Az április végi tokaji túra utolsó állomásaként Demeter Zoltánt látogattuk meg, ahol 2015-ös száraz borokat és néhány édes bort kóstoltunk. A híresen perfekcionista, világlátott tokaji borásszal mindig különleges élmény kóstolni és beszélgetni. Saját életútja és munkássága tükrében az egész borvidék múltja, jelene, jövője egyéni, de nagyon széles perspektívába kerül, reménysugarakkal és árnyoldalakkal együtt.

A paloznaki Homola Pincészetnél tavaly júniusban egy jó hangulatú sajtótúra keretében jártam először, amelynek a megismétlésére idén már áprilisban sort kerített a pince stábja. A 2009-es évjárattal debütáló borászat mára kb. 15 hektár területtel rendelkezik és - nem csupán borászati, de közéleti szempontból is - a borvidék egyik fontos szereplőjévé avanzsált. A pince épülete mellett található Homola Borterasz, a 2012 óta minden évben (idén is) megrendezésre kerülő Jazzpiknik és a 2015-ben megnyílt Sáfránkert Vendéglő révén Paloznak kilépett a közeli települések árnyékából és lassan saját jogon is vonzó turisztikai célponttá válik.

Az Alsóörs határában található Gölye-mál dűlőben szabadtéri piknikkel indult az idei kirándulás, majd a Somlyó-hegyi kilátó érintésével a Sáfránkert Vendéglőbe érkeztünk. A késői ebéd elfogyasztása után a pincében és a birtokközpont melletti borteraszon kóstoltuk meg az aktuális borkínálatot és néhány hordómintát.

A 2012-es Kopar áprilisi debütálásának apropójából több borszakíró és borblogger társaságában egy sajtóút keretében látogattam el Gere Attila Pincészetéhez. Bár a Kopar-túra gerincét ténylegesen egy Kopar-sor képezte, az egész napos program során átfogó képet kaptunk a Gere-birodalomról, természetesen számos bor kíséretében. A korábban Csillagvölgy Pincészet néven ismert Gere & Schubert Pincészet volt utunk első állomása, majd a kora délutáni Kopar-kóstoló után a Mandula Étteremben zártuk a napot egy remek vacsorával és sok-sok borral. Öveket becsatolni, maraton következik.

Lehet ezzel indul egy új sorozat. Tényleg friss fogyasztásokról gyors élménybeszámoló, annak igénye nélkül, hogy a borok háttérinfóját fel kéne kutatni a posztok igényesebbé tétele érdekében, illetve azok fotókkal való feldobásának kényszere nélkül. A koncepció bizonyára ismerős, valahol szerintem a "tegnap ittamoknak" is ez lett volna eredendően a célja, de szerintem az elment olyan irányba, hogy így nevezünk el lassan minden posztot amiben egyetlen borról van szó, akkor is, ha valójában elvétve ittuk a szóban forgó bort tegnap, sőt nem ritkán hetekkel azelőtt. Ez persze nem baj, cserébe részletesebbek, komplettebbek az ilyen posztok, csak személy szerint úgy érzem nem hűek a cím koncepciójához. Szóval én most visszatérnék a kezdeti ötlethez, azzal a különbséggel, hogy több borra is kiterjeszthető a téma. Tehát én pont ezeket a borokat ittam a héten:

Bassermann Jordan: Riesling  Auf der Mauer 2014:  A Bortársaság frissen bővített riesling-kínálatából. Pfalz, nagyon ismert termelő, több ismert dűlő adja az alapanyagot. Nem túl intenzív, de élénk illat, friss citrusok, barack, némi ásványos fűszeresség. Szájban mondhatnám azt, hogy  tiszta, közepesen telt ízű, gyümölcsösség-ásványosság szépen kiegészíti egymást, lendületes savak meg egy kis cseresség ad a kortynak megfelelő tartást, közepesen, vagy attól picit hosszabb bla-bla-bla.:) Valójában azt éreztem, hogy egyszerre nehéz hibát találni benne, de lelkesedni is érte. Az anyag olyan közepesen nagy, tehát messze nincs akkora mélység, erő, tartalom, amit stílustól függetlenül tisztelni kéne. Ilyenkor pedig jobb szeretem, ha direktebb a bor, melyen nem kell gondolkodni, csak élvezni. Ez meg olyan, hogy figyelni kell rá, vatájozni, keresni a részleteket. Nem mondom lehet benne találni ilyeneket, de ha már átáltunk gondolkodó üzemmódra, akkor meg azt látjuk, hogy annyira mégse összetett meg a karakteres a történet, hogy érdemes legyen törni rajta a fejünket. Szűk 6 pont, vagy 5 teteje? Mindegy, nem áhítozok újabb palackra.

Gizella: Tokaji Hárslevelű “Barát” 2015:  Eleinte van egy kis fülldtség az illaton, ami később, de leginkább másnapra kifogástalanul kiszellőzik. Kifejezett narancsos gyümölcsösség, hűsítő mentás-zsályás gyógynövényesség, minimális hordófűszer. Szájban kifogástalanul telt ízű, szinte harapható korty, jóízű, kellemesen fanyar savai átjárják az egészet. Itt se kell őrületes anyagra gondolni, nem is kell, hogy az legyen, ez így fasza, ahogy van. Igyuk most, illetve pár hónapot még adhatunk neki, hátha levetkőzi az elején tapasztalható kissé zilált-fülledt felhőt. 6

Légli Géza: “Érintetlen” Merlot 2015:  Ez megint olyan bor, amit nem kell magyarázni. Csupa gyümölcs, íz, vidámság, mindehhez a kategóriájához mérten kompromisszumok nélküli teltség, koncentráció társul. Talán ezeddig a legtöbb a korábbi évjáratok ismeretében is. Nekem 6 pont volt az élmény így magában fogyasztva, de jól tudom, hogy komolyabb sorokban, megfelelően “beskálázva” sansztalan lenne, hogy eddig jusson. Ettől függetlenül egész biztos több palackkal is venni fogok még, ha azokban is ennyi örömem lesz jó eséllyel helyett kap az évvégi kedvencek listámon.

Újra tavasz, újra Somló-kóstoló a Hotel Gellértben. A helyszín és a tavaszi időpont maradt, de a rendezvény jellege sokat változott. Az elsősorban szakíróknak szóló ültetett kóstolót a közönség számára nyitott sétálókóstoló váltotta fel és három mesterkurzust, illetve kerekasztal-beszélgetést is meghallgathattak az érdeklődök. A "Virtuális geotúra a Somlón" címmel dr. Vári Kovács József tartott előadást a Somló geológiájáról. A "Tanúhegyek, ha találkoznak" című mesterkurzuson vendégként 3 balatoni borász - Laposa Bence, Pálffy Gyula és Török Csaba (2HA) - beszélgetett a Barcza Pince, a Tornai Pincészet és a Tóth Pince borászaival. Végül, a "Vulkánkitörések, ha találkoznak" kerekasztal-beszélgetésen Tokaj képviseletében Homoky Dorka, a Somlón is borászkodó Zsirai Kata, és a Somlót szintén jól ismerő Takács Lajos, valamint a Somló képviseletében Kis Tamás (Somlói Vándor), Kolonics Károly és Várszegi György (Kreinbacher) mesélt a két borvidék jellegzetességeiről.


A sétáló kóstoló kiállítóinak borait csak részben szondáztam meg, közben viszont Somló-Tokaj beszélgetést is végighallgattam. Így is találkoztam sok régi ismerőssel és új arcok is bekerültek képzeletbeli Somló-albumomba.

