Még egy utolsó spanyol boros poszt következik a nagy év végi dömpingben, ezúttal egy decemberi spanyolországi kiruccanás termése, összesen 11 bor, többnyire az ország északi területeiről, főleg vörös tételek.

A tapas bárokban, éttermekben, jó ár-érték arányú borokat mindig poharaznak Rioja, Ribera del Duero, Rueda és Rias Baixas borvidékeiről, jobb esetben akad valami izgalmasabb tétel is. Az extra faktort most egyrészt az szolgáltatta, hogy betévedtünk egy főleg natúr borokkal foglalkozó bárba, ahol például Mallorcáról származó borokat is találtunk, illetve az utolsó estét megkoronáztuk egy nagyágyúval is.

Ma már teljesen természetesnek vesszük, hogy Budapesten szinte a világ összes jelentős konyhájának akad autentikus képviselője, a Földközi-tenger vidékétől kezdve a Közel-Keleten át egészen a Távol-Keletig vagy Mexikóig. Az utóbbi években feltűnően megszaporodtak a spanyol ihletésű éttermek, bárok is a fővárosban (ahogy egyébként a spanyol anyanyelvű turisták is), a mai írás az egyik ilyen helyről és az ott kóstolt borokról szól.

A Bortársaság Borsuli évek óta tart különleges "Felsőpolc" kóstolókat, ahol Fiáth Attila prezentálásában a műfaj nagyágyúiból lehet megkóstolni egy csokorra valót. Az eddigi alkalmakra Champagne szolgáltatta a muníciót, különféle konstellációkban, de most először Burgundia boraiból állítottak össze egy komoly sort, részben a felfrissített választék apropóján is. Az üdvözlő ital után hét bor tükrében tekintettük át Franciaország talán legizgalmasabb borvidékének néhány fontos apellációját, közben volt szó földrajzi adottságokról, klasszifikációról, a klímaváltozás hatásairól, az egyes falvakhoz kapcsolódó stílusokról, mindezt a köztudottan nagy Burgundia-rajongó Fiáth Attila néhány személyes élménnyel egészítette ki.

Az év végére lassan ráfordulva a FineWines.hu is begyújtotta a rakétákat, és 2024 utolsó heteire Tar Ferenc több komoly kóstolósorral is készül. A tavalyi pinot noir-ra és karakterében hasonló fajtákra épülő borest analógiájára idén novemberben a "Chardonnay és társai" tematika várta az érdeklődöket. Volt már hasonló kóstoló a Carpe Diem-ben, akkor a Domaine Tessier 2014-es borai adták a sor gerincét, természetesen Burgundia egy ilyen sorból most sem maradhatott ki. Más országok trónkövetelői is felsorakoztak az este során, kiegészítve stílusban ide passzoló, de más szőlőfajtákből készült borokkal.

Noha borokat viszonylagos rendszerességgel kóstolok Új-Zélandról, egy pincészettől olyan széles sorhoz még sohasem volt szerencsém, mint idén október végén. A csavar a történetben, hogy mindez Dániában történt, de ha az ember egyik legjobb barátja ott él, az ő egyik legjobb ottani barátja pedig történetesen borkereskedő, akkor minden a helyére kerül a sztoriban.
A kereskedés amolyan szerelemgyerek, nem pedig főállás, a szortiment is erősen tükrözi a tulajdonos ízlését (tulajdonképpen a Tar Ferenc fémjelezte finewines.hu dán megfelelőjéről beszélünk). Új-Zélandról egyértelműen a Two Rivers (+Black Cottage) borok teszik ki a választék legnagyobb részét. A DopShop-nak köszönhetően az új-zélandi pince neve itthon is ismerősen csenghet, nekem is kellemes élményeim fűződnek a boraikhoz, úgyhogy nagy örömmel fogadtam a portfólió kóstoló lehetőségét.

A Bortársaság korábban rendszeresen tartott sétáló kóstolókat az erre alkalmasabb, nagyobb területű boltjaiban, ahol az aktuálisan érkezett tételeket mutatták be, vagy valamilyen tematika köré csoportosítva válogattak borokat. A COVID idején értelemszerűen nem volt lehetőség ilyen jellegű eseményeket szervezni, és azóta lényegében csak a Borsuli keretében rendeztek kóstolókat. Ez végre változhat, a jelenlegi tervek szerint ősztől rendszeresen tartanak majd sétáló kóstolókat a Bortársaság üzleteiben. Egy nyári pezsgős rendezvény volt ezeknek az előszele, most pedig az aktuális 2023-as évjárat fehérboraiból válogattak ki egy csokorra valót, egy pét nat-tal és egy vörösborral kiegészítve.

Dupla párbaj a mai posztban: két etyeki és két villányi chardonnay sorakozott fel egymás mellett a 2021-es évjáratból. Etyeken a chardonnay a pinot noir és a sauvignon blanc mellett a borvidék egyik legfontosabb fajtája, a már klasszikussá érett Etyeki Kúria mellett az infú titán Szijjártó Előd bora került a sorba. Villány ugyan elsősorban vörösboros vidék, de ma már egyre több pince foglalkozik fehérborokkal, és sokuknál a chardonnay is megtalálható. A Ruppert Borház és a Heumann Pincészet esetében a chardonnay évek óta a választék stabil tagja.

A 2021-es évjárat jellemzően savban gazdag fehérborokat adott, reméltem, hogy az elmúlt évek nyomán a savak lekerekedtek, a hordó beépült és csúcsformában kapom el ezt a négy bort.

Balassa István volt júliusban a Bortársaság Borász a házban eseménysorozatának vendége, kétszer is, mert a nagy érdeklődésre tekintettel egy második időpontot is meghirdettek. Balassa István eredetileg a Balaton környékéről származik, mégis a Tokaji borvidéken kezdett el borászkodni. Lassan 20 éve, 2005-ben alapította meg saját pincészetét, amely ma már 17,6 hektárnyi területtel rendelkezik (ebből 2,4 ha parlag) a borvidék 11 dűlőjében, 45 parcellában, Tokaj, Tarcal és Mád környékén. Mára a borvidék egyik legismertebb és legelismertebb borásza, aki a saját borok készítése mellett a Grand Tokaj szőlészeti igazgatójaként is tevékenykedik, ennek köszönhetően különleges rálátása van a borvidékre.

Hét bort kóstoltunk, a sor elején rögtön a meglepetés tétel szerepelt, ezt követte a "Kacsa", a dűlős borok, majd természetesen szamorodni és aszú. Közben természetesen sok szó esett Tokajról, a borvidéket érő kihívásokról, változásokról, a furmintról és az édes borról.

A Magyar Nemzeti Galéria népszerű programsorozata, a Borszerda még 2012-ben indult el emlékeim szerint, és tartok tőle, hogy én is csak akkor vettem részt rajta, azóta sok-sok év kimaradt. Nem is értem miért, hiszen egyetlen esemény keretében barangolhatunk a múzeum folyosóin, tematikus tárlatvezetések keretében merülhetünk mélyebbre a műkincsekhez kapcsolódó történetekben, hallgathatunk élő zenét, gyönyörködhetünk a kilátásban a teraszról vagy a Budavári Palota kupolájából és persze borozhatunk. Két hete - bár némi náthával küszködtem - egy hirtelen ötlettől vezérelve felzarándokoltam a Budai Várba és "borszerdáztam" egyet, nem is bántam meg.

Az idei nyár során alkalmanként két borászatot láttak vendégül az eseményeken, egyikük mindig egy natúr borászat volt. Két hete a Pannonhalmi Főapátság és az Unger Bormanufaktúra borait lehetett megkóstolni.
Mivel a Pannonhalmi Főapátság borai elég széles körben elérhetőek és néhány tételük nálam is visszatérő vendég, most inkább a kőszegi Unger Bormanufaktúra jelenléte csigázott fel. Meglehetősen ritkán lehet találkozni szervezett esemény keretében a tulajdonosokkal és boraikkal, ráadásul az utóbbi években mindig úgy alakult, hogy amikor éppen kóstolót tartottak a fővárosban, éppen nem értem rá. Eddig legfeljebb 1-1 borukhoz volt szerencsém, most végre szélesebb merítésben volt részem és még az egyik tulajdonos-borásszal, Kaibinger Tamással is tudtam egy kicsit beszélgetni.

Folytatom a Wachauer Weinfrühling, azaz a Wachau-i Bortavasz múlt héten megkezdett élménybeszámolóját a többi pincészettel.

(Dürnstein)

Április vége, május eleje a helyi borfesztiválok időszaka Ausztria Duna-menti borvidékein. Először Kremstal, Kamptal és Traisental tart közösen egy Bortavaszt (Weinfühling), majd rá egy hétre a nagyágyú Wachau jelentkezik a Wachauer Weinfrühling-gel. A rendezvény keretein belül a résztvevő borászatoknál ingyen lehet kóstolni az ott kínált tételeket, ehhez mindössze az erre feljogosító karszalagot kell megvásárolni.
Tavaly véletlenül éppen a Weinfrühling idején jártam Krems-ben és környékén, idén viszont kis kompániánkkal már céltudatosan a Wachauer Weinfrühling hétvégéjén érkeztünk a városba, hogy a következő két napot pincelátogatással és a borvidék bejárásával töltsük el. Két hónap telt el a rendezvény óta, de csak most jutottam el odáig, hogy rendezzem a jegyzeteket. Az esemény fesztivál jellege, a gyakran csak gyűszűnyi adagok és a közben a társasági élet mind-mind csökkenti az elmélyült kóstolás lehetőségét, legfeljebb gyors benyomások rögzítésére van lehetőség, ráadásul azóta az emlékek is megkoptak egy kicsit, de azért igyekeztem...

