Vendégcikk következik rendszeres olvasónk, hozzászólónk, illetve posztolónk silvousplait tollából. Fogadjátok szeretettel:

Nem ostobaság az, ha zöldfülűként (leendő orvostudorként, céhes legényként ésatöbbi) nyakunkba kapjuk széles e világot, és megtapasztaljuk, egészen más egek alatt, a mindennapok szerveződésének mikéntjét. Röviden: hogy a földkerekség bármely csücskében mindenkinek ugyanolyanok a nyűgjei. Különben pedig ugyanazt művelik, akárcsak nálunk, korábban (ha túljutottunk a megtagadás fázisán), vagy amit művelni fogunk a jövőben (ha a tanulmányútról hazatérve sikerül meggyőzni az itthon maradottakat).

Havas, hangulatos téli délelőtt volt Svájcban, az óraipari kisvárosban, fenyődíszletek közt, ezer méter magasan - egy szó, mint száz, "egészen más egek alatt", amikor találkoztam ezzel a borral, ami aztán megnevettetett, megbizseregtetett és végül el is gondolkodtatott (talán éppen ebben a sorrendben). Egy költői kérdés lett a vége, amire jó volna mégis választ találni - de jaj, nálunk annyira bonyolultak a dolgok, amennyire magától értetődőek néha idekint. Én megcsinálom így meg úgy (a szabadságfokaim szerint), te pedig megveszed, mert jó (és mert nem akarlak átverni téged).

Bonyolult? Hát akkor lássuk.

(Kedves olvasónk, kommentelőnk, Silvousplait írása következik. Fogadjátok szeretettel!)

Svájc: fehér folt az öreg kontinens kellős közepén. Ami úgy általában a borokat illeti, feltétlenül. Talán, mert 15 ezer hektár összesen az egész? Talán a semlegesség, a bezárkózás, az elkülönülés, a gyanakvás örök (mégis kifizetődő!) politikája miatt? Annyi bizonyos, hogy az évszázadok folyamán Svájc megtanult önellátó lenni. Legyen akár francia, német vagy olasz az anyanyelve, a svájci nagyon is megbecsüli, amit a végtelen és havas hegyek közé szorult kevéske termőföld adni tud. A bort is. Örül neki. A sajátját issza. Az éves termés 99,2%-a az országon belül marad. (Félig komoly vélekedések szerint a maradék 0,8%-ot a külországokba szakadt, honvágytól gyötört svájciak fogyasztják el.) A világhír, az angolszász megmondóemberek angolszász eksztatizmusa, a new yorki, londoni és tokiói csillagos borlapok mélynyomású lapjaival honorált becsvágy a svájci bortermelőket nem túlzottan érdekli. Svájci vagyok, hajtogatja, az Eidgenossenschaft öntudatos parasztja, teszem becsülettel a dolgom, és amit csinálok, az a többi svájcinak is ízlik. Kell-e ennél több? Talán nem, hiszen, ha nekünk idegen univerzum is, a svájci borkultúra jól bejáratott, sok évszázad óta önjáró, kellemesen döcögő gépezet, termékei pedig számtalan svájci művész, irodalmár szeretett és nyilvánvaló örömmel hirdetett táplálékai. Dézaley Grand Cru (Lavaux, Genfi-tó), Oeil-de-Perdrix (a leghíresebb a neuchâteli tó partján terem) vagy Schaffhausener Chäfersteiner inkább? No és a számtalan, borvidékről borvidékre más, önkéntes borminősítő procedúra, mint a Salvagnin, La Gerle vagy a Winzer-Wy ? Valljuk be, ami a svájci borértők számára magától értetődő, és ugyanannak a kora középkortól kezdve formálódó kerek egésznek a része, az nekünk jobbára ismeretlen föld.

FIGYELEM! Ma rendhagyó módon kedves olvasónk, kommentelőnk, Silvousplait írását olvashatjátok, egyenesen Franciaországból!

La Percée du vin jaune, 2015. január 31. - február 1., Montigny-lès-Arsures (1. rész)

Tudják, az a felgyűrődött, kifli alakú mészkőhegység a francia-svájci határon, az a Jura. Szegény vidék, rusztikus vidék, termőtalaj helyett völgykatlan, folyó és vadregény. De ahol csak legeltetni és szőlőt művelni lehet, mindig kitűnőek a sajtok és a borok. A borvidék kétezer hektárja a kifli domború oldalán nyolcvan kilométer hosszan, nyugati, dél-nyugati fekvésben, 200-500 méter közötti magasságban található. Az agyagos-mészköves talajt a szivárvány minden színében pompázó márga egészíti ki, mely a boroknak tökéletesen egyedi ásványosságot kölcsönöz.