Kedves barátaimnak köszönhetően július közepe tájékán váratlan meglepetésként egy egész sorra való Heimann bort kóstolhattam meg. Azon a héten a csúcshőmérséklet inkább 25 Celsius fok környékén tetőzött, Budapest belvárosa sem vált hőcsapdává, mint az utóbbi nyarakon egyre gyakrabban. Szóval azokban a napokban egyáltalán nem tűnt ördögtől való dolognak egy belvárosi ház gangjára kitelepedve megkóstolni jó társaságban kilenc vörösbort, különösen úgy, hogy utóbbiak is nagyon szépen teljesítettek. A sor kb. felét kadarkák és kékfrankosok tették ki, de természetesen a Barbár és kistestvére, a Barbarossa sem maradhattak ki.

Beszélgetés mellett igyekeztem valamennyit jegyzetelni is, ennyire futotta. Néhány tételt egyébként is kóstoltam már korábban, akár a közelmúltban, akár régebben.

A Time Out Market Budapest júliusi kóstolóján meglehetősen kedvező összegért lehetett végigkóstolni az új, várhatóan őszre aktualizált poharas borlapot. A koncepció szerint a legfontosabb hazai és nemzetközi szőlőfajták (vagy jellemző házasítások), borvidékek bemutatása a cél, kedvező áru tételekkel. Többnyire friss évjáratokról van szó, de 1-2 bornál szándékosan a korábbi, kifutó készlet utolsó kontingensét foglalták le. A pezsgő és az édes szamorodni esetében - mint a ház pezsgője és édes bora - a palackra a Time Out Market saját címkéje került fel.

Nem állítom, hogy minden esetben értettem, miért az adott tételre esett a választás, de nem is látok a kulisszák mögé. Tizenhárom, azaz pontosabban tizennégy bor szerepelt a sorban, mert az egyikből két évjáratot is kóstoltunk.

A június beköszöntével bedurranó rosé-szenzonra hangolódva még a hónap elején tartottunk egy nyárköszöntő kóstolót Kézdy Daninál a Kálvária Pince teraszán. A tematikát tágan értelmezett "rózsaszín borok" kóstolójaként határoztunk meg, ebbe rosé-n túl belefértek a sillerek, a fehér szőlőből hosszabb héjon áztatással pirkadtabb színt elnyerő tételek, de akár könnyed, világos vörösborok is. A társaságot ismerve nem volt kétségem, hogy lesznek izgalmas borok a sorban, én is próbáltam meglepő tételt választani.

A tudosítások szerint az aktuális fogyasztói trendek manapság a könnyedebb, gyümölcsösre hangolt, alacsonyabb tannin- és alkoholtartalmú boroknak kedveznek, a testes, tanninos, magas alkoholtartalmú vörösek a háttérbe szorulnak. Bár a inkább a fehérek, rosé-k és pezsgők felé tolódik a fogyasztás, azért a vörösborokra is szükség van, a fenti preferenciák szerint papíron ennek a kadarka is nyertese lehet. A kadarka viszont híresen-hírhedten érzékeny szőlőfajta, kevés is készül belőle, nem könnyű belőle kihozni a legjobbat (engem is sok csalódás ért), úgyhogy valószínűleg inkább megmarad rétegműfajnak. Kadarka kóstolókról ritkán lehet olvasni, a Borrajongón sem túl gyakran szerepelt ilyen téma, most kadarkázunk, Mini szekszárdi kadarka keresztmetszet következik, 2024-es borokkal.

2020 tavaszán vált külön a Heimann Családi Birtok portfóliójától ifj. Heimann Zoltán borcsaládja, a Heimann & Fiai, amely elsősorban a fiatal borász kékfrankosait és kadarkáit öltelte fel. Most, hat évvel később újabb váltás következik, de ezúttal az egységesítés szellemében. A Heimann borok ismét egy név alatt jelennek meg, új, letisztult címkével, már csak a Barbár és a Barbarossa (esetleg majd a többi válogatás tétel?) külseje maradt a régi. A palackokon továbbra is megjelenik a „by Kadarka Man” jelzés, amely ifj. Heimann Zoltán szemléletét és kézjegyét hordozza.
Az új ruhát viselő borok közül én most a Bátor névre keresztelt tételt kóstoltam, amely egy bikavért takar. A cél egy élénk, gyümölcsös, jó egyensúlyú és "hosszúnyeletű" bor palackba zárása volt, szerintem sikerült.

Március végére megérkezett az idei első magyar boros egyveleg. A szokásoshoz képest talán kicsivel több a pezsgő és az édes tétel, és ezúttal a fehér és vörös tételek aránya is kiegyenlített. A válogatásban szereplő borok kb. negyedét (az egyes kategóriák végén szerepelnek) Kézdy Dánielnél, a Kálvária Pincében kóstoltam.

Újabb magyar egyveleg következik, most a szokásosnál kevesebb borral, így az ünnepek előtt minden bizonnyal belefér még egy hasonló poszt.

Sok balatoni bor jutott ebbe a válogatásba, ezúttal a déli part is erősebben képviselteti magát. Tokaj sem maradhat ki, pezsgőtől a száraz borokon át a különféle édesekig, jutott mindenből. A rosé szezon kifutóban, cserébe itt a tartalmasabb vörösborok ideje, Balaton, Szekszárd és Villány szerepel ebben a mixben.

Spontán alakult így, de a jelek szerint a január első fele nem kis részben a komoly magyar vörösborok jegyében telt. Őszintén bevallom, nem feltétlenül az a kedvenc műfajom, ami a magyar köztudatban leginkább "nagy vörösborként" rögzült, rendszeres vásárlónak sem mondhatom magam, de időről időre meg tudok kívánni ezekből is egy-egy pohárral, és egyébként sem árt képben lenni, hol is tart most a hazai mezőny. Az külön öröm, ha nem engem terhel a szervezés és a borok beszerzése, hanem csak csendes megfigyelőként lehet kóstolni és levonni a tanulságokat. Szóval, az történt, hogy a Takler Regnum sikerén hirtelen felbuzdulva beneveztem a Bortársaság Borsuli "Fine wines - magyar vörösek" borestjére, amely jól ismert borászatok neves borait vonultatja fel.
A nemzetközi boros sorozattal ellentétben ennek az eseménynek nincs fehérboros párja - bár szerintem már csak kísérletnek is érdekes lenne megpróbálni egy magyar fehérboros sort összeállítani -, de tény, hogy kis hazánkban sokkal inkább vörösborokból sikerült már-már önálló márkaneveket faragni. A Bortársaságnál ezekből válogattak ki néhányat a kóstolóra.

Az ünnepi borok előtt még egy-egy magyar és külföldi egyveleg is érkezik decemberben. A hazai borokból kevesebb izgalmas tétel került ebbe a válogatásba, de a sok egyszerűbb bor között azért akadt néhány meglepetés és gyöngyszem is.

Boldog karácsonyt kívánok minden olvasónknak!

Az aktuális magyar egyvelegben a nyár végén és az ősz első felében kóstolt borok kaptak helyet, sok balatoni és tokaji fehér, valamint rosé-k és könnyű vörösek innen-onnan, egy évjáratos pezsgő és két édes tétel foglalja keretbe a válogatást. Valószínűleg lesz még egy mini egyveleg, a szokásos ünnepi dömping előtt.

Az aktuális magyar egyvelegben a brutális hőség miatt kevés vörösbor kapott helyet, fehérekből is inkább a frissebb, fiatalosabb tételek jutnak nagyobb szerephez. Az évszaknak megfelelően sok, a szokásosnál is több rosé is van ebben a válogatásban, édes borból és pezsgőből most csak 1-1 tétel fért be.

A Gourmet Fesztivál legalább annyira - ha nem inkább - társasági, mint szakmai esemény és az is tény, hogy az árakat nem az átlagember pénztárcájára szabták. A közönség egyértelműen a tehetősebb rétegből kerül ki, ha valaki itt jól akarja érezni magát és alaposan kihasználni a rendezvény által kínált ételek és italok bőségét, akkor mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia. Kora délután még általában szép idő mellett sincs nagy tömeg (a Gourmet Fesztiválhoz évek óta hozzátartozik, hogy legalább egyik nap elveri az eső), napnyugta tájékán a létszám és a hangulat is emelkedik.

Nem feltétlenül terveztem, de pénteken egy hirtelen ötlettől vezérelve kilátogattam a fesztiválra, leginkább azzal a céllal, hogy borokat kóstoljak. Végül a vártnál jobban sikerült az akció, olyannyira, hogy az élménybeszámoló terjedelmi okok miatt két részes lesz.

A Bortársaság standjánál rengeteg tételt lehetett szemlézni, itt biztosan mindenki talált valami kedvére való bort, ezt az esti látogatottság is tükrözte. Pár órára én is lecövekeltem náluk, és pici kóstolóadagok formájában sok-sok borral megismerkedtem közelebbről, hazai pályáról és külföldről vegyesen válogattam.

Meghoztam az utolsó idei, és egyelőre utolsó terjedelmesebb borpár(baj) gyűjteményt. Jövőre a negyedéves bontás helyett ad hoc jelleggel érkeznek majd inkább a tematikusan egymás mellé pakolt borpárokat összehasonlító posztok, akár trióvá bővítve. Az  aktuális, őszi részben viszont kereken tíz duó szerepel, a fehérboros részleg főleg újvilági, azon belül is többségében új-zélandi borokat vonultat fel, a vörösborok mind Európából érkeztek. Természetesen mind a fehér, mind a vörös térfélen lesznek magyar borok is, majd egy édes szamorodni páros zárja a válogatást.
 

Megérkezett Heimannék 2022-es rosé-ja, a magyar műfaji átlagnál mindig komolyabbra hangolt Mammaróza, amellyel Rózsi nagymamának állítanak emléket. A Heimann & Fiai borcsaládban pedig a vörösborok mellett idén elsőként jelent meg egy siller, amelyet szimplán "Piros" névre kereszteltek.

Bár - magam sem tudom, miért - a siller nekem valahogy az ősz bora, Heimannék szerint pedig a Mammaróza még szebb néhány hónapos érlelés után, én gyorsan leteszteltem a két új tételt, hogy kiderüljön, érdemes-e belőlük még a nyárra, illetve az őszre betárazni.

2023-ban Heimann Zoltánt választották a Borászok Borászának. Gratulálunk!

A Borászok Barátja díjat Ripka Gergely barátunk, a Tokaj Guide és a Táncoló Medve blog szerzője kapta, neki is gratulálunk!

Heimann Zoltán fotóját a Heimann Családi Birtok facebook-járól metszettem.

Magyar vörösborokból nem tartottam még otthon vertikális kóstolót, általában külön-külön nyíltak ki a hosszabb érlelésre szánt palackok is, de az első alkalomnak megadtuk a módját. Ráadásul egyből dupláztunk, ugyanis két komoly tételből is összegyűlt 4-4 évjárat, kézenfekvőnek tűnt, hogy egymás mellett nézzük meg a két mini vertikális sort. A Heimann Barbár és a Pannonhalmi Főapátság Infusio került a górcső alá az 2016, 2017, 2018 és 2019 évjáratok tükrében.

Itt az év első magyar egyvelege, frissebb és - kisebb részben - korosabb borokkal, a szokásosnál talán több édes tétellel. Az otthon kóstolt boroknál hosszabbak, részletesebbek a jegyzetek, a többi bornál inkább csak gyors benyomásokat volt lehetőség a jegyzetfüzetben rögzíteni. Külön köszönet Kézdy Dánielnek, több - részben már régóta nem kapható bort - az ő jóvoltából tudtam megkóstolni.

Vannak olyan ikonikus borok - elsősorban vörösek -, amelyek kiemelkedő minőséget és stabilitást képviselnek és az évek során szinte már önálló márkanévvé váltak. Ahogy sok más bortermelő országban, úgy Magyarországon is kialakult egy ilyen elit mezőny, az utóbbi bő 20 évben több borvidék is kitermelte a maga állócsillagait. A villányi nagyágyúkkal kezdődött minden, majd utánuk Eger, Szekszárd, Dél-Balaton következett, és egészen biztos, hogy a Heimann Barbárnak bérelt helye van ezek között a nagy vörösek között. A mai írás a pince csúcsboráról fog szólni, több évjárat tükrében.
A Heimann család és a Bortársaság Borsuli ugyanis nem akármilyen kóstolót hirdetett meg november elejére, nem csoda, hogy az esemény villámgyorsan teltházas lett. A terjedelmes várólistán sorakozók szomjának enyhítésére megszervezték az ismétlést is, ezek a helyek is hamar beteltek. Heimannék a Barbárból hoztak magukkal egy vertikális sort, ami már önmagában különleges élményt vetített előre, de ezt még megfejelték azzal, hogy a régebbi évjáratok egy része magnum palackos kiszerelésben állt csatasorba. Egyben itt debütált a Barbár legújabb, 2019-es évjárata is, amit a birtokon egy Márton-napi borvacsorán mutatnak be. Az első kóstoló alkalmával Heimann Ágnes és ifj. Heimann Zoltán kísérte el a borokat a Borsuliba.

Szekszárdon nem szokás fehérborral komolyan foglalkozni, ha van hazai borrégió, ahol a fehérbor csak ritkán használt mellékvágány, az éppen a Szekszárdi borvidék. Itt a legkisebb a fehér szőlőfajták területének aránya és a borászatok portfóliójában is jellemzően csak 1-1 fehér szőlőből készült tétel szerepel, az is leginkább a reduktív, friss kategóriában fut, kínálatbővítés, illetve fröccsalapanyag gyanánt. A legtöbben a fentiek miatt a könnyű illatos bort adó fajták vagy a mindenhol stabil minőséget adó, legelterjedtebb világfajták mellett tették le a voksukat. Így aztán ha valaki szekszárdi fehérborra vágyik, leginkább Irsai Olivért, cserszegi fűszerest, olaszrizlinget, sauvignon blanc-t, esetleg valamilyen házasítást kóstolhat. (A legszélesebb palettával eddig talán a Lajvér kínálatában találkoztam.)
A Heimann család kakukktojásnak számít, az ő választásuk valamiért a viognier-re esett, ami több szempontból meglepő lehet, mert egyrészt meglehetősen kényes fajtáról van szó, másrészt Magyarországon - valószínűleg már csak ezért is - kevesen próbálkoznak vele. Ugyanakkor Heimannék a kék szőlőfajták terén is bátran kísérleteztek - lásd sagrantino és tannat -, és ahogy mondani szokás, az élet egyelőre őket igazolja. Ha az internetes kutatómunka során nem kerülte el a figyelmemet semmi, fehér fronton először a chardonnay-val próbálkoztak, de Gál Tibor tanácsára a viognier-t is kipróbálták, és 2004-től ez adta, adja a pince fehérborának gerincét - eleinte chardonnay-val házasítva -, majd egészét. Volt tehát idő a recept finomítására, és - legalábbis a 2021-es évjárat borának tükrében - azt kell mondanom, hogy egy kifejezetten izgalmas és szerethető bor a legfrissebb Heimann Viognier, amely már bőven több, mint egy felvezető kör a vörösborok előtt.

Itt az idei második magyar boros megamix, pezsgőtől fehér és vörös borokon át az édesekig. Fehérben Tokaj és a Balaton északi partja, vörösben Villány és Szekszárd lett most felülreprezentált.

A fehér, buborékos és édes borok után, illetve a Jammertal Borbirtok mesterkurzus beszámolója előtt az idei Vince Gáláról szóló második írásban a vörösborokról lesz szó, kiegészítve a rosékkal és egy kis külföldi kitekintéssel.

A vörösboros mezőnyt kiegyensúlyozottabbnak éreztem, mint a fehérekét, de itt is ért egy-két meglepetés. Itt csak egy trió maradt ki: távozáskor jutott eszembe, hogy bizony a cabernet sauvignon-okat kihagytam. Cserébe lesz majd még szó néhány fehérborról, illetve buburékos tételről, hiszen az Auchan kínálatából is lehetett magyar és külföldi borokat kóstolni, illetve a Felix Kitchen & Bar is kapott egy külön standot, ahol Czinki Tamás Master Sommelier tolmácsolásában lehetett kóstolni az étterem komoly fine wine szelekciójából.