Az idei első borvidéki látogatásra indokolatlanul későn került sor, rövidre, de cserébe annál tartalmasabbra sikerült. 2017-ben jártam utoljára Gyöngyöspatán, a második Vulkanikus Borok Fesztiválján, legfőbb ideje volt már egy újabb látogatásnak. Az azóta eltelt 7 év nem múlt el nyomtalanul, időközben Gyöngyöspatán ugyanis párját ritkító borászközösség jött létre, akik Pata Bor-Pata Winemakers néven közös facebook-oldalt is működtetnek és a már hagyománnyá érett Vulkanikus Borok Fesztiválja mellett sok más eseménnyel is igyekeznek a Mátrai borvidékre csábítani a borkedvelőket. A kis klub gyakorlatilag kivétel nélkül első generációs borászokból áll, akik az ország más részéről, sőt akár külföldről érkeztek ide, hogy megalapítsák a saját kis borbirodalmukat. Találunk köztük borvidéki veteránt, borbloggert, korábbi hobbiborászt - sokukat még én is "előző életéből" ismerem. Vannak közöttük, akik elkötelezettek a lehető legnaturálisabb borkészítés mellett, mások ennél megengedőbbek, de mindegyikükben közös a borvidék és a természetközeli módszerek melletti elköteleződés.
További metszéspont, hogy a legtöbben dolgoznak kékfrankossal, amely remekül érzi magát a Mátrában, mondhatjuk, hogy ez Gyöngyöspata legfontosabb szőlőfajtája. Sokan kezdtek el régi magyar fajtákat is telepíteni, Szentesi József felbecsülhetetlen értékű munkáját folytatva. Az első ültetvények az utóbbi években fordultak termőre és bizony, az első szárnypróbálgatások visszaigazolták a kezdeti lelkesedést.
Mostanra összegyűlt annyi termelő és kész bor, hogy érdemes volt egy egész napos borfesztivált is a kékfrankosra és a régi magyar fajtákra építeni. A gyöngyöspatai borászok mellett vendég borászatok is színesítették a felhozatalt, valamint mesterkurzusok keretében is lehetett ismerkedni a borokkal és a borászokkal.

Április elején, a Dorothea Hotel éttermében, a Pavilonban rendezték meg a Radovin tavaszi portfólió kóstolóját. Számos magyar és külföldi bor, párlatok és vermutok is szerepeltek a kóstolható tételek listáján, több borász személyesen is elkísérte a borait.
Két külföldi pincészet, az osztrák Dorli Muhr és az olasz Vietti borait is személyesen a borászatok képviselői mutatták be. Egy további külföldi pincétől kóstoltam szélesebb merítést, az új-zélandi Greywacke-tól, akiknek négy borát forgalmazza a kerekedő.

Terjedelmi okokból a kóstoló beszámolóját kettéosztottam, az első részben a fent említett három borászat és borai szerepelnek majd, az összes többi kóstolójegyzet a következő posztban kap helyet.

Tar Ferinek köszönhetően komoly borsorral indult a húsvéti hosszú hétvége, a tematikát komoly fehérborok szolgáltatták szerte a világból. Feri a finewines.hu kínálatát kiegészítette még néhány magyar tétellel és végül egy vörösbort is csempészett a sorba. Szűk körben ültünk össze a borklub egyik tagjánál (ezúton is köszi! :)), volt idő és hely bőven, hogy átadjuk magunkat a válogatott borok élvezetének.

Európán kívülről ezúttal nem szerepelt egy tétel sem a sorban, de így is nagyon szép ívet írtunk le, egészen Portugáliáig. Tizenkét bort kóstoltunk (ha a borhűtőből bónuszként előkerülő már bontott tételeket nem számoljuk, azok majd egyvelegben kapnak helyet), buborékok nyitották és zárták a remek sort.

A borpáros sorozatban ezúttal magyar fehérborok, 2019-es chardonnay-k találkoznak, méghozzá két vulkanikus talajjal rendelkező borvidékünkről. A Sauska Tokaj Birs Chardonnay 2019 a mádi Birsalmás dűlő terméséből készült, míg a Villa Tolnay Panoráma Chardonnay 2019 a Csobáncról, a magasan fekvő Panoráma dűlőből érkezik. Árban hazai chardonnay mércével mérve elég magasan járunk, kb. 5000 Ft volt mindkét bor, amikor ezek az évjáratok voltak forgalomban. Pár évre eltettem mindkét palackot, hogy a hordó szépen besimulhasson, most előkerültek, hogy együtt kóstoljam meg őket. 

Amikor a Bortársaság német borokkal bővítette választékát jó néhány évvel ezelőtt, a Borsuli portfóliójába is bekerült Németország, mint téma. 2016-ban jártam is az első német boros tematikus eseményen, most pedig majdnem 8 év elteltével repetáztam egyet.

Egy kis külön válogatás következik a január folyamán kóstolt spanyol borokból. A szokásos külföldi egyvelegek is érkeznek majd, de nem akartam, hogy azokban egy ország ennyire domináljon, úgyhogy a spanyolok most kaptak egy külön bejegyzést.

Cádiz

A minimix-ben fehér- és vörösborok, egy rosé és egy édes likőrbor kapott helyet, a vörösek kivétel nélkül Andalúziából, Cádiz környékéről származnak, a fehérek vegyesen innen-onnan, a rosé Rioja-ból, az édes tétel pedig Málaga-ból érkezett.