A 2010-es években rendszeresen megrendezték Budapesten az Eger-Szekszárd Bikavér Párbajt, ahol a két borvidék top termelői mutatták be boraikat a szakértőknek és a nagyérdeműnek. Az eseményről többször mi is tudósítottunk, utoljára éppen 10 évvel ezelőtt. A kezdeményezés mintha elhalt volna a 2020-as évekre (vagy csak hozzám nem jutott el a híre), pedig az utóbbi időben az egri és szekszárdi borok - köztük a bikavérek - is egyre másra gyűjtik be a nemzetközi elismeréseket (a mai bort James Suckling csapata 94 pontra értékelte). Talán csak nekem furcsa, hogy éppen most nem kapnak a lehetőségen a borászok, hogy megmutassák ezeket a borokat egy tematikus kóstoló keretében. Ez csak onnan jutott eszembe, hogy a minap kóstoltam a 2021-es Takler Örökség Bikavért és szerintem szép példája annak, hogy mennyit lehetett csiszolni a borok stílusán az elmúlt években.

Luka Enikő boraival úgy vagyok, mint az igazán jó merlot-val: sajnos ritkán iszom, de olyankor nagyon szeretem. A Madárlátta Merlot éppen a két halmaz metszetét képviseli és nem is okozott csalódást. Nem kóstolok eleget ahhoz, hogy megmondjam a tutit a soproni bor helyzetéről, de  a kevés személyes tapasztalat alapján egyetértek alföldi merlot-val, hogy a borvidékről jó ideje Luka Enikő borai tűnnek számomra is a legbiztosabb választásnak. A borok meglehetősen frissen piacra kerülnek és gyorsan el is fogynak, úgyhogy a rajongóknak célszerű gyorsan betárazni a kedvencekből. Az már egy tavalyelőtti kóstolón is feltűnt, hogy az utóbbi években finomodott a borok stílusa, most már viszonylag fiatalon is fogyaszthatóak, nem kell feltétlenül éveket várni, hogy a palackban összeálljon a szerkezet, besimuljon a tannin. Minden bizonnyal szépen is érnek ezek a tételek, de ebben sajnos kevés tapasztalatom van, általában mire észbe kapok, már lekések az utolsó palackokról. A 2023-as Madárlátta Merlot is eltűnt már a polcokról (a pince honlapja szerint egyébként is ez a legnépszerűbb boruk), az egyik utolsó palackra csaptam le. Nincs mit tenni, meg kell várni a következő évjáratot. Abból majd jobban felkészülök.

Idén kicsivel később, november elején került a polcokra a Sauska Cuvée 7 legfrissebb, 2021-es évjárata, szokás szerint duplán: két kapszulával a Cuvée 7 Siklós, barna kapszulával a Cuvée 7 Villány. A pincészet és a Bortársaság december elejéig különféle kedvezményes ajánlatokkal is támogatja a megjelenést, aki alaposan bevásárol, még ajándék pezsgőt is kaphat. November elején a boltokban is meg lehetett kóstolni a két bort, én is így tettem. Ahogy tavaly is, néhány perc és kb. fél-fél deci kóstoló jutott, majd utólag emlékezetből született pár sornyi jegyzet, ami alapján mélyreható elemzésekbe nem bocsátkoznék, de egy gyors bejegyzésben rögzítem a benyomásokat.

A Bortársaság Borsuliban mindig sűrű az őszi program, idén is több külföldi borászatot láttak vendégül a "Borász a házban" eseménysorozat keretében. A svájci tulajdonban álló, toszkán Casa Brancaia talán 2 éve jelent meg a Bortársaság kínálatában, én még korábban, a Drop Shop választékában találkoztam velük először és örültem, hogy ismét jelen vannak Magyarországon. Október végén a borászat nemzetközi kereskedelmi vezetője Andrea Alassio érkezett a Bortársaság Lánchíd utcai üzletébe, hogy bevezesse a hallgatóságot a Brancaia történetébe és bemutassa a pince borait.

A legutóbbi badacsonyi beszámolóban ígértem, hogy egy külön írást szentelek majd egy számomra új borászatnak. A SAZÜ Balatonról van szó, akiknek a boraival egy szerencsés véletlennek köszönhetően ismerkedtem meg, Blaskó Dávid tulajdonos-borász éppen a badacsonyi Pláne borbárban járt, amikor én is ott borozgattam. Három bort kóstoltam és természetesen a birtokról is kaptam egy kis háttérinformációt.

Terveztem ugyan, de idén nyáron nem jutottam el a Badacsonyi borvidékre. Szeptemberben sikerült pótolni a látogatást, két szombati napot is a tanúhegyeknél töltöttem. A nyári tömeg ekkorra többé-kevésbé levonul, a táj pedig talán ilyenkor mutatja a legszebb arcát. Szeptember első hétvégéjén a Szent György-hegyet vettem célba, ekkor rendezték meg a Szent György-hegy Matinét, amin most először jártam, de szerintem visszatérő vendég leszek.

A Szent György-hegy Hajnalig 20 helyi termelő és borászat összefogásából született meg 2018-ban. A belépőért cserébe a vendég karszalagot, térképet és az esemény logójával ellátott poharat kap, szabadon felfedezheti a hegyet, kóstolhatja a borokat, különféle koncerteken, programokon vehet részt. 2022 őszén került először megrendezésre a rendezvény "kistestvére" a Szent György-hegy Matiné, amely egy délutáni-kora esti program. Többnyire déltől este 8 óráig tartanak nyitva a helyszínek, a legtöbb helyen a borok mellett a vendég séfek vagy a borászat saját ételeit lehet kóstolni, miközben DJ vagy élőzene is szórakoztatja a közönséget.
Szeptember első hétvégéjén az időjárás is tökéletesnek bizonyult, éppen kellemesen meleg, napsütéses volt a szombat, igazi kirándulóidő. Valamivel dél után futott be a vonat Nemesgulács-Kisapáti állomásra, innen fél óra alatt kényelmesen fel lehet sétálni a Szent György-hegyre. Az utolsó közvetlen vonat késő délután indult vissza Budapestre, de inkább ráhúztam még két órát és a későbbi, balatonfüreden átszállós verziót választottam. Így három pincénél sikerült végigkóstolni a borokat és további két helyszínre is benéztem.

"Régen jártam Etyeken" - jutott eszembe oly sokszor az elmúlt években. Budáról Etyekre utazni igazán nem igényel komoly előkészületeket, ennek ellenére a kiruccanás megvalósítása mindig csak csúszott. Végül augusztus elején, valószínűleg a nyár addigi leghűvösebb napján kerekedtem fel. A borongós idő és a szokatlanul alacsony, 20 fok körüli hőmérséklet valószínűleg a legtöbb látogatót elriasztotta Etyekről. Az Öreghegyen és az Újhegyen is csak 1-2 turista kószált, kérdésemre azért megnyugtattak, hogy ennél nagyobb forgalom szokott lenni vasárnaponként.

Séta közben rögtön feltűnt, hogy Etyek az elmúlt évek alatt több vendéglátóhellyel gazdagodott, új nápolyi pizzériákat és borászatokat is láttam, majd ezeket is ki kell próbálni legközelebb. Most azonban még a kitaposott ösvényen maradtam és csak utólag esett le, hogy pont azt a két pincészetet látogattam meg, mint amikor 4 éve utoljára a településen jártam.

Májusban Magyarország egyik legkisebb borvidéke és annak legfontosabb birtoka került a reflektorfénybe a Bortársaság Borsuliban: a Pannonhalmi Apátsági Pincészet főborásza, Liptai Zsolt volt a Borász a házban eseménysorozat vendége. Liptai Zsolt neve az elmúlt bő 20 évben szinte egybeforrt a Főapátság pincészetével, hiszen a kezdetektől fogva egyengeti az egyházi birtok útját. Az már önmagában komoly fegyvertény, ha valaki ilyen hosszú ideje vezet egy borászatot, emellett Liptai Zsolt munkáját a szakma is elismeri, ezt bizonyítja, hogy 2024-ben elnyerte az Év Bortermelője díjat és a Borászok Borásza díj jelöltjei között is évről évre szerepel a neve.
Az este során megismertük a borászat és a borász eddigi pályáját, miközben átfogó képet kaptunk a pincészet portfóliójáról. Néhány forgalomban már nem kapható tételt is kóstoltunk.

Amikor Török Csaba kilépett a nagyközönség elé a 2HA Tabunello első hivatalos, 2007-es évjáratával, a Szent György-hegyi sangiovese még furcsa hóbortnak, egyesek szemében egyenesen szentségtörésnek tűnt. Azóta eltelt közel 20 év, és a Tabunello nem csupán megtalálta a rajongótáborát, de mondhatjuk, hogy kultikus státuszba is emelkedett itthon.
A 2HA legfontosabb boráról akov is, én is többször írtunk már a blog hasábjain, akov szervezett korábban két vertikális kóstolót is, és nemrég én is követtem a példáját.
A borhűtőben összegyűlt 5 évjáratnyi Tabunello, gondoltam ideje lenne őket egymás mellett megnézni. A kóstolóra meghívtam Török Csabát, aki két további borral lepett meg minket. Végül a szintén jelen lévő Kézdy Dánielnek és Tar Ferencnek köszönhetően még pár régebbi évjáratú fehér és egy sangiovese rosé egészítette ki a sort.

2025 sem múlhatott el Badacsony New Yorkban rendezvény nélkül, ezúttal április első hétvégéjén álltak csatasorba a Badacsonyi borvidék borászai és más turisztikai kiállítók a New York Palota Róma termében.
Sajnos úgy alakult, hogy arra a szombatra már volt programom, így mindössze egy röpke órát tudtam eltölteni a rendezvényen. Még jobban kellett sietnem, mint két éve, az extrán szűkre szabott időkeretbe négy pincészet fért bele: Villa Sandahl, Edvi-Illés, 2HA, Villa Tolnay (az esemnyen szintén kiállító Váli Pince és Jakab Badacsony borait nemrég kóstoltam a Grand Radovinben).

Van mi bepótolnom tehát, remélhetőleg lesz rá mód hamarosan, Badacsonyban. Addig is négy pince, négy-négy bor, gyors jegyzetek, kevésbé átgondolt pontszámok következnek.

Az aktuális borpáros Olaszországból, Toszkánából érkezett, a 2021-es évjáratból. Chianti Classico-kat kóstoltam egymás mellett. A Zingarelli család által 1973-ban alapított és ma is családi tulajdonban álló Rocca delle Macie mára egy 500 hektáros birtokká duzzadt. Ebből 200 hektárt foglalnak el a szőlőültetvények, Chianti és Maremma körzetekben, hat kisebb birtoktestre osztva. Az Istine egy jóval kisebb méretű családi birtok, 20 hektárnál kevesebb szőlővel ők elsősorban a Chianti Classico borokat helyezik a középpontba.

Spontán alakult így, de a jelek szerint a január első fele nem kis részben a komoly magyar vörösborok jegyében telt. Őszintén bevallom, nem feltétlenül az a kedvenc műfajom, ami a magyar köztudatban leginkább "nagy vörösborként" rögzült, rendszeres vásárlónak sem mondhatom magam, de időről időre meg tudok kívánni ezekből is egy-egy pohárral, és egyébként sem árt képben lenni, hol is tart most a hazai mezőny. Az külön öröm, ha nem engem terhel a szervezés és a borok beszerzése, hanem csak csendes megfigyelőként lehet kóstolni és levonni a tanulságokat. Szóval, az történt, hogy a Takler Regnum sikerén hirtelen felbuzdulva beneveztem a Bortársaság Borsuli "Fine wines - magyar vörösek" borestjére, amely jól ismert borászatok neves borait vonultatja fel.
A nemzetközi boros sorozattal ellentétben ennek az eseménynek nincs fehérboros párja - bár szerintem már csak kísérletnek is érdekes lenne megpróbálni egy magyar fehérboros sort összeállítani -, de tény, hogy kis hazánkban sokkal inkább vörösborokból sikerült már-már önálló márkaneveket faragni. A Bortársaságnál ezekből válogattak ki néhányat a kóstolóra.

A sangiovese és francia (elsősorban bordeaux-i) kék szőlőfajták házasítása már több, mint 50 éves múltra tekint vissza, az úttörő szupertoszkánoknak köszönhetően. Az árak miatt ritkán van lehetőség arra, hogy a csúcsmodelleket teszteljem, de a tisztes alap-/középmezőnyből időnként megszondázok egymás mellett néhány palackot (1., 2.). Novemberben három neves toszkán borászat - Antinori, Brancaia és Ornellaia - sangiovese-t és francia fajtákat tartalmazó házasítását kóstoltam össze a 2021-es évjáratból. A sangiovese és a francia fajták aránya lényegesen eltér a három házasításban, és ez természetesen érezhető a borokon is.

Újabb - számomra - eddig ismeretlen névvel és pincészettel ismerkedtem meg a 075 választékából, méghozzá egy remek bornak köszönhetően. A 7/7 azaz Hetedhét) Pince a Soproni borvidék kőszegi körzetében tevékenykedik, ahol generációk óta foglalkoznak szőlőműveléssel. Jelenleg egy közel 1 hektáros területen dolgoznak Lukácsháza és Pöse környékén kékfrankos, zweigelt, merlot és pinot noir fajtákkal, 2022-től minősített biogazdálkodást folytatnak. Tömő Szabolcs eredeti szakmája fogtechnikus, amelyet ma is maximális odaadással végez. A szőlőművelés - és a pici birtok egy része - családi örökség, majd a borosgazda egyre nagyobb elánnal vetette bele magát a borkészítésbe és a vendéglátás terén is vannak tervek. A pincészet 2021-es merlot-jával kezdtem az ismerkedést.

Nagyjából hét év telt el azóta, hogy először találkoztam a Clos de Los Siete-vel, a francia borászlegenda Michel Rolland és társai Argentínában indított boros projektjével. Akkor azt a következtetést szűrtem le, hogy ez egy biztos kézzel, profin összerakott bor, amely egy bordeaux-i sorból biztosan kilógna, de a legtöbb újvilági testvérénél azért kifinomultabb és "európaibb". Az argentin termőhely és a bordeaux-i borászok találkozása tehát egy óvilági és újvilági borok stílusjegyeit egyesítő tételt eredményezett.
A gyűjtőmunka eredménye részben a véletlennek köszönhető: ha már két-három évjárat összejött, bevártam még néhány másikat, hátha tanulságos lehet egy újvilági vörös vertikális kóstoló is, különösen úgy, hogy ekkora a francia behatás. Tavaly év végén a kíváncsiság legyőzött és egy palackkal megkurtítottam a sort, április végén pedig a maradék 4 üveg nyakára hágtunk.