Tavaly még csak elsőbálos “mondovinós” voltam, de látva a rendezvény grandiőz borlabirintusát, megesküdtem, hogy engem csak vastag láncokkal lehet onnan távol tartani. A Wein & Co évente megrendezett borbemutató kóstolója valóban meghökkentő kínálattal szippantja be a régió borkedvelőit. A rendezvénynek idén ismét a bécsi Konzerthaus adott otthont, a tavalyi Mondovinohoz hasonlóan 200 kiállító vagy 2.000 tétellel kínálta a díszes közönséget.  A 40-45 Euró áron megvásárolható két napos belépő önmagában olyan csúcsborokhoz enged hozzáférést, amelyek kóstolására keveseknek van lehetősége. A kiállítók – jelezvén az osztrák borpiac vásárlói oldalának erejét – simán poharunkba lötykölik a 100-200 Euróra árazott borritkaságokat. Sokan vitatják, hogy lehet-e napi 50-60 tétel kóstolásakor érdemben bort értékelni. Valószínűleg nem. Egy ilyen alkalom azonban mindennél jobb lehetőséget biztosít híres borvidékek általános teljesítményének felmérésére, évjáratok áttekintésére, stílusok megismerésére, valamint technológiai- és divatirányzatok feltérképezésére. Ez pedig, bármennyire is megterhelő érzékeink számára, felbecsülhetetlen értékű tapasztalattal gazdagít. Ennek jegyében vágjunk bele az alábbi összefoglalóba.

Kezdjük ezúttal is a bubis kategóriával, ami a Mondovinón egyértelműen Champagne szikrázását jelenti. Nehezen áll meg ugyanis bármi más a mérnöki precizitással megszerkesztett „champagnerek” mellett. Indulásnak a Deutz Brut Classic és Brut Rosé kerültek poharamban. Tiszta, profi munka mindkettő, de meglehetősen egyszerű, mélységtől mentes italok ezek. A Pol Roger felhozatal azonnal helyre is rakja a bennem élő Champagne-képet. Minden tétel kiemelkedő, de a Brut Vintage 2002 és a Rosé Vintage 2004 maradtak meg a legélénkebben. A Roederernél mind a Brut Premier, mind pedig Brut Vintage Rosé 2007 kiválóak, még most is a nyelvemen érzem vibrálásukat.

A száraz fehér kategóriában elsőként az osztrák zöldveltelinikre és rizlingekre repültem rá nagy elánnal. Amellett, hogy általában nagyon kedvelem ezeket a borokat, vagy 8-10 tétel kóstolása után csak egyetlen szócska villogott a fejemben: DÖG-U-NA-LOM. Tökmindegy, hogy Loimer, Jamek vagy Knoll, az egyes tételek között elenyésző különbség van. Ugyanaz a technológia, jól belőtt fajélesztő, itt egy kicsivel több sav, ott nagyobb test vagy éppen hosszabb lecsengés. A sokszor 30-50 Euró környékére árazott tételek láttán elment a kedvem az egésztől. Na, haladjunk. Kóstoltam több dél-afrikai fehéret is, zömmel sauvignon blanc és chardonnay fajtaborokat, de nem igazán találtam olyat, amely a „profin elkészített” kategórián túlmutatva komolyabb izgalmat vagy komplexitást kínált volna. A nagyon szűk fehér burgundi kínálatból a Bouchard Père & Fils Mersault Genevrières Premier Cru 2009 tetszett tán a legjobban, iszonyat minőségű hordókkal pakolják meg ezeket a borokat. A szintén nem túl tág fehér bordeaux-i merítésből két tételre térnék ki. A Pessac-léognan-i Château Malartic-Lagravière Blanc 2010 tiszta sémillon, nekem inkább a negatív példa, a sok, de elegáns újfa mellett 6-8g/l cukor is ragadt a borba, amely egy nagyon fura egyveleghez vezetett. A szintén Pessac-léognan-i Château Pape Clément Blanc 2010 ellenben egy fantasztikus bor, itt már igazi mélységek perdülnek táncra az ultraprémium hordóval.

