A sors úgy hozta, tavaly nyáron eltölthettem egy kis időt Andalúziában, immár másodszor. Amikor első alkalommal jártam Dél-Spanyolország e kietlen, ámde mégis vérbő táján, csak a jerez-i borokra fókuszáltam. Fantasztikus, magas fallal körülvett univerzum ez, rendre visszahull, ki könnyűnek találtatik. Minő tragédia. Ha már újrázás, gondoltam, ne álljunk meg az alkoholtól roskadozó solerák árnyékában. Pedig „csöndes” bort keresvén, nincs könnyű dolgunk, hiszen a világ e forró szeglete lekvárra van kalibrálva. Ha Andalúziában mégis valami komolyabbra vágynánk, a homokos tengerpartoktól kissé távolabb kell keresgélnünk. A délnyugati hegyormok és vastag felhők szorításába ékelődő történelmi városka, Ronda, sok szempontból Dél-Spanyolország helyi maximuma. Nevének ellentmondó szépsége, fantasztikus fekvése és gazdag történelme közül bármelyikért érdemes meglátogatni. A modern bikaviadal ősforrásaként számon tartott Rondában azonban nem csupán bikák vére folyik olykor, de a környék szőlei szokatlanul jó vörös és fehér borokkal is kecsegtetnek. Ez eddig amolyan hétköznapi eset volna csak, de mi sem szokatlanabb Martin Kieninger kékfrankossal és zweigelttel dolgozó pincécskéjénél. Kárpát-medencei reflexiók következnek Andalúziából.

Nemrégiben kóstoltuk a 08-ast, kíváncsian vártam, hátha a jobb évjáratból származó utód rádob még egy lapáttal.

Meggyes-szilvás gyümölcsösség, földesség, sósság, minőségi hordófűszerek, szegfűszeg.  Közepesnél nagyobb test. Telt íz, ígéretes szerkezet, elegendő koncentrációval a kortyközépen is, közepesnél hosszabb lecsengés.  Fajsúlyos, élénk savak, jó közepes tannin, szilárd váz. Jó arányok, de még igencsak szertelen egység, utóízében némi integrálódásra váró cserességet jelző adsztringencia. Jelenleg 6 pontnál nem több.

Bevallom általában nem vagyok nagy rajongója a 3 puttonyos aszú műfajának. Nem mondom, hogy behatóan tanulmányoztam volna a kínálatot, de benyomásaim szerint sokszor túlságosan is visszafogott gazdagságú borok, melyhez egyszerűen nagyon nem passzol a műfajjal viszont rendre együtt járó cseresebb, olykor nehézkesebb felépítés. Akkor már sokkal inkább egy megbízható late harvest az árkategórián belül, az aszú nevet meg hagyjuk meg tényleg a piramis tetejének. Az Oremus jelenleg forgalomban levő 3 puttonyosa után viszont új értelmet nyert számomra ez a kategória.

Nagyon vonzó illat, koncentrált sárgabarack friss, és nagyon enyhén aszalódott formában, mellette, leheletnyi kapros-zöldfűszeres díszítés. Szájban nagyon arányos a méreteit tekintve, az ízei viszont kifejezetten intenzívek, tömény friss kajszival itt is elsősorban. Élénk savak adnak lendületet és emelik ki a bor zamatosságát, a lecsengés is közepesnél hosszabb. Kifogástalan egyensúly, tisztaság és letisztultság, csiszolt tapintat, finom felszínű, abszolút integrált cseresség.  A kategóriáját tekintve nem tudok belekötni, illetve külön öröm számomra a hiánypótló jellege. Megfizethető áron könnyen iható, de minőséget tekintve kompromisszumok nélküli aszúélmény  akár önmagunknak, akár bármely vendégünknek, legyen laikus, vagy értőbb a borok tekintetében. 6.5-7 pont.