A borvidék legjobb borászai és a borkedvelők ötödik alkalommal töltötték meg a New York Palota/Boscolo Budapest Hotel folyosóit és termeit az ötödik alkalommal megrendezett és immár hagyománnyá vált Badacsony New Yorkban keretében. Az idei rendezvény nem kapott jellemző badacsonyi fajtára utaló alcímet (ezeket a fajtákat nagyjából ki is lőtték az előző években), a kóstolóra "A Badacsonyi Borvidék legjava Budapesten" szlogen keretében a borászok a pincészetük legjellemzőbb, legszebb borait hozhatták el az előző 5 évjáratból, de - Badacsonyban járunk - természetesen most is olaszrizling, szürkebarát és kéknyelű került leggyakrabban a poharakba. A megfelelő minőség biztosítása érdekében a kiállító borászok a nevezett borokat két bizottságba osztva vakkóstoló formájában előre végigkóstolták. A sétáló szakaszon túl a látogatók mesterkurzusokon is ismerkedhettek a badacsonyi borokkal: dr. Csizmadia András a badacsonyi borokhoz párosítható ételekről, dr. Mészáros Gabriella a borvidéken jelenleg megtalálható őshonos és világfajtákról beszélt, Robert Smyth pedig "Badacsony a nagyvilágban" címmel angol nyelven tartott előadást.

Ahogy az lenni szokott, a kóstolóra idén is komoly volt az érdeklődés, a Boscolo Hotel termei késő délutánra dugig megteltek emberekkel. Aznap még egy cabernet franc-kóstolóra is hivatalos voltam, így rohamtempóban cikáztam a standok között. Szűkre szabott időm alatt talán a borok harmadát tudtam megkóstolni, számos termelő standjához nem jutottam el és csak nyúlfarknyi jegyzetek kerültek a jegyzetfüzetembe. Nagy meglepetések ugyan nem értek, de tapasztalataim alapján az átlagszínvonalra nem lehetett panasz, valószínűleg mindenki talált kedvére való borokat.

Ma már természetesnek tűnik Etyek és a pinot noir házassága, de közel sem volt ez mindig így. Sőt, sokan talán nem is gondolják, hogy a jelenleg előttünk folytatódó történet mindössze 15 évvel ezelőtt kezdődött. Az Etyeki Kúria 2001-ben - a borvidéken elsőként - telepített pinot noirt a Nagy-Látóhegyen, 2003-ból jelent meg az első pinot-juk, amely annak idején zajos sikert aratott, és azóta is a pincészet szortimentjének egyik legfontosabb bora készül a fajtából. Mára már hagyománnyá lett, hogy a Kúria minden évben elővesz néhány féltve őrzött palackot a korábbi évjáratokból, és az összegyűlt vendégeknek egy vertikális kóstolót tart a pince rezervált pinot készletéből. Idén sem történt másként.

Akármilyen sok boros rendezvény is van már az országban, vertikális pinot noir-kóstolókkal elég ritkán találkozni. Én személy szerint soha életemben nem voltam komolyabb pinot-vertikálison, úgyhogy április első hétvégéjén éltem a lehetőséggel, hogy megtörjem a jeget.

Valószínűleg még sosem nyitottam ilyen korán a balatoni borszezont, de úgy alakult, hogy március közepén a hosszú hétvégén kedvet kaptam egy kis csopaki kiruccanáshoz és sikerült az egynapos programba két régóta tervezett pincelátogatást is beleszuszakolni. Mindkét borászatnál alapos "kiképzést" kaptam, rengeteg mintát és számos palackos tételt kóstoltam. A kora tavaszi villámlátogatásom is igazolta, miért Csopak az egyik legizgalmasabb balatoni célpont a boros élményeket keresőknek.

