A sauvignon blanc az eredeti franciaországi őshazán túl világszerte elterjedt, és ma már számos ország (Franciaország, Ausztria, Olaszország, Új-Zéland, Chile, Dél-Afrika) számos borvidékéről kóstolhatunk referencia-értékű sauvignon blanc-okat. A fajta Magyarországon is szinte mindenhol megtalálható Tokajtól Villányig, évről-évre kiegyensúlyozottan teljesítő nemzetközi szintű sauvignon blanc-nal viszont itthonról alig találkozni - a nagy pincék borai általában korrektek, de felejthetőek, a kis pincéknél pedig inkább csak egy-egy évjáratból származó különlegesség marad emlékezetes. Igaz, a legtöbb borvidéken csak epizódszereplőként számolnak vele, egyedül Etyek-Buda, és talán Pannonhalma esetében tekinthetjük afféle kiemelt szőlőfajtának.
Ha a legmegbízhatóbb magyar sauvignon blanc-t kellene megneveznem, én a Pannonhalmi Apátsági Pincészet borára tenném a voksomat. A szép tavaszi időt hozó húsvéti napok ideálisnak bizonyultak, hogy megkóstoljam az aktuális 2018-as évjáratot és megbizonyosodjak róla, hogy a képzeletbeli szavazattal megelőlegezett bizalom továbbra is megalapozott-e.

Az év első magyar boros "megamixe", szokás szerint - a kóstolási körülményektől függően - kurtább vagy részletesebb jegyzetekkel, pezsgőtől az édes borig, Soprontól Tokajig.

Így cirka másfél hét pihenő után ideje lenne valamivel elindítani az évet a Borrajongón, úgyhogy egy laza egyveleg formájában ezt is meg teszem. Az előző év utolsó és az új esztendő első péntek estéje egyaránt a bor jegyében telt, van tehát miről írni. Az előző év utolsó péntek estéjén a MyWine-ban borozgattam baráti társasággal, január első péntekjén pedig Kézdy Dániel meghívására verődött össze egy kisebb kompánia a házigazda borbarátaiból. Mindkét alkalommal előkerültek érdekes borok és korábbi évjáratú palackok is. A két este "termését" kötöttem csokorba az idei első blogposztban.
 

Volt már rá példa, hogy több párban kóstolt tételt összegyűjtöttem, drbarta is rendszeresen "párbajoztatott" borokat régebben. Lehet, hogy lesz ebből valamiféle sorozat is részemről, mindenesetre legalább egy folytatás már biztosan. Szóval itt most annyi a lényeg, hogy még az ünnepek előtt és közben is előfordult, hogy valamilyen szempont alapján szembeállítható borokat kóstoltam párban egymással, most itt van ezekből egy csokorba rendezve.

Év végére itt az utolsó magyar egyveleg, szokás szerint sok a borok között a száraz tokaji, de ez már csak így marad. :)

Egészen pontosan egyetlen olyan újbor van a piacon, amely stabil minőségével és szórakoztató karakterével képes kérdés nélkül évről-évre a kötelező vásárlólistám oszlopos tagja maradni. A pannonhalmi St. Martinus ugyanis emlékeim szerint ott volt az első borok között úgy hat-hét évvel ezelőtt, amikor szeszfogyasztásomat bizonytalan lépésekkel igyekeztem nemcsak mennyiségi, hanem minőségi keretek közé is terelni.

És hát itt van most is, mert még ennyi év után is szórakoztató olyan ideit inni, amely bár közel sem mutat túl önmagán, mégis újra és újra őszinte, tiszta és finom tud lenni. Éppen annyira mélységmentesen élményszerű, amennyire ebben a műfajban az ideális körülmények mellett megalapozottan elvárható, és hát mégis az a helyzet, hogy ezzel a tehetséggel máris visszakézből teljesíti túl hazai stílustársait.

Megérkezett az aktuális magyar egyveleg. A Gourmet Fesztiválon megkóstolt sok bor és néhány pezsgő mellett szokás szerint több tokaji tétel is szerepel, illetve az évszaknak megfelelően több a rosé és jellemzően a karcsúbb vörösborok kerültek elő az utóbbi hetekben.
 

Nem készültem óriási borozás(ok)ra húsvétkor, aztán valahogy mégis úgy alakultak a dolgok, hogy otthon is, barátoknál is többnyire komolyabb beltartalmat rejtő palackok kísérték le a négy naposra nyújtózkodó hétvégét, és mivel néhányuk jó eséllyel az év végi toplistán is helyet követel magának, inkább kapnak egy külön bejegyzést.

Úgy tűnik, már hagyomány lesz belőle, hogy évente (legalább) egyszer összegyűlik egy csapat borkedvelő és egy csokorra való magyar és külföldi rajnai rizling és igyekszünk levonni a tanulságokat. Tavalyelőtt Bernáth József szervezte meg a szeánszot és dobta be a borok nagy részét, tavaly én gyűjtögettem össze a 2015-ös honi rajnaikat egy kis külföldi kitekintéssel. Idén - ismét Józsi szervezésében - is összejött egy terjedelmesebb sor, többnyire magyar borokból és frissebb évjáratokból, néhány kakukktojással. 

A márciusi tél után lassan, de biztosan emelkedik a hőmérséklet, és bár ragyogó napsütésben még mindig nem sok részünk volt, most már talán tényleg bízhatunk benne, hogy ránk köszönt az igazi tavasz. Időközben a pincészetektől megérkeztek a 2017-es rosék, amelyek bizonyosan a hamarosan kezdődő terasz- és kerti parti-szezon állandó szereplői lesznek. A tegnapi poszt után megint rosé lesz a téma nálunk is.
Azt mindenekelőtt be kell látni, hogy a magyar törzsközönség a rosé-ban többnyire szomjoltó fröccs-alapanyagot vagy bulibort látja, és nincs kiéhezve a kifinomult eleganciára vagy a felszín alatt megbúvó részletekre. A másik oldalról a borászatok is a cash flow-bort látják leginkább a rosé-ban, kevés a kísérletező kedvű pince, aki ki mer lépni a mátrixból és a bevált recepttől eltérő irányba indul el, neadjisten spontán erjesztéssel vagy fahordó bevetésével. Provence, Tavel és társai a legtöbb borivó szemében úri huncutságok, ebben persze az ár is szerepet játszik, de a stílus is merőben más, mint, amihez az egységsugarú fogyasztó a standard honi vendéglátóhelyen poharazott rosétól megszokott. Ettől persze még lehet jó rosét készíteni itthon is, bár kevés olyan van, amire az érdekességekre kiéhezett borissza felkapja a fejét. Igaz, nem is kell mindig fejet kapkodni, néha elég jóízűen inni. 
Ennyi csapongás után lassan igyekszem a mai poszt konkrét tárgya felé kanyarodni. :)
Egy korábbi felvetésre válaszolva: a magam részéről szinte biztos vagyok benne, hogy közszolgálati rosé-tesztet nem szervezek, ugyanakkor annak semmi akadályát nem látom, hogy egy-két megvételre ajánlható tételre felhívjuk/felhívjam a figyelmet. Ennek szellemében született a mai szösszenet is, amely a széles magyar rosé-mezőny egyik stabilan jól teljesítő versenyzőjéről, a Pannonhalmi Apátsági Pincészet boráról szól, bizonyítva, hogy lehet azért ezt a műfajt itthon is úgy művelni, hogy a széleskörű rosé-fan club is megtalálja számítását, de az se fanyalogjon, aki többre vágyik a medián szintjénél.

A sauvignon blanc-t jellemzően a reduktív, harsogóan intenzív, frissítő, könnyű borokkal azonosítjuk. Azoknak, akik szeretik a fajtát - és akiket nem taszít a jellegzetes aromatika és a gyakran arcba mászóan izgága illat- és ízkavalkád - ideális tavaszi és nyári ivó-/gasztróbor lehet. Készülnek azonban prémium minőségű (és árazású) tételek is a fajtából, amelyek komolyabb babérokra törnek és joggal célozzák meg a fehérbor-csúcskategóriát (még ha burgundi grand cru-k magasságáig nyilván nem is jutnak el). Most mi is megszondáztuk a sauvignon blanc "felső polcot": három nemzetközi szinten fontos termőhely, három pincészet felső kategóriás bora állt csatasorba.
 

Az év hátralévő részét már az ünnepi palackoknak fenntartva, december közepére is jön a menetrendszerű egyveleg. Otthon, vendégségben, étteremben, buliban, (bor)fesztiválokon kóstolt borok itthon, ennek megfelelően hosszabb-rövidebb, részletesebb vagy nyúlfarknyi, kóstolás közben vagy emlékezetből papírra vetett jegyzetek. 

A zárójeles szám szokás szerint a kóstolás hónapját jelzi, miheztartás végett.

Egy vallomással kezdeném a posztot: nem vagyok nagy újbor-fogyasztó, hidegen hagynak a Márton-napi hagyományok és a Beaujolais Nouveau-láz sem érintett meg. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyrészt másoknak köszönhetően ne kerülne időnként a poharamba újbor, másrészt azt sem, hogy kíváncsiságból ne kísérleteznék a műfajjal mondjuk 2 évente egy saját beszerzésű palack erejéig. Szintetizálva a fenti kivételes esetek tapasztalatait, azt mondhatom, hogy a Pannonhalmi Apátsági Pincészet St. Martinus névre keresztelt bora az egyik legmegbízhatóbb versenyző a hazai mezőnyben. Így aztán, amikor ungert kolléga feldobta, hogy tartsunk egy tematikus újbor-hetet a blogon, gyorsan magamnak is vindikáltam a friss St. Martinus megkóstolásának lehetőségét.
 

Etyek három fő szőlőfajtája a chardonnay, a sauvignon blanc és a pinot noir, és idén az Etyeki Kúria mindhárom fajta köré kanyarított egy kisebb vagy nagyobb rendezvényt. A 2010 óta minden évben megrendezett pinot noir-vertikális már hagyomány, a sauvignon blanc-nak a borterasz tavaszi tesztüzemével egybekötve szenteltek egy hétvégét, a ChardonnÉJ névre keresztelt nyári kóstoló alkalmából pedig idén már harmadjára töltötték meg az érdeklődők a pincészet épületei előtti utcácskákat.  

Sarkítási szándék helyett inkább az egyszerűség kedvéért merem személyes benyomásokra alapozva állítani, hogy magyarföldi sauvignon blanc-t hálásabb és szórakoztatóbb feladat úgymond inni, mintsem kóstolni. Legtöbbször ugyanis az van, hogy a technológiai precizitás oltárán feláldozódik az egyéniség, amely többnyire olyan borokat eredményez, amelyeket boldog-boldogtalan bárhol és bármikor döntene lefelé a nyárközepi forróságban, miközben mindezen előnyökhöz nem társul semmiféle egyéniség, karakter. Ez persze nem feltétlenül baj, sőt. Felesleges lenne mennyiségi értelemben túlbonyolítani, netán magyarosítani a fajtát, hiszen úgyis félcsepp lenne a nemzetközi sauvignon-tengerben, az pedig kevés a határtalan borpiacra történő kilépésre. A fajta ettől függetlenül beszél magyarul, közérthetően, ráadásul igény is mutatkozik rá a belföldi piacon, eszembe sem jutna tehát értetlenkedni ebben a tekintetben.

Az erőltetetten alliteráló címből nyilvánvaló: koncepció nélkül összeválogatott rajnai rizlingek kóstolójáról lesz szó. :) Nagyjából mindenki hozta, amit a témába vágóan éppen otthon talált, így alakult ki a több mint 20 bort számláló sor. Elsősorban friss - 1-4 éves - tételek alkották a mezőnyt, magyar borok mellett különböző német borvidékek és Alsace borai kerültek a poharakba, az egyetlen osztrák bor a korelnök szerepét töltötte be. Külföldről főleg "alapborok" szerepeltek a sorban, így túlságosan nem rugaszkodtunk el a magyar rajnai rizling árszínvonaltól. Nem is szaporítanám szót, térjünk a tárgyra!

Gondolatban érett már egy 2015-ös sauvignon blanc-kóstoló, de egy darabig várni kellett a megfelelő alkalomra. Július utolsó hétvégéjén ez is eljött. Az etyeki Szépvölgyön ÁT hagyományteremtő céllal "Városból a szőlőbe" fedőnév alatt rendezett egy kellemes kis mulatságot a pince körül elterülő hangulatos völgyben. A borokat természetesen a házigazda szolgáltatta, de sör (Etyeki Sörmanufaktúra), kávé (Warmcup), fagylalt (Recefice Jégműhely), hideg és meleg ételek, zene és kézműves foglalkozás is várta a Szépvölgybe látogató vendégeket. Borfronton egy fajtakóstoló színesítette a képet, és ahogy már említettem, az Etyeken is szinte minden pince szortimentjében megjelenő, friss ízeivel nyáron különösen jól eső sauvignon blanc-ra esett a választás. 2015-ös magyar sauvignon blanc-okból állítottunk össze Imre Ádám segítségével egy sort, lehetőleg több borvidékről válogatva a tételeket, a hazai pálya előnyét élvezve, erős etyeki részvétellel. További szempont volt, hogy 3000 Ft-nál drágább palack ne kerüljön a sorba. 

A nyári napforduló estéje, illetve Szent Iván éjszakája mindig is különféle vallási és világi ünnepek ideje volt, nem csoda, hogy országszerte egyre több boros rendezvényt is ehhez közel eső napra szerveznek meg. Az Etyeki Kúria tavaly szervezte meg az első ChardonnÉJ-t, és a rendezvény sikere után adta magát az idei folytatás. A Kúriánál úgy vélik, hogy az utóbbi időben parkolópályára állított chardonnay több figyelmet érdemelne, ezért összetrombitáltak néhány hazai és külföldi pincészetet, hogy közösen megmutassák a fajta különféle arcait és erényeit.
A vendégborászatok száma a tavalyihoz képest a duplájára nőtt és különleges reserve tételek is előkerültek a pincék mélyéről, így valóban elég komoly merítés jött össze a hazai kínálatból, néhány külföldi tétellel kiegészülve. A pincészetek mellett a Bortársaság is hozott néhány külföldi bort és pezsgőt. A Kúriával szomszédos EtyekM készített finomságokat a borok mellé és a kóstoló után egy koncert zárta az estét.

Pinot-egyveleggel zártam a blogon az óévet, és most egyveleggel nyitom az újat is. Az év végi írással ellentétben a mai "szösszenet" mögött nincs semmiféle szorosabb átfogó koncepció, azon túl, hogy az utóbbi néhány hónapban gyakran kóstoltam párban magyar borokat, és most összegyűjtöttem az ezekről készült jegyzeteket. A duók tagjait természetesen valami összekötötte - a minden pároson belül azonos évjáraton kívül -, többnyire a fajták terén, illetve sokszor a borvidékeket illetően is. Viszonylag gyakran bontok így párban borokat, sokszor ez számomra érdekesebb, tanulságosabb, mint egy tételt szálazgatni, viszont kevésbé fárasztó és kevesebb előkészítést igényel, mint egy komolyabb sor végigmustrálása. Kvázi kontextusba helyezik egymást a borok, össze lehet hasonlítani őket akár több napon keresztül is, mégsem kell egy 8-10-12 tagú soron végigküzdeni magam.

