A Borrajongó

Csopaki kiruccanás - Petrányi Pince és Szent Donát Birtok

2016. április 11. 06:00 - furmintfan

Valószínűleg még sosem nyitottam ilyen korán a balatoni borszezont, de úgy alakult, hogy március közepén a hosszú hétvégén kedvet kaptam egy kis csopaki kiruccanáshoz és sikerült az egynapos programba két régóta tervezett pincelátogatást is beleszuszakolni. Mindkét borászatnál alapos "kiképzést" kaptam, rengeteg mintát és számos palackos tételt kóstoltam. A kora tavaszi villámlátogatásom is igazolta, miért Csopak az egyik legizgalmasabb balatoni célpont a boros élményeket keresőknek.

A régészek szerint Csopak mai területe már az i.e. 20. században lakott volt, de a római korig kevés konkrét ismeret van az itt élő népekről. A római korból már az ősi borkultúrára utaló pince is fennmaradt. A mai Csopak három községből - Kövesd, Csopak és Nosztre - jött létre. Kövesdet már 1121-ben, Csopakot az 1270-es évektől említik hiteles oklevelek. A szőlőtermesztés a középkorban királyi, egyházi és magánbirtokokon folyt. Több évszázadon keresztül a veszprémi káptalan volt a legjelentősebb szőlőbirtok-tulajdonos. Csopak szőlőit főleg a 17. századtól említik a Balaton-felvidék kiemelkedő termőterületei között. A filoxéravész utáni szőlőrekonstrukcióval került a borvidékre az olaszrizling, amely mára a vidék legjelentősebb szőlőfajtájává vált.

A tó és az északi partot szegélyező dombok között szubmediterrán klíma alakult ki. Jelentősen befolyásolja a szőlő érését a tó hőkiegyenlítő és fényvisszaverő hatása. A völgyekben a hűvös éjszakák és meleg nappalok elősegítik a savak megőrzését, az uralkodó északnyugati széljárás pedig kifújja a párát a sorok közül, meggátolva a betegségek kialakulását, bár egyes - a beépítettség miatt - szélárnyékba került ültetvényeknél ez a hatás már nem érvényesül. A talajok és az alapkőzetek rendkívüli változatosságot mutatnak: permi vörös homokkő felett vörös agyag (Berekhát, Lőczedomb), márga és mészkő felett agyag (Nagykút), mészkő felett lösz (Kishegy), mészkő és márga felett lösz és agyag (Szitahegy), márga felett vörös agyag (Siralomvágó). 

A dűlők közötti különbségek felfedezését és megjelenítését szép lassan egyre több borászat tűzte ki célul és ez ma már szépen nyomon is követhető a borokban. A Csopaki Kódex létrehozása pedig lehetőséget adott a termelőknek arra, hogy egészen szigorú minőségi követelmények alapján magasabb szintre emeljék a csopaki olaszrizlinget. Az elmúlt évek azonban bebizonyították, hogy Csopakon nem csupán az olaszrizlinggel, de a furminttal és vörösborokkal is komolyan számolni kell.

csopakpetranyi1.jpg

Petrányi Pince
Első utam a Petrányi Pincéhez vezetett, itt töltöttem az egész délelőttöt. A Petrányi-család fő profilja nem a borászkodás, azonban a szerelemből indult pincészet egyre komolyabb eredményeket ért el. A pincészet 4,5 ha saját területtel rendelkezik és hosszú távú együttműködés keretében további 2 hektárról vásárolnak szőlőt a borkészítéshez. A birtokközpont a Szitahegy-dűlőben található, a pince mellett megnyílt borterasz hagyományos, háziasan elkészített ételekkel és persze a pince boraival várja a látogatókat.
A pince borásza a több csopaki pincészetet is megjárt Ritecz János. A borok tartályban, magyar és francia hordókban erjednek és érlelődnek. A vörösboroknál és a magasabb kategóriájú olaszrizlingnél az erjedés spontán megy végbe. Tartálymintákkal kezdtük a kóstolást, majd áttértünk a forgalomban lévő palackos borokra.

csopakpetranyi3.jpg

Sárgamuskotály 2015 (M)
Vásárolt szőlőből készült. Tiszta, fajtajelleges, de nem tolakodó, szőlővirággal, szőlővel, citrusokkal, halvány sóssággal.

Tramini 2015 (M)
Visszafogottan mutatja a tramini tipikus jegyeit, off-dry jellegű, szép sav-cukor egyensúllyal. Zamatos, ananásszal, keleti fűszerekkel, nyári almával, szőlővel.

Furmint 2015 (M)
Zárkózott, kicsit fülledt és még kócos, neutrális aromákkal, pici sóval, jó savakkal.

Rosé 2015 (M)
Kékfrankos, merlot és zweigelt. Édeskés, gyümölcsös túrókrémmel, pici tutti-fruttival, eperrel, cseresznyével.

csopakpetranyi2.jpg

Olaszrizling 2014
Finoman virágos, zöldalmás illat, zöldfűszerekkel. Áttetsző, üde bor, sokféle zöldfűszerrel, zsályával, levendulával, citrusokkal, zöldalmával, jó savak mellett picike maradékcukorral. 5p

Kódex Olaszrizling Szitahegy 2014
Visszafogottabb, de mélyebb illatában fehér húsú gyümölcsök, körte, alma, finom fűszeresség. Szerkezetre kicsit komolyabb az alap olasznál, ízjegyei hasonlóak, de mélyebbek: zöldfűszerek, zsálya, körte, nyári alma, a hordó fűszerei és egy csipet só. 6p-

Olaszrizling 2013
Enyhén édeskés illat, halványabb gyümölcsökkel, érett almával. Tartalmas, széles bor, emelkedett alkohollal, érett almával, mandulával, dióval, pici kesernyével. 5p

Kódex Olaszrizling Szitahegy 2013
Mandulás, zöldalmás, enyhén citrusos, finoman fűszeres, pici vaníliával, csipetnyi sóval és fanyar lecsengéssel. Nem különösebben tömör, de arányos felépítésű, sima textúrájú bor. 6p

Tramini 2013
Szép fajtajelleget mutat: rózsaolaj, keleti fűszerek, ananász, szőlő, licsi, virágok, enyhe parfümösség. Szájban finom kesernye, pici mandula és enyhe sósság társul hozzá. Kellően élénk savak mozgatják, így egyensúlya is rendben van. 5p+

csopakpetranyi4.jpg

Derű Cuvée 2013
Kékfrankos, merlot és cabernet sauvignon házasítása. Illatában cseresznye, piros bogyós gyümölcsök, pici édesfűszer és vanília. Szájban még mutat egy kis szertelenséget, a tannin enyhén tapad, mellettük kellemes savak zizegnek. Ízre inkább zöldfűszeres és gyógynövényes, mint gyümölcsös, bár érett erdei gyümölcsök azért megjelennek egy kis étcsoki kíséretében. 6p-

Syrah 2013
Fűszeres, gyógyfüves jegyek uralják a kifejezetten intenzív aromatikát: levendula, provence-i fűszerek, kék virágok, erdei gyümölcsök, szilva kék szőlő. Lendületes, élénk savakkal, finomszemcsés tanninnal, közepes testtel, fűszeres lecsengéssel. A nyári formájához képest kisimult, harmonikusabb képet mutat. 6p


Szent Donát Birtok
A Petrányi Pincénél elköltött remek ebéd után a Szent Donát Birtokot látogattam meg. A Szent Donát Birtok már Csopak egyik legjelentősebb borászatává nőtte ki magát. A rendkívül tudatosan építkező birtok 2001-ben alakult meg, az 1990-es években kárpótlásként visszakapott családi szőlőre alapozva. Azóta mind a szőlőterület, mind a pince folyamatosan bővült, a pince mellett 2005-ben étterem nyílt, a Szent Donát név pedig egyre ismertebbé vált a magyar borkedvelők körében. Az átalakulás után Márga névre keresztelt, helyi alapanyagokkal dolgozó étterem mára az egyik legelismertebb balatoni vendéglátóhely lett.
Kovács Tamás családjában több generációs hagyománya van a szőlőművelésnek és a borkészítésnek. A birtok területe jelenleg bő 10 hektárra rúg, a csopaki ültetvények mellett Tihanyban és a Káli-medencében található Fekete-hegyen is vannak területeik. Csak saját termésből készítenek bort. A sauvignon blanc-on és az alap furminton, olaszrizlingen kívül minden bor spontán erjed, acéltartályban vagy hordókban és idén először pirogránitban is érlelődnek borok a tartályok és a hordók mellett. A pincétől kaptunk nem is olyan régen egy 2015-ös évjárat-értékelést is, amely itt érhető el.

csopakszentdonat1.jpg

Furmint Szitahegy 2015 (M)
Tartályminta a Szitahegyről. Friss, körtés, halvány kesernyével a végén.

Furmint Szitahegy 2015 (M)
Furmint a Szitahegyről, pirogránit érlelőtojásból. Almás, gyurmás, előrébb tart, mint a tartályminta.