A kevés emlékezetes fehér ellenében a vörösök igazi megváltással szolgáltak. Nagy kedvencem, Bordeaux különösen erős a Mondovinón (ld. még „osztrák pénztárca” kifejezés), így örömmel merültem kötésig a 2010-es évjárat rejtelmeibe. Tavaly 2009 volt műsoron és a sok-sok árfelhajtó negédes hang ellenére azt mondom, hogy 2010 ismeretében nem adnék pénzt egyetlen 2009-es bordeaux-i palackért sem. A 2009-esek atipikus túlfűtött bujasága, kereksége és jól-rosszul adagolt dzsemes karaktere áll szemben a klasszikus 2010-es év adta feszességgel, friss gyümölcsösséggel, határozott tanninnal, fókuszáltsággal és az elképesztően hosszú lecsengéssel. A Malartic-Lagravière 2010 a fehérrel ellentétben igen jól sikerült, vonzó bal parti darab, betekintést enged Bordeaux klasszikus világába. A Saint-julieni Château Talbot 2010 erőteljes és kifejező, zseniálisan hosszú utóízzel. Tavaly a 2008-as évjáratot kínáló Château Pape Clément a Mondovino csillaga volt számomra, most ők is a 2010-est bort hozták magukkal, amely nem várt rusztikus brutalitásával lepett meg. A kőkemény tannin irtózatos erővel sújt le, a fekete bogyós gyümölcsök és a klasszis fa sármját azonban így sem sikerült elrejteni. Fantasztikus bor lehet belőle. A hatalmasra hízott Dourthe csoport vagy 10 borából számtalan magas színvonalú és jól árazott tételt lehetne kiválasztani. Ebből a kiváló évből még az olcsóbbra szabott darabok is igen jól muzsikálnak. Mégis, az összes boruk közül a Château Belgrave Haut-Médoc 2009-t tenném talán a legmagasabb polcra. Búcsúzva a bal parttól a Saint-estèphe-i Château Calon-Ségur 2008 jó választásnak bizonyult. Gyenge évjárat persze, de szerintük most érett össze és abszolút fogyasztásra ajánlható. Ez igaz is lett, maximálisan összecsiszolódott, ésszel extrahált, szinte könnyed, de már érettséget mutató, nagyon penge kis borról van szó. A jobb partra átevezve a Saint-Émilion appellációból a Château Monbousquet 2010 egy remekbe szabott tétel, a Grands Crus Classé B besorolású Château Canon La Gaffelière 2010 pedig elképesztően nagy bor, vitán felül nagy karrier várhat rá. A Jean Pierre Moueix csoport idén is vagy 15 jobb parti château borát töltögetette. A tavalyi Mondovinón megvillantott 2009-es soruk kissé alkoholos és dzsemes tagjai után itt volt a legjobban felmérhető a két évjárat közötti különbség. Szinte az összes 2010-es bor pofátlanul jó szerkezetű, friss, tele erővel és mégis érett tanninnal, nagyon-nagyon hosszú lecsengéssel. A Saint-émilion-i pincék közül mind a Château La Serre, mind a Premier Grand Cru Classé B besorolású Château Magdelaine és Bélair-Monange is fantasztikusan nagy borokat készítettek. A pomeroli Moueix felhozatal meg aztán maga a non-plusz ultra. Akármelyik pincészet borát kiemelhetném, de felesleges volna vége nincs felsorolásba kezdeni, csak a csontnélküli klasszisokat (8 pont körül) említeném: Château Certan-Marzelle, Latour à Pomerol, Providence és Château Certan de May. Óriási alkotások ezek, beléjük lehet szédülni, egységesen vonzóak, nagyon magas minőségű fahordóval, friss fekete bogyósokkal és elképesztő szerkezettel. Szerencsésnek mondhatja magát, aki ezek közül pincéjében tudhat párat.

(Folyt. köv.)