(A képet innen metszettem)

No, folytatódik a "nagy" magyar, főleg dél-pannon vörösek hajkurászása a szegedi borfeszten. A módszer továbba is hasonló, kirohanás az eseményre amint van egy szabad fél órám, kisüvegben hazavinni 4-5 tételből 1-1 decit, azokat aztán a gyerekek lerakása után elég hosszasan a legnagyobb nyugalomban mindenféle sorrendben végigkóstolgatni. Most kicsit lazítva a kritériumokon lementem 8 ezer Ft/palackárig.

Nézzük mire jutottam:

A Pannonhalmi Apátsági Pincészet sok szempontból érdekes színfolt a magyar borászatok között. Egyrészt nyugodtan állíthatjuk, hogy ez a borvidék egyetlen szélesebb körben ismert pincészete, a gazdag történelmi múlt és az apátsági háttér is egyedülálló a magyar borászatok között, de a pincészet más érdekességgel is szolgál. Május elején jártam Pannonhalmán, és bár nem először fordultam meg ott, és a borokkal is összefutok alkalmanként, a feldolgozót belülről eddig nem még láttam, és ilyen hosszú borsort sem kóstoltam egyben a pincészettől.
 

A Pannonhalmi Apátság meglátogatása könnyedén kitölt egy teljes napot, hiszen az apátság épülete, a hozzá kapcsolódó múzeum, az arborétum, a gyógynövénykert, a Viator Étterem és a borászat meglátogatása változatos programot kínál az idelátogatóknak. Az apátság bebarangolása, és az arborétumban tett kiadós séta után a Viatorban elköltött kiváló ebéd előtt/mellett kezdtem el behatóbban ismerkedni az apátsági borokkal, majd a jó egy órás, a pincészet történetét és a borkészítést részletesen bemutató idegenvezetést követően a kóstolóteraszon várt még rám további nyolc bor.

Járt már néhányszor Burgundia kis szegedi „klubunkban”, de valahogy mindig a pinot oldalról közelítettük a kérdést. Épp időszerű volt már a másik szemszögből is villantani valamit a díszes társaságnak Burgundia nagyságából. Annál is inkább, mert ha belegondolok, az elmúlt 5 évben egyszer se volt célirányosan chardonnay-ra épülő kóstolónk.

Az volt a terv, hogy több appellációt, évjáratot érintve haladjunk egyre magasabbra, persze módjával, figyelve arra, hogy a költségek tűréshatáron belül mozogjanak. Többen kérték, hogy próbáljak néhány kimagaslónak tartott hazai chardonnay-t is csempészni a sorba. Igyekeztem ennek eleget tenni, de óva intek bárkit, hogy a kóstolót hazai VS burgundi párbajnak értékelje, sem árban, sem szintben nem összemérni való tételekről van szó, így tényleg csak a játék kedvéért történt. A teljesen különböző kategóriájú tételek jelenléte miatt nem vakon kóstoltunk, igyekeztem várható érték szerint sorba rakni a tételeket.

Következzék a sor:

Nem tudom ki miként van ezzel, de ha a késő tavaszi-nyári időszakban borra vágyom – kifejezetten borfogyasztás, és nem annyira borkóstolás céljából -, a fajtaborok közül nálam a legnagyobb eséllyel a sauvignon blanc indul. Optimális esetben intenzív, frissítő illat- és ízjegyeket és ropogós savakat felvonultató, arányos, vidám bort kapok, amely a könnyedebb, nyári ételeknek is ideális kísérője lehet. A fajta borai ritkán távolodnak messzire az őt alapvetően jellemző aromatikától, azonban úgy gondolom, hogy termőhely és borkészítési eljárás függvényében mégis tudnak épp elegendő változatosságot mutatni, hogy mindenki találjon kedvére valót.

A Bortársaság is felismerte a fajta aktualitását így nyár előtt a célegyenesben, és összeszedett saját kínálatából egy tucatnyit - hazai és külföldi tételeket egyaránt - egy kellemes május végi estén megtartott kóstolóra. Akadt egy-két bor a sorban, amit nem mutatnék be sauvignon blanc-tananyagként, de összességében sem a borok jellegét, sem minőségét tekintve nem értek különösebb meglepetések.