Az idei Mindszenthavi Mulatság egyik legnagyobb várakozás elé tekintő programja a Tokaji Bormívelők Társaságának kóstolója volt. Nem csoda, hiszen a 2006-ban alapított, majd egy ideje tetszhalott állapotban leledző egyesület hosszú idők óta először szervezett közös kóstolót. A társaság annak idején a tokaji dűlőklasszifikáció felelevenítése, valamint a szőlőtermesztésre és a borkészítésre vonatkozó közös előírások elfogadása mentén alakult meg, ám az elmúlt években nem hallatott magáról. A jelenlegi tagok most azonban igyekeznek újra életet lehelni a "TBT"-be, és ennek jegyében közös bemutatót szerveztek a Tokaj Nobilis kóstolótermébe, amely teljesen meg is telt az erre tervezett két(-három) órára. Kilenc borászat jelent meg a szombat délutáni kóstolón, mindenki 2-2 dűlős bort hozott magával.
Ezen a délutánon egyúttal az új Riedel Furmint poharat is letesztelhette a közönség. Azt talán kevesen tudják, hogy a tokaj.hu tulajdonosai álmodták meg ezt a poharat, majd az ötlettől a finanszírozáson keresztül a tesztelésig pénzt, paripát nem kímélve, a Riedel segítségével el is jutottak a megvalósításig. Az én szerény tapasztalataim alapján édes borok kóstolásához talán kevésbé alkalmas, de a száraz boroknál kétségtelenül bevált az új pohár, bár a saccra kb. 4 decis űrtartalmú pohárban a kisebb kóstolóadagok eléggé el tudnak veszni. Igazán persze úgy lehetett volna próbára tenni a csodafegyvert, ha több bort egymás mellett többféle pohárból is megkóstolok, de erre most nem volt lehetőség. 18 válogatott bor megkóstolására viszont igen. 

Ahogy akov tavasszal említette, Tar Ferenc a riesling.hu  és a finewines.hu tulajdonosa egy rövid időre visszavonult, hogy egy kicsit kipihenje az elmúlt évek fáradalmait és újult erővel vágjon neki a tőle megszokottan magas színvonalat képviselő és remek borokat felvonultató kóstolóestek megszervezésének. A várakozásnak megfelelően az ősz megérkeztével be is indultak a riesling.hu/finewines.hu kóstolók.
A szeptember végi „Best of Riesling” névre keresztelt eseményen Feri által forgalmazott portfólió legszebb rieslingjeiből válogatott sor várta a vendégeket. Az ígéretes lista alapján nem csoda, hogy igen gyorsan összejött a tervezett létszám. Nem nagyon ragoznám, Németország több borvidékéről (egy nem akármilyen osztrák versenyzővel kiegészítve), a legnagyobb nevek közé tartozó borászatok csúcsminőséget képviselő rieslingjei álltak csatasorba.

Ismét egy kiváló rendezvény, ismét egy kiemelkedő nemzetközi arc a Drop Shopban, ezúttal egy vidám októberi délutánon. John Hancock, az Új-zélandi Trinity Hill borászat alapítója/borásza/elnöke/arca/résztulajdonosa látogatott el Budapestre, hogy személyesen mutassa be a Hawke’s Bay-ben, azon belül a híres Gimblett Gravels régióban tevékenykedő pince borait. A rendezvény után volt szerencsém Johnnal egy asztalhoz ülni, egy jót beszélgettünk, amelynek leiratát – exkluzív interjú gyanánt – hamarosan itt a blogon el is olvashatjátok.