A régészek szerint Csopak mai területe már az i.e. 20. században lakott volt, de a római korig kevés konkrét ismeret van az itt élő népekről. A római korból már az ősi borkultúrára utaló pince is fennmaradt. A mai Csopak három községből - Kövesd, Csopak és Nosztre - jött létre. Kövesdet már 1121-ben, Csopakot az 1270-es évektől említik hiteles oklevelek. A szőlőtermesztés a középkorban királyi, egyházi és magánbirtokokon folyt. Több évszázadon keresztül a veszprémi káptalan volt a legjelentősebb szőlőbirtok-tulajdonos. Csopak szőlőit főleg a 17. századtól említik a Balaton-felvidék kiemelkedő termőterületei között. A filoxéravész utáni szőlőrekonstrukcióval került a borvidékre az olaszrizling, amely mára a vidék legjelentősebb szőlőfajtájává vált.

A tó és az északi partot szegélyező dombok között szubmediterrán klíma alakult ki. Jelentősen befolyásolja a szőlő érését a tó hőkiegyenlítő és fényvisszaverő hatása. A völgyekben a hűvös éjszakák és meleg nappalok elősegítik a savak megőrzését, az uralkodó északnyugati széljárás pedig kifújja a párát a sorok közül, meggátolva a betegségek kialakulását, bár egyes - a beépítettség miatt - szélárnyékba került ültetvényeknél ez a hatás már nem érvényesül. A talajok és az alapkőzetek rendkívüli változatosságot mutatnak: permi vörös homokkő felett vörös agyag (Berekhát, Lőczedomb), márga és mészkő felett agyag (Nagykút), mészkő felett lösz (Kishegy), mészkő és márga felett lösz és agyag (Szitahegy), márga felett vörös agyag (Siralomvágó). 

A dűlők közötti különbségek felfedezését és megjelenítését szép lassan egyre több borászat tűzte ki célul és ez ma már szépen nyomon is követhető a borokban. A Csopaki Kódex létrehozása pedig lehetőséget adott a termelőknek arra, hogy egészen szigorú minőségi követelmények alapján magasabb szintre emeljék a csopaki olaszrizlinget. Az elmúlt évek azonban bebizonyították, hogy Csopakon nem csupán az olaszrizlinggel, de a furminttal és vörösborokkal is komolyan számolni kell.

Van Budapesten egy étterem – nem is akármilyen –, ahol egyedül az országban olyan ház borát töltögetnek, ami egész biztosan páratlan a maga nemében. És nemhogy Magyarországon, de nemzetközi viszonylatban is nehéz lenne találni hasonlót. A ház borát általában véve sem szokás túlgondolni, valami egyszerű, jól iható és megfizethető, szerencsés esetben korrekt bor szokott ez lenni. A kiváló alapanyagokról, ételekről és szervizről híres Sofitel Hotel Chain Bridge Paris Budapest Étterem és Bár csapata azonban jóval tovább ment az átlagos ház boránál. Náluk ugyanis bárki áll a palack túloldalán, bárki is tölt a vendégnek, tökéletesen tisztában van azzal, mennyi munka egy bort a szőlőtől a pincéig, majd a palackig eljuttatni. Ennek egyetlen, jól definiált oka van: ők is részt vesznek a borkészítésben.

Lassan nemhogy a februárnak, de már a márciusnak is vége, magam sem tudom miért késett ennyit ez az írás, de most itt van.
Az első bodrogkisfaludi farsangról tavaly nagyon kellemes élményekkel (és még kissé zúgó fejjel) távozott kis kompániánk, idén sem hagytuk ki a mulatságot. A bodrogkisfaludi közösségépítés jegyében szervezett hétvége menetrendje a múltkorihoz nagyon hasonló volt: szombaton este árverés és vacsora, majd különféle játékokkal színesített farsangi bál, másnap pedig reggeli. Az árverésen idén Bodrogkisfalud nevének betűire - és a betűket kísérő borokra - lehetett licitálni. A betűket palackelválasztó lapokra Voronkó Vera kalligráfus művész álmodta meg és rajzolta fel, majd a betűket használt dugókból rakták ki. A bevételből a tavalyi árverésen gyűjtött pénzből megkezdett bodrogkisfaludi biciklipálya építését folytatják, illetve a gyermekeknek egy sporttábort szerveznek.
A farsang volt a hétvégi főattrakciója, de az esti mulatozás előtt volt még lehetőségünk kóstolni is. A Sárga Borházban elköltött szombati ebéd után a Disznókő Szőlőbirtok feldolgozóját néztük meg, majd Bodrogkeresztúrra érve a Tokaj Nobilis 2015-ös borait néztük végig még hordó- és tartályminta formájában, a farsangon pedig abban a szerencsében volt részem, hogy néhány régi Bott és Füleky bort kóstolhattam.

