Burgundi borok sajnos sokkal ritkábban kerülnek a poharamba, mint szeretném - biztosan nem vagyok egyedül ezzel -, és ezek az alkalmak is leginkább szervezett kóstolókhoz kötődnek. A Bortársaság Burgundia Felsőpolc kóstolóján tavaly év végén jártam, most az "alapokat" néztem meg közelebbről a Burgundia est során, amelyre szintén izgalmas sort válogattak össze. A Burgundia gyorstalpalót most megspórolom, csak a borokról írok.

A furmintáradatot megszakítva két korábbi kóstolóról fogok most beszámolni egy írás keretében. A Bortársaság Borsuli "Fine Wines" borestjeinek bármelyike kiváló alkalom 7 palack drága bor megkóstolására egy palack áráért. Itt olyan tételekkel is lehet közelebbről ismerkedni, amelyekkel poharazva aligha találkozunk, egy palack pedig túl drága és/vagy kockázatos beruházás lenne előzetes tapasztalatok nélkül. 

Az elmúlt években kétszer jártam a nemzetközi fehér és a vörös tételeket felvonultató eseményen is, az év elején pedig ismételtem mindkettőből. A két borsor tehát meglepetést nem tartogatott, de így is élmény ezeket a borokat egy-egy este során egymás mellett megkóstolni.

A második ünnepi egyveleg gerincét szintén egy nagy ünnepek előtti, születésnapi borozás során előkerült palackok adják, kiegészítve még néhány, az ünnepek alatt/között elfogyasztott borral.

A Bortársaság Borsuli évek óta tart különleges "Felsőpolc" kóstolókat, ahol Fiáth Attila prezentálásában a műfaj nagyágyúiból lehet megkóstolni egy csokorra valót. Az eddigi alkalmakra Champagne szolgáltatta a muníciót, különféle konstellációkban, de most először Burgundia boraiból állítottak össze egy komoly sort, részben a felfrissített választék apropóján is. Az üdvözlő ital után hét bor tükrében tekintettük át Franciaország talán legizgalmasabb borvidékének néhány fontos apellációját, közben volt szó földrajzi adottságokról, klasszifikációról, a klímaváltozás hatásairól, az egyes falvakhoz kapcsolódó stílusokról, mindezt a köztudottan nagy Burgundia-rajongó Fiáth Attila néhány személyes élménnyel egészítette ki.

A "Fine wines" főcím alatt futó kóstolók 2022-től képezik a Bortársaság Borsuli "választékának" fix részét. Hazai pincészetek ikonjait felvonultató magyar vörösborok, illetve komoly nemzetközi fehér, vagy vörös tételek kerülnek a górcső alá ezeken az estéken (külön magyar fehérboros esemény nincs, a nemzetközi fehérboros sorban viszont szerepel egy száraz tokaji furmint). A külföldi boros kóstolók esetében az alapkoncepció szerint magas presztízzsel rendelkező, klasszikus - akár több évszázados hagyományokra visszatekintő, vagy az Újvilág esetében gyorsan az élvonalba kerülő - borvidékek jól bejáratott szőlőfajtáiból, elismert termelő által készített, magas minőségű, komplex, hosszú érlelési potenciállal kecsegtető borok szerepeljenek a sorban.
Hét tétel szerepel a sorban, ilyen szűk keretek között persze nem lehet a világ minden fontos termőhelyét bemutatni, muszáj szelektálni. A fenti okok bemutatott borvidékek, pincészetek és ezzel a kiválogatott tételek tekintetében is előfordulnak változások, az évjáratok cseréjén túl is. Ez - a sorban szereplő borok magas minőségén túl - is egy ok lehet, hogy akár többször is jegyet váltson az ember ezekre az alkalmakra, így tettem én is.

A fehérboros kóstolón kétszer jártam már (1., 2.), most másfél év "szünet" után a vörösboros eseményre voltam újra kíváncsi.

