet, a Figula 7ha-ban azonban nem olaszrizling, hanem két másik nemzetközi fajta kap helyet, a szürkebarát és a sárgamuskotály.
Itt az év utolsó magyar egyvelege, az ősszel és december elején kóstolt (és külön posztban nem szereplő) tételekkel. A szokásosnál kicsivel több a pezsgő és az édes bor, a fehérek és vörösek aránya - szokás szerint - előbbiek felé billen.
Az újabb magyar egyveleg gyorsabban összejött, mint gondoltam, hála néhány baráti összejövetelnek és balatoni kirándulásnak. Sok rosé és még több fehérbor került a válogatásba, vörösből inkább csak könnyedebb tételek. Borvidékek szempontjából a Balaton környéki régiók dominálnak, de sok másik borvidékről is jutott legalább 1-1 szereplő.
Itt az újabb magyar egyveleg, leginkább még tavasszal, nyár legelején kóstolt borokkal. Sok balatoni és tokaji fehér, könnyedebb vörösborok - fóleg kadarkák -, néhány rosé és édes tétel.
A tavaszi borpáros posztban 3:2 arányban a fehérborok, valamint a külföldi tételek vezetnek majd, magyar részről fehér házasítások és kékfrankosok, külföldről sauvignon blanc-ok, chardonnay-k és rioja-i vörösek kerültek egymás mellé.
Meghoztam az idei második magyar egyveleget is. Most még csak enyhe többségben vannak a fehérborok a vörösekhez képest, befért már 1-2 rosé is a sorba, ahogy egy pezsgő és (most csak) egy édes bor is.
A múltkori, külföldi édes borokat felvonultató írás után ezúttal hazai pályáról hoztam édes borokat. Három, különböző borvidékekről - Tokajon kívül -, különböző szőlőfajtákból, különböző évjáratokból készült magyar édes tételt válogattam, amelyek stílusban is eltérnek egymástól.
A trió tagjai: egy édes rajnai rizling a Badacsonyi borvidékről, egy zeusz a Balatonfüred-Csopaki borvidékről és egy hárslevelű Egerből.
Az őszi borpárbajos posztban könnyed magyar sauvignon blanc-ok, osztrák zöldveltelinik, érlelt új-zélandi riesling-ek, hordós villányi rosé-k, etyeki pinot noir-ok, dél-balatoni vörös házasítások és Chianti Classico-k kerültek egymás mellé.
Úgy tűnik, lassan hagyomány lesz, hogy az utolsó augusztusi napok egyikén teszek egy gyors délutáni kört a Balatonfüredi Borheteken, legalábbis 2019, 2020 és 2021 után idén is így alakult. A nyári szezon végét jelző augusztus 20-án már túl voltunk, az időjárás kellemesre hűlt, a napot többnyire eltakarták a felhőt, de még ennek ellenére is meglepően sok ember gyűlt össze kedd este a Tagore-sétányon. Kora délután kezdtem és kora este fejeztem be a kóstolást és most inkább az ismert nevek tételei közül válogattunk. A terv az volt, hogy a kiszemelt pincészetektől 1 fehér és 1 vörös tételt nézünk meg, ezt néhány kivétellel sikerült is tartani.
Társaságban borozgatva kevésbé ment az elemezgetés és jegyzetelés, a vörösökbe ráadásul éppen csak belekortyoltam, így kevésbé átgondolt és összeszedett leírások, pontszámok születtek.
Idén októberben sem maradtunk nemzetközi borversenyen aratott magyar siker nélkül, ezúttal a szokásosnál nagyobb volt a meglepetés, hiszen egy 4-5 eurós reduktív balatoni sauvignon blanc aratta le a babérokat. A francia Les Mondial Des Vins Blanc versenyen a sauvignon blanc kategóriát a balatonfőkajári Feind Pincészet 2020-as (dunántúli) Sauvignon Blanc bora nyerte. A fajta őshazájában ez mindenképpen meghökkentő eredménynek tűnhet, bár a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy az érmes borok listáját átböngészve a sauvignon blanc-ok között a Feinden kívül mindössze egy késői szüretelésű moldovai bort, egy cseh, egy szlovák és egy német tételt találtam. A más kategóriákban éremmel díjazott francia borok is leginkább Alsace-ból érkeztek, így a fentiek alapján meg merem kockáztatni, hogy az ítészek nem dúskáltak a komolyabb Loire-menti, új-zélandi, dél-tiroli, vagy stájerországi sauvignon blanc-okban (a borversenyt Strasbourg-ban rendezték). Ezzel együtt bíztam benne, hogy a bor nem okoz majd csalódást, ráadásul az ára miatt nagy kockázatot sem vállaltam, amikor hazavittem egy palackot a sarki Aldiból.