Március 21-én került sor Csopakon a Vinea Balaton borbírálatra, ahol felavatásra kerültek az első, egységes stílusban elkészített BalatonBorok, valamint a Vinea Csopak háza tájáról már ismerős Hegyborok. Utóbbiak esetében azzal az újdonsággal, hogy a Hegybor kategória immár nem csupán Csopakra, hanem a Balaton történelmi szőlőhegyeire is kiterjed. Mintha egy szokványos sajtóközleményt olvasnátok, de szerencsére nem ez a helyzet, hiszen a Balatoni Kör, a Rizling Generáció és a Csopaki Kódex által jegyzett bírálatra jómagam is meghívást kaptam, így első kézből tudósíthatok a tapasztalataimról.

A Furmint Február az évek során egy fajtára koncentráló budapesti kóstolóból országos programsorozattá nőtte ki magát, érdekes módon azonban éppen Tokaj-Hegyalján nem volt olyan nagyobb szabású esemény - kisebb kóstolók persze akadtak -, ami ebben a hónapban a borvidék legfontosabb fajtáját állította volna a reflektorfénybe. Eddig. A Mádi Furmint Februárral ugyanis végre a Tokaj-Hegyalja is egy rendkívül színvonalas rendezvénnyel csatlakozott a furmintot ünnepelő kóstolósorozathoz.

Szentesi Józsefet a magyar borok és pezsgők világában jártas közönségnek aligha kell bemutatni: a 2013-as évben a Borászok Borásza címet elnyerő mester egyrészt, mint a hazai pezsgőforradalom egyik apostola, másrészt pedig mint rég elfeledett magyar szőlőfajták megmentője is komoly elismertséget vívott ki a szakma és a borkedvelők körében. A valós helyzet azonban az, hogy még a fekete öves borrajongók is csak a felszínt kapargatják a Szentesi-életmű megismerése terén, amíg nem találkoznak a borász forgalomba nem kerülő mikrotételeivel. Egy kíváncsi borkedvelő csapattal egy napsütéses februári szombaton néhány óra erejéig lebuktunk a felszín alá, azaz "megrohamoztuk" a közelmúltban felújított budaörsi pincét, amely most már nagyobb társaságok fogadására is alkalmas.

Biztosan nem én vagyok az első, aki a Clint Eastwood 1973-as filmjének magyar/angol/akármilyen nyelvű címét vette kölcsön egy magnum palackokat is felvonultató borkóstolóról szóló beszámolójában, de most, hogy ezt is lehúzhatom a bakancslistámról, térjünk is a tárgyra. :)
A Bortársaság Vécsey utcai ("Parlament") borboltjának emeletén heti több alkalommal tartanak különféle tematikus kóstolókat. Havonta egyszer "Borász a házban" jelige alatt borászokat is meghívnak, hogy meséljenek munkájukról, boraikról. Február lévén adta magát, hogy ebben hónapban a furmint legyen porondon, ennek jegyében a tolcsvai Tokaj Oremus képviseletében Bacsó András és Ujfalussy Szabolcs volt a kedd esti esemény vendége. Számtalan érdekes téma előkerült az este folyamán a birtok alapításától technológiai dolgokon át a portfólió kialakításáig. Ami a borokat illeti, a Mandolás három különböző évjáratát kóstoltuk meg 0,75 literes és másfél literes magnum palackokból, majd egy késői szüretelésű bor következett, végül két különböző évjáratú 5 puttonyos aszúval zártuk a sort.