A Sabar Borházat Ádám Gábor és a Villa Tolnaynál is borászkodó Nagy László alapította meg 2009-ben. A vállalkozás névadója a Káptalantóti határában emelkedő, 217 méter magas Sabar-hegy, a Balaton-felvidék hegyeinek talán legkisebbike. Itt található a birtok központja – egy 1937-ben épült, azóta a tulajdonosok által felújított, majd 2013-ban kibővített pinceépület - és saját ültetvényei.
A pincészet jelenleg kb. 5 hektár szőlőt művel, de a saját területek termése mellett több helyről vásárolt szőlővel is dolgoznak. Utóbbiak elsősorban Nagy Lászlóhoz családi vagy baráti szállal kötődő és a borász útmutatása alapján dolgozó tulajdonosoktól érkeznek. A pincészetnél a szőlőmunkák során minél kevesebb vegyszer használatára törekednek; gyomirtó és rovarölő szereket egyáltalán nem alkalmaznak, a gombabetegségek ellen szükség szerint védekeznek permetezéssel. A közismerten nehéz 2010-es évjárattal debütáltak a Sabar-borok, fiatal pincéről beszélünk tehát. A cél a termőhelyet kifejező, gyümölcshangsúlyos és elérhető árú borok készítése. A borok ára valóban igen kedvezőnek mondható, 1400-2400 Ft között mozog.
A szortiment fajtaborokból áll, illetve amikor az évjárat lehetőséget ad rá, a „Mórocz” névre hallgató fajtaválogatás áll a termékpiramis csúcsán, amellyel Nagy László nagyapjának, Mórocz Györgynek állít emléket, akinél Badacsonyban gyermekkorában a nyarakat töltötte, és akinek a szőlő és a bor szeretetét is köszönheti. 
Ádám Gábor tulajdonos és Nádasi András marketing-felelős képviselte a birtokot a 2014-es borok bemutatóján a Képzeld el! borbárban, amelyen rszabival mi is részt vettünk. A friss tételek bemutatását követően előkerült néhány régebbi palack is a pince mélyéről.

A Tokaj-hívőknek aligha mondok újdonságot azzal, hogy a Disznókő Szőlőbirtok az egyik legfontosabb édes boros birtok a borvidéken. A francia illetőségű AXA Millésimes tulajdonában álló pincészet kezdettől fogva kiemelt fontosságot tulajdonít a termékpalettáján az aszúknak, és az sem kétséges, hogy Mészáros László birtokigazgató és a Disznókő csapata elévülhetetlen érdemeket szerzett a modern aszú stílus megteremtésében. Aszúik – mind az 5 puttonyos, mind a 6 puttonyos kategóriában – kiváló egyensúllyal, általában mérsékeltebb maradékcukor-tartalommal, magasabb savakkal és alkohollal rendelkeznek, elegánsak, lendületesek, és stabilan a borvidék legjobbjai közé tartoznak. Kivételes évjáratokban a szortiment csúcsát elfoglaló  dűlőszelektált aszúval is jelentkezik a pincészet, amelynek legújabb évjáratát a Gerbeaud Házban mutatta be a pincészet.
A nagy előd, 2005-ös Kapi Aszú az előző két évben egyaránt feltűnt az év végi toplistánkon, így különösen kíváncsi voltam, mit mutat a Disznókő új dűlős aszúja.

A Csendes Dűlő Szőlőbirtokról legtöbben (köztük én is) valószínűleg akkor hallottak először, amikor a 2012-es évjáratú hárslevelűjük feltűnt a Nemzeti Borkiválóságok listáján, méghozzá igen előkelő helyen. Nem csoda, hiszen az apró badacsonyörsi birtok borai sokáig szinte csak a családnak és a barátoknak készültek. Amikor azonban a birtok vezetője és társtulajdonosa, Molnár Júlia Dóra 2014-től komolyabb megmérettetésekre is elküldte a palackozott tételeket, és a visszajelzések minden várakozását felülmúlták, a Csendes Dűlő kapui kitárultak a szélesebb közönség felé is. Azóta nagyot fordult a kis családi pincészettel a világ: boraik már a legjobb magyar éttermek borlapjain szerepelnek, budapesti és Balaton-környéki vinotékákban, borbárokban tűnnek fel, és magát a badacsonyörsi birtokot is egyre több látogató keresi fel személyesen. Én is így tettem augusztus végén.

A Királyudvar immár hagyományosnak tekinthető évjárat-bemutatója idén is kötelező program volt, ráadásul olyan borsort kínált, amire valószínűleg igen sokat kell majd várnia a most távol maradóknak. A szokványosan az előző év frissen töltött száraz boraira, valamint az éppen forgalomba kerülő édes borokra fókuszáló bemutató programját a pince számára „katasztrófa” 2014-es év írta felül. Hogy legyen min a távolba meredni, Anthony Hwang, a pincészet arca és tulajdonosa egy tíz évjáratra visszatekintő Sec sorral készült, teljes betekintést engedve a Királyudvar száraz boros múltjába. De hogy emlékezzünk azért arra, Tokaj miért is Tokaj, három aszút csapott a sor végére, nem is akármilyeneket. De ne szaladjuk ennyire előre…

