Folytatom a Wachauer Weinfrühling, azaz a Wachau-i Bortavasz múlt héten megkezdett élménybeszámolóját a többi pincészettel.
(Dürnstein)
Folytatom a Wachauer Weinfrühling, azaz a Wachau-i Bortavasz múlt héten megkezdett élménybeszámolóját a többi pincészettel.
(Dürnstein)
Április vége, május eleje a helyi borfesztiválok időszaka Ausztria Duna-menti borvidékein. Először Kremstal, Kamptal és Traisental tart közösen egy Bortavaszt (Weinfühling), majd rá egy hétre a nagyágyú Wachau jelentkezik a Wachauer Weinfrühling-gel. A rendezvény keretein belül a résztvevő borászatoknál ingyen lehet kóstolni az ott kínált tételeket, ehhez mindössze az erre feljogosító karszalagot kell megvásárolni.
Tavaly véletlenül éppen a Weinfrühling idején jártam Krems-ben és környékén, idén viszont kis kompániánkkal már céltudatosan a Wachauer Weinfrühling hétvégéjén érkeztünk a városba, hogy a következő két napot pincelátogatással és a borvidék bejárásával töltsük el. Két hónap telt el a rendezvény óta, de csak most jutottam el odáig, hogy rendezzem a jegyzeteket. Az esemény fesztivál jellege, a gyakran csak gyűszűnyi adagok és a közben a társasági élet mind-mind csökkenti az elmélyült kóstolás lehetőségét, legfeljebb gyors benyomások rögzítésére van lehetőség, ráadásul azóta az emlékek is megkoptak egy kicsit, de azért igyekeztem...
A magyar fajták után kevésbé izgalmas téma következik. A mai párost két mediterrán chardonnay alkotja, a 2022-es évjáratból. A Puglia-ban tevékenykedő Tormaresca főleg helyi kékszőlő fajtákkal foglalkozik, de a chardonnay régóta a választék része. A spanyol boróriás Torres ellenben több borvidékről több chardonnay-t is készít, a Penedes-ben palackba zárt Gran Viña Sol ezek kistestvérének mondható. Valamilyen szinten páratlan páros ez, hiszen más technológiával készült a két bor, de nyári poharazgatásra mindkettő jó választásnak bizonyult.
Nagy elvárásaim nem voltak, azokat nagyjából pont megugrották a borok.
Mallorcai borokról volt már több külön kis egyveleg az utóbbi években, idén is folytatom a sorozatot egy rövidebb bejegyezéssel.
Különösebb előzetes koncepció nélkül úgy alakult, hogy két fehér, két rosé és két vörös tétel szerepel a mai posztban, a hat tétel összesen négy borászattól jött össze és elsősorban helyi szőlőfajtákból készültek a borok.
Április elején, a Dorothea Hotel éttermében, a Pavilonban rendezték meg a Radovin tavaszi portfólió kóstolóját. Számos magyar és külföldi bor, párlatok és vermutok is szerepeltek a kóstolható tételek listáján, több borász személyesen is elkísérte a borait.
Két külföldi pincészet, az osztrák Dorli Muhr és az olasz Vietti borait is személyesen a borászatok képviselői mutatták be. Egy további külföldi pincétől kóstoltam szélesebb merítést, az új-zélandi Greywacke-tól, akiknek négy borát forgalmazza a kerekedő.
Terjedelmi okokból a kóstoló beszámolóját kettéosztottam, az első részben a fent említett három borászat és borai szerepelnek majd, az összes többi kóstolójegyzet a következő posztban kap helyet.
A tavasz egyik legfontosabb budapesti boros eseménye a 2012 óta a New York Palota épületében megrendezésre kerülő Badacsony New Yorkban kóstoló. A borvidék apraja-nagyja felvonul egy szombat délutánra-estére a fővárosba és bemutatják aktuális boraikat vagy esetleg 1-2 különleges tételt, néhány turisztikai kiállítóval kiegészülve. 2024-ben is mintegy 40 kiállítóval lehetett találkozni, a legtöbb borászat 4-5 tételt hozott magával, széles választékból lehetett meríteni.
Tar Ferinek köszönhetően komoly borsorral indult a húsvéti hosszú hétvége, a tematikát komoly fehérborok szolgáltatták szerte a világból. Feri a finewines.hu kínálatát kiegészítette még néhány magyar tétellel és végül egy vörösbort is csempészett a sorba. Szűk körben ültünk össze a borklub egyik tagjánál (ezúton is köszi! :)), volt idő és hely bőven, hogy átadjuk magunkat a válogatott borok élvezetének.
Európán kívülről ezúttal nem szerepelt egy tétel sem a sorban, de így is nagyon szép ívet írtunk le, egészen Portugáliáig. Tizenkét bort kóstoltunk (ha a borhűtőből bónuszként előkerülő már bontott tételeket nem számoljuk, azok majd egyvelegben kapnak helyet), buborékok nyitották és zárták a remek sort.
Folytatódik a borpár(baj)ok sorozat, megint hazai pálya, megint fehérborok, ezúttal házasítások a Balaton partjáról. A Feind Sunshine és a Figula 7ha nem először kerül össze ebben a sorozatban, tavaly nyáron is összemértem az akkor aktuálisan kapható 2021-es évjáratokat, most a 2022-asok következnek. Időközben a Feind Sunshine új ruhát is kapott, a Figula külseje válozatlan maradt, utóbbi borból már a 2023-aas évjárat is megjelent. A házasítások közös pontja két nemzetközi fajta, a chardonnay és a sauvignon blanc. A Feind Sunshine-ban a Balaton legfontosabb szőlőfajtája, az olaszrizling teszi teljessé a képet, a Figula 7ha-ban azonban nem olaszrizling, hanem két másik nemzetközi fajta kap helyet, a szürkebarát és a sárgamuskotály.
A borpáros sorozatban ezúttal magyar fehérborok, 2019-es chardonnay-k találkoznak, méghozzá két vulkanikus talajjal rendelkező borvidékünkről. A Sauska Tokaj Birs Chardonnay 2019 a mádi Birsalmás dűlő terméséből készült, míg a Villa Tolnay Panoráma Chardonnay 2019 a Csobáncról, a magasan fekvő Panoráma dűlőből érkezik. Árban hazai chardonnay mércével mérve elég magasan járunk, kb. 5000 Ft volt mindkét bor, amikor ezek az évjáratok voltak forgalomban. Pár évre eltettem mindkét palackot, hogy a hordó szépen besimulhasson, most előkerültek, hogy együtt kóstoljam meg őket.
Amikor a Bortársaság német borokkal bővítette választékát jó néhány évvel ezelőtt, a Borsuli portfóliójába is bekerült Németország, mint téma. 2016-ban jártam is az első német boros tematikus eseményen, most pedig majdnem 8 év elteltével repetáztam egyet.
Egy kis külön válogatás következik a január folyamán kóstolt spanyol borokból. A szokásos külföldi egyvelegek is érkeznek majd, de nem akartam, hogy azokban egy ország ennyire domináljon, úgyhogy a spanyolok most kaptak egy külön bejegyzést.
Cádiz
A minimix-ben fehér- és vörösborok, egy rosé és egy édes likőrbor kapott helyet, a vörösek kivétel nélkül Andalúziából, Cádiz környékéről származnak, a fehérek vegyesen innen-onnan, a rosé Rioja-ból, az édes tétel pedig Málaga-ból érkezett.
Burgenlandra a kékfrankos osztrák hazájaként gondolunk leginkább, de a tartomány ennél jóval sokszínűbb borkészítési tradíciókkal és palettával rendelkezik, ahol a száraz fehér, rosé és vörösborok mellett az édes borok is fontos szerepet játszanak, utóbbiak leginkább Ruszt városában. Több eredetvédelmi körzet is van Burgendlandban, ezek egyike Leithaberg DAC. Leithaberg DAC a tartomány északi részén található itt húzódik a Fertő-tó nyugati partja és a Lajta folyó között a Lajta hegység. A 34 kilométer hosszú hegyvonulat alapkőzete kristályos pala és mészkő, legmagasabb pontja, a Sonnberg 484 méterrel emelkedik a tengerszint fölé. Az éghajlat alapvetően száraz, kontinentális, a helyi makroklímát a tó és a hegység egyaránt befolyásolja. Már az i.e. 8. századból is találtak itt szőlőművelésre utaló leleteket, így a régió Európa egyik legrégebbi szőlőtermesztő vidéke.
A fehérborok chardonnay, pinot blanc, neuburger és grüner veltliner fajtákból készülhetnek, ezek házasítása is engedélyezett. A vörösborok esetében a blaufränkisch - kékfrankos az egyetlen fajta, amely Leithaberg DAC megjelölést viselhet, bár a bor legfeljebb 15%-ban zweigeltet, St. Laurent-et vagy pinot noir-t is tartalmazhat. A szőlőültetvények közel 2/3-át a kékfrankos foglalja el, míg 1/5-én chardonnay terem, így a termelők nagy része erre a két fajtára koncentrált, mintegy Burgundia analógiájára, csak itt a pinot noir helyét a kékfrankos veszi át. Természetesen a terroir is más, de a cél ugyanaz: elegáns, a termőhelyet hűen tükröző borok palackba zárása. Közel 60 borászat palackoz Leithaberg DAC megjelölésű borokat, én most a Weingut Kirchknopf-tól választottam egy öreg tőkés chardonnay-t és egy alap blaufränkisch-t.
A ceglédi Kemenczés Borházról még 2017-ben írtam egy helyszíni látogatás apropóján. Azóta évente egy-két borukkal hozott össze a sors, de terjedelmesebb sort egyben nem kóstoltam tőlük. Cegléd felé nemigen járok és az utóbbi két évben egyébként is inkább csak barátokkal szervezett közös programok farvizén jutottam el borvidékekre, így az élmények felfrissítésére ezúttal nem a borászatnál, hanem otthon került sor. Kemenczés Benő küldött egy hét palackos csomagot, hogy kóstoljam meg a borokat, ami a hétvégén meg is történt.
A FineWines.hu kínálatában ugyan az új-zélandi szekció már nem frissül, de még bőven maradt elég muníció a raktárban ahhoz, hogy Tar Ferenc egy nagyon komoly kóstolóestet rendezzen október végén. Hat borvidék, kilenc pincészet, tizennégy tétel szerepelt a sorban, amelynek gerincét hordós sauvignon blanc-ok, chardonnay-k, pinot noir-ok és syrah-k alkották. A fenti okokból kifolyólag inkább régebbi évjáratokból válogatott a házigazda, így az afféle "hogy érik palackban az új-zélandi bor" tanulmány kóstolónak is beillett. A végeredmény egy nagyon erős merítés lett, amely mind minőség, mind érlelhetőség szempontjából szépen példázta a szigetország potenciálját, egyúttal azt is megmutatva, hogy bőven több felfedezni való stílust kínál Új-Zéland az intenzitást csúcsra járató "standard" sauvignon blanc-oknál.
Málaga, a Costa del Sol legfontosabb városa egyben az azonos nevű eredetvédelmi körzet és az innen származó édes bor névadója. A málaga manapság kevésbé ismert, mint a portói, a madeira, vagy a sherry, pedig a 19. században még erről volt híres a város. Az eredeti Málaga a szőlő szárításával vagy az erjedés során szőlőpárlat hozzáadásával készült, ez a stílus azonban visszaszorult és az előírások módosításának köszönhetően már természetes édes borok is készülhetnek Málaga DO megjelölésével. A Sierras de Málaga DO eredetvédelmi körzet 2001 óta létezik, területileg megegyezik az 1932-ben létrehozott Málaga DO-val, de az új megjelölés kizárólag a száraz fehér, rosé és vörösborok részére van fenntartva, míg Málaga DO maradt az erősített és természetes édes boroké. Az 1980-as években még alig néhány bortermelő volt a régióban, mára ez a szám a sokszorosára növekedett. A helyi bortermelés első említése egyébként még a föníciaiak idejére datálódik.
Málaga DO öt, Sierras de Málaga DO hét alkörzetet foglal magába. A keleti tengerparti részen fekvő, palás talajú Axarquía a legszárazabb. Itt érdemes még megemlíteni a 2004-ben életre hívott Pasas de Málaga DO-t, ami a helyi muskotály fajtákból készült, napon szárított mazsola saját eredetvédelmi kategóriája. Az alkörzetek közül a festői Ronda várost körülvevő Serranía de Ronda a legdinamikusabban fejlődő és az egyik legizgalmasabb.
A klímát a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán is befolyásolja, azonban a hegyláncol által szabdalt vidéken a magas hőmérsékletet a tengerszint feletti magasság kihasználásával ellensúlyozzák, a szőlőültetvényeket akár 800 méteres magasságba is telepítik, ahol igen nagy a napi hőingadozás.
Az engedélyezett szőlőfajták között nemzetközi (pl. chardonnay, moscatel fajták, sauvignon blanc, riesling, syrah, cabernet sauvignon, merlot, petit verdot) és Spanyolországhoz köthető (verdejo, tempranillo, garnacha, monastrell, tintilla de rota) fajtákat egyaránt találunk. A moscatel és a Pedro Ximénez az édes borok mellett a száraz boroknak is fontos alapanyaga. A helyi fajták között meg kell említeni a fehér doradilla-t és a ritka kékszőlő romé-t.
Málaga
Málaga városában próbáltam utánajárni kicsit a helyi borstílusoknak, fajtáknak, elsősorban Sierras de Málaga-ra fókuszálva. Kilenc bort kóstoltam, a nyolc száraz bor mellé végül egy édes Malaga csúszott be.
Ripka Gergely, alias Táncoló Medve - 2023-ban a Borászok Barátja - szerelemgyereke, a Tokaj Guide legújabb, sorban ötödik kiadása a múlt héten került a polcokra és a szerző egy limitált létszámú kóstolóval kötötte egybe az új könyv megjelenését. Szerencsére ezt az eseményt nem árnyékolta be a vírushelyzet, mint az előző kiadás esetében - most már csak távoli emléknek tűnik az az online kóstoló, bár annak is megvolt a maga hangulata és közösségi élménye. Most viszont a Borkollégiumban személyesen találkoztunk, ez azért mégis csak jobb volt így.
A Várszegi Pincészet nevével hébe-hóba már találkoztam, de a boraikkal személyesen még nem és azt is csak idén tudtam meg, hogy az egyébként dél-balatoni szőlőterületekkel rendelkező borászatnak van egy működő borbárja Budapest határain belül, Budafokon. A Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál pénteki napján felkerekedtem és meglátogattam a budapesti egységet, hogy megismerkedjek közelebbről is a pincészettel és boraikkal.
A borrajongón viszonylag ritkán írunk külön kiemelten ún. natúr borokról, ebbe az irányba valószínűleg ungert tette a legtöbb karcsapást a borrajongós stábból. Nekem inkább csak kósza próbálkozásaim vannak a műfajjal, a tapasztalatom nem túl nagy, azok viszont vegyesek. Mivel ezeknek a boroknak az ára is magasabb az átlagnál, egy méretes bukta elég sokba kerülhet, így aztán különösen nehezen szánom rá magam, hogy vakon ugorjak fejest a természetes borok tengerébe. Meglehetősen ritkán szoktam előzetes tapogatózás, ajánlás vagy saját empirikus élmény hiányában natúr bort vásárolni, most azonban így történt és nem is bántam meg, bár a megtéréstől továbbra is messze vagyok.
A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy Nagyváradi Péter neve nem csengett ismeretlenül, noha a saját néven palakozott boraival ez az első találkozásom. Ha jól emlékszem, Péter még a Bortársaság csapatát erősítette, amikor évekkel ezelőtt először találkoztunk és hébe-hóba azóta keresztezték egymást útjaink - természetesen mindig valamilyen boros rendezvényen, kóstolón -, de csak idén tudtam meg, hogy már saját birtoka is elindult. Az ismeretségünk tehát felületes, ám az érdeklődést és a megelőlegezett bizalmat egyaránt megalapozta.
Az idei júliusra tervezett badacsonyi-szigligeti kirándulás sajnos különböző okokból dugába dőlt, de hogy ne múljon el a nyár a tanúhegyek látványa nélkül, augusztus legvégére sikerült egy villámlátogatást beiktatni.
Sike Balázsék badacsonytördemici borbár-étterme, a Nefelejcs az egyik kedves barátoméktól 5 perc sétára esik, ők már törzsvendégek, én pedig az utóbbi 5 évben minden nyáron legalább egyszer csatlakoztam hozzájuk legalább egy gyors kóstoló erejéig. Idén is beugrottunk néhány órára, ez most hat bor megkóstolására és néhány hidegtál elfogyasztására volt elég.
Meghoztam a szokásos negyedéves borpárbajos sorozat aktuális, nyári kiadását, 6x2 borral. A fehérek lesznek többségben, ahogy nyáron általában és - bár eredetileg nem terveztem - egy rosé páros is horogra akadt, vörösborokból pedig igyekeztem könnyebb tételeket válogatni.