A fehér, buborékos és édes borok után, illetve a Jammertal Borbirtok mesterkurzus beszámolója előtt az idei Vince Gáláról szóló második írásban a vörösborokról lesz szó, kiegészítve a rosékkal és egy kis külföldi kitekintéssel.A vörösboros mezőnyt kiegyensúlyozottabbnak éreztem, mint a fehérekét, de itt is ért egy-két meglepetés. Itt csak egy trió maradt ki: távozáskor jutott eszembe, hogy bizony a cabernet sauvignon-okat kihagytam. Cserébe lesz majd még szó néhány fehérborról, illetve buburékos tételről, hiszen az Auchan kínálatából is lehetett magyar és külföldi borokat kóstolni, illetve a Felix Kitchen & Bar is kapott egy külön standot, ahol Czinki Tamás Master Sommelier tolmácsolásában lehetett kóstolni az étterem komoly fine wine szelekciójából.
A balatonfőkajári Feind Pincészetet leginkább a jó ár-érték arányú, stabil minőséget képviselő és széles körben elérhető borokkal szoktuk azonosítani. Fehérben évek óta megbízható választásnak bizonyulnak reduktív fajtaboraik, de most egy szúrópróba alkalmával kiderült, hogy akár az édesboros mezőnyben is lehet rájuk számítani, ha el akar szakadni az ember egy kicsit Tokajtól.
Az új magyar egyveleg a borbárokban eltöltött poharazások és baráti iszogatások mellett egy Artizan Open-en és a VinCÉ-n tett látogatások során szerzett villámszerű benyomásokról papírra vetett rövidke jegyzeteket is magába foglalja. Így lesz néhány borászat, akiktől egészen sok bor is szerepel majd az alábbiakban, ami egyben azt is jelenti, hogy maratoni hosszúságú poszt következik.
Úgy tűnik, mostanra beállt a rendszer: nagyjából két-három havonta jönnek majd az egyveleg-posztok egymással párhuzamosan, egy magyar, egy külföldi leosztásban. Ez itt magyar részleg, az évszaknak, a kerti partiknak és a szabadtéri fesztiváloknak megfelelően az átlagnál több roséval.
Itt az újabb adag egyveleg, mindenféle, a márciustól júniusig eltelt időszakban kóstolt magyar borral. Szokás szerint sok a száraz tokaji, de vannak még itt sokan mások, például sok kutyafuttában kóstolt kékfrankos és egy rakás, emlékezetből lejegyzetelt Gere-bor, köztük Balthazar-palackokból (12 l) kóstolt Koparok és Kopárok.
A dűlőfaggatások, a csúcsok ostromlása, az újdonságok keresése mellett kellenek biztos pontok a borivó életében, olyan borok, amelyek jó áron stabil minőséget produkálnak és megbízható társak a mindennapokra. A 2000 forintos lélektani határ alatt (is) azonban sokszor ingoványos a talaj, méretes pofonokba éppúgy bele lehet futni, mint kellemes meglepetésekbe. Nos, a balatonfőkajári Feind Borház 2015-ös Shiraz-Merlot-ja az utóbbiak közé tartozik. Széles körben elérhető, nagy mennyiségben készül, csavarzáras, jól árazott, ráadásul akciózni is szokták, mi kell még?
Arra jutottam, hogy talán érdemesebb az egyveleg posztokat a féléves adagokhoz képest kicsit sűríteni, egyrészt több aktualitása lehet egyes boroknak, másrészt jól jön a tömbösítés olyan esetekben, amikor sok kóstoló élményeit nincs időm/energiám külön posztba önteni.
2017 eleje ilyen minden szempontból alkalmas volt egy gyors magyar egyveleg "kihozatalára", rengeteg olyan eseményen voltam, amiről idő hiányában nem született külön írás, jobb híján most így pótolom a lemaradást.
A random módon kóstolt borok mellett itt egy teljes Kikelet retrospektív 2011-es és 2012-es száraz borokkal, egy DemiJohn kóstoló kínálatának a fele (Bencze, Fekete, Sanzon Tokaj, Gallay, Sándor Zsolt Pincészete, sajnos csak ennyire jutott időm), egy Junibor kóstoló (Árvay, DemeterVin, Gere, Hernyák, Pendits, Pfneiszl, Somlói Vándor, Weninger) és egy ETAP "4 borász" est termése (2HA, Benedek, Centurio, Kreinbacher). Vigyázat, maraton!
A cabernet franc-t ugyan Villány kiáltotta ki zászlóshajójának, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy kevés borvidéken foglalkoznak a világban annyian a fajta önálló megjelenítésével, mint nálunk, Magyarországon. Abból a szempontból okos választásnak mondható, hogy egyrészt a cabernet sauvignon-nal sokkal többen foglalkoznak a világban, ráadásul a franc a magyar lankákon is biztosabban beérik, mint a sauvignon. Gyakorlatilag így Villánytól a Dél-Balatonon át Egerig számos borvidéken találkozunk fajtatiszta cabernet franc borokkal. Ezekből szedett össze egy csokorra valót Bernáth József séf cimborám, aki ismét összetrombitált egy fajtakóstolót, miután az aktuális borhűtőleltár alkalmával kiderült, hogy legfőbb ideje egy kis szortírozásnak.