Személyesen sajnos sosem jártam még a Tokaj Oremusnál, de a tolcsvai birtok borainak régóta nagy kedvelője és rendszeres fogyasztója vagyok. Kevés olyan nagyobb méretű pincészet van Tokaj-Hegyalján, amelynek termékpalettájáról jóformán minden tétel stabilan a borvidék legjobbjai között van szárazban és édesben egyaránt, de úgy gondolom, hogy az Oremust mindenképpen ide kell sorolni. A Vega Sicilia tokaji testvérbirtokát 1993-ban alapította a spanyol Alvarez-család, a birtokigazgató tisztségét a kezdetektől fogva Bacsó András tölti be. A pincészet több település határában, összesen mintegy 115 hektár szőlőterülettel rendelkezik. A szortiment hosszú idők óta jól követhető és letisztult képet mutat: szárazban ott a jól ismert Mandolás Furmint és a kevéssé ismert, leginkább csak a birtoknál kapható Tília Hárslevelű, édesben a Szamorodni, a Late Harvest és az aszúk.
Hosszabb ideje tervezgetek már egy Oremus vertikális kóstolót, és mind Mandolásból, mind Szamorodniból össze is jött elég tétel, amelyet először két további Mandolással, majd egyik kóstolótársunk közreműködésével a Szamorodni első két évjáratával egészítettünk ki, mindkét esetben a pincészet nagylelkű felajánlásaiból. A Képzeld el! borbárban ültünk össze szeptember elején, hogy végigkóstoljuk a tekintélyesre duzzadt sort. A kóstolón Akov és Táncolómedve is részt vett, a befogadhatóbb terjedelem érdekében úgy egyeztünk meg, hogy Táncolómedvével összeszedett gondolatainkat, jegyzeteinket tesszük közszemlére.

Kivételesen jól indult július utolsó hete: a Holdvölgy Borászat birtokközpontjában vehettem részt egy szűk körű kóstolón a pincészet csapatával. A mádi pincészet borai a közelmúltban két rangos elismerést is besöpörtek: a 2012-es Exaltation a 2015-ös Muscat de Mond-on 7. helyezést ért el a 209 nevezett bor közül, a 2011-es évjáratú Culture 6 Puttonyos Aszút pedig a 2015-ös Decanter World Wine Awards aranyérmes és regionális trófea-győztes borává választották. Ennek örömére a pincészet hamarosan egy exkluzív (500 karton) 6 palackos aszú-válogatást hoz forgalomba, amelyben 6 különböző évjárat (2006-2011) 6 puttonyos aszújának 1-1 palackja kap helyet. A Holdvölgy aszúi mindig az előírtnál hosszabb érlelési idő (legalább 3 év hordóban+3 év palackban) után kerülnek piacra, így ez kivételes lehetőség lesz a pincészet minden egyes aszújának 1-1 palackját tartalmazó válogatást megvásárlására. A különleges borcsomag összeállításának alkalmából a pincészet szakmai stábjának nagy része Mádon összeült egy vertikális aszú-kóstolóra, és felajánlották, hogy ha van kedvem, csatlakozzak hozzájuk. Természetesen egy ilyen ajánlatra nem mondtam nemet.

Ezúttal egy kicsit csalok, a sorozat következő részeiben ugyanis nem hétvégi látogatásokról számolok be, hanem a július kellős közepén nettó két nap alatt - szerda délutántól péntek délutánig - rendezett ámokfutás tapasztalatait osztanám meg az érdeklődőkkel. Ámokfutás volt, mert szinte megállás nélkül kóstoltunk, dűlőt jártunk, vagy úton voltunk egyik pincéből a másikba. Néha azért aludtunk is, bár nem sokat. A rendelkezésre álló rövid idő alatt kereken 10 pincészet boraiból kóstoltunk, volt ebben egy boros villámbemutató, néhány tételes szemezgetés, teljes vertikális sor és több évjáratot átölelő kóstoló egyaránt. Megpróbáltam valamiféle rendszert vinni a sűrű program dokumentálásába, nem teljesen időrendben haladunk, de remélem, hogy követhető lesz.

(Teleki, Tokaj)

Mád, Batthyány utca... nos, végre ez a perc is elérkezett... Jártam már Szepsyék portáján jó két évvel ezelőtt, de akkor merőben más körülmények között: a Szent Orbán napja alkalmából megrendezett nyitott pincék keretében, sok-sok más vendéggel együtt. Szepsy Istvánnal találkozni, néha egy kicsit beszélgetni akkor és azóta is volt néhányszor alkalmam, de lent a pincében eddig még sosem voltam. Most viszont egy kis csoport részeként lehetek itt, az pedig egészen más élmény. (Ezúton is köszönet táncoló medvének; tulajdonképpen ő szervezte meg a kóstolót, de sajnos végül nem tudott velünk tartani.)

(Kilátás a Nyulászóról)

Etna, 2014. június.

Salvo Foti után a következő állomás: Graci. Alberto Graci nagyapai ágon szicíliai bortermelő családból származik. A nagypapa a sziget közepén készített bort, persze kezét inkább mennyiségi, mint minőségi megfontolások vezették, ahogy annak idején majdnem mindenkiét. Alberto aztán Rómában tanult és befektetési bankárként dolgozott Milánóban. Amikor a nagypapa meghalt, valami megváltozott. „Hazajöttem, eladtam a nagyapám földjét, majd szőlőt vettem az Etnán.” – mondja később Alberto. Első bora 2004-ben készült el, azóta a Graci név már az Etnával kötődik össze, és nemzetközi szinten is igen jól cseng.

A Tokaj Renaissance Egyesület évente megrendezésre kerülő borbemutatója, a Tokaj Nyitány tavaly némi "ráncfelvarráson" ment keresztül. A szervezők igyekeztek nyitni a fiatalabb generáció felé, ennek érdekében az addig jellemzően áprilisban megrendezésre kerülő esemény időpontját áthelyezték június elejére, továbbá helyszínt is váltottak: az Intercontinental helyett tavaly a Ybl Palota adott helyet a bemutatónak. Úgy tűnt, hogy bevált az újítás, a mesterkurzusok megteltek, a sétáló kóstolóra is szép számmal jöttek az emberek, a hangulat is jó volt.
2015. Az időpont maradt, a helyszín ismét változott ebben az évben: az idei kóstolót a Stefánia Palotában rendezték meg. Nem tudom, hogy a nagy meleg volt az oka, vagy esetleg a belvárostól kissé kijjebb eső helyszín, esetleg mindkettő, vagy egyik sem, mindenesetre nekem úgy tűnt, hogy a tavalyihoz képest idén valamelyest megcsappant a résztvevők létszáma. A (tág értelemben vett) borászok közül is kevesebben jöttek el személyesen, kb. a standok kétharmadánál állt ott a borász/marketinges/kereskedő/tulajdonos valamelyike. 

(A Tokaj Renaissance logóját innen metszettem)

A sétáló kóstolót és a külön teremben helyet kapó aszúbárt kiegészítő három mesterkurzus a tokaji pezsgők, a 2011-es aszúk és a résztvevő pincék egy részének régebbi tételei köré szerveződött. Tavaly pezsgőztem is, aszúztam is, idén viszont inkább a régebbi tételekre voltam kíváncsi.

A Domaine de Montille elődjét még az 1750-es években alapították Burgundiában, ma is ismert nevét 1863-ban kapta. A Montille-család 12 hektár szőlővel rendelkezett Côte de Nuits és Côte de Beaune kiváló területein, azonban ez rövid időn belül 3 hektárra apadt, amíg Hubert de Montille véget nem vetett a családi vagyon elherdálásának. A Montille-család hagyományosan jogász-család, azonban Hubert de Montille már a borászkodásra is ugyanakkora hangsúlyt fektetett. Ez nagy változást eredményezett a családi birtok életében is: 1947-től nem adták el boraikat a nagy kereskedőházaknak, hanem saját maguk kezdték el palackozni és forgalmazni azokat. Cél - akkor és most is - a különböző parcellák terméséből készült borok egyéniségét, az egyedi terroir-t tükröző karakterét kidomborítani. 
Hubert gyermekei, Étienne és Alix szintén jogi végzettséggel rendelkeznek. Édesapjuk csak azután volt hajlandó átadni nekik a stafétabotot a pincénél, miután "rendes szakmát" tanultak. Fia, Étienne a 80-as évektől dolgozik a borászatnál, de csak 2001-től vette át a birtok irányítását. Lánya, Alix 2003-ban tért haza. A két testvér együtt alapította meg a Maison Deux Montille Soueur-Frére névre hallgató, felvásárolt szőlőből elsősorban fehérborokat készítő négociant-t, amely évente mintegy 35000 palack bort zár palackba.