Májusban számoltam be a Bortársaság Borsuli nagy nemzetközi vörösborokat felvonultató (egyébként még áprilisban tartott) borestjéről, kézenfekvő volt, hogy az időjárás melegebbre fordultával a kóstoló fehérboros párja következzen. Igazság szerint korábban is volt már egy nagy fehérboros esemény a Borsuliban, de annak már majdnem 5 éve és egyszeri alkalom volt, ideje volt egy újabbnak. A vörösboros kóstolón elhangzott szempontok alapján magas presztízzsel rendelkező borvidékek, bevált szőlőfajtáiból készült, komplex, érlelhető, bizonyítottan kiváló minőségű borok szerepeltek a kóstolón. A számos borvidéket, fajtát és borstílust felvonultató sorban francia, német, olasz, új-zélandi borok kaptak helyet (francia túlsúllyal), de ezúttal hazai nevezett is volt: egy mádi furmint képviselte hazánkat, a borvidék legismertebb termelőjétől és egyik ikonikus dűlőjéből.

Újabb hosszú ideje tervezett kóstolót sikerült végre összehozni a november végén. Még évekkel ezelőtt tettem félre néhány burgundi és új-zélandi pinot noir-t a 2014-es évjáratból, amely mind Burgundiában, mind egész Új-Zélandon jó évjáratként vonult be a történelemkönyvekbe. Kb. két éve próbáljuk összehozni a kóstolót, így utólag valószínűleg nem is baj, hogy vártunk vele egy kicsit, legalább három bor még így is kifejezetten fiatalnak tűnt.
Összesen 10 tételből állt a sor, fele-fele arányban burgundi, illetve új-zélandi borokból. Előbbiek közül két Villages és három Premier Cru állt csatasorba, új-zélandi részről két marlborough-i és három central otago-i bor alkotta a csapatot. Próbáltam úgy válogatni, hogy a borok árban nagyjából pariban legyenek, így többnyire a (vásárlások idején számított árakkal) 25-60 eurós ársávban mozogtunk.

Íme, itt van 2021 első borpárbajos posztja, a szokásos hét darab borpárral, főleg magyar szereplőkkel, kis külföldi kitekintéssel. A szokásos átlagnál több a magyar bor, ezúttal csak "másfél pár" külhoni tétel jutott a válogatásba. A hétből négy magyar párost (chardonnay-k, furmintok, bikavérek, cabernet sauvignon-ok) ezúttal egy zoom-os borkóstoló keretében fogyasztottunk el barátokkal, így hosszas elemzésre, másnapi minőség-ellenőrzésre ezek esetében nem volt lehetőségem.

A közel két és fél éve lezongorázott 2011-es pinot noir-kóstoló után adta magát az ismétlés lehetősége és igény, de sajnos az alkalom tovább váratott magára, mint szerettem volna, és nem is egészen úgy zajlott le, ahogy terveztem.
Az eredeti koncepció egy igen széles merítéssel dolgozó és hosszú 2012-es pinot sor volt, de szokás szerint herkulesi vállalkozásnak bizonyult a kóstoló időpontjának kiválasztása, így már lélekben kezdtem letenni az egészről. "Bánatomban" elkezdtem a párosával elkortyolgatni a borokat, a nem új-zélandi és nem francia versenyzőkkel kezdve, titokban arra bazírozva, hogy legalább a sor nagyobb részét kitevő két ország boraira sikerülhet egy külön alkalmat találni. Csodák csodája, sikerült is, így viszont az a faramuci helyzet állt elő, hogy a sor egy részét több részletben fogyasztottam el, míg a kb. kétharmadnyi részt képező francia és új-zélandi versenyzők egy külön alkalommal vakkóstoló formájában mérkőztek meg egymással egy nagyobb kompánia előtt. 
Ki tudja, esetleg valamelyest módosulhattak volna a pontszámok, ha a korábban elfogyasztott magyar, felvidéki, német, osztrák és chilei borok a vakon kóstolt sorban kapnak helyet, de ez most így alakult. Talán illett volna a körülményekre tekintettel szétszedni a sort, mégis úgy éreztem, egyszerűbb, ha egy posztba öntve írom meg a tapasztalatokat.

