Úgy tűnik, hogy a március idusa adta hosszú hétvégén Eger lett a sztár. Rengetegen gondolták itt tölteni az első igazán tavasziasnak ígérkező napokat. A szálláshelyek szépen megteltek, az utcákat pedig elborította a napra éhes közönség. Utólag kiderült, hogy Drbartával forró kásaként kerülgettük egymást, míg más ismerősökkel a legkietlenebb helyeken futottunk össze. Elsőként az Egerszalókon található St. Andrea Szőlőbirtok volt a cél, már évek óta törekedtünk ide eljutni, de csak most sikerült a „jót gyakorolni”. A birtok arcát abszolút meghatározó Lőrincz György 1999-ben érte el első komoly sikereit az Egri, majd később az Országos Borversenyen. A családi fogyasztásra megtermelt kisebb bormennyiségtől 10 év alatt, rögökkel „kibélelt” ösvényen jutott el a ma 30 hektáros, kb. évi 170.000 palackot előállító középbirtok méretig.

A hosszú hétvégén Egerben jártunk családilag. Mint így, ez nem a borokról szólt, a hangsúly a családon és a kiránduláson volt.

Ám voltak olyan periódusok, amikor akadt egy kis szabadidő a szabadidőmben. :) Gyerek nagyszülőkkel kisvasúton a Szalajka-völgyben, nejem türelmesen rója a ruha-üzleteket, én pedig kicsit beültem a Dobó téren a Bikavér Borozóba.

Egész tisztességes kínálatból lehet ott poharazni.

Ezeket kóstoltam:

Ismerős, mikor néhány kellemes vecsernyéléshez vásárolt palack csak úgy megragad a készletben és sakkban tartja a borhűtőt vagy már eszeveszettül kanyarodik fel a pince falára? Teszegetjük ide, rakogatjuk oda és egyszerűen nem kerekedik alkalom a felbontásukhoz. Előbb-utóbb tartani lehet attól, hogy a vendégek már megsértődnének érte, a haveri kóstolótársaság érdeklődési „görbéjét” meg szimplán alulról súrolják. Pár kedves barátom találta magát ebben a felettébb kellemetlen helyzetben és gondolták összerántanak egy könnyed, gyermeki várakozásoktól mentes szeánszot. Közelebbi tematika nincs, csak szertelen csapongás térben és időben. A határokat ezúttal a borkészletező kispajtásokat markában tartó láthatatlan erő, a félelem rajzolta fel.

Emlékszem még régmúlt időkre, amikor még a magyar borízlést abszolút markukban tartották a bordeaux-i fajtákra épített házasítások. Akkor és ott azt gondoltuk, hogy ez az, amiben a legnagyobbat durrantjuk és talán világszinten is labdába tudunk rúgni. Azóta azonban rettentő sok bor szaladt le torkainkon, az elsőként ébredő Villány után lassanként szólni kezdtek hozzánk addig csak „egyéb” kategóriába sorolt borvidékeink. Az elmúlt évtized olyan termelő-, terület- és fajta-választékot hozott, amely jelentősen megbolygatta és átalakította fogyasztói preferenciáinkat. Van ki Tokajra, van ki Balatonra, Somlóra, Egerre vagy Sopronra esküszik, tényleg lehet miből válogatni. Talán a régi fény megkopott, de a cabernet-re és merlot-ra alapozott házasítások még mindig egy jelentős részt hasítanak ki a hazai borpiacból. Kis baráti társaságunk egy rögtönzött vakkóstolón próbálta felmérni, hogy miként csillognak 2007 és 2008 délvidéki borai.

A Szepsy Úrágya mellett a másik magyar szülinapi borom ez volt. Rögtön bontás után is megnyerő, pár óra elteltével talán még jobb. Alig közepes rubin színű. Gazdag illat a szokásos „kalóimrés” vörösboros jegyekkel: ribizli, fekete meggy, meggylekvár, finom fahatás. A korty alig közepesen telt, kifejezetten zamatos, sok-sok gyümölccsel, kaporral (?), édesfűszerekkel, nagyszerű érettséggel. Könnyed hatású, de mégsem sekélyes, újabb és újabb rétegek tárulnak fel hosszasabb kóstolás után. A tannin maximum közepes mennyiségű és szuperérett, savai játékosak és szépen dinamizálják az egyébként fogyasztásra most is kifejezetten ajánlott bort. Utóíze kifejezetten hosszú, fűszeres-gyümölcsös. Kiváló. Eléri a 7 pontot.

Mit is lehetne elmondani a merlot szőlőfajtáról? Sokat és mégis nagyon keveset, hiszen mindannyian jól ismerjük és szeretjük a belőle készülő borokat. A világ legnagyobb területen ültetett (kb. 260.000ha) és legkedveltebb kékszőlőfajtája számtalan stílusban teljesíti be a fogyasztó álmait: a friss, piros bogyós jegyek vezette könnyed, alig cseres „vacsoraboroktól” a nagytestű, tanninos, így a kisfahordós érlelést megháláló nagyboros tételekig minden területen bevethető. Az örök verseny- és házastárs cabernet sauvignonhoz képest hűvösebb klímán is termeszthető, korábban érik, alacsonyabb sav és tannintartalma miatt kedvesebb, megközelíthetőbb borokra képes. Nőies karakter, csenghet fülünkben a bugyuta beskatulyázás.

A Vinoport lelkes csapatának, és persze a számtalan borosgazdának köszönhetően idén harmadszor került sor a Furmint Február rendezvénysorozat nagykóstolójára. Egyik legérdekesebb hazai boros móka ez, hiszen pontosan arról szól, ami mellett Magyarországon már nem lehet némán elballagni: a furmintról. A sokarcú és bizonyítottan nagy száraz borra (is) képes fajta mögött idén közel 60 borászat sorakozott fel Tokaj-Hegyaljától Somlón és Egeren át a Balaton-Felvidékig. Nem nehéz kitalálni, hogy a rendezvényen a termelők kizárólag csak furmintból készült száraz, illetve édes borokkal jelenhettek meg. Első hallásra talán unalmas lehet, de egy ilyen kóstolón mindennél jobb alkalom kínálkozik a fajta és a borászati stílusok összehasonlítására. Kifejezetten üdítő volt, hogy ezúttal nem kellett az aszús kadarkáktól a barrikkolt cabernet sauvignonig mindenfélére figyelni. Csak a FURMINT, ledobott ruhákkal!

Az alkeszen nemrégiben két részben is párbajoztatták Szecskő Tamás frissen kijött zöldveltelinijét árban megfelelő osztrák versenyzőkkel.

Az írásokat elolvasva nekem is kedvem támadt a művelethez. Utólagosan kukacoskodva, azt is elhatároztam, hogy egy kicsit újrafogalmazom a koncepciót.

Ismerve az analitikát nem az volt az alapvető célom, hogy bevezetőbb szintűnek számító federspiel, vagy annak megfelelő "karcsúbb" grünerek mellett nézzem, meg, hanem teltségben is összemérhető versenyzőkkel. Ez utóbbi kritériumnak Wachaut nézve a Smaragdok felelnek meg, melyek általában már magasabb árban mozognak. Ha a szomszédos Kremstal régiót vesszük, akkor viszont már sokkal könnyebben futhatunk bele minden szempontból megfelelő tételbe.

Így esett a választás a két évvel ezelőtti Vievinum két kremstali felfedezettjére, a bio-organikus Geyerhof-pincére, illetve az azóta ezen a blogon már többször szereplő Petra Ungerre. 

Ezek mellett viszont ártól független referencia-pontként, szerettem volna egy biztosnak tűnő klasszist is a sorban tudni. Ennek a kritériumnak megfelelőnek tűnt a sokat emlegetett wachau sztárborászat, a Prager egyik magasra pozícionált bora.

A kóstolás vakon történt, az alábbi sorrendben osztotta őket a "sors":

Sajnos nem tudtam jelen lenni a hét elején publikált oregoni pinot-kóstolón, viszont a felcsigázás sikeres volt. Én is pinot-kat nyitottam a héten, lehet az írások hatására.

Először nem terveztem "párbaj" formátumot, csak kíváncsi lettem St. Andreáék új, elvileg minden korábbi fölött álló pinot-válogatására. A felbontást követő második napon merült fel az igény az "összhasonlítósdira", és mivel a bor még nem mutatta hanyatlás jeleit (sőt), felnyitottam mellé egy kellemesebb árfekvésű burgundi tételt.

Íme a jegyzetek:

Az akov kolléga által jegyzett terjedelmes beharangozó után megvolt a kóstoló, és elkészültek a jegyzetek is az általunk régen várt oregoni pinot-król. Drbarta ezúttal nem tudott részt venni a szeánszon, ezért akov és jómagam írunk a borokról. A kóstolás nem vakon történt, a borok az alábbi sorrendben következtek:

Az Óév búcsúztatása már Karácsonykor megkezdődik, de valójában csak a kiadós Szilveszterrel és a másnapi fejfájásos kínlódással kerülhet pont az elmúlt év végére. Kis társaságunk tengernyi borral, tűzijátékkal, tintahallal és sült malaccal próbálta elfeledni a múló év fáradságait és viszontagságait. Legérdekesebb szilveszteri boraink megérdemlik, hogy e hasábokon is megemlékezzünk róluk. Csak így egyszerűen.

Idén hatalmasodott el rajtam az érzés, hogy talán van már pár olaszrizling-referencia ebben a kis országban. Borblogger kollégáink tollából számos fajtakóstolóról olvashattunk az idén, sőt az év elején Jásdi István csopaki termelő még valamiféle olaszrizling-konferenciát is szervezett. Ehhez képest a Pannon Bormustrán bíráló – számomra egyébként igen nagyra becsült és igazodási pontot jelentő – Matt Kramer lehűtötte a lelkesedésemet, kijelentette ugyanis, hogy az olaszrizling egy lúzer fajta, amit sürgősen el kellene felejtenünk. Képzavarunk eloszlatásához a fenti „jelenségek” farvízén ültünk össze, hogy vakon ránézzünk pár kiemelkedőnek tartott olaszrizlingre.

Első alkalommal tartottunk a kis társasággal zweigelt-kóstolót.

Kiindulásként a képen látható párosításra voltam a leginkább kíváncsi. A talán legimpozánsabb hazai tételünk, a Ráspi Electus, vagy a borblogoszférában már sokfelé agyondícsért (igaz  többnyire az egy  évvel korábbi kiadását) burgenlandi Umathum Hallebühl  lesz-e a fajta "bajnoka"?

Melléjük raktunk még néhány hazai viszonylatban szintén kimagaslónak tartott tételt, így Orsolyáék Kutyahegyije, illetve Luka Enikő sopronija is helyet kapott. Többen is kíváncsiak voltunk, hogy újdonsült kedvenc vörösborunk az Alföldről, Lantosék Hit Zweigeltje mire jutna egy impozánsabb társaságban.

A borokat vakon kóstoltuk. A sor előtt, felvezetőként, azaz vakkörön kívül, teszteltünk egy csongrádi tételt is.

Íme:

Érdekes sort sikerült összerakni. Lehet egyesek kissé kuszának fogják találni, nem is ok nélkül. Fehér bor egyveleg a javából. :)

Kifejezett merlot-kóstolót még soha nem tartott kis társaságunk, így meglehetősen hiánypótló volt az esemény.

Nem volt különösebb koncepció, főleg annyi, hogy kinek mi volt otthon. :) Annyit szerettem volna persze, hogy szerepeljen a sorban egy-két kimagaslóbb tétel itthonról, és legyen benne egy-két külföldi referencia is. Ezen kívül senki ne keresse benne még csak hozzávetőleges teljesség igényét sem.

A kóstolás vakon történt, az első, belövőnek szánt tétel kivételével.

Következzen a sor:

Általában nem igazán nagy kedvencem az olaszrizling. Nem rajongok különösebben a primer zamataiért, vannak sokkal gazdagabban aromás fajták. Ugyanakkor azt se érzem, hogy struktúra szempontjából igazán nagy bort adó fajta lenne, nem látom a tömör, mély,  precíz, acélosan beleköthetetlen „szerkezeti borok” képviselőit sem.  Ritkán ideális a savszerkezet, ha érett az alapanyag, akkor sokszor laposak, leülősek a savak, ha meg nem elég érett, akkor vékony és nem igazán tartalmas a bor. Persze vannak remek tételek, illetve leginkább még  gyerekcipőben jár a tudás a fajtában rejlő lehetőségekről. Én mindenestre azok táborát erősítem, akik szerint jelenleg a tokaji furmint előrébb áll a száraz fehérek „világranglistáján” , mint általában az olaszrizling.

Pár hete már nem ittam magyar bort, így most nyitottam néhány palackkal azokból, amiket otthonról hoztam. Ez volt az egyik delikvens. Közepes rubinszín. Kezdetben kifejezetten visszafogott illat, amely folyamatosan nyílik és gazdagszik, érdemes várni a fogyasztásával bontás után pár órát. Főbb aromái: feketecseresznye, eperlekvár, érintésnyi hordós fűszeresség (fahéj, szegfűszeg), finom mineralitás. Nagyon kedves. Közepes test, gyümölcsös-fűszeres-ásványos jegyekkel. Mesterien gömbölyű korty, tökéletes eldolgozottság, sehol egy él. Közepes mennyiségű selymes, érett tannin, nem kifejezetten izgalmas, de érett, elegendő mennyiségű sav. Kifejezetten hosszú, gyümölcsös-fűszeres lecsengés. Nagyon zamatos, nagyon szerethető, kortalannak tűnő bor. Lehetne nagyobb és rétegzettebb persze, de annyira arányos és jól iható (és persze kellően komplex), hogy 7 pontot sem sajnálok tőle.

Adódott, hogy birtokomba került egy igen jó renoméval bíró, komoly Chateauneuf. Egyik kedves kóstolótársunknak pedig egy szintén remeknek tűnő Ribera del Duero. Gondoltuk mutassuk meg egymásnak. Utána pedig kiagyaltuk, hogy miért is ne raknánk melléjük két árban és évjáratban is passzoló magyar vöröset.

Így is történt. Referenciaként még egy-két alacsonyabb árkategóriájú tétel is került a sorba. A kóstolás vakon történt.

Íme:

Nem tudom, hogy bevezetni a posztot. Családi eseményen nyitottam egy-két bort a készletből. Fejben jegyzeteltem, majd később papírra vetettem.

Íme:

Hiánypótló volt már kis társaságunk számára egy kimerítő kékfrankos-kóstoló.

A most következő sort többen raktuk össze, bárminemű tudományos igény nélkül, amúgy kinek mi van otthon módra. Ahhoz képest érdekes válogatás jött össze, tartalmaz úgymond "köztiszteletnek" örvendő tételeket is, illetve kevésbé mainstream-belieket is, valamint egy igen jó nevű osztrák referenciát is.

A kóstolás vakon történt, az alábbi sorrendben:

Halász Attila, alias európai, az Ausztráliában élő borral foglalkozó szakember idén is megtartotta Terra Australis névre hallgató nagyszabású kóstolóját.

Ezúttal is Ausztrália legszebb tételei közül szemezgetett a résztvevők nagy örömére, szintén a koncepcióhoz tartozott, hogy elismert magyar borok is helyet kapjanak a sorban. Ez utóbbiakat mi vakon kaptuk, de lelőve a poént előre, a Gróf Buttler 05-ös Syrah tételei lettek az idei kiválasztottak. Előre nem látható meglepetésként a szintén Gróf Buttler 2006-os Nagy-Eged Bikavére is bekerült a sorba, afféle referencia tételként. A Buttler borokat a kóstolón szintén résztvevő Herczeg Ágnes biztosította számunkra, köszönet érte.

A sor ismét nagyon erős lett, akárcsak tavaly. Íme a jegyzeteim:

Soha nem hallottam korábban erről a termelőről. A Filoxéra Bortékában viszont a minap oly nagy szeretettel ajánlották a tételt, hogy győzött a kíváncsiság. Kékfrankos, cabernet sauvignon, merlot, menoire cuvée. Az alapanyag egy része a Nagy-Egedről származik. Érdekesség még, hogy több évjáratból házasított tétel.

Illatában édes málna és eper. Szájban közepesen telt, vastagabbnak, fajsúlyosabbnak tűnik attól, mint amennyit általában a roséktól elvárunk. Nincs szénsav, nincs pezsgés, nem is tűnik annyira áttetszőnek, a konzisztenciában van egy enyhe krémesség. Tetszik, hogy nem üdítőital-szerűen felületes és műgyümölcsös ízeket találunk, hanem van érzékelhető mélysége is a kortynak. Ízeiben is, az illatnak megfelelően, elsősorban természetesnek ható málnát és epret találunk. Nem bonyolult, nem is hosszú, de harapnivaló és tényleg finom.  A savak a korty nagy részét tekintve éretten kerekek, egészen gömbölyűvé egészítik ki a sima felszínű kortyot,  a végén viszont átcsapnak kicsit diffúzabb, savanyúcukorkásabb jellegűbe. Sebaj! Stabil 5 pont jár neki.

Történt egyszer, hogy töppedt nick-nevű olvasónk, kommentelőnk megkeresett, hogy valamikor elmehetnénk közösen látogatóba Bukolyi Lászlóhoz. Az ajánlat természetesen érdekelt, mail mailt követett, majd abbamaradt, aztán újra előkerült, végül néhány hónap után sikerült megtalálni a közös nevezőt az időpontokat tekintve.

A borfeszten, mint látható sok bor jön szembe rövid idő alatt, így tényleg csak futó benyomásokat lehet rögzíteni.