A borvilágba elsősorban dűlőszelektált tokaji furmintjaival és édes boraival berobbanó Balassa István 2018-ban döntött úgy, hogy kipróbálja, hogy működnek a nemzetközi fajták a mádi dűlőkön. A borász kóstolóin sokszor elhangzik, hogy a klímaváltozás és az egyre gyakrabban előforduló extrém időjárási jelenségek egyre komolyabb kihívások elé állítják a borvidéket, és kérdés, hogy a borvidéken engedélyezett hat szőlőfajta miként viseli majd a megpróbáltatásokat. Balassa István szerint nyitni kellene más szőlőfajták felé is, ezért telepített rajnai rizlinget és a chardonnay-t Mád két első osztályú dűlőjére, a Nyulászóra és a Szent Tamásra.
Nem ő az első és egyetlen tokaji borász, aki nemzetközi fajtákkal is dolgozik, például a Sauska portfólióban ezek régóta nagy hangsúllyal szerepelnek és találkozhattunk chardonnay-val, sauvignon blanc-nal, pinot noir-ral vagy rajnai rizlinggel más pincészeteknél is (hirtelen ők jutottak eszembe: Angyal, Árvay, Breitenbach, Carpinus, Dobogó, Grand Tokaj, Maison Aux Pois, Oremus, Pajzos-Megyer, Sauska), de számomra talán mégis Balassa István esetében volt a legváratlanabb a fordulat, az addig tőle megismert borok tükrében.
A rajnai rizlingből 2020-ból debütált, azóta több évjárat is palackba került és kis mennyiségben kapható volt a pincénél, de idén már a 2024-es évjáratból mindkét fajta bora elérhetővé vált a nagyközönség számára.

A szokásos őszi boros portfólió bemutatók sorát a Drop Shop nyitotta, a jól bejáratott időpontban, szeptember első szerdáján. Utoljára 2019-ben jártam a Drop Shop portfólió kóstolóján, az utóbbi években mindig úgy jött ki a lépés, hogy küülönböző okok miatt ki kellett hagynom a rendezvényt. Idén nem követtem el ezt a hibát, még a kedvezményes elővásárlási körben bebiztosítottam a helyemet.
A hagyományokhoz híven több borászat is elküldte képviselőjét a rendezvényre - idén többek között a Lapostolle, a Produttori del Barbaresco, Vincent Girardin, a Weingut Alzinger, valamint egyedüli magyarként a Hegymente -, a sétálókóstoló mellett pedig mesterkurzusokat is szerveztek. Utóbbiakra idő hiányában nem neveztem be, de szerencsére néhány standnál le lehetett csapni a mesterkurzusokból megmaradt tételekre is. Ezek nélkül is bőven volt mit kóstolni, több száz borból lehetett válogatni. Sok ismerős arcot is felfedeztem a közönség sorai között, szerencsére nagy tömeg sem volt, minden adott volt a jó hangulathoz.

A nyári uborkaszezon után beindulnak az őszi kóstolók, jönnek sorban a kereskedők portfólióbemutatói, borászok a házban, meg lehet tölteni a naptárakat mindenféle boros eseménnyel. Tar Ferenc egy roppant izgalmas témával rúgta rá az ajtót a FineWines.hu őszi szemeszterére: öreg tőkés tételeket kóstoltunk, köztük akár 100 éves, 1-2 esetben még a filoxéravészt is túlélő tőkékről szüretelt borokat. Elsősorban Olaszország és Spanyolország, kisebb arányban Franciaország és Németország borvidékeiről származtak a palackok, az már csak hab volt a tortán - és a kóstoló témájából logikusan következik is -, hogy jellemzően nem a 20. században mindenhol divatba jött világfajtákból, hanem hagyományos helyi fajtákból készültek a tételek. 

A hazai sauvignon blanc trió után következzen egy újabb, ezúttal Új-Zélandról, szintén 3 különböző borvidék tükrében. A sauvignon blanc-nal nemzetközi hírnevet befutó, a szigetország legnagyobb borvidékét alkotó Marlborough mellett a tőle nyugatra található Nelson, valamint az Északi sziget keleti részén található, az ország második legnagyobb borvidékét képező Hawke's Bay 1-1 bora került egymás mellé, az Ab Ovo kínálatából válogatva.

Szentendre egykor virágzó borkultúrájáról és a hagyományok újraélesztésén munkálkodó Kőhegyborról még 6 évvel ezelőtt írtam a Borrajongón. A pincészet akkortájt hozta forgalomba első borait, én pedig sajnos hamar el is vesztettem a fonalat velük kapcsolatban. Augusztus utolsó szombatján meglátogattam a baráti kör szentendrei szekcióját, és bár a délután lezúduló özönvíz részben felülírta terveinket (séta a városban, közben többek között helyi borok kóstolása, stb.), így beszorultunk a nappaliba és a konyhába, de kutyafuttában azért sikerült két Kőhegybor tételt is megkóstolni. Remélhetőleg nem kell újabb 6 évet várni a következő találkozásra.

(Szentendre óvárosa)

Egy fehér és egy vörös tételt kóstoltam, utólag, emlékezetből került be néhány kósza sor a jegyzetfüzetbe, de ez a két bor nem is igényli a hosszas elemezgetést. Könnyedre hangolt, jól fogyasztható, nem túl bonyolult, de ehhez mérten is élvezhető tételeket zártak palackba.

"Régen jártam Etyeken" - jutott eszembe oly sokszor az elmúlt években. Budáról Etyekre utazni igazán nem igényel komoly előkészületeket, ennek ellenére a kiruccanás megvalósítása mindig csak csúszott. Végül augusztus elején, valószínűleg a nyár addigi leghűvösebb napján kerekedtem fel. A borongós idő és a szokatlanul alacsony, 20 fok körüli hőmérséklet valószínűleg a legtöbb látogatót elriasztotta Etyekről. Az Öreghegyen és az Újhegyen is csak 1-2 turista kószált, kérdésemre azért megnyugtattak, hogy ennél nagyobb forgalom szokott lenni vasárnaponként.

Séta közben rögtön feltűnt, hogy Etyek az elmúlt évek alatt több vendéglátóhellyel gazdagodott, új nápolyi pizzériákat és borászatokat is láttam, majd ezeket is ki kell próbálni legközelebb. Most azonban még a kitaposott ösvényen maradtam és csak utólag esett le, hogy pont azt a két pincészetet látogattam meg, mint amikor 4 éve utoljára a településen jártam.

A rendszeresen érkező egyvelegekkel kicsit megcsúsztam az utóbbi hónapokban, lassan igyekszem behozni a lemaradást. Az aktuális külföldi válogatás még leginkább a késő tavaszi, kora nyári időszak termése. A legtöbb bor osztrák, de szokás szerint vannak olasz, spanyol borok, akadnak újvilági, francia, portugál tételek is. A pezsgők között pedig két franciacorta.is szerepel, ami nálam - sajnos - ritkaságszámba megy.

Bajorországról biztosan hamarabb jut az ember eszébe a sör, mint a bor, de itt most utóbbi kerül a fókuszba. Bajorország északnyugati részén találjuk Franken borvidéket is, amelynek központjában, Würzburgban járva a szőlészeti és borászati hagyományok fontossága már szembeötlő, legyen szó akár a várost körülvevő dombokra felfutó szőlősorokról vagy a belvárosban működő vinotékákról. Würzburg mellett magasodik a Würzburger Stein, Németország egyik legnagyobb dűlője, amelynek homokkőből álló lejtőiről már 779-ben is dokumentáltan készült bor. A városban több kisebb-nagyobb borászat is működik, ezek egy része több száz éves múltra visszatekintő, egyházi alapítványok keretében létrejött birtok, de vannak kisebb családi pincék is.
A várost 1945-ben porig bombázta a brit légierő, de az elpusztított történelmi épületeket az ezt követő évtizedekben szépen helyreállították. Az óváros és a Majna folyó partja bőven kínál  látnivalókat, az egy nap, amit a városban töltöttem, nem is volt elég mindenre, arról viszont meggyőzött, hogy érdemes visszatérni. A borozás fakultatív programként került be az útitervbe, végül a városnézés végén két pincészet vinotékájába ugrottam be néhány bort megkóstolni. Ezek a borvidék legnagyobb borászatai közé tartoznak és több évszázados alapítványi háttérre tekintenek vissza.

(Würzburg látképe a Marienbergről)

Nyár van, meleg van, ilyenkor ha bor kerül a pohárba, akkor az leginkább fehér, rosé, vagy buborékos, esetleg szóda is megy bele. Már ha kerül, mert közben borszakmában egyre nagyobb a pánik amiatt, hogy a borfogyasztás szerte a világon csökken. Különösen igaz ez a vörösborra, nem csoda, hogy a hazai vörösboros borvidékeken (Villány, Szekszárd, Sopron) is igyekeznek a borászok egyre több rosé-val, fehérborral, pezsgővel dúsítani a kínálatot. Véletlen egybeesés, vagy tudatos stratégia a klasszikus vörösboros szezon kitolására, de éppen mostanában nagyon terjed a "chilled red" trend, azaz, hogy a vörösborokat ne feltétlenül a hagyományoknak megfelelően szobahőmérsékleten, hanem kicsit behűtve, akár fehérboros hőrmérsékleten igyuk. Ez persze nem mindenkinek újdonság, inkább csak a nagyközönségnek, de lényeg, hogy a dolog a megfelelő borral, az optimális hőfokot megtalálva valóban kiválóan működik. A testesebb, tanninos darabokkal nem feltétlenül válik be, de a könnyedebbre hangolt, gyümölcsös vörösekkel - és ugye az is trend, hogy ezekből egyre több készül - érdemes próbálkozni. A mai írás főszereplőjénél pedig keresve sem lehetne találni jobb "chilled red" alapanyagot.

A terroir és a bor kapcsolata örökzöld téma, számtalan írás született már arról, hogy: mennyire befolyásolják a bort az adott termőhely adottságai; jöhet-e valójában az alapkőzetből az ún. "ásványosság" érzete; a borász, termőhely, fajtajelleg hármasából melyik hogyan lehet képes felülírni a többit.
Valahol ez a témakör motoszkált a háttérben, ahogy összeállt ez a kóstolósor. Eredetileg három tokaji pincészet spontán összegyűlt 2021-es hárslevelűje volt az apropó, de csavartam egy kicsit a dolgon, és a házi készletből betettem a sorba két másik 2021-es Balassa bort. Az egyik szintén a Betsek terméséből készült, de furmint fajtából, míg a másik bor duplán kakukktojás: egy furmint a szintén mádi Nyulászóból.
Kíváncsi voltam, hogy vakon mennyire lesz felismerhető a borászatok stílusa, a három hárslevelű mellett egyértelműen rá tudunk-e bökni a kakukktojásokra, azaz a két furmintra és azok közül is az egyetlen borra, amely másik dűlőből készült. Messzemenő következtetéseket nem sikerült levonni - feltehetően a saját korlátaink miatt (is) -, de a játék legalább érdekes volt. Megint sokat tanultunk, hogy rájöjjünk, milyen keveset is tudunk.

Az Irsai Olivér az egyik oldalról az alkalmi borfogyasztók jól bejáratott kedvence, könnyed, illatos, laza, itatja magát simán vagy fröccsben. A másik oldalon a magukat komolyan vevő borkedvelők nagyjából ugyanezen okok miatt egy kézlegyintéssel intézik el a fajtát. Tény, hogy a Kocsis Pál által 1930-ban a csabagyöngye és a pozsonyi fehér fajtákból 1930-ban nemesített fajta nem a legkomplexebb és sokáig érlelhető borok alapanyaga (bár akad azért ellenpélda), de meg lehet találni a helyét. Például a nyári melegben, simán vagy fröccsben.
Az örök házibuli/kerti parti favorit Nyakas Irsai Olivért a szintén népszerű Skizo Irsaival eresztettem össze egy barátságos mérkőzésre.