A Bortársaság Borsuli már évek óta szervez különböző tematikus kóstolókat az érdeklődőknek, mindenféle boros-pezsgős (sőt, újabban időnként sörös, teás) témakörben, néhányról volt beszámoló a blogon is. A Borsuli vezetője, Furják Andrea és Fiáth Attila Master of Wine-jelölt talán tavaly, talán tavalyelőtt találták ki, hogy évente 1-2 alkalommal kivételes borsorokat mutatnak be "Egyszer az életben - Felsőpolc" címmel. Az ezeken szereplő, különböző borvidékekről származó fehér- vagy vörösborok (a jövőben valószínűleg pezsgők is) különleges minőséget képviselnek, és ahogy a kóstoló címe is mutatja, gyakran igen borsos árú tételekről van szó. Az idén novemberben prezentált fehér sor is tartogatott komoly versenyzőket, és szokás szerint egy magyar bor is szerepelt a nemzetközi mezőnyben.

Burgundia talán a borvilág legmisztikusabb, legtitokzatosabb, legnehezebben érthető szeglete. Mindössze két fontos szőlőfajta, ugyanakkor temérdek falu, dűlő, évjárat, amelyek labirintusában könnyű eltévedni iránytű nélkül. Ráadásul Burgundia nem olcsó játék, már pusztán a belépő szintet képviselő palackokért is mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni. Egyre mélyebbre... A burgundiai borok iránti kereslet egyre csak nő, a területek ára már az egekben van, a borvidék nem képes lépést tartani az igényekkel. Ennek számos oka van kezdve a természeti tényezőkkel (jég, kártevők), a termelési kondíciókkal (csökkentő termésátlagok, organikus gazdálkodás, elöregedő ültetvények). Az utóbbi időben egyre több borász negociánt-ként lép fel, a legjobb termelőktől felvásárolt szőlővel egészítették ki saját területeik termését. 
A Bortársaságnál már hagyomány, hogy az új évjárat borainak megérkezését követően kóstolót is tartanak a burgundiai kínálatból szemezgetve. Mivel a 2014-es évjáratról jókat lehet hallani/olvasni és eddigi élményeim is ugyanezt igazolták, nagy érdeklődéssel vártam az estét.

Etyek három fő szőlőfajtája a chardonnay, a sauvignon blanc és a pinot noir, és idén az Etyeki Kúria mindhárom fajta köré kanyarított egy kisebb vagy nagyobb rendezvényt. A 2010 óta minden évben megrendezett pinot noir-vertikális már hagyomány, a sauvignon blanc-nak a borterasz tavaszi tesztüzemével egybekötve szenteltek egy hétvégét, a ChardonnÉJ névre keresztelt nyári kóstoló alkalmából pedig idén már harmadjára töltötték meg az érdeklődők a pincészet épületei előtti utcácskákat.  

A Domaine de Montille elődjét még az 1750-es években alapították Burgundiában, ma is ismert nevét 1863-ban kapta. A Montille-család 12 hektár szőlővel rendelkezett Côte de Nuits és Côte de Beaune kiváló területein, azonban ez rövid időn belül 3 hektárra apadt, amíg Hubert de Montille véget nem vetett a családi vagyon elherdálásának. A Montille-család hagyományosan jogász-család, azonban Hubert de Montille már a borászkodásra is ugyanakkora hangsúlyt fektetett. Ez nagy változást eredményezett a családi birtok életében is: 1947-től nem adták el boraikat a nagy kereskedőházaknak, hanem saját maguk kezdték el palackozni és forgalmazni azokat. Cél - akkor és most is - a különböző parcellák terméséből készült borok egyéniségét, az egyedi terroir-t tükröző karakterét kidomborítani. 
Hubert gyermekei, Étienne és Alix szintén jogi végzettséggel rendelkeznek. Édesapjuk csak azután volt hajlandó átadni nekik a stafétabotot a pincénél, miután "rendes szakmát" tanultak. Fia, Étienne a 80-as évektől dolgozik a borászatnál, de csak 2001-től vette át a birtok irányítását. Lánya, Alix 2003-ban tért haza. A két testvér együtt alapította meg a Maison Deux Montille Soueur-Frére névre hallgató, felvásárolt szőlőből elsősorban fehérborokat készítő négociant-t, amely évente mintegy 35000 palack bort zár palackba.