Tavalyi év végén tűnt fel Konyáriék színtiszta malbec-je a polcokon, gondoltam azonnal le kell rá csapnom. Eredetileg csak erről a borról terveztem írni, de ennél a bevezetőnél járva mégis csak megszállt pár érdekes gondolat. Azt hihetné az ember, hogy Magyarország borvidékei egy viszonylag beállt szőlőfajta-választékkal dolgoznak, hiszen a kilencvenes évek útkeresési fázisában nagyjából kikristályosodtak az irányok. A hazánkban honosnak számító un. történelmi fajták csak egy részét – hol nagyobb, hol kisebb arányban – adják ennek a bizonyos választéknak. Ez részben örömre, részben pedig bánatra adhat okot, hiszen minél több a behurcolt kozmopolita, annál kevesebb figyelmet szentelünk kiterjedt szőlészeti örökségünknek. Lenne pedig miből gazdálkodni, írtunk már róla bőségesen. Ennek ellenére is azt állítom, hogy kár volna bárkit is korholni a sosem látott szőlőfajták betelepítéséért, hiszen ettől – normális esetben – csak színesebb és gazdagabb lehet a hazai bortérkép.

Pardi Norbi barátunk rövid hazalátogatása kiváló alkalomnak bizonyult ennek a jó ideje már dédelgetett kóstolónak a megvalósítására.

Azoknak, akik a wachaui témájú bejegyzéseket is szokták olvasni, bizonyára nem szolgál újdonságul, hogy a Prager Riesling Smaragd Klaus speciális helyet foglal el a karrieremben. Kóstoltam többféle társaságban, többféle kontextusban és mindig kiverte a biztosítékot. Emlékeim szerint minden alkalommal lehetőség nyílott egyéb kiemelkedő borokkal is összehasonlítani, de nálam minden alkalommal fölé nőtt a sornak. Úgy érzem a több éve tartó riesling-őrület eddigi egyik végeredménye számomra, több száz külföldi rajnai megkóstolása után ezt a bort tartom számon a legjobbnak a szárazak között.  Tovább haladva, úgy érzem, hogy ez a bor az egyik lehetséges alternatívája a  tökéletes nagy száraz fehérnek.

A fenti gondolatokat kiváltó 09-es és 11-es tételek megtapasztalása után nem meglepő módon egyéb évjárataira is rendkívül kíváncsi lettem, és nekiláttam minél többet összeszedegetni. Ez a gyűjtögetés végül annyira jól sikerült, hogy összejött egy elég impozánsnak ígérkező kóstolóra való anyag, melynek témájaként 8 különböző évjáratú Klaus kóstolása révén rálátást nyerhettünk a bor fejlődési képességére egy 15 éves periódust tekintve.

Íme a kóstoló kivonata a szemszögünkből, az eseményen szintén résztvevő Szomjas Gödény  jegyzeteivel is kiegészítve.

Michel Gassier és a Château de Nages itthon majdnem teljesen ismeretlenek. Ennek ellenére Michel Gassier neve szinte rakétaként robbant Dél-Franciaország egére. Nem túlzás azt állítani, hogy a pincészet valószerűtlenül gyorsan vált Robert Parker és a The Rhone Report kedvencévé. Amikor – mi bloggerek – ilyen bevezetőt írunk, szegény olvasó szemei előtt máris vastag bankjegykötegek és borritkaságok képei pörögnek. Pedig mi sem áll ettől távolabb. Gassier megmutatta ugyanis, hogyan lehet sokszor lesajnált, másodvonalas appellációkból „jóárasított” csúcsborokat készíteni. No, de az olcsó és jó borok – gondolhatnánk – nagyüzemben, csak ipari módszerekkel készülhetnek. Újabb végletes tévedés. A Château de Nages organikus műveléssel, a beavatkozások minimalizálása és a termőhely „maximalizálása” mellett tesz erre kísérletet. Ki hallott már ilyet?

