Tavaly még csak elsőbálos “mondovinós” voltam, de látva a rendezvény grandiőz borlabirintusát, megesküdtem, hogy engem csak vastag láncokkal lehet onnan távol tartani. A Wein & Co évente megrendezett borbemutató kóstolója valóban meghökkentő kínálattal szippantja be a régió borkedvelőit. A rendezvénynek idén ismét a bécsi Konzerthaus adott otthont, a tavalyi Mondovinohoz hasonlóan 200 kiállító vagy 2.000 tétellel kínálta a díszes közönséget.  A 40-45 Euró áron megvásárolható két napos belépő önmagában olyan csúcsborokhoz enged hozzáférést, amelyek kóstolására keveseknek van lehetősége. A kiállítók – jelezvén az osztrák borpiac vásárlói oldalának erejét – simán poharunkba lötykölik a 100-200 Euróra árazott borritkaságokat. Sokan vitatják, hogy lehet-e napi 50-60 tétel kóstolásakor érdemben bort értékelni. Valószínűleg nem. Egy ilyen alkalom azonban mindennél jobb lehetőséget biztosít híres borvidékek általános teljesítményének felmérésére, évjáratok áttekintésére, stílusok megismerésére, valamint technológiai- és divatirányzatok feltérképezésére. Ez pedig, bármennyire is megterhelő érzékeink számára, felbecsülhetetlen értékű tapasztalattal gazdagít. Ennek jegyében vágjunk bele az alábbi összefoglalóba.

F.X. Pichler nevét ugye nem kell bemutatni, Wachau talán legelső számú termelője. A Steinertal tulajdonképpen Wachau keleti határát képezi, a következő dűlő, a Pfaffenberg már Kremstalhoz tartozik.  A termelő portfóliójában az Undendlich, M, Kellerberg trió után következik presztizsben az innen származó bor, nagyjából a  Loibenberg-gel fej-fej, illetve árcédula-árcédula mellett. :)

Egy általam kedvelt bécsi borkereskedés kínálatában nemrég fedeztem fel, hogy kapható belőle többek között 11-es és 02-es is. Nosza, nézzük akkor meg mit tud egy, illetve tíz évesen.

F.X. Pichler: Riesling Smaragd Loibner Steinertal 2011

Érett citrusok, barack, gyógynövények, kövek. Közepes test, tisztaság, áttetszőség, semmiféle "fxpichleres" krémes, vaskos hömpölygés. Viszonylag telt ízek, sok friss gyümölccsel, jelentős ásványossággal. Közepesen tömör szerkezet, magas, kemény, acélos savak. Korrekt fókuszáltság, jó egyensúly, kis fiatalos izgés-mozgás, közepesnél hosszabb lecsengés. Tipikus, klasszikus wachaui smaragd, a nagysághoz valami azért hibádzott. 6 és 7 pont között. (89)

F.X. Pichler: Riesling Smaragd Loibner Steinertal 2002

Sok petrol, jelentős tercier hangulat, mellettük aszalt citrusok, mogyoróolaj, kőporosság. Elég komplex, de kicsit előrehaladottabbnak tűnik, mint amire számítottam. Közepesnél picivel nagyobb test, telt ízek, még mindig jelentős gyümölccsel, de szintén igen jelentős palackérési aromákkal. Strukturálisan teljesen ép. Finoman krémes, omlósabb konzisztencia, korrekt sűrűség, fókusz, az előző borhoz nagyon hasonló arányok és egyensúly, kissé lekerekedettebb savakkal. Közepesnél hosszabb lecsengés. Szerkezetileg egységesebb, aroma szempontjából is talán picit komplexebb, de mégis szokatlanabb, kevésbé szerethetőbb világú nekem. 6 és 7 pont közé tenném őt is. (89)

A Meinklang biodinamikus gazdaságot bemutató írásunk első része után most nézzük a borkészítés mozzanatait. A szőlészeti és pincemunkák természetesen a Hold- és bolygóállásokhoz igazodnak. A borok erjesztése vadélesztővel történik, a must ülepítéséhez és mozgatásához csak a gravitációt hívják segítségül. Amennyiben alkalmaznak almasav bontást, az is természetesen történik. A kész borokhoz gyakran egy jó adag széndioxidot adnak, ez védi a bort és megalapozza a minimális kénhasználatot. A Meinklang borok tipikusan 20mg/l szabad és 80mg/l teljes kéndioxidot tartalmaznak.

A „Természethű borkészítés Somlón” c. rendezvény Hollóvárt bemutató része után most jöjjön a nemrég Somlón is termelésbe fogó biodinamikus osztrák birtok, a Meinklang. A rendezvény vendége, Werner Michlits a hallgatóságot egy képekkel gazdagon illusztrált előadással vezette be a biodinamikus farmerkedés rejtelmeibe. Werner a téma – még Nicolas Joly szerint is – elismert nagykövete, nyílt és jól érthető előadásmódja hamar beszippantja a hallgatóságot. Ezúttal sem történt ez másképp, aki a megfelelő nyitottsággal érkezezett a rendezvényre, kicsit közelebb kerülhetett a biodinamikához.

Nigl: Senftenberger Pellingen Grüner Veltliner Privat 2010

Kremstal egyik kiemelkedő termelője, eddig valahogy mégis elkerültek a borai. A két évvel ezelőtti VieVinumon kutyafuttában kóstolva a boraikat nem hagytak mély nyomot. 

Megigézően buja illat, citrusok, sárgadinnye, maracuya, aloe vera, édes keleties fűszerek, némi füstös-kőporos mineralitás. Elég nagy, sűrű, de arányos test, finoman krémes konzisztencia. Vastag, a szájat teljesen beterítő ízek, sok-sok zamat. Tömör, strukturált, szép hosszan fejlődő kortyközép. Élénk, precíz savak tökéletesen kiegyensúlyozzák, sőt virgonccá is teszik az igen jelentős beltartalmú kortyot anélkül, hogy bárhol kitüremkednének. Nem igazán tudok belekötni, minden jelen van, gazdagság, egyensúly, fókusz. Nincs benne annyi elegancia és részlet,mint mondjuk egy Stockkulturban, vagy akkora mélység, mint egy F.X Kellerbergben, vagy M-ben, de úgy érzem tényleg ezekhez lehet hasonlítani. 7 és 8 pont között,(92)  de többször nem értettem miért is nem tisztán az utóbbi. 21.50 Euroért vettem, ami itthoni viszonylatokban nem kevés összeg, de tekintetbe véve, hogy ezt a szintet még 30 Euro felett sem feltétlenül kapjuk meg, szerintem igen jó vétel.

Ennek a posztnak tartalmilag nem sok köze lesz Tokajhoz, csak a kóstoló helyszíne és ideje végett kerül a hétvége élményei közé.

Tulajdonképpen arról van szó röviden, hogy az én közreműködésemmel abszolváltunk egy elsősorban Wachau-témájú kóstolót a  "Ne csak írja..." -sorozat legutóbbi résztvevő borászaival.

Íme:

Merthogy Wachauban nem csak riesling és grüner terem....

Nyári alma, édesgyökér, akácméz, fehér virágok, kőporosság. Közepes testű korty, intenzív ízek. Érezhető némi maradékcukor, de nem ül rá, inkább teltebbé, lédúsabb hangulatúvá teszi a fehér húsú gyümölcsöket. Az illatban is fellelhető köves-édesen fűszeres díszítések itt is megtalálhatóak. Közepesnél hosszabb lecsengés. A savak magasak, érettek, cizelláltak, remekül kiemelik a bor zamatosságát, és kísérik a kortyközép szépen bontakozó struktúráját. Pici co2 is hozzájárul a vibráló hangulathoz. Az egyensúly remek, az egység kicsit rakoncátlan. 6+