Hubert de Montille (a fotót a birtok honlapjáról metszettem)

A családi birtok jelenleg 20 hektár ültetvénnyel rendelkezik, 75%-ban Premier Cru, illetve Grand Cru fekvésekben. A nyolcvanas évek közepétől kezdve fokozatosan haladtak az organikus, majd biodinamikus szőlőművelés felé. Nem használnak műtrágyát vagy vegyszereket, csak szerves trágyával, komposzttal dolgoznak és természetes növényvédelmet alkalmaznak. 2012-ben a birtok Ecocert Bio minősítést szerzett. A biodinamikus szőlőművelést pragmatikus művelésmódként, nem vallásként fogják fel. Édesapjuk visszavonulásával a testvérek között egyfajta munkamegosztás is kialakult: Alix a fehérborokat készíti, Étienne a vörösborokért felel. 

A tavaly debütáló Hárslevelűk Éjszakája idén helyszínt váltott és a Vajdahunyadvár román kori kerengőjében kapott helyet. Az adottságainak köszönhetően hűvös, árnyékos, körbejárható udvar több szempontból is jó választásnak bizonyult. A kóstoló az átlagos "tömegrendezvényekhez" képest családias, oldott hangulatban telt. Könnyen oda lehetett férni a standokhoz, nyugodtan lehetett beszélgetni a borászokkal vagy a kóstolótársakkal. Kézdy Dániel szerint a mérsékeltebb érdeklődés talán arra is visszavezethető, hogy a gyakran furmint-kistestvérként kezelt és kommunikált hárslevelű (remélhetőleg csak egyelőre) nem vonz annyi látogatót. Összesen 19 pincészet mutatta be borait a rendezvényen, túlnyomórészt Tokaj-Hegyaljáról érkeztek a kiállítók, de Eger, Somló és Villány is képviseltette magát a kóstolón.

(A fotót az esemény facebook-oldaláról metszettem)

A Káli-medence kétségtelenül Magyarország egyik legszebb vidéke, anélkül is, hogy kényszeresen a "magyar xy-ként" (xy helyére tetszés szerint behelyettesíthető néhány másik ország szintén híresen gyönyörű vidéke) aposztrofálnánk. A Balatontól pár kilométer távolságra festői szépségű falvak, régi présházak, megkapó kilátást biztosító domboldalak, szépen gondozott szőlősorok és a földtörténeti korszakok bizonyos stádiumait megörökítő kőtenger fogadja az idelátogatót. Az ínyenceket helyi alapanyagok felhasználásával szezonális fogásokat kínáló éttermek és a kiváló adottságokkal rendelkező termőhelyet borain keresztül megjeleníteni igyekvő pincészetek is várják.

A pünkösdi hétvégét baráti társaságban a Káli-medencében töltöttem, és természetesen a bor központi szerepet játszott a program kialakításában. Szombaton Köveskálon ettünk-ittunk, vasárnap pedig az immár hagyományosnak mondható pünkösdi pincetúrán vettünk részt Szentbékkállán.

Szóval három szuper toszkán ...így, szigorúan különírva, hiszen bár a trió két tagja valóban a szupertoszkánok közé tartozik, a harmadik bor színtiszta brunello. Ezt a három bort az osztrák Wein&Co. Stephansplatzon található egységében kóstoltam egy májusi ausztriai kiruccanás alkalmával. Szétnézni indultam a boltba szombat este, de amikor megláttam, hogy néhány gratis bemutatott tétel mellett az alábbi három bor is kóstolható egy bőven vállalható összeg fejében, eszembe sem jutott, hogy ellenálljak a kísértésnek. A három bor kb. 4 centes kóstolóadagjáért összesen 10 eurót kellett leszurkolni, ami a borok palackonkénti polci árát figyelembe véve nem egy tragikus összeg, különösen, ha azt nézzük, hogy viszonylag ritkán van lehetőség három ilyen tételt egymás mellett pohárral kóstolni. (Az egyetlen illúzióromboló tényező a bolttal egybenyitott borbárból beáramló füst volt, ami minimum az orrpróbánál különösen zavaróan hatott.) Mindhárom bor nagyon fiatal még, a kóstolás során is érezhető volt, hogy még felfelé visz az útjuk.