Mint ahogy a napokban kiderülhetett, az éppen elmúlt év végét Csopak közelében búcsúztattam. A már említett Szent Donát Pince mellett kaptam engedélyt a családtól, hogy egy rövid kitérő erejéig a Jásdi Vinotéka és Borbárba is elnézhessek. A kóstolásról szintén nem készült jegyzet, de néhány palackot onnan is hoztam haza, mint például a napokban kóstolt frissen kijött Lőczedombit.

Jásdi: Lőczedombi Olaszrizling 2011

Vonzó illat, sok gyümölccsel, nyári alma, őszibarack, némi citrus, mellette fehér virágok, sósság. Szájban közepesnél alig nagyobb test. Ízében telt, remek minőségű, érett-élénk fehér húsú gyümölcsökkel és finom sóssággal itt is. A hordó szinte észrevétlenül segíti a kortyot, ha lehet ilyet mondanom szerintem példásan használták. Közepesen tömör szerkezet,  jóféle savak, kellő lendülettel, magassággal, korrekt cizelláltsággal, a kortyba épp szépen illeszkedő mennyiségben. Kiváló arányok és egyensúly, közepesnél hosszabb lecsengés. Letisztult, elegáns, tényleg zamatos világ. Erő, intenzitás, fókusz, komplexitás szinteket tekintve jócskán van még feljebb, de tulajdonképpen nem is vágyom most ezekre a dolgokra, ez a bor így jó, ahogy van. 6+ (88-89)

Feltett szándékom rendszeresen gyűjteni burgundi tapasztalatokat. Sajnos a borok ára miatt ez messze nem tud olyan tempóban haladni, mint mondjuk a rieslingek esetében, de azért szép lassacskán gyűlnek ők is a gyűjteményben, és időről időre meglepem magam valami relatíve komolyabbal is.

A következő tételeket az elmúlt hónapokban kóstoltam és fogyasztottam, valamennyien külföldi webshopokból származnak.

Szent Donát Pince: Kishegy Olaszrizling 2011

80 éves tőkékről, tisztán acéltartályt látott tétel. Eleinte kicsit fülledtnek ható illat, ami elég gyorsan kiszellőzik. Mellette jelentős ásványosság, köves-sós hangulat, de találunk némi almás-barackos gyümölcsösséget is, illetve a jellegzetes fehér virágos-keserűmandulás díszítéseket is. Alig közepes test. Tiszta, könnyű, szinte hígnak is ható konzisztencia. Közepes teltségű ízek, sok ásványossággal, kevesebb gyümölccsel,  összhatásában teljesen barátságos. A kortyközépnél jönnek a meglepetések, ugyanis a bor szépen megmutatja, hogy strukturálisan számolni kell vele. Szép magja van a kortynak, a lecsengés is teljesen fókuszált, azt lehet mondani meglepően hosszú is. A savak kellően élénkek, de jól integráltak, van bennük cizelláltság, miközben finoman bizsergetnek. Az egyensúly kifogástalan, a részletek lekerekedettek. Csont nélkül 6 pont. Úgy éreztem kicsit több mélységgel, ízintenzitással már klasszis borról beszélhetnénk.  1800 Ft.ért vettem a pincénél, annyiért ajándék.

A Balfon tett kitérő után Fertőrákost vettem célba. Itt a soproni borvidék szeniorjához, Jandl Kálmánhoz jelentkeztem be. Az aprócska családi pincészetről relatíve keveset lehet tudni, van egy szűkszavú honlap, pár internetes tudósítás vagy rövidke videó interjú, de semmi egyéb. Tovább nehezíti a dolgot, hogy a Jandl borokba nehéz csak úgy véletlenül belefutni, még borszaküzletben sem nagyon találkozni velük. Jómagam is igen keveset kóstoltam ettől a pincétől, de egy vak randevúm a Kohlenberg Shiraz 2007-el nagyon meglepett. Egy nemzetközi syrah sorból emelkedett ki ez a remekbe szabott fajta-interpretáció. Végül is ez ültette el bennem, hogy a Jandl Pincéhez egyszer el kell látogatnom.

Drbarta lábnyomain járva én is összeszedtem a magam ünnepi kosarát. Válogatás nélkül szórtam belé mindenfélét – jót s kevésbé – és így lőn az egész, egy igazi egyveleg.

Nem tudom, mi különbözteti meg az átlagos szilveszteri bulit az emlékezetestől. A kiváló ételek, a jó társaság és persze a remek borok biztosan mindenhol segítenek. Nézzük mivel próbáltunk mi tűzijátékot varázsolni kétezer tizenkettő utolsó egére.

Múltkoriban a Bortársaságban bóklászva  észrevettem az új jövevények között, hogy kijött Pannonhalmáról egy komolyabb, vagy legalábbis komolyabb árazású pinot noir. 7500 Ft. Mindig ilyenkor kíváncsiság éled, vajon tényleg egy nemzetközi értelemben is versenyképes tétellel állunk szemben, hiszen 25 Euro környékén már kiváló Cote Chalonnaise, vagy épp Marsannay kapható. Nem is kellett túl messzire menni kontrollért, a szomszédos polcon ott pihent a Dom. des Croix-nak egy 2010-es évjáratú Beaune 1er cru-je, nem sokkal többért, feltételezem a franciaországi árat alapul véve simán 30 Euro alatt lehet a bor. 

Adta magát a párbaj:

A december kiemelten boros hónap. Egymást váltják a jeles alkalmak, felpezsdül a társasági élet, ilyenkor pedig egyik palack nyílik a másik után.

Az elmúlt hetekben ezeket a borokat kóstoltam és fogyasztottam. Általában nem voltam túl jegyzetelős kedvemben, zömmel napok után vetettem csak papírra az emlékeimet, így a leírások kicsit rövidebbek a szokottaknál.

A számunkra emlékezetes magyar borokat felvonultató poszt után rátérünk az idén megméretett és elég fajsúlyosnak bizonyult külföldi versenyzőkre. Persze a Borrajongó állandó főszereplője, a rajnai rizling viszi a prímet, de mellette megjelennek Bordeaux, Burgundia, Dél-Franciaország, valamint a spanyol Ribera del Duero és Ausztrália legszebb pillanatai is. A többit pedig – ti. 2012-ben is körbe nyaltuk a világot – a pár egyéb segédmuzsikus úgyis bizonyítja.

Tudjuk, hogy igazán unalmas és elcsépelt toplistázni, de nem bírtuk ki nélküle. Idén is számtalan feledhetetlen bor fordult meg ugyanis poharainkban, amelyek mindannyian egy jól definiált közös tulajdonsággal rendelkeznek: maradandó élményt okoztak. Nézzük hát szerzőnként melyek voltak 2012 legemlékezetesebb magyar borai.

Az idei Karácsony semmilyen szempontból sem ígérkezett promenádnak. Sok minden történt év közben, ami a „Boldog Karácsony” szófordulatot kicsit átértelmezni. De nyavalygás helyett jöjjön a karácsonyi vacsora, mert bármi is van, enni azt kell. A tavaly már bejáratott kagyló és champagne párosítást megtartottuk, a pihe-puha bárányt idén halra cseréltük, amit ezúttal rendhagyóan vörös borral ütöttünk agyon. Milyen szerencse, hogy már korábban jégre került.

Karácsonykor mi szeretünk fincsi édes tokajiakat inni. Az idei alkalomnak még sikerült egy szűkebb koncepciót is szülni, 06-os évjáratú, komolyabb formátumú kései szüreteket kóstoltunk, volt köztük elismert pince elismert bora is, illetve kevésbé befutott, inkább ígéretes, feltörekvő termelő tétele is.

Vakon kóstoltunk.

Pár boros cimborával ültünk le körbe, hogy megünnepeljük: idén is lesz Karácsony. A feladat rettentően egyszerű volt. Semmi tematika, semmi gondolkodás, csak mindenki hozzon egy komoly bort. Fehér, vörös vagy édes, ami éppen kezünk akadt. Két borral szerepeltem – nem járok ugyanis egyedül –, nézzük miképpen.

A minap az egyik kollégától kaptam a forró drótot, hogy érdemes elnézni a nagyobbik helyi Tescoba, mert akciósan szórják ki a pezsgőket, alap Champagne Gosset kettőezer valahányszázért, évjáratos Gosset hatezerért. 

No, amikor odaértem jött a meglepetés. Mivel egy kis zavart éreztem a címkék és az ártáblák körül, ezért néhány tétel árát lekontrolláltam a kódleolvasóval. A kolléga nem elég alaposan mérte fel a helyzetet. :) Az alap Gosset  ugyanis 980 Ft. , az évjáratos Grand Millesime pedig konkrétan 2031 Ft. !!! Atyaisten!  Aki nem tudná, a Gosset elég jól csengő név, a fogás számszerűsítését szemléltetve az importőr IFDT-nél ugyanezt az alap tételt  11 025 Ft-ért, az évjáratosat pedig 21 600 Ft-ért tudnám ma megvenni a webshopból!!! Vicces, hogy ezeken is épp ott vigyorog az IFDT-s címke, és kevesebb, mint tizedannyiba kerülnek. Volt még egy általam nem ismert háztól (Vranken) is egy évjáratos cucc. Az IFDT honlapja szerint 22 200 Ft-ba kerül, nosza vegyünk abból is  kétezerért! :) Mondja még valaki, hogy nem érdemes a Tescoba járni! :))

Champagne Vranken: Premier cru Brut La Demoiselle Parisienne Millesime 2000

Jellegzetes champagne illat kifejezett kedves formában. Édes piskóta, toast, vajas keksz, barackos-citrusos színek. Közepes test, remek, arányos felépítés. Finoman krémes, légiesnek ható konzisztencia, apró, sűrű buborékok, kellemes nyomás. Telt ízek, lehet a a neve miatt, de picit nőiesebb zamatok ugrottak be, magas, élénk, virgonc savak kísérnek, melyek a végére kissé mintha kissé túl sokan is lennének, közepesnél hosszabb lecsengés. Nem mondom, hogy feltétlen olyan szerkezetet, mélységet produkál, mint amit egy évjáratos pezsgőtől várnánk, de a jobb házak belépő NV cuvéeinek szintjét simán megugorja. 6+

Champagne Gosset: Grand Millesime Brut 2000

Itt is jellegzetesen champagne-os élesztős-kekszes-citrusos-krétaporos  jegyek jellemzik az illatot, de valahogy hihetetlen fineszes formában. Semmi hivalkodás, arisztokratikusan hűvös, és nagyon egységes. Közepes test, nagyon finoman krémes, szinte selymes konzisztencia, sűrű, apró, nekem egy leheletnyit az ideálistól nagyobb nyomású buborékozás. Csontszáraz, frissítő, de letisztult és  abszolút telt ízek. Keményen feszes, de jól integrált savak, cizelláltan fejlődő korty, szépen fókuszált közép és finis, porzóan száraz, de tiszta utóíz. Remek egyensúly, elegancia. Simán 7 pont. A kétezer forintos árért igen jó vétel mind a kettő. :)

Vonzó illat, érett citrusok, grapefruit-syrup, méz, citromfű. Kicsit olyan, mintha édes-rieslinghez tartozna. Szájban közepesnél picit nagyobb a test, az illat ígéretével ellentétben abszolút száraz, bármiféle késeis hangulat nélkül. Tiszta konzisztencia, telt ízek, jól definiált, szaftos citrusokat nyújtó gyümölcsélmény. Arányosan kitöltött a korty, szép fokozatosan halkulnak az intenzitások, magától értetődően gördülékeny a kortylefolyás, közepesnél hosszabb a lecsengés. Nem acélosan precíz jellegű, de élénk, érett, jól integrált, jó ízű savak, remek egyensúly, öröm fogyasztani. Bár nem veszne el egy német, vagy osztrák sorban, mégis abszolút hiteles értelmezése a fajtának. Erős 6 pont. Ajánlott.

Soproni bortúránk elég gyatrán indult, a város szerintem sok mindent tesz azért, hogy nehéz legyen klasszikus borvidéki centrumnak tekinteni. Lassan, de biztosan öntött el az érzés: a kékfrankos fővárosát Sopronon kívül kell keresni. Először a Balfon található Weninger Pincészethez látogattam el. Annak ellenére, hogy a pince blogunk frekventált szereplője, még sosem jártam náluk. Ha felidézem a Weninger borokat, szinte kivétel nélkül kellemes élmények társulnak hozzájuk. Sav definiálta kiváló szerkezet, komoly beltartalom, izgalmas hordókezelés, hosszas érlelhetőség és remek arányok. Mindenből annyi, amennyi kell, se több, se kevesebb. A sok szempontból is úttörő pincészetnél Franz Weningerrel találkozom.

A Terroir Club Karácsony közeledtével ezúttal is szervezett egy remek kis exkluzív sort. Nem tudom, hogy mi volt a sor összeállításának pontos koncepciója, de alapvetően arról szólt, hogy megnéztünk néhány teljesen különböző stílusú, régebbi évjáratokból származó többnyire prémium kategóriás tételt. 

Az átlagos szint ismét igen magasan volt, miközben az eltérő stílusban megvalósuló klasszisok igazán színessé tették az estét. Köszönet érte, én nagyon jól éreztem magam!

A portugál boros kóstolónk alkalmával terítékre került ennek a bornak a 2004-es évjárata és kifejezetten tetszett, objektíven és szubjektíven is. További palackok hirtelen megvásárlásától az egyetlen visszatartó tényező a bor borsos ára volt. Múlt héten viszont észrevettem ezt a fiatalabb példányt a polcon és mivel feleannyiért mérik, mint a tesóját, gondoltam kipróbálom gyorsan. Jó ötlet volt. Mint a Chryseia minden évjárata, ez is a klasszikus douro-i portugál kékszőlőfajták házasításának gyümölcse. Átlátszatlanul sötét bíborszín. Gazdag, közepesen intenzív illat, friss piros-és feketebogyósok, aszalt szilva, fahéj, szegfűszeg, konyakmeggy. Minden tökéletes mennyiségben adagolva, a hordót csak a háttérben érezni. Telt, súlyos korty gazdag gyümölcsösséggel és szép fűszerekkel, a hordó megintcsak szépen kiegészíti a gyümölcsorientált aromatikát. Gazdag és mély, jól fókuszált korty, jelentős mennyiségű szépen érett tanninnal, szépen illeszkedő, élmentes savakkal. Kifejezetten hosszú utóíz, csontszáraz lecsengés, remek száraz portói. 7 pont, $36.  

Önéletrajzi elemeket megosztva elmesélem, hogy kezdő borrajongóként a Légli Landord 2006 volt az első száraz fehérbor, amitől gyakorlatilag leszakadt az állam. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a mérce is folyamatosan kúszott egyre följebb, meg hát nem is épp a hazai hordós chardonnay-k vonala lett az én utam, de a Landord újabb és újabb évjáratait már csak a nosztalgia végett is meg szoktam nézegetni.

Alma, ananász, vanília és egyéb édes fűszerek. Közepesnél picivel nagyobb test. Viszonylag telt ízek. Alapvetően dominálnak a gyümölcsök, érett, lédús fehérhúsúak itt is, de azért jól észrevehetően ott van a hordó is, kicsit populárisnak ható fűszeresség képében. Közepesen tömör szerkezet, élénk, érett savak kísérik a lassan halkuló ízeket, közepesnél valamivel hosszabb lecsengés, az utóízben pici , nem zavaró cseresség is felfedezhető. Finom,  egyensúlyos,  jól elkészített  koncentrált bor. Túl sok karizmát és dimenziót azért nem kell benne keresni. Eléri a 6 pontot.