A júliusi osztrák bortúra második állomása Kamptal-ban volt, egy alig 1800 fős falucskában, Straß im Straßertale-ban. Több borászat is található a kicsiny településen, amelyet a borvidék egyik neves dűlője határol. A Gaisberg dűlő aljánál található Birgit Eichinger családi borászata, ahova még a KisBécs egyik karácsonyi nyereményjátékán nyertem egy kóstolót 2021-ben, de a nyeremény beváltása végül egy évet tolódott.
Július elején ismét megfordultam Ausztriában, Krems an der Donau környékén, ahol Kamptal, Kremstal és Wachau borvidékei találkoznak. Ezúttal nem csak úgy ad hoc alakult a program, egy pincelátogatás előre le volt szervezve, és bíztam benne, hogy legalább még egy bele fog férni, ha a fix nyitvatartási időben tudok kóstolni a kiszemelt pincénél. A Weingut Nigl volt a kiszemelt áldozat, Kremstal egyik kiemelkedő termelője. A birtok - amely a borászaton túl egy éttermet és egy szállodát is magában foglal - Krems-től néhány kilométerre északra található, festői környezetben. A birtok előtt elvezető út mellett a Krems folyó csörgedezik, az út másik oldalán magasodó dombról Senftenberg 1197-ben emelt várának romjai és egy templom tekintenek le.
Az őszi szőlőbirtok a 12. századig vezethető vissza, a Starhemberg hercegekhez tartozott, jelenlegi tulajdonosaihoz, a Nigl családhoz 1994-ben került. Az ültetvények összesen mintegy 25 hektárt tesznek ki, Krems és Senftenberg között húzódnak. A fókusz természetesen a zöldveltelinin és a rajnai rizlingen van, sárgamuskotály, sauvignon blanc, zweigelt, merlot és pinot noir egészíti ki a fajtaválasztékot. A szőlőben fenntartható gazdálkodás folyik, mellőzik a gyomirtók, rovarirtók és a réz használatát. A pincében saját élesztőkkel erjednek a borok, és derítés nélkül kerülnek palackba. A csendes száraz borok mellett pezsgőt és édes bort is találunk a szortimentben.
Nyári szünet ide vagy oda, végül mégis sikerült összehozni július közepére egy FineWines kóstolót az új Uvas Felices boros projekt tételeinek főszereplésével. A portfólió elég széles, így több részletben kerülnek majd bemutatásra a borok, most a hőséghez igazodva a cava-k, a fehér és rosé borok kerültek sorra a Béterv Lakásétteremben tartott első fordulón.
Tizenhat bort kóstoltunk összesen, többnyire szépen, egyenletesen haladtunk a friss, könnyű tételektől a komolyabb borok és pezsgők felé, szép íve volt a az estének. A sort két cava nyitotta, ezután a fehérborok következtek. A szőlőfajták szempontjából az első főszereplő a macabeo, majd a xarel-lo, albarino és a verdejo voltak. Átkötésként érkezett érkezett egy rosé cava, majd két különböző stílusban elkészített bor képviselte a rosé-frontot, végül két különleges, érlelt cava-val zártuk a kóstolót.
Görögországot a nyugati kultúra és a demokrácia bölcsőjeként szokás emlegetni, és a görögöknek a Földközi-tengeri borkultúra alakulásában is fontos szerepe volt. A több évezredre visszatekintő szőlőművelési múlt ellenére a görög borok alig ismertek az ország határain kívül. A borok többnyire az országhatáron belül fogynak el, és minőségi borok aránya a helyi fogyasztásra szánt asztali és tájborokéhoz képest még mindig elenyésző. Görögországban a helyi klimatikus adottságok sokáig meghatározták a borkészítést és a borstílust, de a modern technológia és a nemzetközi fajták megjelenésével mindez megváltozott. Az uniós csatlakozás óta sok fejlesztés történt a szektorban, miközben a helyi, hagyományos szőlőfajtákat is sikerült megőrizni, amelyből nagyjából 200-at tartanak nyilván, bár tényleges jelentőséggel ezekből csak kevés bír.
Eddigi boros pályafutásom alatt nem sok görög borral volt dolgom, júniusban egy rövid nyaralás alkalmával sikerült ezt a számot gyarapítani.
(A fotót innen vettem kölcsön.)