A Borrajongó

Etyeki villámlátogatások - Nádas Borműhely és Etyeki Kúria

2015. november 20. 06:00 - furmintfan

Mindenféle természeti, éghajlati és geológiai elemzéstől eltekintve is kijelenthető, hogy Etyek-Buda egy kiemelkedő adottsággal mindenképpen rendelkezik a magyarországi borvidékek közül, ez pedig az, hogy a borvidék névadó települése, Etyek mindössze 26 kilométerre fekszik Budapesttől. A magyar borvidékek az ország méretéből és a főváros központi elhelyezkedéséből adódóan kivétel nélkül elérhetőek néhány órás autózással/buszozással/vonatozással, Etyek azonban tényleg olyan közel van Budapesthez, hogy az ember akár egy szombat délután is spontán felkerekedhet, hogy sétáljon egyet a szőlőtőkék között és a valamelyik pincében megkóstoljon néhány helyben készült bort.

Manapság ez már természetesnek tűnik, de nem volt ez mindig így és hosszú évek munkájával jutott el ide a település.
Rókusfalvy Pál a 2000-es évek elejétől végzett tevékenységével elévülhetetlen érdemeket szerzett Etyek népszerűsítésében. 2003-ban a Rókusfalvy által szervezett Pincefesztivállal és az Etyeki Kezes-Lábossal volt tetten érhető a szélesebb közönség számára az a folyamat, amelynek köszönhetően Etyek egyre népszerűbb kirándulóhellyé vált, elsősorban a fővárosiak szemében.
Az egész Etyeket megmozgató tavaszi Pincefesztivált és az őszi Kezes-Lábost fesztivált 2013-ban az évszakonként megrendezésre kerülő Etyeki Piknik váltotta fel. Az Etyeki Piknik kisebb területre - az Újhegy és a Szépvölgy pincéire - korlátozódó, családiasabb hangulatú rendezvényként funkcionál, az adott évszakhoz igazodó tematikával, de a korábbi fesztiválokhoz hasonlóan meghívott vendégborászatokkal, zenekarokkal, kézműves kiállítókkal színesítve a programot.
Az Etyeki Borút Egyesület szervezésében, legutóbb októberben megrendezett Etyeki Borangoló is hasonló filozófiával működik: az etyeki borospincék kinyitnak és saját boraik mellett étellel és esetenként egyéb programokkal várják a vendégeket.

etyek_osz.jpg
De már nem is kell feltétlenül szervezett program ahhoz, hogy valaki egy kellemes napot eltöltsön Etyeken, hiszen már eljutottunk oda, hogy számos pince rendszeresen nyitva tart hétvégén, így előzetes bejelentkezés nélkül is be lehet térni néhány bor megkóstolása erejéig. Az Etyekre közlekedő buszjáratokon is egyre gyakrabban látni - főként a fiatalabb korosztályhoz tartozó - párokat, kisebb-nagyobb baráti társaságokat, akik egy fél napra kiruccannak a nagyvárosból "Budapest szőlőskertjébe".

A közelmúltban az egymással szorosabban együttműködő etyeki borászatok kisebb csoportosulásokat is létrehoztak, mint az Etyeki Kúria-Hernyák Birtok-Rókusfalvy Pince triót tömörítő Etyek 360, vagy az Anonym Pince, az EtyekM, a Nádas Borműhely és a Szépvölgyön ÁT részvételével megalakult Etyeki Szakcsoport. Arra is van azonban példa, hogy az etyeki borász-társadalom apraja-nagyja zárt ajtók mögött összegyűljön és például egy adott fajta górcső alá helyezésével megkóstolják egymás borait, eszmét cseréljenek, vagy akár a szüreti munkák befejeződésével szimplán csak koccintsanak és beszélgessenek egymással.

Etyeken tehát izgalmas dolgok történnek, érdemes egy délutánra kimozdulni kicsit a nagyvárosból. Október végén-november elején én is igyekeztem kihasználni a késő őszi napsütést, és két szombat délutánt is Etyeken töltöttem. Első alkalommal egy kisebb családi pincét látogattam meg, második alkalommal pedig a borvidék egyik legismertebb pincészeténél kóstoltam.