A borral akár hobbiból, akár hivatásszerűen foglalkozó emberekben gyakran felmerül: milyen jó lenne saját pincét birtokolni, saját szőlőt művelni, saját bort készíteni. A legtöbben csak eljátszanak a gondolattal, de az álom megvalósítása végül elmarad. Egyeseknél a lelkesedés hagy alább, másoknál az anyagi korlátok vagy az idő hiánya szab gátat a vágyaknak. Vannak viszont olyan megszállottak is, akiknél valóban komoly a szándék, ők élnek a felkínálkozó lehetőséggel és pénzt, időt, energiát nem kímélve belevágnak a borászkodásba. Szerencsére a magyar borvilágban is van már erre több példa, és ma éppen egy ilyen pincéről lesz szó.

Amikor az előző héten megénekelt „Furmint Február bemelegítő" borsort összepakoltam, még nem sejtettem, hogy a Furmint Február szervezői is készülnek valami hasonlóval. Nos, készültek, így éppen egy héttel a február 4-én megrendezésre kerülő vajdahunyadvári főattrakció előtt néhány borszakírót és borbloggert egy szűkkörű sajtókóstolóra invitáltak az Almásy Vendéglőbe. Tartalmas programban volt része a jelenlévőknek: kiemelt szerep jutott az estén a Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtoknak, majd meghallgattunk egy rövid előadást a Riedel Furmint pohár születéséről (természetesen a borokat is ebből kóstoltuk, és erre a Vajdahunyadvárban is lesz lehetőség), valamint a Furmint Február szellemi atyja és főszervezője, Kézdy Dániel is elhozott a saját gyűjteményéből 10 száraz furmintot.
Kezdődjön hát a februári furmintáradat!

Bő egy évvel ezelőtt született meg az ötlet, hogy milyen jó lenne összetrombitálni az etyeki borászokat, együtt kóstolni, megismerni egymást és egymás borait. A kezdeményezés kedvező fogadtatásra talált, így jöhetett létre 2014 decemberében az az össznépi etyeki pinot noir-kóstoló, amin sok borásszal együtt akov, octopus és én is ott voltunk és amelyről akov írt beszámolót. Az első kóstolónak nagyon jó visszhangja volt a résztvevők körében, így nem volt kérdés, hogy lesz folytatás. A 2015 nyarán megrendezett, sauvignon blanc-t fókuszba állító szeánszon sajnos egyikünk sem tudott részt venni, de a harmadik összejövetelen, a január elején megrendezett chardonnay-szemlén akovval ismét ott voltunk. 

Az EtyekM és a Haraszthy Pincészet után ezúttal az Anonym Pince és borásza, Szövényi Áron vállalta magára a házigazda szerepét. A közelmúltban átadott gyönyörű ikerpince kiváló, hangulatos helyszínnek bizonyult.

Elérkeztünk az év utolsó napjához, ideje visszatekinteni, melyek voltak azok a magyar borok, amelyek a legkedvesebb, legmaradandóbb élményeket okozták nekünk az idén. Az édes tokaji borok (persze elsősorban az aszúk) jelenléte a listákon már megszokott dolog, és a száraz fehérek terén sem meglepő a hegyaljai dominancia. Vörösben sokkal vegyesebb a mezőny, már ami a borvidéki megoszlást illeti. Az egyetlen borász, aki az eredmények alapján mind a négyünk listáján helyet kapott, egyúttal mind fehérben, mind vörösben nagyot alkotott, nem más, mint Bott Frigyes. Ezzel a poszttal kívánunk minden kedves olvasónknak boldog új évet, sok jó borral és természetesen várjuk az olvasói toplistákat is!

