Ne csak írja, tudja megint!

Ismét ezzel a jelszóval töltöttünk néhány napot Bodrogkisfaludon, a Bodó házaspár vendégszeretetét élvezve. Ha valaki nem olvasta volna az előző epizódokat, akkor azokról itt, itt, itt, és itt lehet bővebb információt találni. 

 Most is hasonló volt a felállás, némi munka a szőlőben, majd eszem-iszom, főleg iszom.:) Ebben a posztban a második nap történéseiről írnék.    

A munka ezúttal aszú szemek gyűjtögetését jelentette a Csontos-dűlőben. Gondolom nem újdonság, hogy idén nem túl nagy mennyiségben találunk ilyesmit, de azért akadt. A kis társaság néhány óra alatt egy jó fél ládányi mennyiséget szedett össze együttes erővel. 

A nap fénypontja pedig egy rendkívül komoly aszú-kóstoló volt, melyet Juditék és Stephanie-ék közösen állítottak össze.

A kóstolás vakon történt, a résztvevők gyakorlatilag semmit nem tudtak a sorról, csak annyit, hogy 93-tól indulva fogunk közelíteni napjainkig. Pontokat nem írtam, de igyekeztem jelezni a tetszés mértékét.

Következzen a nem mindennapi sor:

Az aglianico szőlőfajtával kapcsolatos bevezető tanulmányaink után elsőként a Cantine Antonio Caggiano családi pincészetet látogatjuk meg. A helyi származású építész-fotográfus Antonio Caggianoban 1990 körül érett meg az elhatározás, hogy pincét kell alapítania szülővárosában. Visszafoghatatlan ingerenciát érzett ugyanis, hogy a Taurasi borokból immár kiveszett régi ízeket-aromákat újra felfedezze. Elhatározta, hogy olyan nagyformátumú borokat készít, amelyek visszahozhatják a régi idők hírnevét. Az első saját Taurasit 1994-ben palackozta, ma pedig minden mérce szerint a régió egyik vezető termelője. Caggiano nem csak a legtöbb és legjobb Gambero Rosso értékelést bírja egész Campaniában, de Robert Parker, a Wine Spectator és mások komoly pontszámait is magáénak mondhatja.

Régóta szerveződött már ez a kóstoló. Ha jól emlékszem még februárban pattant ki akov-kolléga fejéből. Ko-operatív beszerzési munkálatok után júniusra összeállt a sor, azóta viszont számtalanszor elhalasztódott, majd végül múlt héten sikerült rá sort keríteni.

A sor nagyon különböző árkategóriájú borokból állt, egyszerűbb, olcsóbb reduktív tételektől kezdve, a méregdrága presztizs-borokig sokféle stílusú tételt vonultatott fel.

Ennek megfelelően sokféle benyomás is keletkezett, bár azt kell, hogy mondjam, hogy igazán mély lelkesedést nem váltott ki nálam a sor, annak ellenére, hogy születtek klasszis-értékelések.

Octopus bejegyzése az eseményről, kiegészítve dagadtos és palack pontjaival itt olvasható.

Vakon kóstoltunk, az alábbi sorrendben következtek a borok:

Általában nem igazán nagy kedvencem az olaszrizling. Nem rajongok különösebben a primer zamataiért, vannak sokkal gazdagabban aromás fajták. Ugyanakkor azt se érzem, hogy struktúra szempontjából igazán nagy bort adó fajta lenne, nem látom a tömör, mély,  precíz, acélosan beleköthetetlen „szerkezeti borok” képviselőit sem.  Ritkán ideális a savszerkezet, ha érett az alapanyag, akkor sokszor laposak, leülősek a savak, ha meg nem elég érett, akkor vékony és nem igazán tartalmas a bor. Persze vannak remek tételek, illetve leginkább még  gyerekcipőben jár a tudás a fajtában rejlő lehetőségekről. Én mindenestre azok táborát erősítem, akik szerint jelenleg a tokaji furmint előrébb áll a száraz fehérek „világranglistáján” , mint általában az olaszrizling.

Nagy kedvencem Bernhard Ott, talán nem túlzás kijelenteni, hogy a legtöbb kóstolójegyzetet a borairól ezen a blogon lehet megtalálni. (ha esetleg rosszul tudom, akkor elnézést).

Nagy meglepetésként ért nemrég, hogy a wagrami mester néhány zöldveltelinije immár a Bortársaságban is hozzáférhető. Persze csodák nincsennek, a szortiment alsó két lépcsőfokáról van szó.

Beszereztem hát itthon a két tétel közül a némileg magasabb rendű Fass4-t, és mellé raktam a következő fokozatnak számító Der Ott-ot 2008-ból, amit még a pincénél vettem.

Íme:

Hiánypótló volt már kis társaságunk számára egy kimerítő kékfrankos-kóstoló.

A most következő sort többen raktuk össze, bárminemű tudományos igény nélkül, amúgy kinek mi van otthon módra. Ahhoz képest érdekes válogatás jött össze, tartalmaz úgymond "köztiszteletnek" örvendő tételeket is, illetve kevésbé mainstream-belieket is, valamint egy igen jó nevű osztrák referenciát is.