Nádas Borműhely

Nádas Szilárd 2009-ben örökölte meg nagyapja földjét és itt kezdett gazdálkodni. Két és fél hektár saját szőlője mellett - főleg a rosé és vörösborok esetében - vásárolt alapanyagból is készít bort, utóbbi. Számos fajtával dolgozik és kísérletezik. A fehér címkés Nádas-borok tartályban erjednek és érlelődnek, a fekete címkés borok erjesztésében és/vagy érlelésében már a hordó is szerepet kap. A bodrogkeresztúri Tokaji Borecetmanufaktúrával folytatott együttműködés gyümölcseként a saját borokból készült boreceteket is lehet kapni a pincénél.
Nádas Szilárdot egy kellemes októberi délutánon látogattuk meg. A 2015-ös tételek szemléje után rengeteg palackos bort is kóstoltunk, közben több vendég is megfordult a pincében néhány pohár bor vagy egy házi lángos elfogyasztása erejéig.

etyek_nadas2.jpg

Királyleányka 2014
Tartályban erjedt és érlelődött. Friss, zöldalmás, citrusos illat, picike virág, íze is ezekre a jegyekre épül. Nagyon feszes, enyhén citromosba hajló savak uralják szájban. 4p-

Böngésző Rosé 2014
Pinot noir 12 óráig héjon áztatva, préselés nélkül készült, tartályban erjedt és érlelődött. Illatában visszafogott piros bogyós gyümölcsök, ízében cseresznye, szamóca, citrusok. Ropogós, tartós savai kellő frissességet biztosítanak. 4p

Öreghegyi 24 2013
A magyar nemesítésű, pezsgő-alapborhoz gyakran használt Viktória gyöngye fajtából készült, tartályban erjedt és érlelődött. Illatában édes alma, ringló és egy picike tutti-frutti, mindez szájban citrusokkal egészül ki. Masszív, élénk savakat kapunk itt is, amelyek a borász szerint mostanra kerekedtek le úgy, hogy a bor igazán lendületes, de egyben élvezhető legyen. 4p

etyek_nadas.jpg

Sauvignon Blanc 2014
Fele részben acéltartályos, fele részben amerikai hordós tétel. Illatában őszibarack, zöldalma és nyári alma, ízében édes citrusok, zöldalma, őszibarack, picike zöldfűszer. Élénk savú, jól iható, lendületes, jó egyensúlyt mutató bor, bár intenzív fajtajelleget nem hordoz. 5p

Cimbi Szürkebarát 2014
12 órát ázott héjon, fél évig francia tölgyben seprőn érlelődött. Meglehetősen neutrális illatában némi őszibarack és nyári alma tűnik fel. A savak simák, az évjárattól megszokotthoz képest puhábbak (almasavbontás is történt), egy pici krémesség és egy kevés maradékcukor is hozzátesz ehhez az érzethez. Szájban gazdagabb, mint illatban: pici grillázs és vanília, őszibarack, édes alma, enyhe citrusosság alkotja az ízképet. 5p

Chardonnay Barrique 2014
Amerikai és francia hordókban erjedt és érlelődött. Visszafogott illatában kevés édesre érett mérsékelt égövi gyümölcs, őszibarack, ananász és fűszerek. Arányos, közepes testű tétel, jól használt hordóval, szegfűszeges-vaníliás fűszerességgel, ananásszal, őszibarackkal, édes citrusokkal, nyári almával, édes fűszeres, vaníliás lecsengéssel. 5p

Pinky Szürkebarát 2013
Héjon tartott, fél éves hordós érlelést kapó, félszáraz szürkebarát. Aromatikájában alma, körte, őszibarack, a többi összetevőtől kicsit különálló cukor, enyhe édesség. 4p-

Ösztön Pinot Noir 2014 (M)
Használt francia és magyar hordókban erjedt és érlelődött 10 hónapot. Cseresznyés, szamócás, enyhén édes fűszeres illat- és ízvilág, pici vaníliával, viszonylag lágyabb savakkal.

Ösztön Pinot Noir 2013
Régi magyar hordókban töltött 14 hónapot. Édes piros bogyós gyümölcsöket hordoz az illata, finom fűszerekkel. Ízében pici meggy, szamóca, enyhe fűszeresség és virágos jegyek érezhető. Könnyed, jó savakkal, finomszemcsés tanninnal, enyhe hordós mellékízzel. 4p+

Műhelytitok 2014 (M)
A Velencei-tó mellől származó, vásárolt cabernet sauvignon, cabernet franc és pinot noir házasítása. Piros bogyós gyümölcsök, kevés erdei gyümölcs, meggy, eper, kis édes fűszer jellemzi aromatikáját. Jók a savai, a hordó pedig csak annyit tesz hozzá a gyümölcsökhöz, amennyit kell.

 

Etyeki Kúria

Az 1996-ban alapított és folyamatosan épülő-szépülő Etyeki Kúria 2 hektáros birtokként indult, ma már azonban jóval nagyobb területen gazdálkodik. Etyek környékén 16 hektáros, Sopronban 6 hektáros területről készítenek bort, és az utóbbi években (Etyeken konkrétan 2015-ben) mindkét borvidéken 11-11 hektár szőlőt telepítettek. 2001-ben ők voltak azok, akik először telepítettek pinot noir-t a borvidéken, és a máig jó állapotban lévő 2003-as pinot noir sikere előrevetítette, hogy a pinot noir mára a borvidék egyik fő fajtává lépett elő.
A birtokigazgató Matolcsy Sára 2001, a főborász Mérész Sándor 2009 óta dolgozik a Kúriánál. 2009 óta az Etyeki Kúria szorosan együttműködik a trausdorfi Weingut Esterházyval.
November elején a pincészetnél lepalackozták a 2015-ös újborokat, már ezeket is lehetett kóstolni, amikor egy szombat délután elzarándokoltam a Kúria néhány éve felhúzott, modern épületegyütteséhez. Az eső ellenére több kisebb csoport is megfordult a kóstolóhelyiségben, amikor ott jártam, a borokat pedig éppen Matolcsy Sára töltögette.
 etyek_kuria2.jpg

Primőr White 2015
60% királyleányka, 40% szürkebarát tartályban erjesztve és érlelve.
Intenzív, szőlővirágos, szőlős, nyári almás illat. A korty kellemesen puha, a sav nem különösebben tolakszik az előtérbe, szépen besimul a pillekönnyű testbe. Finom, könnyed, primőr gyümölcsös bor, szőlős, szőlővirágos, édes citrusos, nyári almás, körtés ízvilággal. Itatja magát. 4p

Rosé Primőr 2015
Az egyik fele pinot noir az etyeki Nagylátóhegy-dűlőről, a másik fele kékfrankosa soproni Block2-ről. 2 órás héjon áztatást követően acéltartályban erjedt és érlelődött.
Illatát és ízét tekintve nem harsány, ugyanakkor ropogós savainak köszöngetően lendületes bor, amely meglepően hosszan megmarad szájban is. A piros bogyós gyümölcsöket szamóca és ribizli képviseli, pici citrusosság jellemzi. 4p

Sauvignon Blanc 2014
Alcsútdobozi és etyeki szőlő külön-külön feldolgozva, tartályban erjesztve, majd 3 hónapig tartályban, finomseprőn érlelve.
Hűvös hangulatú illatában spárga, zöldpaprika és citrusok. Az évjárathoz képest meglepően telt, inkább széles, mint magas szerkezetű. Ízében citrusok, zöldfűszerek, egres, zöldpaprika jelenik meg, de nem különösebben intenzíven. Arányai rendben vannak, de - különösen a fajtához képest - kissé tompa és visszafogott. 4p+

Chardonnay 2012
70%-a acéltartályban, 25%-a 20 hl-es hordóban, 5%-a 300 literes új hordóban erjedt, majd 6 hónapig finomseprőn érlelődött.
Nyári alma, ananász, őszibarack, finom fűszeresség (szegfűbors, vanília), pici mogyoró és mandula elegye érezhető illatban. Krémes, telt, talán egy hangyányit lehetne feszesebb, de összességében véve arányosan felépített, jó minőségű hordóval. Ízében nyári alma, őszibarack, érett citrusok, vanília,és fűszerek, pici fa kíséretében. 5p+

etyek_kuria.jpg

Red 2013
85% soproni kékfrankos és 15% etyeki pinot noir házasítása. 14 napon át, nyitott kádban, kézi csömöszölés mellett erjedt, majd a spontán almasavbomlást követően egy évig másod- és harmadtöltésű 300 literes magyar hordókban érlelődött.
Kellemesen élénk illatában érett piros bogyós gyümölcsök, meggy, málna, édesfűszerek tobzódnak. Savai élénkek, de nem túlzóak, a tannin sima és jól beépült a kortyba, némi pikantériát csempészve a gazdag gyümölcsösségbe. Lédús gyümölcsök (feketecseresznye, meggy, szamóca, málna) és izgalmas fűszeresség (szegfűbors, vanília, szegfűszeg, rózsabors) olvad egybe ízében. Életteli, remekül iható, kifejezetten finom vörösbor, amolyan igazi "bisztróbor". 5p+

Pinot Noir 2013
A Nagylátóhegy-dűlőn telepített többféle klón (667, 777, F 105S, We M 845) termése. 14 napon át, nyitott kádban, kézi csömöszölés mellett erjedt, majd a spontán almasavbomlást követően egy évig másod- és harmadtöltésű 300, illetve 228 literes hordókban érlelődött, amelyeknek 30%-a volt új.
A málnás, szedres, cseresznyés gyümölcsösséget szép fűszeresség színezi illatában. Eléggé testes, sűrű szövésű, az élénk savak és a jó minőségű hordó megfelelő keretet ad a bornak, utóbbi idővel feltehetően még jobban beépül a borba. Gazdag és rétegzett, sokféle gyümölccsel és fűszerrel: málna, szamóca, cseresznye, erdei gyümölcsök, szegfűszeg, vanília, egzotikus fűszerek, érintésnyi csokoládé. 6p

 

Nádas Szilárdnak és Matolcsy Sárának köszönöm a kóstolókat.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr778079758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása