2020 első magyar egyvelegében szerepel még néhány bor az 2019-es év utolsó napjáról is, de ez egyrészt már történelmileg is így alakult ezeknél az évkezdő egyvelegeknél, másrészt meg ennyi csalás belefér. :)

A Bortársaság szokásos Tokaj-körképe a 2018-as évjárat apropóján sem maradhatott el, a korábban megszokott novemberi időpontok helyett a dupla kóstolóval és külön kiadvánnyal fémjelzett kitekintésre ezúttal januárban került sor. A Lánchíd utcai üzletben tartott kóstolókra a hegyaljai borászok két-két 2018-as száraz bor mellett hoztak magukkal - jellemzően korábbi évjáratból származó - édes bort is. Tavaly és tavalyelőtt is úgy alakultak a dolgaim, hogy csak az egyik kóstolóra tudtam elmenni, most végre ismét ott voltam mindkettőn, úgyhogy meg is osztanám benyomásaimat.

Az év végi ünnepek közeledtével már szokás, hogy több társasággal is összejövünk koccintani, beszélgetni, iszogatni. Idén szerencsére sok ilyen alkalom adódott, a szokásos év végi ünnepi egyveleget terjedelmi okokból inkább ketté is bontottam. Az első rész itt található.

A másodikban leginkább egy születésnapi borozás alkalmával és a karácsony környékén alatt elfogyott borok következnek, pezsgőktől a 20 éves aszúkig, sok édes és száraz tokajival, hazai vörösökkel, külföldről osztrák, német, olasz, spanyol és új-zélandi borokkal.

Íme, a borpár(baj)ok sorozat őszi kiadása, magyar és külföldi tételek vegyesen, jellemzően fajta és évjárat alapján hét párba állítva.

A pénteki remek aszúkóstoló után a szombati napon kóstolt borokkal folytatom az idei Mindszenthavi Mulatságról szóló megemlékezést. Az időjárás idén nem volt olyan kegyes, mint ahogy azt a korábbi években megszokhattuk, de a jó hangulatot így sem sikerült elrontani. Talán sosem szerepelt még egy ennyi helyszín és program a Mindszenthavi Mulatságon, mint idén, szinte a bőség zavarával kellett megküzdeni, de cserébe biztosan mindenki talált magának elfoglaltságot egész napra.
Mi nem bíztuk a véletlenre a dolgot: ott kezdtünk, ahol a legtöbb borászat mutatta be borait.

Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud közös őszi rendezvénye, a Mindszenthavi Mulatság fontos mérföldkőhöz érkezett: tizedik alkalommal rendezték meg a két falu szüreti fesztiválját. 2013 óta fix pont az esemény a naptárban, a baráti társasággal minden évben felkerekedünk, hogy átadjuk magunkat az őszi hegyaljai hangulatnak és megkóstoljuk a helyi borászok és termelők borait, ételeit.
A mulatság legfontosabb napja a szombat, amikor számos helyszínen találunk különböző programokat, de már péntek este is rendeznek egy borkóstolót vagy borvacsorát. Idén a 10 éves jubileum alkalmából egy igen komoly aszúkóstoló vezette fel a fesztivált.

A tavalyi "Gyengébb? Nem" nőnapi kóstoló talán egyszeri alkalomnak indult, de úgy tűnik, hogy utólag is hagyományteremtő lehet, ugyanis idén is összegyűltek a borászhölgyek a Sofitel-ben, hogy megmutassák magukat és boraikat a közönségnek. A könyv szereplői közül majdnem mindenki jelen volt és a kiállítók sora kibővült új kiállítókkal is. A kiállító borászok kezdeményezésére a rendezvény egyben jótékonysági akcióvá is vált, ugyanis aznapi honoráriumukat a női szolidaritás jegyében az Anyaoltalmazó Alapítvány számára ajánlották fel.
A kóstolóra komoly érdeklődés volt, a helyszín adottságai és a közönség létszáma együttesen okozott néhány tömegjelenetet. Valamennyire azért próbáltam jegyzetelni, de nem vittem túlzásba, ahogy az átgondolt pontozást sem, de amennyire sikerült, azt itt közreadom, abc-sorrendben haladva.

Februárban megszondáztunk ismerősökkel még egy furmint-sort, méghozzá néhány chardonnay-val vegyítve, a 2015-ös évjáratból gyűjtögetve. A két fajta borainak egy sorban kóstolása rögtönzött ölet volt, így viszont tényleg rengeteg bor gyűlt össze. A Galéria 12-ben kóstoltunk, vakon.

Az idei furmintos február utolsó hete számomra egy rég nem látott ismerőssel való találkozással zárult, őkelme pedig nem volt más, mint az influenza. Feledésbe merült ismeretségünk felelevenítése szerencsére viszonylag rövidre sikerült, így február utolsó napján már bátorkodtam egy palack furmintot - szintén egy régi ismerőst - felbontani és egy (na jó, kettő) pohár borral elköszönni a téltől. A palackra még úgy 2 héttel korábban, akadtam rá (rémlett, hogy birtoklok még belőle), és remek döntésnek bizonyult, hogy a magam részéről ezzel búcsúztattam az influenzát, a jubileumi 10. Furmint Februárt és a téli hónapokat egyaránt.

Lassan véget ér a február, legfőbb ideje, hogy a Borrajongón is beszámoljunk a legnagyobb - és idén a jubileumi tizedik - Furmint Február kóstolóról, amely a hagyományokhoz híven február első csütörtöki napján a városligeti Vajdahunyad-várban került megrendezésre és szokás szerint nagy érdeklődés övezte, mind a borászok, mind a borkedvelők, mind a legtágabb értelemben vett szakmai körök részéről. Sajnos úgy alakult, hogy a blog szerzői közül idén csak én tudtam elmenni a kóstolóra, így tehát a megszokott "A Furmint Február szerintünk" helyett ez most egyszemélyes beszámoló lesz.  Így viszont kicsit kevésbé kötnek terjedelmi korlátok, vettem hát a bátorságot és a fáradságot és egy nyúlfarknyi jegyzetet idekanyarítottam minden borról.

A száraz tokaji borok érlelhetősége örök slágertéma és kérdőjel a honi borszakértők, borászok és borrajongók körében. A komolyabb tokaji édes borok, szamorodnik, aszúk érlelhetősége lényegesen kevesebb vitát vált ki, ha kivált egyáltalán, és a mai poszt szereplői is fényesen igazolják, hogy miért is van ez így.
Őrizgettem már egy ideje néhány 2008-as édes tokaji bort a gyűjteményemben, és bár nem volt kifejezett cél az, hogy kerek 10 évvel a 2008-as szüret után nyíljanak ki ezek a palackok, mégis így lett. A 2008-as év késői szüretek, szamorodnik és aszúk frontján is számtalan remek bort adott, és az itt kóstolt tételek is tovább öregbítették az évjárat hírnevét.

Itt a november, itt a már hagyományossá vált Tokaji évjáratkörkép a Bortársaságnál. Szerencsére elég sok pincészet bora elérhető a kereskedés kínálatában, így szokás szerint két részletben került sor a frissen polcra kerülő száraz borok bemutatkozására, a borászok prezentálásában. Sajnos - a tavalyi év után megint - idén is úgy alakult, hogy egyéb elfoglaltság miatt csak az első kóstolóra tudtam elmenni, így csak az ott kínált borokról tudok beszámolni. A telt házas kóstolón a hangulat szokás szerint remek volt, csupa ismerős arccal mind a borászok, mind a közönség soraiban.
 

A bodrogkeresztúri és bodrogkisfaludi szüreti fesztivál, a Mindszenthavi Mulatság már kötelező program lett a baráti körben, kirobbanthatatlan helye van a naptárban. A helyi borászok és termelők összefogásának köszönhetően igazi családias, barátságos hangulatú programsorozat jött létre, amelynek keretében a család minden tagja megtalálhatja számítását. Tavaly kicsit kapkodósra sikerült a részvétel, délelőtti érkezéssel, késő délutáni távozással, idén azonban kihasználtuk a hétvégét és péntektől vasárnapig a borvidéken maradtunk.
 

Rég írtam már posztot. Pedig vannak jópofa kóstolóink, meg egyébként is még iszok rendesen, szóval volna épp miről. Csak már nincs kedvem jegyzetelni, háttérinfókat kutatni, agyalni, hogyan gyúrjam mindezt rendes írássá. Most mégis megpróbálkozok újra. Mert időnként azért csak jól esne beszámolni, hogy mit ittam és milyen volt azt inni amit. De tényleg csak úgy lazán, mintha telefonba mesélném el valamelyik cimborának, aki nem tudott ott lenni.

Szóval. Legutóbb muskotályokat kóstoltunk. Soha nem volt még ilyen korábban, hogy ez a fajta kapott volna egy önálló estet, valójában most se kifejezetten egyetlen fajta, ugyanis sokfelől sokféle muskotályt kóstoltunk. Terv szerint a friss, könnyű, száraz reduktívaktól haladtunk az érettebb, vastagabb, komolyabb édesek felé.

Nem vagyok a muskotályos/illatos fajták feltétlen rajongója, de természetesen előfordulnak szabályerősítő kivételek. Ilyen például a Tokaj Nobilis Sárgamuskotály, amely elég stabil választásnak bizonyult eddig: amióta először találkoztam ezzel a borral, minden évjáratából vásárolok, és sosem bánom meg. Ráadásul tokaji mércével mérve nem is drága, ilyen bor pedig pláne kevés van a fenti listán. Bárdos Sarolta nagyon biztos kézzel készíti el ezt a tételt évről évre: úgy hozza a muskotályos fajtajegyeket, hogy nem lesz közönségesen pacsuli, az egyes évjáratok között is határozottan felismerhető különbségek vannak, így nem fullad érdektelenségbe, és bár félszáraz, a savak tartják annyira a lépést a cukortartalommal, hogy az édességérzet ne riassza el feltétlenül a maradékcukortól ódzkodókat. Biztosan ízlés dolga, de magamon azt vettem észre, hogy a hűvösebb években jobban szeretem, talán a feszesebb szerkezet miatt, de a melegebb évjáratok hedonistább borait is maradéktalanul tudom élvezni.

Nem készültem óriási borozás(ok)ra húsvétkor, aztán valahogy mégis úgy alakultak a dolgok, hogy otthon is, barátoknál is többnyire komolyabb beltartalmat rejtő palackok kísérték le a négy naposra nyújtózkodó hétvégét, és mivel néhányuk jó eséllyel az év végi toplistán is helyet követel magának, inkább kapnak egy külön bejegyzést.

(A képet innen vettem kölcsön)

A Bortársaság idén is megrendezi/megrendezte a szokásos Tokaj évjárat-bemutatót, a 2016-os év boraival. Én személy szerint nagyon szeretem ezeket a rendezvényeket, befogadható a bemutatott bormennyiség, nincs nagy tömeg, mégis sok jó ismerőssel, baráttal lehet találkozni, beszélgetni a borászok és közönség soraiban is. 
Ahogy már megszokhattuk, a 2016-os borok bemutatása is két részletben történik. Az első körre a múlt héten került sor, a második a jövő héten lesz, de mivel utóbbin sajnos nem tudok részt venni, gyorsan meg is osztom az első kóstolón szerzett röpke benyomásaimat (és az azok alapján kiosztott szigorúan jelzésértékű pontszámokat).

A bodrogkeresztúri és bodrogkisfaludi borászok, helybéli termelők, ideérkező zenészek, lelkes lakosok összefogásának gyümölcseként létrejött Mindszenthavi Mulatság egy ideje már kötelező program az őszi szezonban. Az esetek nagy részében még a vénasszonyok nyarának megfelelő időjárás kíséretében csordogáló hétvégi fesztivál jellemzően egybeesik az adott évben tett utolsó hegyaljai látogatásommal is. Ilyenkor általában nagyobb baráti társasággal érkezünk és az egész hétvégét hegyalján töltjük, többnyire a fesztivál keretei között mozogva, merthogy a két kis település bőven kínál programot a mulatság péntek estéjére és teljes szombati napjára.

Idén sajnos úgy alakult, hogy részemről csak villámlátogatás lett a komplett hétvégéből és a csapat létszáma is megcsappant, de idén azért nem marad el a beszámoló (tavaly ugyan hárman is a helyszínen voltunk a szerzők közül, de értékelhető jegyzetek valahogy nem készültek :)). A hagyományos, tölgyfa alatt elköltött kései reggeli után a Dereszla Pincészetnél kóstoltuk a nap első borait, majd a Kisfaludi Bárkán prezentált sétáló kóstolón és kerekasztal-beszélgetésen vettünk részt, végül a Tokaj Nobilishez ugrottunk be.

Újabb magyar egyveleg, nagyjából június elejétől szeptember első napjaival bezárólag kóstolt borokkal. Több kisebb-nagyobb borvidék is fel-feltűnik benne legalább egy-egy bor erejéig, bubistól az édesig.

Két ember, tizenhét évnyi múlt, két dűlőben hat hektárnyi terület és legfeljebb húszezres palackmennyiség – főszámok tekintetében nagyjából ennyi a bodrogkeresztúri Tokaj Nobilis, azaz Bárdos Sarolta és Molnár Péter családi borvállalkozása. Nem a véletlenek sorozata, sokkal inkább a kitartó munka és az évek óta magától értetődő természetességgel előállított borok, valamint a fél fogyasztói szemmel is átlátható birtok- és kínálatméret lehet az, aminek köszönhetően Saroltáék simán felzárkóztak a tokaji elit közé. És bár önhibámból kifolyólag itthon viszonylag ritkán fogyasztok Nobilis-bort, ha néha-alkalomadtán rendezvényre tévedek, őket biztos nem hagyom ki. Mindenféle érzékszervi értékítélettől függetlenül egyébként számomra külön öröm, hogy a Nobilis-borok árazása a hasonló minőségi szinten alkotó műhelyekhez képest igencsak földhözragadtnak számít. Konkrétan nincs is dűlős szárazuk ötezer forint felett.

Aligha szorul tehát részletesebb indoklásra, hogy a nagyjából hónapos borcsendemet most és ezúton Nobilis-furmintokkal törjem meg. A legutóbbi Nobilishárs-vertikális (ez és ez) után ugyanis ismét összegyűltünk rész-blogszinten, hogy újabb függőleges keresztmetszetet kapjunk Saroltáék legfontosabb dűlőjéről, furmint-szemüvegen  és négy évjáraton keresztül. Négykéznyi beszámolónk következik, érdemes lehet lapozni, tovább.

Itt az újabb adag egyveleg, mindenféle, a márciustól júniusig eltelt időszakban kóstolt magyar borral. Szokás szerint sok a száraz tokaji, de vannak még itt sokan mások, például sok kutyafuttában kóstolt kékfrankos és egy rakás, emlékezetből lejegyzetelt Gere-bor, köztük Balthazar-palackokból (12 l) kóstolt Koparok és Kopárok.

Amíg kipihenjük az ünnepi evés-ivás fáradalmait, jön a szokásos évzáró egyveleg, az első félév magyar borai után itt 2016 második hat hónapjának összefoglalója a magyar borokat illetően, a terjedelem okán két részletben.
Fehérben természetesen erős Tokaj-túltengés van, már csak azért is, mert a 2011-es és 2012-es palackjaimnak igyekszem a végére járni. A Balaton kicsit alulreprezentált, ennek legfőbb oka, hogy ősszel kiírtam magamból sok balatoni borélményemet.
A kóstolási körülményektől függően a jegyzetek között vannak nyúlfarknyiak és valamivel terjedelmesebbek, a pontok között visszakézből odavetettek és jobban átgondoltak. Így bevezetően ennyi elég is, következnek a borok.

Néhány Tokaj-kedvelő ismerőssel régóta tervezgetünk már egy nagy 2009-es száraz tokajis kóstolót, mert többen is őrizget(t)ünk néhány palackot ebből az évjáratból, a megfelelő alkalomra várva. Ahogy az ilyen esetekben gyakran előfordul, a szavakat nem követték tettek, így a 2009-es palackjaim csak vártak, vártak. Hétvégére nagyobb társaságot hívtam vendégségbe, pont kapóra jött a dolog és úgy döntöttem, hogy legfőbb ideje ránézni ezekre a 7 éves borokra, majd ha már lúd, legyen kövér alapon, hozzájuk csaptam a jóval kisebb 2010-es tokaji kollekciót is.

Nemrégiben jelentek meg a piacon a 2015-ös tokajiak. Elméletileg remek évjárat, ráadásul úgy hírlik már korán fogyasztva is megmutatja magát. Nosza, dobjunk is össze egy csokorra való furmintot.

Elsősorban a Bortársaság kínálatából csemegéztem kiegészítve egy  Bott-tétellel, mert hát ugye ők egy ilyen sorból kihagyhatatlanok. :)  Tisztán furmintokat igyekeztem válogatni 4 és 10 ezer Ft. közti kategóriából, elsősorban csupa ismert “nagyágyú” névtől, de a Montium révén lehetőséget kapott egy ezeddig számomra ismeretlen pince is. 

Vakon kóstoltunk (azaz félvakon, mert hogy a sort alkotó borok listáját megosztottam az elején).

A Bortársaság kínálatában évek óta különleges szerepet játszik Tokaj, a választék folyamatosan bővül, és egy ideje az egyes évjáratok ismertetésére is nagy hangsúlyt fektetnek. A 2012-es évjárat óta külön kiadvány készül a cégnél a tokaji borokról, amelyek bemutatására speciális kóstolókat is szerveznek, ahol maguk a borászok töltögetik a vendégeknek az aktuális évjáratból származó boraikat. A 2012-es évjárattal indult tehát a kezdeményezés, a sokak által kiemelkedőnek titulált 2013 folytatta a sort, a 2014-es borokról kiadvány ugyan készült, de a borbemutatók elmaradtak, 2015-ből viszont ismét bőven van mivel büszkélkedni. Idén ráadásul több új pincészet - Budaházy-Fekete Kúria, Kaláka Pince, Montium, TR Művek - is bekerült a választékba, ők is bemutatkozhattak a kóstolókon.