A címadásban az alliteráció kimaxolva, de lássuk, miről is szólt ez borkarácsony... előtte azonban még boldog karácsonyt szeretnék kívánni minden kedves olvasónknak!

Tavaly hagyományteremtő célzattal első alkalommal rendezték meg balatoni borászok és vendéglátósok az Adventi Balatoni Szalont a Városligeti Műjégpálya dísztermében. Idén is sokan összegyűltek a balatoni gasztronómiai ismert arcai közül, hogy bemutassák termékeiket és szolgáltatásaikat az érdeklődőknek. Az est nyitásaként a borászok "borkarácsonyfát" állítottak a műjégpálya közepén, majd átkerült a hangsúly az illatokra és az ízekre.
A Balatonon az utóbbi években egyre nagyobb a mozgolódás, a borászok, éttermesek a tóparti infrastruktúra és vendéglátás felvirágoztatása érdekében széleskörű összefogást sürgetnek, és igyekeznek ezt tettekkel is alátámasztani. A Nyitott Balaton, a Balatoni Kör (amelynek eddigi elnöke, Kardos Gábor éppen a rendezvényen adta át a tisztséget Laposa Bencének), a Badacsonyi Kör, a Badacsony New York-ban, az északi parti őszi-téli gasztrotérkép, a Csopaki Kódex, vagy a Vörös Balaton már mind különböző méretű és kiterjedésű. de hasznos összefogásnak az eredménye, most pedig egy "összbalatoni" újdonságból, a BalatonBorból is kaphattunk egy kis ízelítőt.

Fogadjátok nagy szeretettel a csopaki Szent Donát pincészet szüreti értékelését Kovács Tamás tulajdonos és borász tollából. A mindig megbízható termelő az évek alatt Csopak egyik legjelentősebb pincéjévé nőtte ki magát, amelyre nem lehet nem odafigyelni. És a történet itt nem ér véget. Kompromisszumoktól mentes dűlőfaggatás, kacérkodás a biodinamikával, kísérletek betontojásban erjesztett borokkal…

Mindenféle természeti, éghajlati és geológiai elemzéstől eltekintve is kijelenthető, hogy Etyek-Buda egy kiemelkedő adottsággal mindenképpen rendelkezik a magyarországi borvidékek közül, ez pedig az, hogy a borvidék névadó települése, Etyek mindössze 26 kilométerre fekszik Budapesttől. A magyar borvidékek az ország méretéből és a főváros központi elhelyezkedéséből adódóan kivétel nélkül elérhetőek néhány órás autózással/buszozással/vonatozással, Etyek azonban tényleg olyan közel van Budapesthez, hogy az ember akár egy szombat délután is spontán felkerekedhet, hogy sétáljon egyet a szőlőtőkék között és a valamelyik pincében megkóstoljon néhány helyben készült bort.

Manapság ez már természetesnek tűnik, de nem volt ez mindig így és hosszú évek munkájával jutott el ide a település.
Rókusfalvy Pál a 2000-es évek elejétől végzett tevékenységével elévülhetetlen érdemeket szerzett Etyek népszerűsítésében. 2003-ban a Rókusfalvy által szervezett Pincefesztivállal és az Etyeki Kezes-Lábossal volt tetten érhető a szélesebb közönség számára az a folyamat, amelynek köszönhetően Etyek egyre népszerűbb kirándulóhellyé vált, elsősorban a fővárosiak szemében.
Az egész Etyeket megmozgató tavaszi Pincefesztivált és az őszi Kezes-Lábost fesztivált 2013-ban az évszakonként megrendezésre kerülő Etyeki Piknik váltotta fel. Az Etyeki Piknik kisebb területre - az Újhegy és a Szépvölgy pincéire - korlátozódó, családiasabb hangulatú rendezvényként funkcionál, az adott évszakhoz igazodó tematikával, de a korábbi fesztiválokhoz hasonlóan meghívott vendégborászatokkal, zenekarokkal, kézműves kiállítókkal színesítve a programot.
Az Etyeki Borút Egyesület szervezésében, legutóbb októberben megrendezett Etyeki Borangoló is hasonló filozófiával működik: az etyeki borospincék kinyitnak és saját boraik mellett étellel és esetenként egyéb programokkal várják a vendégeket.