A Villa Tolnay jó 20 éve a Badacsonyi borvidék egyik fontos szereplője és egyben érdekes színfoltja. A birtok tulajdonosa Philipp Oser svájci vállalkozó, szenvedélyes borgyűjtő. A pince választékában inkább a nemzetközi fajták dominálnak, a borok stílusa is eléggé eltér a borvidéki fősodortól. Júliusban Philipp Oser volt a Bortársaság Borsuli "Borász a házban" eseménysorozatának vendége, a Villa Tolnay története mellett az aktuális szortimentet és a borkészítési filozófia fő sarokpontjait is megismertük.

Három napos ausztriai kiruccanásom utolsó állomása volt Klosterneuburg városa, ahol 2017-ben már jártam egy borús őszi délutánon. Idén júliusban - Bécshez közeli célpontot keresve -  ideális helyszínnek tűnt egy bő fél napos kirándulásra, így végre napos időben is láttam a Duna mentén fekvő kisvárost. Klosterneuburg fő nevezetessége az Ágoston-rendi szerzetesek apátsága, a Stift Klosterneuburg, amely egyben Ausztria legrégebbi borászatának is otthont ad. Az apátságot és a borospincét vezetett túra keretében lehet meglátogatni, a borászathoz tartozó vinotékában vásárlás előtt meg is lehet kóstolni a borokat. Az apátság bejárása után természetesen én is éltem a lehetőséggel.

A nyolc évvel ezelőtti látogatás alkalmából már írtam az apátságról és a hozzá tartozó pincészetről, most csak a kóstolt borokról fogok megemlékezni.

A borpárbajos sorozat a már hétfőn beharangozott két szekszárdi kadarkával folytatódik. Igyekeztem megbízható termelőktől árban "középkategóriás" kadarkákat válogatni, meg is kaptam az általam megszokott kadarka fajtajelleget mindkét bortól.
Az Eszterbauer Borászatnál több "szinten" készül kadarkából a bor, a Nagyapám a Sógor és a dűlőszelektált 112 Éves Kadarka között helyezkedik el. Takleréknél egy Kadarka készül, de az nem a belépő árkategóriás borok közé tehető árban, hanem a Szekszárd legfontosabb borfajtáit - kadarka, kékfrankos, bikavér - bemutató Örökség szériában.

A 2021-es évjáratból készült el először ifj. Márkvárt János Sauli Kadarkája, ami árában és minőségében új szintet célzott meg a hazai kadarka kínálatban. Az aktuális 2023-as évjárat már egyenesen a szekszárdi és villányi zászlóshajó vörösborok árát súrolja, ami fajtatiszta kadarkák esetében eléggé extrém. A 2021-es kimaradt az életelemből, a 2022-es évjáratot a Gourmet Fesztiválon futólag kóstoltam (nem volt időm elmélyülni, de akkor nem hagyott bennem mély nyomot), a 2023-asból a kezdeti bevezető áron vettem egy palackot. Még így is szívtam a fogam az ár láttán, de győzött a kíváncsiság, egy hűvösebb hétvégén pedig a kóstolás ideje is eljött.

Chile bor-óriása, a Montes a választék gerincét képező Classic Series, Alpha és Limited Selection szériák mellett csúcstételeket és dűlőszelektált borokat is készít. Az Outer Limits névre keresztelt borcsalád tagjai mind egy különleges területről érkeznek.Zapallar D.O. az azonos nevű óceánparti város mellett található, és a nagyobb Aconcagua borrégió része. A Csendes-óceántól 7 kilométerre találhatóak a szőlőültetvények,, az alapkőzet gránit, amelyet agyagos, üledékes, kavicsos rétegek takarnak. A reggel hűvös, a délután napsütéses, az átlaghőmérséklet alacsony, a szőlőtőkék kisebb bogyókat teremnek, koncentrált aromákkal. Sauvignon blanc, albarino, pinot noir, cinsault, syrah és egy carignan-grenache-mourvédre házasítás alkotja az Outer Limits családot, a stílust úgy jellemzik, mint Újvilág és Óvilág találkozását.

Az Outer Limits Sauvignon Blanc már évek óta megtalálható a Bortársaság választékban, majd idén először a Pinot Noir-t is bekerült a szortimentbe. A két bort együtt kedvezményesen is meg lehetett vásárolni a megjelenés után, én akkor csaptam le egy duópakkra és nemrég ki is ürítettem a palackokat.