Az elmúlt héten két olyan borhoz is volt szerencsém, melyek nemcsak magyar, hanem badacsonyi "specialitásnak" is mondhatóak. Mindkettőt kóstoltam már Szegeden a borfeszten, és tetszettek annyira, hogy megérdemeljenek figyelmesebb "faggatást".
Az elmúlt héten két olyan borhoz is volt szerencsém, melyek nemcsak magyar, hanem badacsonyi "specialitásnak" is mondhatóak. Mindkettőt kóstoltam már Szegeden a borfeszten, és tetszettek annyira, hogy megérdemeljenek figyelmesebb "faggatást".
A Bortársaság friss kinálatában újdonság az eredetileg riojai, de egyébként számos egyéb fontos borvidéken tevékenykedő termelő portékája.
Kevés ezerjót ittam eddig. Igazán meghatározó élményt meg még sokkal kevesebbet. Miklós Csabi boraiból sincs még igazán tapasztalatom. Év elején kóstoltam tőle egy zöldveltelinit, ami tetszett, valamint a Füligér névre hallgató ezerjót, amely viszont egyáltalán nem tetszett.
A most kóstolt Csoda-becézésű félszáraz ezerjó tétel se hozott különösebb áttörést, viszont a múltkori Füligérrel ellentétben bármikor szívesen kortyolnám.
A bor: Izgalmas illat, citrom, körte, méz, virágok, finom mineralitás. Intenzív, de nem tolakodó. A korty közepesen telt, tiszta és áttetsző. Friss gyümölcsössége kellemes, de az illathoz képest mégis kissé egyszerű, és sekélyes, amit szájban tapasztalunk. A maradékcukor nem tűnik soknak, de mégis ráül a korty első felére. A savak kicsit egysíkúak, egy picit talán késve is kapcsolódnak be, de finomak és tartják az egyensúlyt. Az utóízben viszont a vártnál tovább marad meg egy kellemes körtés ízjegy. 4 és 5 pont között.
Nem mondhatni, hogy ennek a bornak évjáratról évjáratra rajongója lennék. Halvány felderengéseim vannak a 06-os és 07-es bátyókról, szerintem közel 2 éve kóstolhattam őket. Tartalmas, finom, de nem különösebben emlékezetes borokra emlékszem, kissé lágy savakkal, és kissé erős hordóhatással. Mindenesetre dícséretesnek éreztem őket, ugyanis Szekszárdról hirtelen nem sok meghatározó fehérbor jut az eszembe.
A minap ráakadtam a Bortársaságban a legújabb 09-es évjáratú változatra. Érdeklődéssel vettem észre, hogy ezúttal csavarzárat találhatunk a palack végén. Tudom a lezárás mikéntje nem függ össze a borkészítés technológiájával, mégis az az érzetem támadt, hogy ezúttal talán nem látott fát ez a bor. Megérzésem bevált.
A bor: Friss gyümölcsök hada, alma, grapefruit, sárgadinnye, és egy kis szalmás-mézes díszítés. Tetszetős! Szájban közepesen telt, a könnyed érzetet minimális co2 is segíti. Ropogós gyümölcsösség, kis minerális díszítés. A savak frissek, élénkek, de nem bonyolultak. Nem mély és nem különösebben komplex, de zamatos, tiszta és öröm fogyasztani. 5 pont.
Múlt héten kedves barátainkat látogattuk meg Sopronban. Ha már eljutottunk Szegedről Sopronig, logikusnak tűnt átruccanni Bécsbe is egy kicsit. Ha már eljutottunk Bécsig, piszkálta a fantáziámat, hogy Alsó-Ausztria remek vidékei is relative a közelben vannak. Úgy döntöttem, hogy míg az asszonyok nyakukba veszik a bécsi üzleteket, addig keresek magamnak néhány órára szimpatikusabb elfoglaltságot.
Így történt, hogy ellátogattam két olyan termelőhöz, akik portékájukkal nagy hatással voltak rám a VieVinumon, így Petra Ungernél Kremstalban és Bernhard Ottnál Wagramban tettem tiszteletemet. Kifejezett kóstolásra nem volt idő (csak egy icipicit:)), elsősorban készletfeltöltés volt a célom.
