A Borrajongó

Bordeaux-i fajták kóstoló I. - Ifjoncok

2013. február 04. 06:00 - drbarta

IMAG1253.jpg

Elsőre talán kicsit szedett-vedettnek ható kóstolót tartottunk. Úgy kezdődött, hogy egyik kedves állandó résztvevőnknek sikerült jónak mondott moldáv vöröseket szereznie, felajánlotta, hogy kóstoljuk meg őket, én meg felajánlottam, hogy teremtek köréjük kontextust. :) Lényegében annyi lett a koncepció, hogy bordói fajták legyenek vegyesen, akár önmagukban, akár házasítások formájában, és így első nekifutásra ne legyen a sorban 2009-esnél idősebb bor. Stílus, származási hely, ár tekintetében nem volt megkötés.

A legelső bort belövőnek hoztam, a többi tételt vakon kóstoltuk. A sor nagy részét másnap újra tudtam kóstolni, volt, hogy kicsit másmilyenek voltak akkor a tapasztalataim, ha így volt igyekeztem ezt jelezni a leírásoknál.

Tovább
8 komment

Dél-Stájer kalandozások

2013. január 30. 06:00 - drbarta

Rengeteg osztrák jegyzet van már a blogon, de túlnyomórészt eddig Alsó-Ausztiai borok fordultak meg nálunk,illetve még Burgenlandiak szórványosan. Pedig születnek még jegyzett borok másfelé is.

tement_1.jpg

A dél-stájer borvidék Graz-tól délre található, Szlovéniával  határos.  Szép, látványos terep, hegyek-völgyek, szebbnél szebb panorámák.  Meleg nappalok, hűvös éjszakák. Mészköves, agyagos, homokos, vulkanikus talajok. Viszonylag széles fajtakínálat, talán a legtöbbre hivatott errefelé a Sauvignon Blanc, de megy a Chardonnay is Morillon néven, illetve jelentős még a Welschriesling (olaszrizling), Müller-Thurgau, Gewürztraminer (Fűszeres tramini), Weissburgunder (Pinot blanc) , Grauburgunder (szürkebarát), Gelber Muskateller (sárgamuskotály)  , vörösek közül pedig a Zweigelt.

Az elhivatott, magas minőséget megcélzó termelők  a Steirisch Terroir und Klassikweingüter (STK) nevű szervezetbe tömörülnek. Mint a nevéből ki is derül két fő stílust képviselő borok kritériumait fektetik le. A Klassik borok könnyedek, primer gyümölcsökre épülnek, fiatalon fogyasztandóak. Acéltartályban készülnek, a régióra jellemző fajtákból.  A másik kategóriát, a Lagenweine-csoportot pedig a terroir-borok képezik. Ezek sűrűbbek, erőteljesebbek, egyedi karakter bemutatását tűzik ki célul, illetve hosszú érlelési potenciállal bírnak. Ez utóbbi kategória csúcsát képezik a Grosse Lage (grand cru)  borok, melyeknek a legtöbbre értékelt területről való származáson túl egy sor egyéb minőséget predesztináló kritériumnak kell még megfelelniük. A szőlőtőkék legalább 15 évesek legyenek, a hozam nem lehet magasabb 3500 l/ha-nál. A szőlészetben a fenntartható legtermészetesebb szemléletet kell követni. Az alapanyag botritisz-mentes-legyen, legaláb 12.5 % potenciális alkoholt jelentő természetes cukortartalomal. A borok legalább 10 éves potenciállal kell, hogy rendelkezzennek. Ezt az eredetvédelmi szervezet rendszeresen ellenőrzi kóstoló-eseményeiken, az adott tétel 5 különböző évjáratát vizsgálják az elmúlt 10 évből, illetve ettől is régebbről. Ennek megfelelően ilyen besorolást csak olyan bor kaphat, amelyik már legalább 10 éve piacon van. Kereskedelmi forgalomba 18 hónap érlelés után kerülhetnek a borok. A következő minőségi lépcsőt az Erste Lage (Premier cru)-tételek képezik. Itt is a megfelelő területről származáson túl vannak előírások. Legalább 12 éves tőkék, a hozam 4500 l/ha alatt legyen, természetesség a szőlőben, érett, de botritiszmentes alapanyag legalább 12.5% potenciális alkohollal, legalább 5 éves ellenörzött potenciál és piaci jelenlét, kereskedelmi forgalom előtt legalább 6 hónap érlelés.  

No, ennyi  szócséplés után következzenek a kóstolt borok. Két Erste Lage és egy Grosse Lage tétel került terítékre.

 

Tovább
7 komment

Clos Mogador 2007

2013. január 29. 06:00 - akov

Amikor először került Clos Mogador a poharamba, csak egy kiváló spanyol vörösbort vártam. A Mogador viszont jóval többnek bizonyult ennél. Őrjítően izgalmas, komplex és intrikus volt, sem spanyol, sem francia, de mégis valahogy mindkettő. A „végtelen mélységek mellett Bordeaux Dél-Rhone-nal randevúzik” – írtam első találkozásunkkor és ma is emlékszem arra a váratlan robbanásra, amellyel René Barbier korszakalkotó és „borvidékcsináló” bora térdre kényszerített.

mogi07.jpg

Tovább
18 komment

Ata Rangi: Pinot noir 2010.

2013. január 25. 06:00 - pardi norbi

Pár napja kóstoltam ezt az új-zélandi, egészen pontosan martinborough-i bort. Eddigi tapasztalataim szerint Új-Zélandról kizárólag sauvignon blanc-t érdemes vásárolnom, a sokat ajánlott és a Kiwi-k által is nyomott riesling-ek, illetve chardonnay-k finoman szólva sem közelítették meg európai társaikat (legalábbis minőségben, árban igen sajnos). Egy-két kellemes, elfogadható áron piacra bocsátott shiraz-t és pinot-t viszont már kóstoltam, gondoltam próbát teszek ezzel a kiváló nemzetközi referenciákkal (WS 94 pont például) rendelkező presztízsborral.

Elegáns címke, palack és persze csavarzár. Pohárba töltve egész sűrűnek hat. Közepes rubinszínű. Túlzó, elegánsnak nem mondható hordós jegyek: vaníliás (és banános) krémtúró, füst, kakaó, éppencsak kiszagolható piros bogyósok. Nagyon sima, közepesen telt korty. Senmmi él, vagy kilógó alkotó nem érződik, de a hordóhatáson túl sem nagyon jutunk: a vaníliás-tejszínes-banános jegyek uralják az aromavilágot, igazi pinot-s gyümölcsös-virágos aromák csak nyomokban. Szépen integrált selymes tanninok, éppencsak elegendő érett savak. Semmiféle komolyabb aromatikai vagy struktúrális bravúr nincs benne, igaz hibákat sem tudnék emlegetni. 6 pontos, de végtelenül unalmas bor, fogalmam nincs miért szerette a WS ennyire. $65.

A képet innen nyúltam le.

11 komment

A hatötvenes bordeaux-i

2013. január 24. 06:00 - akov

Történt nemrég, hogy kis asztalomon várt egy palack bor. Meglepett, s jól is esett. Egy Párizsban gyakran megforduló barátom landoltatta nálam, mondván, ez ura és szállásadója hétköznapokra kalibrált bora. Ha dogmatikus akarok lenni, azt mondom: 20 Euró alatt nincs bordeaux-i. Ha meg a gyenge élményekkel teli realista kalapom viselem, kikívánkozik belőlem: ne a Bordeaux Supérieur-től várjunk megváltást. A Château La Poste – számomra teljesen ismeretlenül – búvik meg valahol a Libourne régióban, azon belül is Lussac megyében. Saint-Émilion és Pomerol híres területei tíz mérföldnél is közelebbről tekintenek ide. Összesen 10 hektárt művelnek, bort közvetlenül értékesítenek, így pince és vásárló közé semmi be nem kerülhet. Okos dolog ez, ha éppen működik. Úgy tűnik, itt erről lehet szó.

650_bdx.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Dom. Villeneuve: Chateauneuf du Pape Les Vieilles Vignes 2004

2013. január 22. 06:00 - drbarta

2013-01-12 13.38.59.jpgTöbb évjáratát is kóstoltam ennek a remek, itthon is kapható CdP-nek, de talán most ez tetszett a legjobban.

Gyönyörű illat. Friss és porított fekete gyümölcsök, szilva, szeder, feketecseresznye, leheletfinom dohány, szárított kék virágok, vadhús, szarvasgomba és még ki tudja mennyi féle fűszer. Egyszerre áraszt bujaságot és nemességet. Elég nagy test, de abszolút túlzásoktól mentes arányok. Intenzív, mély ízek, még mindig rengeteg gyümölcs variálódik a különbözőképpen fűszeres rétegekkel. Harapnivalóan zamatos az egész, ugyanakkor tekintélyt parancsolóan komplex. Sűrű, hosszan bontakozó közép, fókuszált, szép hosszú lecsengés. Sok tannin, finomszemcsés, jól integrált, savai érettek, élénkek, de szintén abszolút bele vannak a kortyba kerekedve. Megvan a bor szükséges tartása, szilárdsága, miközben a textúra kényeztetően bársonyos. Nem tudok belekötni, még ha vannak ettől is komolyabb anyagok. Magával ragadóan gazdag, egyensúlyos, fineszes, szerintem nagyjából most lehet a csúcson. 8 pont. (93)

4 komment

Kékfrankos a világ végén – Bodega Kieninger

2013. január 21. 06:00 - akov

A sors úgy hozta, tavaly nyáron eltölthettem egy kis időt Andalúziában, immár másodszor. Amikor első alkalommal jártam Dél-Spanyolország e kietlen, ámde mégis vérbő táján, csak a jerez-i borokra fókuszáltam. Fantasztikus, magas fallal körülvett univerzum ez, rendre visszahull, ki könnyűnek találtatik. Minő tragédia. Ha már újrázás, gondoltam, ne álljunk meg az alkoholtól roskadozó solerák árnyékában. Pedig „csöndes” bort keresvén, nincs könnyű dolgunk, hiszen a világ e forró szeglete lekvárra van kalibrálva. Ha Andalúziában mégis valami komolyabbra vágynánk, a homokos tengerpartoktól kissé távolabb kell keresgélnünk. A délnyugati hegyormok és vastag felhők szorításába ékelődő történelmi városka, Ronda, sok szempontból Dél-Spanyolország helyi maximuma. Nevének ellentmondó szépsége, fantasztikus fekvése és gazdag történelme közül bármelyikért érdemes meglátogatni. A modern bikaviadal ősforrásaként számon tartott Rondában azonban nem csupán bikák vére folyik olykor, de a környék szőlei szokatlanul jó vörös és fehér borokkal is kecsegtetnek. Ez eddig amolyan hétköznapi eset volna csak, de mi sem szokatlanabb Martin Kieninger kékfrankossal és zweigelttel dolgozó pincécskéjénél. Kárpát-medencei reflexiók következnek Andalúziából.

martin_kieninger.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Weninger: Spérn Steiner Kékfrankos 2009

2013. január 17. 06:00 - drbarta

2013-01-13 15.50.41.jpgNemrégiben kóstoltuk a 08-ast, kíváncsian vártam, hátha a jobb évjáratból származó utód rádob még egy lapáttal.

Meggyes-szilvás gyümölcsösség, földesség, sósság, minőségi hordófűszerek, szegfűszeg.  Közepesnél nagyobb test. Telt íz, ígéretes szerkezet, elegendő koncentrációval a kortyközépen is, közepesnél hosszabb lecsengés.  Fajsúlyos, élénk savak, jó közepes tannin, szilárd váz. Jó arányok, de még igencsak szertelen egység, utóízében némi integrálódásra váró cserességet jelző adsztringencia. Jelenleg 6 pontnál nem több.

Szólj hozzá!

Oremus: Tokaji aszú 3 puttonyos 2006

2013. január 16. 06:00 - drbarta

Bevallom általában nem vagyok nagy rajongója a 3 puttonyos aszú műfajának. Nem mondom, hogy behatóan tanulmányoztam volna a kínálatot, de benyomásaim szerint sokszor túlságosan is visszafogott gazdagságú borok, melyhez egyszerűen nagyon nem passzol a műfajjal viszont rendre együtt járó cseresebb, olykor nehézkesebb felépítés. Akkor már sokkal inkább egy megbízható late harvest az árkategórián belül, az aszú nevet meg hagyjuk meg tényleg a piramis tetejének. Az Oremus jelenleg forgalomban levő 3 puttonyosa után viszont új értelmet nyert számomra ez a kategória.

2013-01-03 18.50.39.jpgNagyon vonzó illat, koncentrált sárgabarack friss, és nagyon enyhén aszalódott formában, mellette, leheletnyi kapros-zöldfűszeres díszítés. Szájban nagyon arányos a méreteit tekintve, az ízei viszont kifejezetten intenzívek, tömény friss kajszival itt is elsősorban. Élénk savak adnak lendületet és emelik ki a bor zamatosságát, a lecsengés is közepesnél hosszabb. Kifogástalan egyensúly, tisztaság és letisztultság, csiszolt tapintat, finom felszínű, abszolút integrált cseresség.  A kategóriáját tekintve nem tudok belekötni, illetve külön öröm számomra a hiánypótló jellege. Megfizethető áron könnyen iható, de minőséget tekintve kompromisszumok nélküli aszúélmény  akár önmagunknak, akár bármely vendégünknek, legyen laikus, vagy értőbb a borok tekintetében. 6.5-7 pont.

2 komment
Címkék: tokaj oremus aszú

Vadidegenek Magyarországon

2013. január 15. 06:00 - akov

Tavalyi év végén tűnt fel Konyáriék színtiszta malbec-je a polcokon, gondoltam azonnal le kell rá csapnom. Eredetileg csak erről a borról terveztem írni, de ennél a bevezetőnél járva mégis csak megszállt pár érdekes gondolat. Azt hihetné az ember, hogy Magyarország borvidékei egy viszonylag beállt szőlőfajta-választékkal dolgoznak, hiszen a kilencvenes évek útkeresési fázisában nagyjából kikristályosodtak az irányok. A hazánkban honosnak számító un. történelmi fajták csak egy részét – hol nagyobb, hol kisebb arányban – adják ennek a bizonyos választéknak. Ez részben örömre, részben pedig bánatra adhat okot, hiszen minél több a behurcolt kozmopolita, annál kevesebb figyelmet szentelünk kiterjedt szőlészeti örökségünknek. Lenne pedig miből gazdálkodni, írtunk már róla bőségesen. Ennek ellenére is azt állítom, hogy kár volna bárkit is korholni a sosem látott szőlőfajták betelepítéséért, hiszen ettől – normális esetben – csak színesebb és gazdagabb lehet a hazai bortérkép.

petit_verdot.jpg

Tovább
33 komment

Prager Riesling Smaragd Klaus-vertikális (2011-1997)

2013. január 14. 06:00 - drbarta

Pardi Norbi barátunk rövid hazalátogatása kiváló alkalomnak bizonyult ennek a jó ideje már dédelgetett kóstolónak a megvalósítására.

2013-01-02 17.36.36.jpg

Azoknak, akik a wachaui témájú bejegyzéseket is szokták olvasni, bizonyára nem szolgál újdonságul, hogy a Prager Riesling Smaragd Klaus speciális helyet foglal el a karrieremben. Kóstoltam többféle társaságban, többféle kontextusban és mindig kiverte a biztosítékot. Emlékeim szerint minden alkalommal lehetőség nyílott egyéb kiemelkedő borokkal is összehasonlítani, de nálam minden alkalommal fölé nőtt a sornak. Úgy érzem a több éve tartó riesling-őrület eddigi egyik végeredménye számomra, több száz külföldi rajnai megkóstolása után ezt a bort tartom számon a legjobbnak a szárazak között.  Tovább haladva, úgy érzem, hogy ez a bor az egyik lehetséges alternatívája a  tökéletes nagy száraz fehérnek.

A fenti gondolatokat kiváltó 09-es és 11-es tételek megtapasztalása után nem meglepő módon egyéb évjárataira is rendkívül kíváncsi lettem, és nekiláttam minél többet összeszedegetni. Ez a gyűjtögetés végül annyira jól sikerült, hogy összejött egy elég impozánsnak ígérkező kóstolóra való anyag, melynek témájaként 8 különböző évjáratú Klaus kóstolása révén rálátást nyerhettünk a bor fejlődési képességére egy 15 éves periódust tekintve.

Íme a kóstoló kivonata a szemszögünkből, az eseményen szintén résztvevő Szomjas Gödény  jegyzeteivel is kiegészítve.

 

Tovább
17 komment

Michel Gassier: Château de Nages

2013. január 11. 06:00 - akov

Michel Gassier és a Château de Nages itthon majdnem teljesen ismeretlenek. Ennek ellenére Michel Gassier neve szinte rakétaként robbant Dél-Franciaország egére. Nem túlzás azt állítani, hogy a pincészet valószerűtlenül gyorsan vált Robert Parker és a The Rhone Report kedvencévé. Amikor – mi bloggerek – ilyen bevezetőt írunk, szegény olvasó szemei előtt máris vastag bankjegykötegek és borritkaságok képei pörögnek. Pedig mi sem áll ettől távolabb. Gassier megmutatta ugyanis, hogyan lehet sokszor lesajnált, másodvonalas appellációkból „jóárasított” csúcsborokat készíteni. No, de az olcsó és jó borok – gondolhatnánk – nagyüzemben, csak ipari módszerekkel készülhetnek. Újabb végletes tévedés. A Château de Nages organikus műveléssel, a beavatkozások minimalizálása és a termőhely „maximalizálása” mellett tesz erre kísérletet. Ki hallott már ilyet?

gassier.jpg

Tovább
6 komment

Újabb remek Csopaki

2013. január 10. 07:00 - drbarta

Mint ahogy a napokban kiderülhetett, az éppen elmúlt év végét Csopak közelében búcsúztattam. A már említett Szent Donát Pince mellett kaptam engedélyt a családtól, hogy egy rövid kitérő erejéig a Jásdi Vinotéka és Borbárba is elnézhessek. A kóstolásról szintén nem készült jegyzet, de néhány palackot onnan is hoztam haza, mint például a napokban kóstolt frissen kijött Lőczedombit.

2013-01-09 07.28.32.jpgJásdi: Lőczedombi Olaszrizling 2011

Vonzó illat, sok gyümölccsel, nyári alma, őszibarack, némi citrus, mellette fehér virágok, sósság. Szájban közepesnél alig nagyobb test. Ízében telt, remek minőségű, érett-élénk fehér húsú gyümölcsökkel és finom sóssággal itt is. A hordó szinte észrevétlenül segíti a kortyot, ha lehet ilyet mondanom szerintem példásan használták. Közepesen tömör szerkezet,  jóféle savak, kellő lendülettel, magassággal, korrekt cizelláltsággal, a kortyba épp szépen illeszkedő mennyiségben. Kiváló arányok és egyensúly, közepesnél hosszabb lecsengés. Letisztult, elegáns, tényleg zamatos világ. Erő, intenzitás, fókusz, komplexitás szinteket tekintve jócskán van még feljebb, de tulajdonképpen nem is vágyom most ezekre a dolgokra, ez a bor így jó, ahogy van. 6+ (88-89)

6 komment

Burgundi-rovat III.

2013. január 09. 06:00 - drbarta

Feltett szándékom rendszeresen gyűjteni burgundi tapasztalatokat. Sajnos a borok ára miatt ez messze nem tud olyan tempóban haladni, mint mondjuk a rieslingek esetében, de azért szép lassacskán gyűlnek ők is a gyűjteményben, és időről időre meglepem magam valami relatíve komolyabbal is.

A következő tételeket az elmúlt hónapokban kóstoltam és fogyasztottam, valamennyien külföldi webshopokból származnak.

 

Tovább
12 komment

Csopaki Best Buy

2013. január 08. 06:00 - drbarta

Szent Donát Pince: Kishegy Olaszrizling 2011

2013-01-01 20.42.25.jpg80 éves tőkékről, tisztán acéltartályt látott tétel. Eleinte kicsit fülledtnek ható illat, ami elég gyorsan kiszellőzik. Mellette jelentős ásványosság, köves-sós hangulat, de találunk némi almás-barackos gyümölcsösséget is, illetve a jellegzetes fehér virágos-keserűmandulás díszítéseket is. Alig közepes test. Tiszta, könnyű, szinte hígnak is ható konzisztencia. Közepes teltségű ízek, sok ásványossággal, kevesebb gyümölccsel,  összhatásában teljesen barátságos. A kortyközépnél jönnek a meglepetések, ugyanis a bor szépen megmutatja, hogy strukturálisan számolni kell vele. Szép magja van a kortynak, a lecsengés is teljesen fókuszált, azt lehet mondani meglepően hosszú is. A savak kellően élénkek, de jól integráltak, van bennük cizelláltság, miközben finoman bizsergetnek. Az egyensúly kifogástalan, a részletek lekerekedettek. Csont nélkül 6 pont. Úgy éreztem kicsit több mélységgel, ízintenzitással már klasszis borról beszélhetnénk.  1800 Ft.ért vettem a pincénél, annyiért ajándék.

17 komment

Jandl Pince látogatás

2013. január 07. 06:00 - akov

A Balfon tett kitérő után Fertőrákost vettem célba. Itt a soproni borvidék szeniorjához, Jandl Kálmánhoz jelentkeztem be. Az aprócska családi pincészetről relatíve keveset lehet tudni, van egy szűkszavú honlap, pár internetes tudósítás vagy rövidke videó interjú, de semmi egyéb. Tovább nehezíti a dolgot, hogy a Jandl borokba nehéz csak úgy véletlenül belefutni, még borszaküzletben sem nagyon találkozni velük. Jómagam is igen keveset kóstoltam ettől a pincétől, de egy vak randevúm a Kohlenberg Shiraz 2007-el nagyon meglepett. Egy nemzetközi syrah sorból emelkedett ki ez a remekbe szabott fajta-interpretáció. Végül is ez ültette el bennem, hogy a Jandl Pincéhez egyszer el kell látogatnom.

jandl_pince.jpg

Tovább
2 komment

Ünnepi egyveleg II.

2013. január 04. 06:00 - akov

Drbarta lábnyomain járva én is összeszedtem a magam ünnepi kosarát. Válogatás nélkül szórtam belé mindenfélét – jót s kevésbé – és így lőn az egész, egy igazi egyveleg.

uvegek.jpg

Tovább
13 komment

Pinot-párbaj

2013. január 01. 06:00 - drbarta

Múltkoriban a Bortársaságban bóklászva  észrevettem az új jövevények között, hogy kijött Pannonhalmáról egy komolyabb, vagy legalábbis komolyabb árazású pinot noir. 7500 Ft. Mindig ilyenkor kíváncsiság éled, vajon tényleg egy nemzetközi értelemben is versenyképes tétellel állunk szemben, hiszen 25 Euro környékén már kiváló Cote Chalonnaise, vagy épp Marsannay kapható. Nem is kellett túl messzire menni kontrollért, a szomszédos polcon ott pihent a Dom. des Croix-nak egy 2010-es évjáratú Beaune 1er cru-je, nem sokkal többért, feltételezem a franciaországi árat alapul véve simán 30 Euro alatt lehet a bor. 

Adta magát a párbaj:

2012-12-27 18.43.04.jpg

Tovább
19 komment

Ünnepi egyveleg

2012. december 31. 06:00 - drbarta

A december kiemelten boros hónap. Egymást váltják a jeles alkalmak, felpezsdül a társasági élet, ilyenkor pedig egyik palack nyílik a másik után.

Az elmúlt hetekben ezeket a borokat kóstoltam és fogyasztottam. Általában nem voltam túl jegyzetelős kedvemben, zömmel napok után vetettem csak papírra az emlékeimet, így a leírások kicsit rövidebbek a szokottaknál.

 

Tovább
6 komment

Külföldi toplista 2012

2012. december 28. 06:00 - akov

A számunkra emlékezetes magyar borokat felvonultató poszt után rátérünk az idén megméretett és elég fajsúlyosnak bizonyult külföldi versenyzőkre. Persze a Borrajongó állandó főszereplője, a rajnai rizling viszi a prímet, de mellette megjelennek Bordeaux, Burgundia, Dél-Franciaország, valamint a spanyol Ribera del Duero és Ausztrália legszebb pillanatai is. A többit pedig – ti. 2012-ben is körbe nyaltuk a világot – a pár egyéb segédmuzsikus úgyis bizonyítja.

pince_regi.jpg

Tovább
2 komment

Magyar toplista 2012

2012. december 27. 14:27 - akov

Tudjuk, hogy igazán unalmas és elcsépelt toplistázni, de nem bírtuk ki nélküle. Idén is számtalan feledhetetlen bor fordult meg ugyanis poharainkban, amelyek mindannyian egy jól definiált közös tulajdonsággal rendelkeznek: maradandó élményt okoztak. Nézzük hát szerzőnként melyek voltak 2012 legemlékezetesebb magyar borai.

tokaj_mad.jpg

Tovább
6 komment

Karácsonyi vacsora

2012. december 25. 11:24 - akov

Az idei Karácsony semmilyen szempontból sem ígérkezett promenádnak. Sok minden történt év közben, ami a „Boldog Karácsony” szófordulatot kicsit átértelmezni. De nyavalygás helyett jöjjön a karácsonyi vacsora, mert bármi is van, enni azt kell. A tavaly már bejáratott kagyló és champagne párosítást megtartottuk, a pihe-puha bárányt idén halra cseréltük, amit ezúttal rendhagyóan vörös borral ütöttünk agyon. Milyen szerencse, hogy már korábban jégre került.

lperrier.jpg

Tovább
9 komment

Karácsonyi édességek a klubban

2012. december 24. 06:00 - drbarta

Karácsonykor mi szeretünk fincsi édes tokajiakat inni. Az idei alkalomnak még sikerült egy szűkebb koncepciót is szülni, 06-os évjáratú, komolyabb formátumú kései szüreteket kóstoltunk, volt köztük elismert pince elismert bora is, illetve kevésbé befutott, inkább ígéretes, feltörekvő termelő tétele is.

Vakon kóstoltunk.

2012-12-19 17.59.31.jpg

 

Tovább
10 komment
süti beállítások módosítása