Hubert de Montille (a fotót a birtok honlapjáról metszettem)

A családi birtok jelenleg 20 hektár ültetvénnyel rendelkezik, 75%-ban Premier Cru, illetve Grand Cru fekvésekben. A nyolcvanas évek közepétől kezdve fokozatosan haladtak az organikus, majd biodinamikus szőlőművelés felé. Nem használnak műtrágyát vagy vegyszereket, csak szerves trágyával, komposzttal dolgoznak és természetes növényvédelmet alkalmaznak. 2012-ben a birtok Ecocert Bio minősítést szerzett. A biodinamikus szőlőművelést pragmatikus művelésmódként, nem vallásként fogják fel. Édesapjuk visszavonulásával a testvérek között egyfajta munkamegosztás is kialakult: Alix a fehérborokat készíti, Étienne a vörösborokért felel. 

Domaine de Montille: Beaune 1er cru Les Gréves 2009

Kicsit még tovább nyújtóztunk a Bortársaság burgundi kínálatában. Immár olyan tétel következik, ami már jócskán húzósabb árban, mint ami úgy általában még belefér. Burgundi szinten persze 50 Euro egy jó nevű birtokról származó, kiváló évjáratú premier cru tételért nem tűnik annyira elrugaszkodottnak, pláne ha figyelembe veszem, hogy a számomra általában megdöbbentően megbízható forrásnak tartott Burghound 91-93 pontra adta a fenti bort. Viszonyításképp ugyanezt az értékelést kapta legutóbbi burgundi sorunk csúcsára szánt Rousseau Ruchottes-Chambertin grand cru is, jócskán magasabb árkategóriából. Szóval, reménykedik az ember, hogy hátha valami igazán komolyat kap ugyan drágán, de még ritka alkalmanként talán kicsengethető összegért.

Szép, komplex illat. Sok gyümölccsel, ribizlivel, meggyel, földes-kék virágos díszítésekkel. Közepesen testű korty. Telt ízek, eleinte ugyan kicsit zárkózott, de némi szellőzéssel, illetve ügyelve a megfelelő hőmérsékletre igazán megnyerő. Friss, ropogós, érett piros bogyós gyümölcsösség, pinós fűszeresség. A savak érettek, feszesek, vibrálóak, a közepes mennyiségű tannin szilárd, finom szemcsés, porzóan száraz, talán még nem is tökéletesen integrált. A kortyközép kitöltött, bár hatalmas mélységekről, denzitásokról nem beszélhetünk, de az ízek intenzitása még szemrevaló, a savak újabb lendületet adnak nekik. Elég hosszú lecsengés. Már most szép, de még picit rakoncátlan burgundi. 7 pont. (90) Azért van egy olyan sejtésem, hogy itthon kevesek lesznek ennyivel  tökéletesen megelégedve.

A Bortársaság beerősített Burgundia-fronton. A Mondovino című filmből megismert Montille-család borai közül néhány most már nálunk is kapható.

A távolabbi gyökerekre visszanyúló "Domaine" mellett a "gyerekek", Étienne és Alix  2003 óta működtetik a hasonló névvel fémjelezett Masion-t is, azaz felvásárolt szőlőből bort készítő négocian házat. Nem lenne szerencsés, ha bárki ebből valamiféle negatívumot szűrne le, léteznek piszkosul jó borok a világban, melyek vásárolt szőlőből vannak. Sok helyen van ennek a tradíciója, és nem feltétlen a felhozatal alját kell, hogy ezek a borok képezzék.

A most vásárolt és kóstolt borok, viszont tényleg a szortiment alját képviselik, egy alap vörös és egy alap fehér. A kóstolás másnapján, a maradékokhoz nyitottam egy szintén alap Louis Jadot-vöröset is.