Már a Furmint Február kapcsán megírtuk, hogy aligha lehet jobbat elképzelni a pusztán egyetlen szőlőfajtára koncentráló borbemutatóknál és mesterkurzusoknál. Egyrészt a termelőknek jó alkalom kínálkozik egy inspiráló eszmecserére és az adott fajta különböző stílusú „megvalósításainak” összekóstolására, másrészt pedig a fogyasztó is megmenekül a szertelen csapongástól. Ez utóbbi – számomra legalábbis – azért fontos, mert egy ilyen alkalom kiváló lehetőség a pincék munkájának összehasonlítására és a meghatározó áramlatok azonosítására. Pont ezért vártam hát izgalommal a Terra Hungarica szervezésében létrejött Kékfrankos Napot. Az alapvetően természethű borok iránt érdeklődő fogyasztókat és szakembereket megcélzó rendezvény ezúttal a Kárpát-medence legfontosabb kékszőlőfajtáját, a kékfrankost helyezte középpontba. A fajta főszereplése egy kiadósan informatív mesterkurzussal kezdődött. Erről próbálok meg az alábbiakban beszámolni.

Az abszolúte minimális jégbor-tapasztalatomra bőven ráfér a ráncfelvarrás, így nem gondolkodtam sokat azon beüljek-e a VinCE jégboros mesterkurzusára. Előadónk, Tony Aspler Kanada első számú borírója, egyben borblogger, és nem mellesleg a borkrimi műfajának talán első és egyetlen képviselője. Indításként kaptunk némi áttekintést a jégbor múltjáról. Az első történelem jegyezte jégbor Franconiában (Németország) készült 1794-ben. Ki tudja miért? Ki volna az a masszívan elmebajos, aki pengeélre lökné a család jövő évi borfogyasztását? Akárhogy is történt, okos emberek rájöttek, hogy a tél derekáig a tőkén hagyott szőlőszemekben a víz megfagy és fagyott állapotban préselve igen komoly cukorfokú, szép savtartalmú must lesz az eredmény.

 Avagy ne csak írjuk már megint! Talán kitalálható ebből, hogy ismét a Bodó-Bott házaspárnál járunk képzeletben (mi pedig tettük ténylegesen is az elmúlt hétvégén:)).

Tematika: kis munka a szőlőben, ezúttal metszés a Rudi néniben, majd kóstolni orrvérzésig. Ez utóbbi aktivitás csúcs-eseménye pedig egy kimerítő 2007-es évjáratú sor volt a jelenlevő borászok szortimentjéből (azaz Bodóéktól, Bereczéktől, Demeter Zoltántól és Dorogi Istvántól), kiegészülve néhány a vendégek által hozott tétellel. Cél volt vizsgálni, hogy majd 5 évesen milyen formát nyújtanak borok, vannak -e még bennük további érlelésre szánt tartalékok. A végén pedig néhány édes borral általános élvezkedés, hájjal kenegetés.

Íme a nem mindennapi sor. Mellékeltem hozzávetőleges, nem túlságosan megrágott és átgondolt pontszámokat is zárójelben.

Rég volt már átfogóbb Wachau-kóstolónk, mintegy másfél éve. Remek emlék, ezúttal viszont feltett szándékom volt erősíteni hangerőn.

A koncepció, vegyük Wachau három legnagyobb presztizsű pincéjét, olvasataim szerint ez az F. X. Pichlert, Franz Hirtzbergert, illetve a Pragert jelenti. Válasszuk ki az adott szortiment csúcsán tanyázó  grüner veltliner és riesling smaragdot. Évjáratként legyen egységesen a kiválónak mondott 2009-es, harmadik évükben már talán fiatalos rendezetlenségtől sem kell tartani.

Papírforma szerint talán Wachau hat legerősebb boráról beszélünk, legendás dűlőkből és mint így egységesen a 8 pont körüli tartományt vártam tőlük előzetesen. Ilyen erősnek ígérkező sorba pedig célszerű referenciát is csempészni a pontosabb  érték-meghatározást elősegítendően.

Következzen a tényleg nem mindennapi sor:

Amolyan péntek esti iszogatáshoz gyűltünk össze, senki nem akart semmi komolyat, semmi világmegváltást csak kicsit lazítani a hét fáradalmain. A feladat: „hozz egy (rajnai) rizlinget"! A lenti sor állt össze érdekes és kevésbé érdekes tételekkel. A kóstolás természetesen vakon történt, így ismét adózhattunk perverz hobbinknak, amelyet úgy neveznek: termőhely-felismerés. Szertelen csapongásunk a Csobánctól Ausztrálián át a Mosel völgyéig és Wachauig tartott. 80 nap helyett egy átlagos péntek este kerültük körbe a Földet. Ez aztán a globális inspirácó!