Bernhard Ott elsősorban zöldvelteliniben utazik. Szerény meglátásom szerint iszonyatosan érzi a fajtát. Az ott vásárolt kis csomagba becsempésztettem egy palack rieslinget is. Megmondom őszintén nem voltak túl nagy elvárásaim vele szemben, ismervén, hogy a wachaui federspielek nem igazán szoktak megfogni és ez a bor 9 Euros árával még abban a kategóriában is olcsónak számítana.
A múltheti felcsigázás-posztom engem legalábbis olyan szinten felcsigázott :) , hogy feltétlen nyitni kellett egy rieslinget, hogy megfelelően rá tudjak hangolódni a most pénteken esedékes mélymerülésre. A célnak megfelelőnek tűnt a "belépő-szintű" tétel Ott-mester szortimentjébe, aztán csak ámultam.
Régóta készülök írni egy olyan borász borairól, akit méltatlanul, de mégis érthetően viszonylag kevesen ismernek hazánkban borissza berkekben. Méltatlanul, mert az általam ismert alföldi vörösborok közül messze a legjobbakat készíti, ugyanakkor érthetően, mert borainak születési helye, Tiszakürt, valljuk be, nem egy frekventált helye hazánknak. Ráadásul (tudtommal) semmiféle marketingtevékenység nem próbálja felhívni a figyelmet a kis tiszazugi pincére.
A VieVinum-ról zsákmányolt tételek szép lassan kezdenek felnyílni, lehetővé válik alaposabb elemzésük. Most két olyan termelőről lesz szó, akik nem igazán ismertek még a hazai osztrák-fanok előtt sem, legalábbis nem rémlik, hogy olvastam volna róluk.
Petra Unger Kremstal borvidéken készíti borait, a mostani riesling származási helye a Gaisberg-dűlő, Stein környékén, közvetlen Wacahu után található. A termelő hölgy neve teljesen ismeretlen volt előttem a VieVinum előtt. Viccesen hangzik, de ismeretségünk legfőbb oka az , hogy az említett eseményen az ő pavilonja a mosdó felé menet nagyon látványos helyen volt található, így társamra várakozván kézenfekvőnek tűnt, hogy az időt hasznosan eltöltve ő legyen az egyik olyan termelő, akinek boraira szúrópróba jelleggel akadok rá. És milyen szép, hogy így alakult, hiszen Erste Lage borai nagyon tetszettek, komoly wacahui smaragdokkal vetekszenek, 13 Euro körüli árukkal nagyon remek vételek. Itt írtam első tapasztalataimról.
A másik termelőről, Franz , (és nem FX, nem is Rudi) Pichlerről már volt itt és itt szó. Wachauban közel sem számít nagy névnek, színtén próba-szerencse alapon bukkantam rá, és elképesztően jónak találtam smaragdjait. 18 Euro körül olyan minőségnek tűntek nekem, mint a tényleg élvonal-beli termelők tételei.
A napokban Siklóson jártam barátaimmal, a legfontosabb programpont Riczu Tamás meglátogatása volt. A pincelátogatásról csak annyit, hogy aki borissza arrafelé jár, annak erősen javasolt benézni Tamáshoz, és egy estét eltölteni nála. A borász ugyanis kiváló szakács és nagyszerű társaság is egyben, azt pedig tudjuk, hogy a jó étel-ital-társaság kombináció garantálja azt, hogy az ember jól érezze magát. Egyetlen Riczu bort fogok ebben a bejegyzésben kiemelni, amely számomra egészen újszerű volt.
Tovább folytatván a rieslingek világában való elmerülést a www.riesling.hu kínálatából beszereztem és megnyitottam kettő palack pfalzi rajnai rizlinget.
A Georg Mosbacher borászat nagyon jól csengő név Pfalzban, közvetlen a legnagyobb nevek után szokás említeni őket. Ültetvényeik a térség híres borászati központjainak számító Forst és Deidesheim környékén vannak.
A kóstolt borok közül az első egy száraz birtok kabinett, míg a második egy dűlőszelektált (bár nem erste lage berorolású) és magasabb érettségi szintet képviselő szintén száraz spatlese tétel.
A VieVinum-on jónéhány ötletet kaptam, hogy melyek azok az osztrák termelők, akikre érdemes odafigyelni. Ezek egyike Bernhard Ott. A fiatal borász Wagram régióban ( egykori Donauland) tevékenykedik, ahol a vadregényes, sziklás Wachau-hoz képest már egyértelműen a lösz dominál. Ezen a vidéken messziről a leggyakoribb szőlőfajta a zöldveltelini.
Az említett borász fiatal kora ellenére egyértelműen a régió meghatározó alakja, borait biodinamikus szemlélettel készíti, munkássága elismeréseként a Falstaff a 2008-as év borászáva választotta.
A szortiment túlnyomó részét a különböző szintű grüner veltlinerek adják, a most kóstolt "Der Ott" felülről a második a hierarchiában.
A blog indulása óta, szégyen-gyalázat, de nem írtam még alföldi borról, pedig alföldi ember volnék. Ritkán szoktam keresni ezeket a borokat, nagyképűség ide-oda, általában ha megnyitok egy palack bort, akkor az azért történik, mert izgalmakra és élményekre vágyom.
Pedig ez öreg hiba! Sok bonyolultabb szétszálazásra váró bor között, nagyon feldobó élmény tud lenni egy mindenféle sallangoktól mentes, egyszerűbb, alacsony alkoholtartalmú bor, ami nem akarja rám erőltetni az egyéniségét, hanem csak itatni magát. Bár általában nem nyújtanak kiemelkedő értékeket, de mentesek azon tényezőktől is, melyek gátolják a könnyen fogyaszthatóságot, és amelyeket olykor kénytelenek vagyunk nagyobb boroknál kissé "elnézni" az egyéb értékek jelenléte végett.
A következő borral már találkoztam szülővárosom idei borfesztiválján, és meglátásom szerint egy igen jó alföldi fehérbor.
A felcsigázott riesling-kóstoló részletei még munkálatok alatt állnak, de kóstolás természetesen ezalatt is történik.
Az elmúlt napokban kinyitottam két furmint-hárslevelű házasítást:
Úgy néz ki mostanság a könnyebb, gyümölcsösebb, elegánsabb fehérborok divatja zajlik. Szerzőtársamhoz hasonlóan én is ilyesmiket nyitottam a héten, stílusuk alapján helyet kaphattak volna akár a tegnapi poszt borai között is.
Nem mondhatni, hogy a fajta nagy rajongója lennék, ritkán botlok bele számomra emlékezetes szürkebarátba. Gyakran lehet találkozni karcsúbb, szikárabb, alapvetően korrekt, de nem túl karakteres képviselővel, a vastagabb szürkebarátok viszont sokszor túl lágyak és alkoholhangsúlyosak. Ritka az igazán arányos tétel.
Szegeden, a borfesztiválon, Istvándy Gergő friss szürkebarátja viszont nagyon megtetszett, sőt nekem a teljes, egyébként elég erős szortimentből rögtön a kedvencem lett ( ilyenre még tán soha nem volt példa).
El is határoztam, hogy meg fogom nézni alaposabban is:
A felejthetetlen kirándulás, amelyet feleségem teljesen az én hátam mögött szervezett harmincadik születésnapom alkalmából.
A Tokaj Nobilis szintén személyes kedvenceim között van saját, privát tokaji listámon. Letisztult, elegáns, fogyasztásra ösztökélő borok, széles választék, megférnek egymás melett könnyed, reduktív illatos borok, könnyebb és komolyabb dűlőszelektált furmintok(ill.hárslvelű) valamint szintén könnyebb és komolyabb édesborok. Mindenki megtalálhatja saját kedvencét, ugyanis mindegyik kategóriában kiemelkedőt tudnak nyújtani.
A most következő jegyzetek az elmúlt néhány hónap kóstolásaiból születtek.