Orsolyák Attilával először úgy 3 évvel ezelőtt a Bott Pincénél találkoztam, akkor tudtam meg, hogy ő is borászkodik Hegyalján. Legközelebb már a Furmint Februáron beszélgettünk, és talán már ekkor szóba került, hogy egyszer meglátogatnám. Ezt követte még néhány hasonló találkozás különféle rendezvényeken, de azt a kóstolót a pincénél mégsem sikerült nyélbe ütni, egészen ez év áprilisáig.

A Heinz Velich okozta Tiglat-sokk után beszámolnék a Drop Shop Austria egy másik érdekes mesterkurzusáról, amely az újhullámos Wachau egyik képviselőjét, a nálunk (még) alig ismert Pichler-Krutzler borászatot mutatta be. Erich Krutzler egy kiadós Loibenberg-vertikális mellett beszélt arról, ami részben Wachauban, részben Burgenlandban gyökerezik, de mégis inkább az előbbi, mint utóbbi, de azért távolságot tart Wachau fősodrától.

A Mátra még ma sem tartozik a „slágerborvidékek” közé, de az utóbbi években néhány elszántan dolgozó borász bebizonyította, hogy a „gyümölcsös, illatos, könnyed borok hazájában” is lehet komoly borokat készíteni. Budapest viszonylagos közelsége és az alacsonyabb árak ellenére eddig nem tódultak ide a befektetők, cserébe viszont egyre több kis családi borászat jelenik meg a borvidéken, akik miatt - a gyönyörű táj mellett -  érdemes elzarándokolni a Mátrába, ahogy például akov is tette az év elején.

Sajnos "kissé" késve jelent meg ez az írás, hiszen jó két hónapja történt kiruccanásról tudósítok. Ludányi Balázs még az év elején közzétett írásunk megjelenése után hívott meg minket, hogy valamikor látogassuk meg a borok szülőhelyén. Egy mátrai túra egyébként is be volt tervezve már egy ideje, így ungert szervezésében öten vágtunk neki az útnak egy szép, napos márciusi hétvégén. Természetesen, ha már ott jártunk, igyekeztünk kitölteni a hétvége által adott időkeretet, így három borásznál vizitáltunk a két nap alatt.

(A Diós a Borjúmáj tanyáról)

Bár szinte az összes borász a furmintot tartja annak a fajtának Tokaj-Hegyalján, amely a száraz borok között nemzetközi hírnevet szerezhet a borvidéknek, én máig nem egészen értem, hogy a hárslevelű miért van ennyire egyértelműen másodhegedűs szerepre kárhoztatva (természetesen túl azon a ma már borvidéki adottságnak tekinthető apróságon, hogy kb. fele akkora területen termesztik). A hárslevelűt ugyan többnyire a furmint kistestvéreként kezelik, mégis sok borásztól lehetett már hallani, hogy ideális évjáratban képes felnőni a furmint mellé. Szerény tapasztalataim szerint a hárs saját - a furmintnál könnyebben beazonosítható - fajtajegyeit megőrizve képes a termőhely egyediségének közvetítésére, azaz Hegyalján akár ugyanattól a pincészettől, azonos évjáratból, két különböző termőhelyről szüretelt hárslevelű optimális esetben a fajtajelleg hordozása mellett is képes két meglehetősen eltérő, egyedi bort adni. Egy szó, mint száz, a mai napig nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy szelídebb, könnyebben megközelíthető és felismerhető karaktere miatt a hárslevelű, de leginkább a - két fajta erényeit egyesítő - furmint-hárslevelű házasítás éppen akkora eséllyel nyithatna utat a nemzetközi hírnév felé, mint a furmint.

Néhány év alatt összegyűlt nálam egy tekintélyesebb tokaji hárslevelű-gyűjtemény a 2011-es évjáratból, és ha már így esett, úgy gondoltam, hogy érdemes lenne egymás mellett megnézni a borokat. Vártam, kerestem a megfelelő alkalmat, és - az ötlet egyébként némileg más formában Szilágyi Lászlótól származik - éppen kapóra jött, hogy közeledik a fajtát középpontba állító budapesti rendezvény, a 2. HÉJ, amely valami aktualitást is adhat a dolognak. Végül a Furmint Február és a Hárslevelűk Éjszakája szellemi atyja, Kézdy Dániel hathatós segítségével sikerült megfelelő kereteket teremteni a kóstolónak.

