A Borrajongó


Badacsony New Yorkban 2019

2019. április 29. 06:00 - rszabi

badacsonyny2019_05.jpgIsmét egy négykezes jegyzet következik, ezúttal a Badacsony New Yorkban-ról. Én első bálozóként vettem rajta részt , de a nemrégiben a borrajongó csapat alfahím státuszba kerülő nem kicsit grafomán tagja, Furmintfan természetesen már évek óta szorgosan készíti a historikus jegyzeteit: 2014, 2015 és 2016Én 3-3 fehér és vörös kedvencet emelnék ki, a dupla akkora májkapacitású szerzőtársam kétszeres szorzóval iszik és ír. Nekem 2 dolog miatt is hasonlít a Badacsonyi borvidék a Tokajira, egyfelől sajnos a megítélésében nem a szuper kis-középpincék a meghatározóak, hanem csakúgy mint amott a Kerház, emitt a Vargabor repíti szét az országban a hírét a vidéknek. Másfelől manapság már nem a borvidék névadója a referencia (Hegyaljával kapcsolatban is sokaknak lehet, hogy Mád, Tarcal, vagy Tállya jobban csengő hívószó már Tokajnál), az ikonikus borok leginkább a Szent György-hegyről vagy akár a Csobáncról jönnek.

Tovább
2 komment

Magyar egyveleg 2019/1

2019. március 14. 06:00 - furmintfan

Az év első magyar boros "megamixe", szokás szerint - a kóstolási körülményektől függően - kurtább vagy részletesebb jegyzetekkel, pezsgőtől az édes borig, Soprontól Tokajig.

egyvelegdugokm18.jpg

Tovább
3 komment

Magyar egyveleg 2018/3

2018. június 09. 06:00 - furmintfan

Úgy tűnik, mostanra beállt a rendszer: nagyjából két-három havonta jönnek majd az egyveleg-posztok egymással párhuzamosan, egy magyar, egy külföldi leosztásban. Ez itt magyar részleg, az évszaknak, a kerti partiknak és a szabadtéri fesztiváloknak megfelelően az átlagnál több roséval.
 egyvelegdugokm14.jpg

Tovább
3 komment

Tegnap ittam - Sabar 529 Olaszrizling 2016

2018. május 17. 06:00 - furmintfan

Még tavaly novemberben vettem részt a pince által szervezett szűk körű kóstolón, ahol a 2016-os Sabar borokat szemléztük debütálás előtt. A borok azóta természetesen forgalomba kerültek, sőt, első fecskeként már néhány 2017-es tétel is megjelent. A pince 2009-es megalapítása óta szépen bővül és egyben építgeti rajongótáborát. Szerencsére a borok színvonalát a borászváltások sem ingatták meg (Nagy Lászlót Csizmadia Péter követte, 2016 óta pedig Földi Bálint készíti a borokat), a Sabar borok évről évre megbízható minőséget  adnak megfizethető áron.
A tavaly év végi kóstoló alkalmával több bornál is úgy találtuk, hogy érdemes lesz rájuk visszatérni később. Ádám Gábortól május elején kaptam egyet az 529 Olaszrizling erősen limitált számú palackjából. A bor utolsó találkozásunk óta szép címkét is kapott, nem is emlékszem a Sabar történelméből ilyen, a többi bortól elütő címketervre. Nem csoda, a címkén található felirat is jelzi, hogy ez a bor különösen kedves a borászatnak, és a története sem mindennapi, a dolgok szerencsés együttállásának köszönhető, hogy ebben a formában palackba került.

sabar529olaszrizling2016.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Sabar fehérborok 2016-ból

2017. november 29. 06:00 - furmintfan

A Sabar Borház 2015-ös és 2014-es borairól is írtunk már a blog hasábjain. A 2016-os borok is hamarosan forgalomba kerülnek, ennek apropójából került sor egy extra szűk körű kóstolóra a Palack Borbárban, ahol 5 bort néztünk meg a pince képviselőivel. A borok kb. 3-6 hónapja kerültek letöltésre, tehát a palackozás okozta megrázkódtatást már volt idejük kiheverni, szépen lassan fel is váltják a kifutóban lévő 2015-ös tételeket.

A pincészet háza táján voltak bőven változások az utóbbi időben: Nagy László borászt 2016 elején Csizmadia Péter váltotta, de a 2016-os borok már Földi Bálint keze munkáját dicsérik. Építkezésbe is fogtak a pincénél, a feldolgozótól nem messze egy kóstoló helyiség és vendégház kerül kialakításra, jövő nyáron már feltehetően itt fogadhatják a vendégeket és Ádám Gábor tulajdonos koncerteket is szeretne ide szervezni. A pincészet jelenleg 3 hektár saját szőlővel rendelkezik, és bár vannak új telepítések, a borok nagy része várhatóan a jövőben is vásárolt szőlőből készül. 2015-ben kb. 28000 palack bort készítettek, 2016 visszaesést jelentett: 16000 palackot töltöttek le. 2017-ben viszont várhatóan 33000 üveg bor hagyja el a borászatot.

sabar2016.jpg

Ami a 2016-os évjáratot illeti, az áprilisi fagykár és a jégverés alaposan megtizedelte a szőlőt, ezt követte a lisztharmat és a peronoszpóra. Nyáron azután volt egy kis hőség is, csapadék is, szeptemberben azonban kifejezetten meleg lett. Végül a termés kevesebb lett, mint előző évben, de az elkészült borok ígéretesek.

Tovább
Szólj hozzá!

Balatoni merítés 2016 nyaráról

2016. október 13. 06:45 - furmintfan

Idén valahogy kevesebb időt töltöttem nyáron a Balatonon, mint szerettem volna, a tervezett pincelátogatásokból végképp nem lett semmi, de ez azért nem jelenti azt, hogy ne fordult volna meg sok balatoni bor a nyáron (és kora ősszel) a poharamban. Amikor a környéken jártam, igyekeztem legalább ebéd/vacsora mellé 1-2 pohár, helyi pincétől származó bort elkortyolgatni, de a Hévízi Borfesztiválon is találkoztam balatoni borokkal, a Balatonfüredi Borhetek valószínűleg legesősebb napján is csurrant-cseppent ez-az, végül egy Paloznakon töltött hétvégén a Homola Borteraszon kóstoltam néhány bort a pincétől. Külön-külön nem írtam a fent említett kalandozásokról, de úgy gondoltam, hogy legalább egy terjedelmesebb egyveleg formájában megemlékeznék azokról a borokról, amiket júniustól szeptember végéig kóstoltam, akár a tó közelében, akár Budapesten. Az egyetlen kapocs a Balaton. 
A főszereplők: 2HA, Bencze Birtok, Csendes Dűlő Szőlőbirtok, Dobosi Pincészet, Figula Pincészet, Gilvesy Pincészet, Guden Birtok, Gyukli Pince, Homola Pincészet, Ikon Borászat, Jásdi Pince, Káli Kövek, Kislaki (Bormanufaktúra), Konyári Pincészet, Laposa Birtok, Levendula Pince, Pálffy Pince, Sabar Borház, Skrabski Pince, Söptei Pince, Szabó és Fia Borpince, Villa Tolnay.
balatoni.jpg

Tovább
15 komment

Új jövevények a tanúhegyek árnyékában - Ujvári, Bagolykő Birtok, Sabar Borház

2016. június 16. 06:00 - furmintfan

Május utolsó hétvégéjét túlnyomórészt a Balaton északi partját szegélyező tanúhegyek árnyékában töltöttem, jó társaságban, borospohárral a kézben, a tájban gyönyörködve. Ilyen körülmények között persze gyorsan telik az idő, de a program is nagyon sűrű volt: egy nap alatt három birtoklátogatás keretében négy borászat boraival ismerkedtem meg. Kivétel nélkül fiatal birtokokról van szó, olyannyira, hogy kettő közülük idén palackoz először a pincészet neve alatt bort. Most éppen az utóbbiakat szeretném bemutatni, majd röviden beszámolok a Sabar Borháznál tett rövid látogatásról is.

ujvari2.jpg

Tovább
3 komment

Az Olaszrizling Október margójára - badacsonyi olaszrizling trió

2015. október 16. 06:00 - furmintfan

Az Olaszrizling Október fő attrakciójának számító, múlt hétvégén megrendezett nagy kóstolót ugyan a bodrogkeresztúri Mindszenthavi Mulatság miatt megint kihagytam, de az idei élményeim legalább ismét felcsigázták a fajta iránti érdeklődésemet, ami az utóbbi években erősen megkopott. Én ezt leginkább utólag a forró, és ennek következtében lustább borokat adó 2011-es és 2012-es évjárat számlájára írom, majd jött a hűvösebb 2013, és az olaszrizling visszavágott... aztán persze ki tudja... Annyi viszont bizonyos, hogy a nyáron (főleg) 2013-ból (és főleg a Balaton északi partjáról) végre ismét elegendő izgalmas és/vagy élvezetes olaszrizling került a poharamba ahhoz, hogy belássam, tudok én még elismerően csettinteni olaszrizlinget kortyolgatva. 
Májustól augusztusig kóstoltam szép olaszrizlingeket a Káli-medencében, Badacsonyban és Badacsonyörsön, és Csopak-Paloznak dűlőiről is. A rend kedvéért az utóbbi két-három hétben bontottam néhány badacsonyi "olaszt" otthon is, ezekből következik a három legjobb.

badacsonyiolaszrizlingtrio.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Sabar Borház 2014 évjáratbemutató