De már nem is kell feltétlenül szervezett program ahhoz, hogy valaki egy kellemes napot eltöltsön Etyeken, hiszen már eljutottunk oda, hogy számos pince rendszeresen nyitva tart hétvégén, így előzetes bejelentkezés nélkül is be lehet térni néhány bor megkóstolása erejéig. Az Etyekre közlekedő buszjáratokon is egyre gyakrabban látni - főként a fiatalabb korosztályhoz tartozó - párokat, kisebb-nagyobb baráti társaságokat, akik egy fél napra kiruccannak a nagyvárosból "Budapest szőlőskertjébe".

A közelmúltban az egymással szorosabban együttműködő etyeki borászatok kisebb csoportosulásokat is létrehoztak, mint az Etyeki Kúria-Hernyák Birtok-Rókusfalvy Pince triót tömörítő Etyek 360, vagy az Anonym Pince, az EtyekM, a Nádas Borműhely és a Szépvölgyön ÁT részvételével megalakult Etyeki Szakcsoport. Arra is van azonban példa, hogy az etyeki borász-társadalom apraja-nagyja zárt ajtók mögött összegyűljön és például egy adott fajta górcső alá helyezésével megkóstolják egymás borait, eszmét cseréljenek, vagy akár a szüreti munkák befejeződésével szimplán csak koccintsanak és beszélgessenek egymással.

Etyeken tehát izgalmas dolgok történnek, érdemes egy délutánra kimozdulni kicsit a nagyvárosból. Október végén-november elején én is igyekeztem kihasználni a késő őszi napsütést, és két szombat délutánt is Etyeken töltöttem. Első alkalommal egy kisebb családi pincét látogattam meg, második alkalommal pedig a borvidék egyik legismertebb pincészeténél kóstoltam.

Képtelen vagyok határozottan érvelni amellett, hogy miért jó többször nyugatra tartani, mint keletre, már ami a bornak nevezett hobbiszerűség helyi pincevizitjeit illeti – jutott eszembe a megállapítás még hajnali fél öt magasságában. Kézenfekvő, de nem meggyőző a tény, miszerint az utóbbi három évből pontosan ugyanennyit húztam le a Győr és Budapest között ingázva, ami csak éppen annyira volt elemien zseniális, mint kimerítő. A március első hatodikája mindenesetre nemcsak életem harmadik fizetett szabadsága miatt lesz emlékezetes, hanem az egynapos tokaji villámvizit miatt is, ami a reggel fél nyolcas Dáliával kezdődött, és az este fél hatos Vércsével záródott – már ha a városközi vonatjáratokkal akarom keretbe foglalni a napot.

FIGYELEM! Ma rendhagyó módon kedves olvasónk, kommentelőnk, Silvousplait írását olvashatjátok, egyenesen Franciaországból!

La Percée du vin jaune, 2015. január 31. - február 1., Montigny-lès-Arsures (1. rész)

Tudják, az a felgyűrődött, kifli alakú mészkőhegység a francia-svájci határon, az a Jura. Szegény vidék, rusztikus vidék, termőtalaj helyett völgykatlan, folyó és vadregény. De ahol csak legeltetni és szőlőt művelni lehet, mindig kitűnőek a sajtok és a borok. A borvidék kétezer hektárja a kifli domború oldalán nyolcvan kilométer hosszan, nyugati, dél-nyugati fekvésben, 200-500 méter közötti magasságban található. Az agyagos-mészköves talajt a szivárvány minden színében pompázó márga egészíti ki, mely a boroknak tökéletesen egyedi ásványosságot kölcsönöz.