Nemrégiben sikerült Bécsből szereznem egy csomog borocskát. Kivételesen nem csak az egyesek számára már unalomig emlegetett wachaui borok lapultak a dobozban, hanem egy-két érdekesség a környező régiókból is.

Például a Jurtschisch-testvérektől, akikről valamikor régen volt már itt szó. Pl. itt és itt.

Kamptal vezető borászatai (legjobb 5-ben mindenképp) között emlegetik. Bio-organikus szemlélet. A Kaferberg déli kitettségű dűlő, amfibolitos-agyagos talajú terroir. Mint szeles dombtető, a szőlő késő őszig a tőkén maradhat, botritisz "veszélye" nélkül. Az innen származó borok a pince portfóliójának egyik csúcsát jelentik. A bor öreg tőkék gyümölcse, 2 nap héjon tartás után az ülepített must nagy fahordókban erjedt saját flórával, majd érlelődött hosszan seprőn tartva. Viszonylag későn, augusztusban palackozták.

Érdekes sort sikerült összerakni. Lehet egyesek kissé kuszának fogják találni, nem is ok nélkül. Fehér bor egyveleg a javából. :)

Néhány hónappal ezelőtti bécsi kiruccanásunk során hoztam haza onnan is komoly dolgokat, melyekre az utóbbi időben nagy kíváncsiságomban rá-rápróbáltam.

Wachau szinten is kiemelkedőnek mondott borokról van szó.

A jegyzetek:

A magasan jegyzett burgenlandi borászat alap tétele. A múltkori kékfrankos-sorunkba került termőhely-szelektált tétellel egyszerre vásároltam, mivel akkor az nem nyújtott túl emlékezeteset, nem láttam értelmét ezt a másikat sokáig tartogatni.

Nagy kedvencem Bernhard Ott, talán nem túlzás kijelenteni, hogy a legtöbb kóstolójegyzetet a borairól ezen a blogon lehet megtalálni. (ha esetleg rosszul tudom, akkor elnézést).

Nagy meglepetésként ért nemrég, hogy a wagrami mester néhány zöldveltelinije immár a Bortársaságban is hozzáférhető. Persze csodák nincsennek, a szortiment alsó két lépcsőfokáról van szó.

Beszereztem hát itthon a két tétel közül a némileg magasabb rendű Fass4-t, és mellé raktam a következő fokozatnak számító Der Ott-ot 2008-ból, amit még a pincénél vettem.

Íme:

Rendszeres olvasóknak feltűnhetett már, hogy különösen sokat szereplnek itt akár német, akár osztrák rieslingek. De még nem igazán volt olyan kóstoló, ahol azonos súllyal álltak volna egyidejűleg egymással szemben.

Most ez lett volna a tematika, alapvetően száraz(abb) rieslingek, azonos évjáratok, azonos árakban, azonos, vagy hasonló presztizsű termelőktől egymással szembeállítva, párban szervírozva. Smaragdok és grosses gewachs-ok.

A kóstoló előtt mindegyikből letöltöttem 1-1 decit, és pontosan ekkora  kis üvegcsékben, gyakorlatilag kiválóan légtelenítve visszaraktam őket a borhűtőbe. A kóstolót követő napon újrakóstoltam a sor első négy tagját, a második napon pedig a másik négyet. Ahol tapasztaltam eltéréseket a kóstoló napjához képest, ott ezt jeleztem.

Íme a sor:

...avagy osztrák Vs. német ráhangolódás

A közel jövőben szervezek egy nagyobb szabású osztrák-német riesling párbajt. Mint oly sokszor, a közelgő esemény előtt szeretek ráhangolódni, így múltkoriban, amikor vendégeim jöttek, felbontottam egy smaragd-grosses gewachs párost.

Nézzük:

Múltkoriban, egy másik zöldveltelinis bejegyzésnél fölmerült, hogy meg kéne újra kóstolnom Bott Frigyes 2009-esét, hiszen első kóstolása nem volt se nem alapos, nem is tegnap volt.

