Nincs boros ember, aki ne hallott volna a Magna Mátra egyesület indító kóstolójáról, amelyre március 20-án került sor a Vigadó falai között. A nyolc alapító termelő (Benedek Pince, Centurio Szőlőbirtok, H2 Pince, Kékhegy Pince, Levente Szőlőbirtok és Pince, Losonci Pince, Nagygombos Borászat, Szignárovits-Maka Pince) célja, hogy borban szólva mutassák meg a Mátra értékeit és önálló karakterét, miközben igyekeznek természetesek, kíméletesek maradni. A pincetársulás alaphangját az alakuláskor beharangozott Magna bor is megadta. Ilyen jelenleg még nincs, de ha lesz, akkor annak Kárpát-medencei fajtákból kell készülnie, alacsony tőketerhelés, ökológiai művelés és spontán erjesztés mellett. Komoly vállalat ez egy olyan borvidéken, ahol gyakran találkozunk még szovjet-típusú gondolkodással és sok termelő a világpiaci folyamatok tanulmányozása és értelmezése helyet inkább a kriptokommunizmus árnyékból kacsintgat. Ilyen miliőben nehéz bizony az önmegvalósítást zászlóra tűzni, az osztályharc pedig elvtársak, kemény dolgokra készteti az embert, így az intenzív marketing-megjelenéssel beharangozott rendezvényt nem is tudott teljes békében lezajlani. A Magna bemutatkozó kóstolóján jártunk tehát, rendhagyó elemzéssel tudósítunk az eseményről.

A Mátra még ma sem tartozik a „slágerborvidékek” közé, de az utóbbi években néhány elszántan dolgozó borász bebizonyította, hogy a „gyümölcsös, illatos, könnyed borok hazájában” is lehet komoly borokat készíteni. Budapest viszonylagos közelsége és az alacsonyabb árak ellenére eddig nem tódultak ide a befektetők, cserébe viszont egyre több kis családi borászat jelenik meg a borvidéken, akik miatt - a gyönyörű táj mellett -  érdemes elzarándokolni a Mátrába, ahogy például akov is tette az év elején.

Sajnos "kissé" késve jelent meg ez az írás, hiszen jó két hónapja történt kiruccanásról tudósítok. Ludányi Balázs még az év elején közzétett írásunk megjelenése után hívott meg minket, hogy valamikor látogassuk meg a borok szülőhelyén. Egy mátrai túra egyébként is be volt tervezve már egy ideje, így ungert szervezésében öten vágtunk neki az útnak egy szép, napos márciusi hétvégén. Természetesen, ha már ott jártunk, igyekeztünk kitölteni a hétvége által adott időkeretet, így három borásznál vizitáltunk a két nap alatt.

(A Diós a Borjúmáj tanyáról)

Kétségtelen, hogy az úgynevezett borműértő körök egy igen kis részhalmaza tud lendületesen és őszintén rajongani a cserszegi fűszeresből szűrt borokért. Én egyike vagyok azoknak a kivételeknek, melyek erősítik a szabályt. Az említett szőlőfajta egyébként nevéhez hűen karakteresen fűszeres, ugyanakkor egyszerű, dimenzió- és komplikációmentes borokat képes produkálni akkor, ha jó kezekbe kerül. Minden egyéb esetben kiválóan közvetíti az adott esetben alkalmazott fajélesztő karakterét, vagy csak szimplán vékony, savanyú és üres. Ami biztos, hogy Szigetcsépen például évről-évre jól sikerül, de vannak még páran, akik hajlandóak éppen annyira komolyan venni a műfajt, amennyire a vállalható végeredmény kivitelezése megköveteli. Cserszegi-szinten persze nem várok világmegváltó magyar igazságokat, tisztességes nyáresti fehéreket viszont annál inkább szeretnék inni, komolyabb identitás vagy ideológia nélkül. Napra pontosan két hete egy tartalmas gyöngyöstarjáni hétvége alatt úgy tűnt, hogy arrafelé azért nem szükséges visszakézből temetni az utolsó szüret eredményét, ráadásul ezt elég kiválóan demonstrálta Benedek Péter aktuális cserszegi fűszerese, melyből a helyi ismerkedés örömein felbuzdulva hazaszállítottam egy palackot, a minap pedig meg is ittam, alátámasztva a pincekörülmények közötti kóstolás pozitív tapasztalatait.