Furmint Nagykút 2015 (M)
Furmint a Nagykútról, hordóból. Almás, citrusos, jó savval, hasonló, de kicsit nyersebb, direktebb, mint az előző minta.

Olaszrizling Szitahegy 2015 (M)
Neutrális fehér húsú gyümölcsös, citrusos, körtés, mandulával, sóval, a végén enyhén emelkedett alkohollal.

Olaszrizling Slikker 2015 (M)
Jó egyensúlyt mutat, elegáns, körtével, almával, pici citrusossággal, halvány sóssággal.

Olaszrizling Kishegy 2015 (M)
Zárkózott illat, arányos szerkezet, zöldalma, finom fűszer, citrusok, zöldfűszerek. Talán kicsit lehetne hosszabb a vége.

Sauvignon Blanc 2015 (M)
Visszafogott, nem harsány, zöldalmás, citrusos, körtés, picike egressel és zöldes jeggyel. Könnyed, jól iható

Kékfrankos Lapi 2015 (M)
Tihanyi területről. Friss gyümölcsös illat, szedres és meggyes túrókrémmel, üde savakkal, jelzésértékű tanninnal.

Kékfrankos Szitahegy 2015 (M)
Szamócás, cseresznyés, piros bogyós gyümölcsös, pici szederrel és virágokkal. Légies, könnyed.

csopakszentdonat2.jpg

Csopak 2014
Olaszrizling, fele hordós, fele tartályos. Zöldalmás, citrusos, pici fűszerrel, kevés mandulával, fickós savakkal. 5p-

Csopak 2013
Több dűlő olaszrizling termésének házasítása. Sós mandulás, gyurmás illat, pici fűszerrel. Szélesebb savak, jó egyensúly, körte, pici édesfűszer, citrusok. 5p+

Furmint 2013
A Szitahegy termése. Körtés, virágos, gyurmás illat, szájban határozott citrusos jegyekkel, kevéske grillázzsal, sós és zöldfűszeres villanásokkal. Feszes, egyenes, szikár bor. 5p

Márga 2013
80% furmint és 20% olaszrizling a Nagykútról. Gyurmás, finoman sós, érett citrusokkal, pici fűszerrel. Jól kitöltött korty, vastagabb test, sós lecsengés. 6p+

Meszes 2013
80% olaszrizling, 20% furmint a Szitahegyről. Szélesebb, lágyabb, lazább, neutrális, pici gyurmás-krétás aláfestés, almával, halvány sóssággal. 5p+

csopakszentdonat3.jpg

Berekhát 2013
Meleg karakterű, érett fehér húsú gyümölcsökkel, fűszerekkel, érett citrussal, őszibarackkal, halvány déligyümölcsös aláfestéssel. Telt, érett, széles, de jó egyensúlyt mutat és a hordóból is dolgozott be nyár óta. 6p

Nagykút 2013
Fűszeres, nyári almás, pici vaníliával, édes- és zöldfűszerekkel. Telt, gömbölyű bor, kerek savakkal. 6p-

Kishegy 2013
Elegánsabb, kecsesebb az eddigi olaszrizlingeknél. Üde savak, jó arányok, közepes test, elég hosszú lecsengéssel. Körte, nyári alma, citrusok, finom fűszeresség, leheletnyi sósság. 6p+

Kékfrankos 2013
Illata csupa gyümölcs: piros bogyósok, szamóca, pici erdei gyümölcs, különféle fűszerekkel. Könnyed, de feszes, elegáns, erdei gyümölcsökkel, piros bogyósokkal, temérdek fűszerrel. Érdemes lesz rá odafigyelni. 6p

Forrás: Tamás Ervin: Csopak

Ripka Gergelynek és Fejes Olivérnek köszönöm szépen a vendéglátást és a kóstolót!

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr828579184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MádiN. 2016.04.11. 07:51:02

A 13-as syrahból kaptam 2 palackot, ezek szerint jól döntöttem, hogy bedobtam a trezorba, 2-3 évet még biztos érhet.

dagadtos 2016.04.11. 15:10:17

Nem kóstoltam az utóbbi fél évben ezeket a Szent Donát borokat, de emlékeim alapján éppen ellenkezőleg helyeztem volna el őket egymáshoz képest. (A Meszes pont a legintenzívebb volt, és a legjobb is, hogy a legnagyobb különbséget kiemeljem. A kékfrankos pedig nem érte el a fehérek szintjét, egyértelműen nem.)

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2016.04.11. 21:50:17

@dagadtos: nekem nyáron a Kishegy volt a kedvencem, arra emlékszem, de már túl rég volt hogy részletek is meglegyenek :) nincs mese, újra arra kell járni
süti beállítások módosítása