2015. október 06. 06:00 - furmintfan

A Sabar Borházat Ádám Gábor és a Villa Tolnaynál is borászkodó Nagy László alapította meg 2009-ben. A vállalkozás névadója a Káptalantóti határában emelkedő, 217 méter magas Sabar-hegy, a Balaton-felvidék hegyeinek talán legkisebbike. Itt található a birtok központja – egy 1937-ben épült, azóta a tulajdonosok által felújított, majd 2013-ban kibővített pinceépület - és saját ültetvényei.
A pincészet jelenleg kb. 5 hektár szőlőt művel, de a saját területek termése mellett több helyről vásárolt szőlővel is dolgoznak. Utóbbiak elsősorban Nagy Lászlóhoz családi vagy baráti szállal kötődő és a borász útmutatása alapján dolgozó tulajdonosoktól érkeznek. A pincészetnél a szőlőmunkák során minél kevesebb vegyszer használatára törekednek; gyomirtó és rovarölő szereket egyáltalán nem alkalmaznak, a gombabetegségek ellen szükség szerint védekeznek permetezéssel. A közismerten nehéz 2010-es évjárattal debütáltak a Sabar-borok, fiatal pincéről beszélünk tehát. A cél a termőhelyet kifejező, gyümölcshangsúlyos és elérhető árú borok készítése. A borok ára valóban igen kedvezőnek mondható, 1400-2400 Ft között mozog.
A szortiment fajtaborokból áll, illetve amikor az évjárat lehetőséget ad rá, a „Mórocz” névre hallgató fajtaválogatás áll a termékpiramis csúcsán, amellyel Nagy László nagyapjának, Mórocz Györgynek állít emléket, akinél Badacsonyban gyermekkorában a nyarakat töltötte, és akinek a szőlő és a bor szeretetét is köszönheti. 
Ádám Gábor tulajdonos és Nádasi András marketing-felelős képviselte a birtokot a 2014-es borok bemutatóján a Képzeld el! borbárban, amelyen rszabival mi is részt vettünk. A friss tételek bemutatását követően előkerült néhány régebbi palack is a pince mélyéről.

sabar2014.jpg

Tovább
24 komment

Badacsony illata - Badacsony New Yorkban 2015

2015. március 31. 06:00 - furmintfan

Badacsony egy napra ismét Budapestre költözött, a Badacsonyi Turisztikai Céh szervezésében a New York Palotában negyedik alkalommal rendezték meg a legjelentősebb badacsonyi borászokat és boraikat a budapesti közönség előtt bemutató a "Badacsony New Yorkban" kóstolót. A hagyományokhoz híven ismét volt a rendezvénynek központi témája: ezúttal nem egy fajta, hanem úgy általában az "illatos borok" kerültek a kóstoló fókuszpontjába. Azaz csak kerültek volna, mert aki illatos fajtákat akart kóstolni, az komoly hiányérzettel távozhatott a rendezvényről, legalábbis az általam meglátogatott standoknál nem sok ilyen volt. Valószínűleg egyébként sem lenne fontos "alcímet adni" (bár tény, hogy a "Szürke harminc árnyalata" például ötletes volt), hiszen a kínálat a legtöbb standnál úgyis az olaszrizling-szürkebarát-kéknyelű szentháromságra épül.
badacsonyny01.jpg

Tovább
57 komment

Tegnap ittuk – Sabar Olaszrizling Badacsony 2013

2015. február 24. 06:00 - ungert (törölt)

Az olaszrizlingnek sem ártana egyfajta nemzeti minimum. Úgy értem: hasznos lenne a minőségi szint meghúzása ott, ahol az élvezetes korrektség műfaja kezdődik, és az alatta tobzódó kritikus tömeg határozott levágásával meg lehetne teremteni azt az olasz-átlagot, ami már nem ad okot a csalódásra és a sarkos kritikára. Mondom ezt úgy, hogy nincsenek nagy elvárásaim: ha a fajtától egy korrektül szerkesztett, egyenes és frissítő bort kapok, akkor elégedetten dőlök hátra, még ha a szavatossági idő aligha hosszabb is egy évnél. A nyári fröccs jó dolog, meg hát amúgy sem kell túlerőlködni a műfajt – és ezzel sem a szkeptikusok, sem a rajongók táborát nem erősítem a fajta képességeit fejtegető vita olykor aktív, olykor csendesebb frontvonalain. Hogy rátérjek a lényegre: kifejezetten örülök neki, hogy Sabarék pont azt a határvonalhúzó olaszt rakták le az asztalra, amit én látni és inni egyaránt szeretek. Azt a komplikációmentesen finom fajtát. Egyszerűség-nagyszerűség háromnegyed literben. Nem tudom, hogy vakarjam-e a fejem annak ürügyén, hogy már ennek is indokolatlanul nagyon tudok örülni.

sabar-pince-new-cimkevel.jpg

Tovább
1 komment

Badacsony New Yorkban 2014

2014. március 31. 06:00 - furmintfan

A Boscolo Hotel – New York Palota épülete idén már a harmadik alkalommal adott helyet a Badacsony New Yorkban elnevezésű rendezvénynek, a borvidék éves budapesti borbemutatójának. Az impozáns épület egyik szárnya jó fél napra megtelt badacsonyi borászokkal és a badacsonyi borok szerelmeseivel, és természetesen a budapesti borkóstolók törzsközönségével. Minden évben egy, a borvidékre jellemző fajtát helyeznek a rendezvény fókuszába, idén a kéknyelűre esett a választás.

badacsony0_1.jpg

Tovább
4 komment
süti beállítások módosítása