Immár közel két éve annak, hogy Tar Ferenc - a kereskedés fennállása óta először - Spanyolország boraival bővítette a FineWines.hu kínálatát. Erre tökéletes megoldásnak bizonyult az Uvas Felices, amely lényegében a barcelonai Vila Viniteca tulajdonosainak több borvidéket lefedő, hosszú távú projektsorozata. Az Uvas Felices keretében a tulajdonosok, Francisco Martí és Quim Vila jól ismert helyi borászokkal dolgoznak együtt, az adott borvidékre jellemző szőlőfajták kiemelésével, így számos különböző terroir és borstílus jelenik meg az egyedi hangulatú, figyelemfelkeltő címkékkel felöltöztetett palackokban.
Az elmúlt két évben több FineWines.hu kóstolón feltűntek ezek a borok, néhányszor főszereplőként, máskor a borsor vagy a sétáló kóstoló szerves részeként. Az együttműködés idén tavasszal azonban szintet lépett. Alicia Marzoa, az Uvas Felices export managere több napot töltött Budapesten és a potenciális partner találkozók mellett Tar Ferenccel két borestet is tartottak, egy általános Uvas Felices portfólió áttekintést és egy szuper prémium tételeket bemutató eseményt. Én az előbbin vettem részt, amelyen szép keresztmetszetét kaptuk az Uvas Felices választékának. (Mi még a rendelkezésre álló készletből kóstoltunk, de hamarosan megérkezik az új szállítmány a FineWines-hoz, az aktuális évjáratokkal.)
A beszámoló előtt következzen egy rövid összefoglaló az Uvas Felices hátteréről és történetéről.
Az 1932-ben alapított Vila Viniteca Spanyolország egyik legkomolyabb választékával rendelkező borkereskedése, Barcelonában és Madridban vannak üzleteik. A vállalkozás bor- és csemegeboltként indult, de az 1990-es években a tulajdonosok új lökést kívántak adni a biznisznek, és az általuk is forgalmazott pincészetekkel összefogva közös borászati projektekbe kezdtek. Az egyik tulajdonos, Francisco Martí egyébként maga is borosgazda, a katalóniai Ca N'Estruc tulajdonosa, aki konkrétan a birtokon is él.
1998-ban az első kooperációkkal együtt született meg az Uvas Felices ("boldog szőlők") projekt, amelynek keretében már 9 borvidéken készülnek a borok. Az Uvas Felices ernyője alatt az egyes borvidékek jól ismert szereplői vesznek részt a borok elkészítésében, bár így Rias Baixas D.O-ban a Bodegas Zarate vezetője, Eulogio Pomares, Rueda D.O-ban a veterán Ángel Lorenzo Cachazo, Rioja-ban Miguel Ángel de Gregorio, a Finca Allende éa a Bodegas Finca Nueva borásza, Madridban a Comando G két borásza, Fernando García és Daniel Gómez Jiménez-Landi, Yecla-ban a Bodegas Castano, a Sospechoso keretében pedig a többek között a Bodega Sierra Cantabria révén ismert testvérpár, Marcos és Miguel Eguren.
Az Uvas Felices borokat ma már 35 országba exportálják, többek között számos Michelin csillagos étterem választékában is ott vannak. A borok elkészítése során a borvidék és a szőlőfajta bemutatása mellett mindig külön hangsúlyt fektetnek arra, hogy a borok könnyen fogyaszthatóak és ételekhez jól párosíthatóak legyenek. A helyi szőlőfajtákra fókuszálnak, régi ültetvényeket kutatnak fel, a borkészítés során a kifogástalan minőség szem előtt tartása mellett igyekeznek minél kevésbé bevatkozni, a borok kivétel nélkül spontán erjednek.
A Vila Viniteca egyébként kóstolókat is szervez, különböző tematikák szerint, de edukatív borkurzusokat is tartanak. Ahogy Alicia-val beszélgettem, kiderült, hogy a vállalkozáshoz tartozik a két sarokkal odébb, a Basílica Santa Maria del Mar-ral szemben található La Vinya del Senyor bor- és tapasbár is, amit személyes tapasztalataim alapján csak ajánlani tudok mindenkinek, aki Barcelonában jár.
Az elméleti alapozás után végre rátérek a borsorra. Alicia vezetésével egy pezsgőt, hat fehér és hét vörös tételt kóstoltunk meg, hármat ráadásul magnum palackból. Zárójelben feltüntettem a "koprodukcióban" készülő borokat készítő borászatokat, bár az Uvas Felices brand ezeket tudatosan nem hangsúlyozza külön.
L'Origan Aire Cava Brut (Magnum) Penedes
Macabeo, xarel-lo, egy kevés parellada és chardonnay házasítása 20-50 éves tőkékről, 24 hónapos érlelés seprőn.
Az illat aránylag neutrális, egy kis alma, mandula és dió bukkan fel benne. A jó savak mellett aránylag nagyobb méretű buborékokat kapunk és átszövi már egy kis érettség a bort. Ízében citrusok, alma, mandula és dió ismét. Kicsit már érettnek tűnik, frissebben jobban szerettem. 5p+
Ca N'Estruc Blanc 2022 Catalunya
Kb. a 2/3-a xarel-lo, a maradék muscat, macabeo és garnacha blanca, 30-50 éves tőkékről szüretelve, acéltartályban erjesztve és érlelve.
Az illat édeskés, keveredik benne egy kis trópusi gyümölcs, zselés cukorka és enyhe muskotályos karakter. A korty kerek, rendezett, a második felében élénkebbnek tűnnek a savak, az alkohol moderált. Érett gyümölcsök, enyhe citrusosság, szőlő képviselik a gyümölcsöket, de már alakul egy kis palackbuké is. Némi méz, grillázs, selyemcukor is érezhető, főleg a korty második felében. Kellemes, mediterrán hangulatú fehérbor. 6p-
(Ángel Lorenzo Cachazo) El Perro Verde 2022 (Magnum) Rueda
100% verdejo, acéltartályban erjesztve és 3 hónapig finomseprőn érlelve.
Kifejező, vonzó illatában sárga húsú gyümölcsök, ananász, mangó, sárga húsú őszibarack, mandarin, narancsvirág. A lédús, zamatos kortyot lendületes savak vezetik, leheletnyi édességérzet kerekíti a kortyot, majd a végén fanyar zárás hoz újabb friss csavart. Mangó, ananász, sárga húsú őszibarack, citrusok, narancs, mandarin uralják az ízképet is. Intenzív, nagyon élvezetes verdejo. 7p-
Ca N'Estruc Idoia Blanc 2020 Catalunya
Több, mint a fele xarel-lo, a többi garnacha blanca, chardonnay és macabeo, 20-50 éves tőkékről szüretelve, 5 hónapig 300 és 500 literes, első- és másodtöltésű Allier hordókban érlelve.
Fejlett, kifejező illatában az érett gyümölcsök, a virágok és a finom fűszeresség mellett szinte piros bogyós gyümölcsös villanásokat is érezni. Kóstolva telt, finoman krémes, az alkohol picikét fűt a lecsengésben. Szépen használt hordó keretezi az öblös kortyot, amelyet kellően élénk savak támogatnak. Érett őszibarack, fehér húsú gyümölcsök, egy kevés citrus, pici édesfűszer, mogyoró és vajasság alkotja az ízprofilt. A kiváló minőségű fa és a kis krémesség egy kis burgundi hangulatot kölcsönöz a bornak. 7p-
Ca N'Estruc L'Equilibrista Blanc 2020 Catalunya
100% xarel-lo, 60 éves tőkékről szüretelve, 6 hónapig 2500 literes hordókban érlelve.
Itt is fejlett már az illat, méz, érett fehér húsú gyümölcsök, körte, őszibarack, cukrozott mandula jegyeivel. A kerek, puha tapintású kortyhoz széles sav és visszafogott hordójelenlét társul, enyhén krémes textúrával. Érett gyümölcsök, citrusok, egy kevés méz, vanília és édesfűszer adják az aromákat. Szépen érik, egy fokkal talán előrébb tart a pályáján, mint az Idoia. 6p
(Bodegas Zarate) El Jardín de Lucía Albariño 2022 Rias Baixas
15-25 éves albariño tőkék termése Val do Salnés-ból, acéltartályban erjesztve és 4 hónapig finomseprőn érlelve.
Tiszta, hűvös és mértéktartó illatában fehér húsú őszibarack, citrusok, egy kevés fehér virág és enyhe sós fuvallat. A korty tartalmas és kiegyensúlyozott, dinamikus savak vezetik és tartják fókuszban, leheletnyi krémesség puhítja. Ízében az illathoz hasonlóan citrusok, citrom, lime, citromhéj, fehér húsú őszibarack, csipetnyi só. Szép, lendületes, fajtajelleges albariño. 7p
(Comando G) El Hombre Bala Blanco 2022 Madrid
60 évesnél idősebb tőkékről szüretelt albillo real Sierra de Gredos-ból, 8 hónapig francia barrique hordóban, finomseprőn érlelve.
Az illatban a hordó fűszeressége, finom mogyorós jegyei narancshéjjal, enyhe mézes-virágos aláfestéssel, leheletnyi grillázzsal találkozik. A korty öblös, kerek, a szikár savak szépen megtartják és remekül használt hordó tesz hozzá egy plusz dimenziót. A gyümölcsösség aránylag visszafogott és neutrális karakterű, kevéske citrussal, inkább a fűszeresség vezet ízben is. 7p-
(Bodegas Castaño) Viña Al Lado de La Casa Monastrell-Syrah 2020 Yecla
85% monastrell, 12% syrah és 3% garnacha házasítása 20-60 éves tőkékről, 18 hónapig 225 és 500 literes francia tölgyfahordókban érlelve.
Érett erdei gyümölcsök, érett és aszalt meggy, valamint egy kevés édesfűszer és bors uralja az intenzív illatot. A közepesnél valamivel könnyedebb testhez kissé emelkedett alkohol, jó sav és nem túl sok tannin csatlakozik. Ízvilágát is az érett meggyes, erdei gyümölcsös vonal uralja, pici édesfűszerrel, étcsokoládéval és pörkölési aromával. Igazi bisztróbor. 6p
(Bodegas Vizcarra) Venta las Vacas 2019 Ribera del Duero
100% tinto fino (tempranillo) 20-25 éves tőkékről szüretelve, 225, 300 és 400 literes, 70%-ban francia, 30%-ban amerikai hordókban 12 hónapig érlelve.
Az illatban fekete cseresznye, bogyós gyümölcsök, bors, némi édesfűszerés cseppenyi balzsamecet, ízben még több érett gyümölccsel, áfonyával, szederrel kiegészülve. Kóstolva meglepően könnyed és finoman extrahált, gördülékeny a korty. A test legfeljebb közepes, ehhez képest az emelkedett alkoholt ügyesen bedolgozza. A lendületes sav és a mennyiségre nem túl sok, épp csak picikét fogós tannin szépen illeszkedik a bor szövetéhez. Az átlag Ribera del Duero-nál karcsúbb, elegánsabb stílust céloz meg. 7p-
(Bodegas Zarate) Paxaro Tolo Mencía 2021 Ribeira Sacra
50 év körüli mencia tőkék termése, 10 hónapig 4000 literes francia hordókban érlelve.
Egyedi, összetett és hűvös illat: ibolya, kék virágok, érett piros bogyós és erdei gyümölcsök, borókabogyó, pici gyógynövény, leheletnyi vadhús és földesség. Gömbölyű, finom szövésű bor, remek egyensúllyal és bársonyos textúrával, jó beltartalommal. Sehol egy kilógó él, sav, tannin és alkohol egyaránt tökéletesen simul a kortyba. Az érett erdei gyümölcsök mellé meggy, enyhe sósság, bors, narancshéj, rebarbara vegyül. 7p+
Ca N'Estruc L'Equilibrista 2016 Catalunya
Több, mint a fele garnacha tinta, kb. az 1/3-a carinena, a maradék része syrah, 25-50 éves tőkékről szüretelve, 14 hónapig különböző méretű francia (Allier) tölgyfahordókban érlelve.
Az illat finoman érett, leginkább sötét bogyós erdei gyümölcsök uralják, a háttérben enyhe virágos, fűszeres, gyógynövényes motívumok is felsejlenek. Kerek, egységes szerkezetű, kellemes textúrával, jól integrált hordóval. Az érett erdei gyümölcsöket diszkrét édesfűszeres, vaníliás aromák és egy hűvös, mentás, gyógynövényes vonal kísérik. Valószínűleg már elérte a csúcsát, de szépen tartja magát. 6p+
(Comando G) El Hombre Bala 2020 (Magnum) Madrid
98% garnacha tinta, 2% carinena, 40-90 éves tőkékről Sierra de Gredos-ból, 14 hónapig 400 és 700 literes francia hordóban, majd 6 hónapig palackban érlelve.
Izgalmas illat: érett málna, eper, narancsolaj, némi bodzabogyó és mediterrán fűszernövények. Kóstolva szép szerkezetet és egyensúlyt mutat, a korty feszes, finom szövésű, csiszolt savakkal és bársonyos tanninnal. Málna, eper, narancshéj, vérnarancs, diszkrét édes fűszeresség olvad össze ízében. Az érett, mediterrán gyümölcsösség burgundi eleganciával párosul. 7p+
(Miguel Ángel de Gregorio) Paisajes La Pasada 2020 Rioja
100% tempranillo a La Pasada dűlő 60 éves ültetvényéről szüretelve, 16 hónapig új (Allier) barrique hordókban érlelve.
Sötét bogyós gyümölcsök, fekete cseresznye, pici fűszer és balzsamosság, hűvös herbális jegyek, majd egy kevés virág jelentkezik illatban. Kóstolva közepes koncentrációt mutat, inkább elegáns, mint tömör, de ez nem okozott hiányérzetet. A korty nagyon finoman extrahált, a remek sav, sima tanninnal és kellemes textúrával párosul. Ízben visszatérnek az érett sötét bogyós gyümölcsök, fűszeres, gyógynövényes aláfestéssel. 7p+
(Bodegas Castaño) Altos de las Gateras Monastrell 2018 Yecla
40 évesnél idősebb monastrell tőkék termése 25 hónapig 500 literes francia hordókban érlelve. Intenzív illatában érett és aszalt fekete bogyós gyümölcsök, édesfűszerek, pici ánizs, enyhe földesség, éppen kezdődő tercier aromák keverednek. Vastag, koncentrált anyag, élénk sav és határozott, picikét érdes tannin keretezi a közepesnél nagyobb testet, finoman melegítő alkohollal. Érett erdei gyümölcsök, meggy, egy kevés aszalt gyümölcs, fűszerek, minimális füstölt hús a háttérben. Erőteljes, masszív bor. 7p
Tar Ferenc és Alicia Marzoa
Az Uvas Felices borok a FineWines klubtagjai számára érhetőek el.
Az Uvas Felices honlapja: