Ausztriai síelésünk alkalmával érdekes fogásra bukkantam. Nézegetve szállodánk itallapját feltűnt, hogy a legolcsóbb palackos bor épp egy komolynak számító botritiszes édes bor, egy ruster ausbruch, mégpedig a régió egyik legnevesebb termelőjétől a Feiler–Artinger-től. Konkrétan 8 Euroért kínáltak egy 0.375-ös palackot, viszonyításképp ugyanezt borszaküzletben mondjuk 25 Euroért lehet megvenni. Bizarr, hogy egy étteremben nem a megszokottabb módon a duplájáért, hanem a kiskerár harmadáért vásárolható meg. Rákérdeztem a pincérnél, hogy nem kápráznak-e a szemeim,  mire megerősítette az árat, de jelezte, hogy mielőtt belevágnék megmutatná miről is van szó. Hamarosan visszatért a pincéből egy palack 2007-es Pinot Cuvée-vel, és megkért vessek egy pillantást az évjáratra, majd atyai jószándékkal elárulta, hogy egy fehér bornak ez már igen koros. Őszintén meglepődtem. Ez a bor ugyanis előzetes várakozásaim szerint is egy hatputtonyos aszú beltartalmával kell, hogy vetekedjen, a termelő honlapján 40 éves potenciált jeleznek előre. Nem baj, mondom, jöhet. A palack tartalma teljesen rendben volt, én meg persze azonnal megvettem a teljes 4 palackos készletet.

Intenzív illat, sok aszalt kajszi, méhviasz, némi avarosság, törökméz, sósság, vanília, illetve mintha lenne nagyon pici, de nem zavaró mértékű, gyorsan szellőző illó.  Nagy testű korty, krémes-olajos konzisztencia. Telt ízek, vastag gyümölcsösség, itt is elsősorban aszalt kajszi képében, intenzív sósság által kísérve. Jelentős a maradékcukor, de a széles, fajsúlyos savak elég szépen megbirkóznak vele, bár összességében marad egy enyhe édességdominancia. (Utólag a honlapról lecsekkolva a bort látható, hogy 223 g cukor maradt benne, így nem csodálom)  A kétségtelenül nagy test és viszkozitás mellett szerkezetileg is van benne tömörség, a lecsengés szép hosszú. Kellemes tapintatú, sima felszínek. Komoly anyag. Eléri a 7 pontot. (90)

A Furmint Február még mindig dübörög. Egyszer azonban minden jónak vége lesz, hamarosan elzárják a csapokat és meg nem áll ugyan, de lassabban csordogál majd a furmint. Február utolsó napjait számlálgatva érdemes volt tehát igyekezni, ha szerettünk volna még egyszer a furmintban megfürödni. Erre én – a szervezők kedves invitálásának eleget téve – a Veritas Budakeszi Rathauskeller boltívei alatt kerítettem sort. Őszintén meglepett, hogy a Budakeszi környékén élők mennyire kellemes és igényes helyett kaptak, a minőségi ivászathoz-evészethez már nem szükséges Budapest belvárosa felé megindulni. A modern bisztrókonyhát is kínáló borszaküzlet és bár természetesen a Veritas portfóliójából építkezik, vagy 30 bort poharaznak – köztük több Champagne-t is –, valamint a vendégek polci áron bármit a poharukba kérhetnek. Ismerve az éttermi árakat, itt kezdtem Budakeszi polgáraira igazán irigykedni. A tárgyra térve a már említett Furmint Február keretében sor került itt egy furmint kóstolóra és a borokat támogató kiadós falatozásra. A kóstolt tételeket – túl a finom ételeken – Árvay Angelika és Molnár Péter (Patricius Borház) kísérték.

A Loire-vidék az elmúlt 2-3 évben személyes kedvenceim közé tartozik, mind fehér mind vörös fronton. A vörösek közül leginkább Touraine borait szeretem, ennek a régiónak egy kisebb apellációja Chinon. A borok 90%-a vörös, kevés rozé és még kevesebb chenin blanc-ból készülő fehér is fellelhető errefelé. A fő szőlőfajta a cabernet franc, ittam egy-két gamay-t is innen, de azok messze elmaradtak a jobb cabernet-k színvonalától. Akárcsak a közeli Vouvray-ban, itt is jellemző talajtípus a sárgás színű, tengeri fosszíliákban gazdag tuffeau, de ezen kívül gyakori a könnyedebb borokat adó kavicsos, hordalékos talaj is. Három Chinon-t kóstoltam ezúttal, a kiválónak tartott 2009-es évjáratból:

Folytatnám a rieslinges ámokfutást. :)  A Klaus után ismét egy kedvenc tétel vertikálisa következik, a legalább oly gyakran emlegetett moseli kiválóság a Joh. Jos. Prüm pincétől.

A Wehlener Sonnenuhr a zászlóshajó területük. Innen néztünk 4 spatlese besorolású édes bort "szúrópróba" jelleggel lefedve a 2011-1999-ig terjedő időszakot, majd az i-re a pontként jött ugyanerről a területről egy auslese szintű, aranykapszulával is megkülönböztetett válogatás 1995-ből.

A karácsonyi egyveleg után megígértem, hogy időszakosan jelentkezni fogok hasonló poszttal, amelyben rövid értékelés mellett adok közre egy hosszabb borsort. A palackokkal itt-ott futottam össze vagy vacsorához bontogattam őket. Ebben aztán tényleg van minden, jó és rossz, olcsó és drága, könnyen és nehezen hozzáférhető. Vigyázat, szédülést okozhat! Vágjunk is bele, hajrá!

Nagyon megkapó illat. Eper, vaníliarúd, szerecsendió, virágos parfümösség. Szájban alig közepes a test, könnyednek ható konzisztencia. Közepesen intenzív, de nagyon vonzó ízek, piros bogyósokkal, színes, édeskés fűszerességgel. Nagy szerkezetet ne keressünk, de ami van az arányosan kitöltött, a lecsengés mondjuk közepes. Finom tapintatú savak, kevéske tannin, selymes textúra. Remek egyensúly és egység, határozott finesz és egyáltalán magától értetődően finom. Ekkora anyagok általában öt pontig szoktak nálam jutni, de a benne levő újszerűség és elegancia-faktor végett nem tudom 6 pont alá adni. Nagyon tetszett.

Elnézést már, hogy egy rieslinges poszt után máris újabb rieslinges poszt jön. Akár bele is préselhettem volna ezt a bort is a tegnapelőtti gyűjtőcikkbe, de úgy éreztem a kuriozum mivolta miatt csak megérdemelne egy önálló bejegyzést. Csak ritkán iszik az emberfia húsz éves komolyabb smaragdot.

Weingut Knoll: Riesling Smaragd Dürnsteiner Kellerberg 1993

Eleinte kicsit fülledt az illat, de gyorsan kiszellőzik. Mit mondjak, egész fiatalos, már a korát tekintve. Mumifikálódott, de teljesen jól definiált citrusok, grapefruit és lime, komplex vegetális karakter, sokféle gyógynövény, némi csalános-sauvignonos beütés. Érintésnyi feketekávé, pici füst. Nehéz megfogni, sokkal összetettebb, mint leírva látszik. Ugyanakkor az idő tényleg visszafogottan jelentkezik. Nem igazán petrolos, nincs se aszalt, se mézes jellege,  sokkal inkább finoman érlelt,  kortalan, mint koros, vagy tercier.  Feltételezem, hogy ilyen típusú diszkrét palackérettség csak nagyon ideális tárolási előélettel tud születni. Szájban közepes testű a korty. Tiszta, szinte még áttetsző a konzisztencia. Nem szédítően mély, de mindenképp teltek az ízek. Itt is nehéz az aromák definiálása, kortalan gyümölcsösség, ásványosság, és valamiféle patinás hangulatú fűszeresség alkot nehezen szálazható elegyet. Élettel teli, cizellált, feszes, ugyanakkor jól integrált savak vezetik a kortyot, korrekt fókusz, közepesnél hosszabb lecsengés. Nincsenek letaglózó mélységek, látványos rétegek és impulzusok, mégis szerkezetileg  szilárd és beleköthetetlen. Épp, mint a fiatal Knoll-ok, azok se bombasztikusak, „csak” olyan klasszikusak. Úgy néz ki alig mozdulnak meg ezek a borok az idővel. Összességében ha nem is annyira lenyűgöző, azért mégis lenyűgöző.  7 pont.

A világ egyik legismertebb laboratóriuma, az Excell, egy nagyon érdekes vizsgálat eredményét közölte a napokban. Összesen 300 francia bort teszteltek növényvédő szerekre a 2009-es és 2010-es évjáratokból Bordeaux, Rhone, Madiran és más délnyugat franciaországi borvidékekről. A vizsgálat eredménye egészen meghökkentő: a borok 90%-a tartalmazott valamilyen vegyszermaradványt. Összesen 50 különböző szert találtak, főként a szőlészetekben elterjedt és sokszor intenzíven használt rovar- és gombaölő szereket. Az Excell megjegyzi, hogy minden esetben az előírt határérték alatti szinteket állapítottak meg, de ugyanakkor aggasztónak találják, hogy nem állnak rendelkezésre kutatási adatok a növényvédő szerek emberi testben való felhalmozódásáról, valamint az egyes molekulák kombinált hatásáról. Arról sem igen tudni sokat, hogy az erjedési folyamat közben hogyan és mivé alakulnak át a szóban forgó vegyületek.

Ismét következzen egy adag riesling az elmúlt néhány hónap külön meg nem írt tapasztalataiból. Kedvcsinálónak egy kép a Rajna-vidék egyik legjobb és leglátványosabb dűlőjéről a rüdesheimi Berg Schlossbergről. Innen csentem.

Remek alkalmat kínált a Bott-borokban elmerülni vágyóknak a Pince és a Terroir Club közös rendezésében megvalósult retrospektív kóstoló. A hordómintáktól építkező és a pince időszámításának kezdetéig visszanyúló tételeket Bott Judit és Bodó József mutatták meg az érdeklődőknek. Számomra különösen hasznos volt ez, hiszen ez a tokaji pincécske nagy elmaradásom, boraikkal általában csak futtában találkoztam: itt egy Teleki, ott egy Csontos, amott egy Határi. Ez pont kevés volt ahhoz, hogy teljes képet kapjak a legjobbak közt emlegetett termelőnél folyó munkáról. Eközben szerzőtársam sokszor nyakig merül Bott-borokban és a birtoknál olykor-olykor – nagyon helyesen – munkára is kényszerítik. Következzen tehát egyéni felzárkózásom és hozzá egy részletes beszámoló a múltidéző kóstolóról.

Dom. du Vieux Télégraphe: Chateauneuf du Pape La Crau 2003

Híres birtok Chateuneuf du Pape-ban. Nekem mindig is nagyon tetszett a neve, a címkéje, de most volt csak először alkalmam kóstolni a borukat. A birtok jelenlegi központjának a helyén a 19. század első felében valóban egy optikai távíró állomás működött, innen a borászat neve. A Brunnier-család a tulajdonos a kezdetektől fogva, a jelenlegi birtok magját képező terület betelepítése 1898-ban történt. Azóta 70 hektárra duzzadt a birtok, érdekes módon az egész egy blokkban, a Crau nevű fennsíkon. A tőkék átlagéletkora 50 év felett van az egész területet nézve. A borászat normál Chateauneuf du Pape néven a nagy borát hozza forgalomba, a La Crau név nem jelent kiemelt jelzőt, hiszen az egész területük ott van. A kevésbé értékes termés egy külön nevesített másodbor (Télégramme) formájában jön piacra, általában ez épp fordítva szokott lenni ebben az appellációban. Parker 92, Wine Spectator 93, Winedoctor 17, Bettane et Dessauve 17, Revue des Vins de France 18

Nagyon buja és mélyről jövő illat. Szilva, szeder, friss és porított formában, egész fűszerbazár, fahéj, szegfűszeg, sáfrány, édesgyökér. Ehhez jönnek még kék szirmú virágok, valamint szarvasgombás aromák. Egészen elképesztően komplex, könnyebb lenne felsorolni, hogy mi nincs benne. :) Elég nagy, de arányos test. Sűrű szövésű textúra, telt, mély íz, sok zamat, vastag aszalt gyümölcsösséggel, keleti fűszerekkel. Szépen vezetett szerkezet, ha nem is extrém fókuszált, de mindenképp hosszú és rétegzett a kortyfejlődés. Érettek, de különösebb figyelmet nem kötnek le a savak, az alapvázat sokkal inkább adja a felnőtt adag tannin, mely szintén érett ugyan, de mégis szárazabb, keményebb, mint ami általában jellemző a chateauneuf-ökre. Azt lehet mondani viszont, hogy a bor mélysége, gazdagsága mellett  jól elférnek így is. Komoly. 8-9 pontos illat, 7-8 pontos száj. Legyen összességében egy szűk nyolcas. (92-93)

Amikor Ribera del Dueroban a Bodegas Aalto pincészetnél jártam, önkéntelenül is felfigyeltem a szakmai tótumfaktumként tevékenykedő Mariano García nevére. Spanyolországot járva lépten-nyomon találkozhatunk ezzel a névvel, hiszen Garcíát az ország egyik legjobb és legbefolyásosabb borászának tartják. 1968-ban kezdett a Vega Siciliánál dolgozni, mindössze 24 évesen a már főborászi pozíciót tudhatta magáénak, majd ezt követően mintegy 30 évig ontotta magából a meghatározó és a Vega Siciliát a kultikus borelitbe visszarántó tételeket. Az Aalto modern lábbelibe bújtatott tempranillói szintén kivételes minőséget képviselnek, és nem véletlenül szereztek maguknak cirka egy évtized alatt komoly hírnevet. Mariano García azonban nem csak az Aalto stábját erősíti, de saját családi pincészetével is szerves része a nemzetközi „borkeringésnek”. Vajon milyen bort készít valaki a Vega Sicilia árnyékában eltöltött negyedszázad és az Aalto modernül újrafogalmazott csodái között? Erre, azaz Mariano García spanyol hangjára voltam kíváncsi.

Szeretnivaló illat, szilva, kékszőlő, szegfűszeg. Közepes test, tiszta, nagyon primer gyümölcsélmény. Mondhatnánk, hogy pofonegyszerű, üdítőitalos, merthogy olyan magától értetődően finom és annyira könnyen csúszik, de azért ha megfigyeljük a megszokott újbor-kategórián jócskán túlmutat a gyümölcs koncentrációja, a korty hossza is eléri a közepest. Kellemesen fanyar utóíz, a nem elhanyagolható mennyiségű fiatal tannin emlékével.  Megvan 5 pont. Ajánlott!

Természetesen idén sem maradhattunk távol Magyarország legizgalmasabb szőlőfajtáját boncasztalra fektető Furmint Február Nagykóstolótól. Aki viszont kimaradt, az biztosan lemaradt valamiről, hiszen a furmint fajtából készülő borok ismét tűzijátékot vontak a Városliget egére. Nincs még egy alkalom, ahol a furmint ilyen szégyentelenül magas koncentrációban és ennyire pucéran kerülhetne poharunkba. Termőhelyek, szüreti időpontok és borkészítési technológiák végre valóban összehasonlításra kerülhetnek és mindenki megfogalmazhatja a saját furmint-ideálját. És ezt akár közvetlenül a termelőnek is elmondhatja, hiszen a Furmint Február nem csak a borokat, de a termelőket is csatasorba állítja. Következzen tehát a FURMINT nagyképernyőn, azaz részletes beszámolónk a Furmint Február Nagykóstolóról!

Az alábbi néhány bort egy borokkal csak nemrégiben ismerkedni kezdő lelkes kollegámmal kóstoltam. A cél a német rizlingekre és termőhelyeire vonatkozó tapasztalat gyűjtése volt, ezért különböző vidékek különböző típusú boraiból válogattam össze négyet. Sajnos Rheingau, fontossága ellenére ezúttal kimaradt, egy-egy bort kóstoltunk Pfalz-ból és Rheinhessen-ből, kettőt pedig a Mosel- vidékről. Került a poharunkba száraz kabinett, valamint édes auslese és spätlese is.

Az alapozás és szőlő után térjünk át a pincére. Ráspi talán legjobban ismert oldala a borkészítés, hiszen úton-útfélen találkozhatunk a természetességet és beavatkozás-nélküliséget hangsúlyozó filozófiájával. Az erőteljes terméskorlátozással megtermelt alapanyag erjesztése vadélesztővel történik, a fehérek hordóban, a vörösek nyílt kádon erjednek. A pincében jelenleg kb. 120 hordó három évjárat borát rejti. A hordók zöme 225 literes, nagyrészt francia fából, kisebb részben amerikai tölgyből készültek. Ráspi elmondása szerint – a jelenlegi helyzet ellenére – egyértelműen az 500 literes hordó a jövő útja. Az éves termelés 30.000 palack körül alakul.

Tombol a Furmint Február, ideje is már valami témába vágó bejegyzés, így szinte kapóra is jön, hogy eddig még nem sikerült megírni ezt a már bő hónapja tartott, egyébként elég prémium furmint-sort.

Képzeletben tehát utazzunk vissza január elejére, amikoris Norbi barátunk hazalátogatott. Szűkre szabott idejéből csak néhány nap erejéig futotta Szegedre, az is a sokak számára kissé lehetetlennek hangzó január másodikára és harmadikára, amikor még szinte véget se ért a Szilveszter. Nem úgy a hűséges kemény magnak, mely idén is helytállt és a tavalyihoz hasonlatosan két egymás követő napra intéztünk komoly kóstolókat.

A pár hete már megírt szerintem igen fantasztikus Prager Klaus-vertikális után vagyunk tehát egy nappal, frissen eltelítve még az élményekkel, és készülünk szerényen egy úgyszintén impozánsnak ígérkező Szepsy-horizontálissal, azaz készülünk megnézni egymás mellett Szepsy István forgalomba került 2009-es száraz furmintjait.

A Pragerhez hasonlatosan Szomjas Gödénnyel kiegészülve osztjuk meg a kóstolási jegyzeteket, tapasztalatokat.

Franz Weninger és Jandl Kálmán meglátogatása után Ráspinál búcsúztattam a Soproni Borvidéket. Nem számítottam el magam, hisz Ráspinál csak az csalódik, aki nem tudja, mit keressen errefelé. Ha azonban nyitott receptorokkal érkezünk Fertőrákos gasztro-remetéjéhez, olyan multidimenzionális élményben lehet részünk, amelyhez hasonlót nemhogy a szomszédságban, de egészen az üveghegyekig sem találunk. Talán itt készítik a világ legjobb ételeit? Valószínűleg nem. Talán innen kerülnek ki a világ legjobb borai? Valószínűleg nem. És mégis, Ráspinál járni egyszerre jelent klasszis ételeket, kiváló borokat, feltöltődést kínáló eszmecseréket és nem várt meglepetéseket. Ez pedig így együtt egészen más, mint enni-inni valamit egy jó kis vidéki étteremben.

Elsőre talán kicsit szedett-vedettnek ható kóstolót tartottunk. Úgy kezdődött, hogy egyik kedves állandó résztvevőnknek sikerült jónak mondott moldáv vöröseket szereznie, felajánlotta, hogy kóstoljuk meg őket, én meg felajánlottam, hogy teremtek köréjük kontextust. :) Lényegében annyi lett a koncepció, hogy bordói fajták legyenek vegyesen, akár önmagukban, akár házasítások formájában, és így első nekifutásra ne legyen a sorban 2009-esnél idősebb bor. Stílus, származási hely, ár tekintetében nem volt megkötés.

A legelső bort belövőnek hoztam, a többi tételt vakon kóstoltuk. A sor nagy részét másnap újra tudtam kóstolni, volt, hogy kicsit másmilyenek voltak akkor a tapasztalataim, ha így volt igyekeztem ezt jelezni a leírásoknál.

Rengeteg osztrák jegyzet van már a blogon, de túlnyomórészt eddig Alsó-Ausztiai borok fordultak meg nálunk,illetve még Burgenlandiak szórványosan. Pedig születnek még jegyzett borok másfelé is.

A dél-stájer borvidék Graz-tól délre található, Szlovéniával  határos.  Szép, látványos terep, hegyek-völgyek, szebbnél szebb panorámák.  Meleg nappalok, hűvös éjszakák. Mészköves, agyagos, homokos, vulkanikus talajok. Viszonylag széles fajtakínálat, talán a legtöbbre hivatott errefelé a Sauvignon Blanc, de megy a Chardonnay is Morillon néven, illetve jelentős még a Welschriesling (olaszrizling), Müller-Thurgau, Gewürztraminer (Fűszeres tramini), Weissburgunder (Pinot blanc) , Grauburgunder (szürkebarát), Gelber Muskateller (sárgamuskotály)  , vörösek közül pedig a Zweigelt.

Az elhivatott, magas minőséget megcélzó termelők  a Steirisch Terroir und Klassikweingüter (STK) nevű szervezetbe tömörülnek. Mint a nevéből ki is derül két fő stílust képviselő borok kritériumait fektetik le. A Klassik borok könnyedek, primer gyümölcsökre épülnek, fiatalon fogyasztandóak. Acéltartályban készülnek, a régióra jellemző fajtákból.  A másik kategóriát, a Lagenweine-csoportot pedig a terroir-borok képezik. Ezek sűrűbbek, erőteljesebbek, egyedi karakter bemutatását tűzik ki célul, illetve hosszú érlelési potenciállal bírnak. Ez utóbbi kategória csúcsát képezik a Grosse Lage (grand cru)  borok, melyeknek a legtöbbre értékelt területről való származáson túl egy sor egyéb minőséget predesztináló kritériumnak kell még megfelelniük. A szőlőtőkék legalább 15 évesek legyenek, a hozam nem lehet magasabb 3500 l/ha-nál. A szőlészetben a fenntartható legtermészetesebb szemléletet kell követni. Az alapanyag botritisz-mentes-legyen, legaláb 12.5 % potenciális alkoholt jelentő természetes cukortartalomal. A borok legalább 10 éves potenciállal kell, hogy rendelkezzennek. Ezt az eredetvédelmi szervezet rendszeresen ellenőrzi kóstoló-eseményeiken, az adott tétel 5 különböző évjáratát vizsgálják az elmúlt 10 évből, illetve ettől is régebbről. Ennek megfelelően ilyen besorolást csak olyan bor kaphat, amelyik már legalább 10 éve piacon van. Kereskedelmi forgalomba 18 hónap érlelés után kerülhetnek a borok. A következő minőségi lépcsőt az Erste Lage (Premier cru)-tételek képezik. Itt is a megfelelő területről származáson túl vannak előírások. Legalább 12 éves tőkék, a hozam 4500 l/ha alatt legyen, természetesség a szőlőben, érett, de botritiszmentes alapanyag legalább 12.5% potenciális alkohollal, legalább 5 éves ellenörzött potenciál és piaci jelenlét, kereskedelmi forgalom előtt legalább 6 hónap érlelés.  

No, ennyi  szócséplés után következzenek a kóstolt borok. Két Erste Lage és egy Grosse Lage tétel került terítékre.

Amikor először került Clos Mogador a poharamba, csak egy kiváló spanyol vörösbort vártam. A Mogador viszont jóval többnek bizonyult ennél. Őrjítően izgalmas, komplex és intrikus volt, sem spanyol, sem francia, de mégis valahogy mindkettő. A „végtelen mélységek mellett Bordeaux Dél-Rhone-nal randevúzik” – írtam első találkozásunkkor és ma is emlékszem arra a váratlan robbanásra, amellyel René Barbier korszakalkotó és „borvidékcsináló” bora térdre kényszerített.

A Bortársaság frissen kijött pinot-i közül ismét kiválasztottam kettőt. Közeli árkategóriák, egy alap burgundi, illetve egy rendszeresen jónak mondott hazai tétel.

Pár napja kóstoltam ezt az új-zélandi, egészen pontosan martinborough-i bort. Eddigi tapasztalataim szerint Új-Zélandról kizárólag sauvignon blanc-t érdemes vásárolnom, a sokat ajánlott és a Kiwi-k által is nyomott riesling-ek, illetve chardonnay-k finoman szólva sem közelítették meg európai társaikat (legalábbis minőségben, árban igen sajnos). Egy-két kellemes, elfogadható áron piacra bocsátott shiraz-t és pinot-t viszont már kóstoltam, gondoltam próbát teszek ezzel a kiváló nemzetközi referenciákkal (WS 94 pont például) rendelkező presztízsborral.

Elegáns címke, palack és persze csavarzár. Pohárba töltve egész sűrűnek hat. Közepes rubinszínű. Túlzó, elegánsnak nem mondható hordós jegyek: vaníliás (és banános) krémtúró, füst, kakaó, éppencsak kiszagolható piros bogyósok. Nagyon sima, közepesen telt korty. Senmmi él, vagy kilógó alkotó nem érződik, de a hordóhatáson túl sem nagyon jutunk: a vaníliás-tejszínes-banános jegyek uralják az aromavilágot, igazi pinot-s gyümölcsös-virágos aromák csak nyomokban. Szépen integrált selymes tanninok, éppencsak elegendő érett savak. Semmiféle komolyabb aromatikai vagy struktúrális bravúr nincs benne, igaz hibákat sem tudnék emlegetni. 6 pontos, de végtelenül unalmas bor, fogalmam nincs miért szerette a WS ennyire. $65.

A képet innen nyúltam le.

Történt nemrég, hogy kis asztalomon várt egy palack bor. Meglepett, s jól is esett. Egy Párizsban gyakran megforduló barátom landoltatta nálam, mondván, ez ura és szállásadója hétköznapokra kalibrált bora. Ha dogmatikus akarok lenni, azt mondom: 20 Euró alatt nincs bordeaux-i. Ha meg a gyenge élményekkel teli realista kalapom viselem, kikívánkozik belőlem: ne a Bordeaux Supérieur-től várjunk megváltást. A Château La Poste – számomra teljesen ismeretlenül – búvik meg valahol a Libourne régióban, azon belül is Lussac megyében. Saint-Émilion és Pomerol híres területei tíz mérföldnél is közelebbről tekintenek ide. Összesen 10 hektárt művelnek, bort közvetlenül értékesítenek, így pince és vásárló közé semmi be nem kerülhet. Okos dolog ez, ha éppen működik. Úgy tűnik, itt erről lehet szó.

Több évjáratát is kóstoltam ennek a remek, itthon is kapható CdP-nek, de talán most ez tetszett a legjobban.

Gyönyörű illat. Friss és porított fekete gyümölcsök, szilva, szeder, feketecseresznye, leheletfinom dohány, szárított kék virágok, vadhús, szarvasgomba és még ki tudja mennyi féle fűszer. Egyszerre áraszt bujaságot és nemességet. Elég nagy test, de abszolút túlzásoktól mentes arányok. Intenzív, mély ízek, még mindig rengeteg gyümölcs variálódik a különbözőképpen fűszeres rétegekkel. Harapnivalóan zamatos az egész, ugyanakkor tekintélyt parancsolóan komplex. Sűrű, hosszan bontakozó közép, fókuszált, szép hosszú lecsengés. Sok tannin, finomszemcsés, jól integrált, savai érettek, élénkek, de szintén abszolút bele vannak a kortyba kerekedve. Megvan a bor szükséges tartása, szilárdsága, miközben a textúra kényeztetően bársonyos. Nem tudok belekötni, még ha vannak ettől is komolyabb anyagok. Magával ragadóan gazdag, egyensúlyos, fineszes, szerintem nagyjából most lehet a csúcson. 8 pont. (93)