Gyorsan kerítettem mellé valami referencia-tételt is. Valami kellemes Bernhard Ott-grüner mindig megfelelőnek tűnik erre a célra. A Der Ott idősebb tőkék válogatása, hierarchiában eggyel lejjebb található, mint a többször is bizonyított Rosenberg-dűlőválogatás. Szerepelt már korábban is, de már itt is épp időszerű volt egy "up to date".

Íme:

...plusz egy mesebeli kakukktojás... :)

Még decemberben beszereztem kettőt túlzás nélkül talán a világ néhány legelismertebb grüner veltelinerei közül. Képzeletben természetesen Wachauban járunk.

Az egyik F.X. Pichler M, mint Monumental névre hallgató top-válogatása, a másik pedig a Prager csúcs-veltelinije, a Stockkultur, a híres-nevezetes Achleiten dűlőben található 72 éves ültetvényről.

Amikor várhatólag valami elképesztőt készülünk kóstolni, célszerű melléjük rakni korábban már bizonyított, a társaság számára elfogadott értékkel bíró referencia tételeket.

Egyiknek a wagrami Bernhard Ott csúcs-veltelinijét, a Rosenberg-et választottam. Novemberi nagy Wachau-kóstolónkon a társaságot egyöntetűen levette a lábáról, egy igen erős sorban kapott gyakorlatilag mindenkitől 8 pontot.

Másiknak pedig egy kakukk-tojás tételt, azaz veltelini helyett valami mást, ráadásul hazait. Korábban is voltak olyan elképzeléseim, hogy ha külföldhöz szeretnénk magunkat mérni, akkor úgy az érdekes, ha a legjobb külföldihez a legjobb hazait helyezzük. És ez sok esetben nem tud azonos fajtákkal létrejönni. Múltkor olyan gondolatom támadt, hogy hasonló felépítésű borok esetén miért ne lehetne furmintot rieslinggel összehasonlítani, most az jutott eszembe, hogy akkor zöldveltelinit miért ne lehetne  hárslevelűvel. Aromagazdag, illatos, kedves borok, hasonló jellegű, lágyabb savakkal. Ezt alapul véve, már jó ideje motoszkált a fejemben, hogy az egyik legszebb hazai hárslevelűnket, Demeter Zoltán 2008-as Szerelmijét megnézném néhány top osztrák grünerrel egy sorban. Ez a bor is eddig megbízhatóan 8 pont szokott lenni nálunk. Itt is itt.

Következzen tehát a nem mindennapi sor:

A múltkori, hazai "hardcore" -kézműves vonal után ezúttal visszatérünk a "nemzetközileg ismertebb" stílushoz.

Következzen két remek smaragd grüner veltliner Wachauból:

Sikerült úgy eltölteni az év utolsó hónapját, ahogy igazán jólesett: tokajiak és rieslingek minden mennyiségben. :)

Itt most az utóbbi hetekben, jobbára egyedül elfogyasztott rieslingek jegyzetei kerülnek megosztásra. A három bor közül kettőről már írtam, így azok up-to-date jelleggel jelennek meg ismét, míg a harmadik tétel már nagyon-nagyon hiánypótló volt egy riesling-fan szemszögéből.

Íme:

A hét elején még annyira a hatása alatt voltam az előző postban leírt kóstolónak, hogy egyik este szintén zöldveltelinire szomjaztam meg.

Miklóscsabi 2009-es zöldveltelinijére esett a választás. Egy éve a 2008-as is kifejezetten tetszett, ez meg most még inkább. Szó mi szó, annyira ízlett, hogy azonnal kíváncsi lettem, hogy mit mutatott volna a nagy osztrák kóstoló grünerei között.

A kíváncsiság végül addig fúrta az oldalamat, hogy felnyitottam utolsó palack Petra Unger grüneremet, már csak azért is, mert arra is kíváncsi voltam, hogy mit produkál, ha nem nálánál kétszer annyiba kerülő top borok közé kerül.

Rendhagyó módon, így ebben a posztban, néhány napon belül újra megosztásra kerül ugyanazon bor egy másik palackjának a jegyzete.