A kóstolás előtt a szervezők azt kérték tőlünk, vegyünk figyelembe mindent, és hogy értékeljük, hogy bátran kiállnak a kritikusok elé régebbi darabokkal is. Azt is mondták, azóta már más világ van, szebb, kifinomultabb és stílusosabb, de amit most kaptunk az nem mélyrepülés volt, hanem kemény landolás, egyenesen a betonba. Az egyik nagy hazai kékszőlő reménységünk déli fellegvárában úgy látszik, hogy csupán ennyit tud vagy tudott a közelmúltig. A kékfrankos már most kilométereket ver rá. Nem voltak nagy elvárásaim, de azt gondoltam, ha nem is kapok “nagy” borokat a poharamba, a leginkább fogyasztóbarátabb kékszőlő csak nyújt egy-két vidám pillanatot.

Egészen egyszerűen nem találok szavakat arra, ami történt. Ha számokat használnék mankónak az élmény újra exponálásra, akkor azt hiszem, maximum 3 pont jönne ki a 16 bor átlagára, ami - valljuk be - nem túl sok. De nézzük a dolog jó oldalát, a borászok összefognak és elébe mennek a kritikáknak, bátran hoznak korosabb darabokat is, holott ettől a fajtától nem túl jogos követelmény az évtizedes eltarthatóság. Nézzük a rossz oldalát is, ennyi tornacipőszagot, durva állati aromát, gyógyszerbukét és más hasonló rémélményeket gyakorlatilag minden második töltésnél kaptunk. Jellemző volt az is, hogy szinte minden tételnél nyitottunk második palackot (amiben ritkán volt köszönet), mert nem tudtuk eldönteni, hogy ennyire rossz a bor vagy csupán ennyire rossz palack formát mutat. Sajnos többnyire az első jött be. Ennek a napnak a tanulsága számomra, hogy kezdem érteni azokat a borászokat, akik azt mondják, hiába a "borivók kedvence" a kadarka, a borászok inkább csak a sok bajt és vesződséget látják benne. Tényleg nem egyszerű igazán jó bort készíteni ebből a fajtából.

Gyakran elhangzik - főleg az édes boros borvidékek termelői szájából -, hogy az édes borokra szinte mindenki ünnepi italként tekint, ritkán fogyasztjuk őket. Pedig nem csak kivételes alkalmakkor és csak nem desszert mellé vagy helyett lehet ezeket a nedűket elővenni, önmagukban is tudnak emelni egy szimpla hétköznap hangulatán és több étellel működnek, mint gondolnánk.
Jobban belegondolva, persze én sem vagyok kivétel: édes bor viszonylag ritkán került eddig az asztalra, és valóban inkább ünnepi alkalmakra tartogattam ezeket. Az utóbbi időben igyekeztem, igyekszem változtatni ezen. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mostantól hetente bontogatom a hat puttonyos aszúkat, de olcsóbban is meg lehet úszni a dolgot: késői szüretelésű borok vagy szamorodnik akár 2-3 ezresért is képesek élményt adni.

Most összesen kilenc - többnyire régebben beszerzett - késői szüretelésű tokaji édes bor következik különböző pincészetektől, amelyeket hármas csoportokba osztva kóstoltam az elmúlt hónapokban. Az egyes csoportokban azonos volt az évjárat és többé-kevésbé a fajta is. A kóstolás sorrendjében következnek a triók.

Kíméletlenül felrázó vertikális kóstolóban volt részem a Drop Shop Austria jóvoltából, amely idén egy mesterkurzusnyi fordulóra Heinz Velich-et, a világszerte nagyra tartott Weingut Velich tulajdonosát és borászát, a 2012-es év Bortermelőjét (Falstaff) hozta Budapestre. A Fertő-tó keleti oldalán Apetlonban (Mosonbánfalva) ténykedő Velich csupán pár kilométerre van a magyar határról, mégis akkora chardonnay-ket csinál, amikhez képest a mieink a fasorban sincsenek. A Gerbeaud Házban tartott mesterkurzusra Heinz Velich az osztrák ikonbor, a Tiglat pár évjáratát hozta magával, hogy megmutassa, mire is képes egy Fertő-melléki chardonnay.