Szinte biztos, hogy mindenféle hűségvizsgáimat nem a tankönyvszerű rozékapcsolatomból fogom majd letenni, ha úgy alakul. Történt ugyanis, hogy gyakorló serdülőalkoholistaként nagyjából hat-hét évvel ezelőtt az ilyesfajta könnyű, rózsaszín árnyalatokkal dolgozó belépőborok tereltek bele azokba a zsákutcákba, amelyeket szaknyelvszerűen csak borbuzulásnak szokás hívni. Világos, hogy huszonnégy darab évemmel nem tartozok, nem tartozhatok a villányioportó-beszoptatón nevelkedettek errefelé jól ismert szekértáborába. Nem szükségszerű persze hűségesküt fogadni azoknak az ezerforintos fajélesztő-közvetítőknek, melyek annak idején úgy belevittek a sűrűjébe, hogy azóta sem tudom látni a kiutat a drágábbnál jobb vörös- és fehérklasszisokkal kipakolt macskaköves labirintusból. Az viszont, hogy a rozé, mint a bor egyik lehetséges fajtája simán feledésembe merült az elmúlt két évben (tehát gyakorlatilag egy árva kortyot sem ittam, úgy tisztán, mint beszódázva), némileg szomorú, így hát szorulna némi magyarázatra is. Magyarázat helyett viszont úgy döntöttem, hogy a hosszú és kellően lassan melegedő nap végén megtöröm a csendet és beruházok a balatonfőkajári Feindék borházának aktuális cabernet-rozéjára. Azt mondjuk perverzebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy lesz olyan jó, hogy azon nyomban rá is ragadok a billentyűzetre. Ráadásul ezúttal nem a maradékcukortól.
Miközben az elmúlt időszakban részben direkt, részben a szokatlan borfogyasztási belassulásom következtében összehordtam egy jelentékeny mennyiségű magyar cabernet sauvignont, azon gondolkodtam, hogyha ez így majd összeáll egy képpé, és egyszerre hágunk majd nyakára mindnek, akkor az lesz-e annyira érdekfeszítő közönségileg, mint mondjuk személyesen nekem. Úgy értem: a szőlőfajta kissé kicsúszott a hazai borközvélemény (és a borászok) gyújtópontjából. Érdektelenné vált, elhasználódott. A múlt agyonhordózott paprikás mazsoláit délen többnyire már alapanyagkorban küldik rozénak, vagy tolnak belőle valami modern bisztróbort több-kevesebb sikerrel, majd utána a jelen nagyítóját a szomszéd cabernet franc felé fordítva mernek nagyobbat álmodni, mint a valóság pillanatnyilag. Nem is beszélve arról, hogy a hordóvanília sem olyan cool már, mint a kilencvenes években.
Ilyen már úgyis rég volt, jöjjön hát egy kis egyveleg szeptember elejére, néhány nyáron kóstolt, de a blogon meg nem énekelt borról. Jutott bele hazai és külföldi, olcsóbb és drágább, frissebb és korosabb, egyszerűbb és komplexebb. Ahogy a napokban elnéztem a hiperek szokásos szeptemberi akcióit, néhány tételhez most ezek keretében is hozzá lehet jutni, így ahol tudtam, az akciós árat és lelőhelyet is feltüntettem.
Múlt héten egy kedves barátom meghívott egy zártkörű syrah-kóstolóra, aminek a Dynamobake Étterem adott helyet. Mindenki hozott magával legalább 1 palack bort, csak a fajta volt megkötve. Végül 10 magyar és 4 újvilági tétel került az asztalra + 1 kakukktojás. Vakon kóstoltunk, majd mindenki megjelölte a 3 kedvencét és összesítés után lepleztük le a borokat. Kóstolási sorrendben közlöm a jegyzeteket.
Ismét eljött a Szegedi borfesztivál. Valamiért mindig nagyon várni szoktam az eseményt, annak ellenére, hogy a kiállítók listája majdnem állandó évről évre, és egy hardcore borrajongó számára a "lefedettség" mindenképp lehetne teljesebb. Persze lehet válogatni így is.
Első nap csak az esti órákban sikerült kijutni, amikor is már tömeg és hangzavar fogadott, de sebaj, nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a "munkába". :)
Íme az első napi jegyzeteim, zömmel írtam pontbenyomásokat is.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar kerül tollamra egy újabb Feind bor. Semmi bajom ám a pincével, csak valahogy nagyritkán akadunk egymásra. Lehet, ennek másképpen kéne lennie. Most egy olcsó, de izgalmas „örömpinóval” csaltak mosolyt hétköznapi arcberendezésemre. Annál is inkább örülök, mert a világfajták közt talán a pinot noir siklik ki itthon a leginkább. Sokszor pont a fajta delikát kellemetességei süllyednek a túlérés, az alkohol, a túlmaceráció vagy éppen a sok fa tengerébe. Ezúttal jól választottam.