A kóstolás vakon történt, az alábbi sorrendben:

Egy ideje már tervezgettem jópofa édesboros szemináriumokat szervezni. Azonos évjáratú, nagyságrendileg hasonló árkategóriájú, feldolgozás és technológia tekintetében sem túlságosan különböző tételek egy sorban, melyben természetesen elismert külföldi referencia is helyet kapna.

Lesz több ilyen kör, most első nekifutásra 2008-asok kerültek sorra. Külön kíváncsi voltam a Királyudvar Ilonára, mely nálam néhány hónapja felejthetetlent nyújtott, de néhány hete másoktól elég vegyes (a lesújtótól az egész jóig terjedő) véleményeket hallottam róla. Feltett szándékom volt rendszeres kóstolótársaimnak is megmutatni, néhány hasonló kaliberű, megfelelő és méltó kontextust nyújtó tétel mellett.

Íme a kis "szeminárium" jegyzete:

Csak a szerencsének köszönhetem, hogy ez a bor elébem került. A hétvégén egyik vendéglátóm kínálta fel a magamfajtának igen jóleső lehetőséget, miszerint a délutáni beszélgetéshez bátran válasszak a borai közül. Erre esett a választásom, mert a vouvray-i chenin blanc-okkal jól jártam eddig, ráadásul a 2008-as év kiemelkedően jó volt arrafelé. Kicsit utánaolvastam a birtoknak: nagyjából 30 hektár terület Vouvray kiemelkedő adottságú részein, a demi-sec a leghíresebb boruk (nem találtam arra utaló információt, hogy külön dűlőválogatást készítenének), a tőkék átlagéletkora több, mint 50 év. Tökéletesen tiszta, közepes citromszín. Folyamatosan nyíló, egyre gazdagodó izgalmas illat: fehér virágok, citrom, lime, zöldalma, masszív, de elegáns ásványosság. A korty közepesen telt, gyönyörűen egyben van, tömör, izmos, dinamikus. Aromakészlete az illathoz hasonlóan gyümölcsös-virágos, de vezető ízjegye az a fajta meszes ásványosság, ami a már eddig erről a vidékről kóstolt chenin blanc-okra ugyancsak jellemző volt. Komoly mélység, nagyfokú aromagazdagság, hatalmas vitalitás. Savai kiválóan passzolnak a bor egészéhez, érettek, rétegzettek, dinamikusak. A benne levő maradékcukor alig észrevehető, minden esetleges élt tökéletesen eldolgoz. Hosszú, fűszeres-ásványos lecsengés. Kiváló bor, 7 és 8 pont határán.     

Szentesi József rajnai rizlingjeihez jónéhányszor volt már szerencsém. Meghatározó boroknak tartom őket borivói pályafutásomban, sok örömet köszönhetek nekik, ugyanakkor ma már kicsit felemás érzelmekkel tekintek rájuk.

Nem lehet meglepő a rendszeres olvasóknak, hogy a riesling talán az első számú kedvencem. Az elmúlt másfél évben úgy saccra nagyjából kétszáz külföldi, elsősorban német és osztrák rajnaihoz volt szerencsém, és azt lehet mondani, hogy kialakult bennem egy kép arról, hogy mit várok a fajtától.

Ezen kritikus másfél éves periódus előtt a Szentesi-féle Bátyus-rajnaikat kedvenc hazai fehérboraim között tartottam számon. Ma is úgy érzem, hogy ezek nagyon remek tételek, de nem igazán tudom tettenérni bennük a rieslinget, legalábbis gyökeresen más stílusban játszanak, mint a németajkúak tételei.

Ugyan tiszták, de messze nem olyan áttetsző jellegűek. Krémesebbek, fajsúlyosabbak, nehezebbek szemben a németek légies könnyedség mellett megvalósuló sziporkázásával. Gyümölcsösségük nagyon érett és meleg karakterű, nem pedig a németeknél megszokott hűvösen-ropogósan-frissítően zamatos. Ásványosság tekintetétben viszont jóval visszafogottabbanak tűnnek, persze ez lehet, hogy a tőkék idősödésével változni fog. Ugyanakkor a gyümölcsösség mellett határozottan fellelhetőek édesen fűszeres-vaníliás-kókuszos aromák, melyek jellegükben hordófűszereknek tűnnek, akkor is, ha 1000 literes hordó mellett nem igazán kellene "fa-hatásnak" érződni. (zárójelben, ez a hordónak vélt fűszeresség egyáltalán nem durva, sok kiválónak mondott tokaji furmintunkban legalább ennyire kifejezett, csak a fajtától mégis szokatlan)   A savak kifejezetten szépek, finom állagúak, jóízűek, de alapvetően szélesebbek, és semmiképp nem acélos precizitás és vibráció jut róluk eszembe.

Ezek a különbségek persze nem hibaként értendőek. Ezek stílus-jelemzők, de ez végett  nem is érdemes külföldi rajnaikhoz hasonlíttani őket. Számomra sokkal inkább mérhetőek egyéb hazai fehérborokhoz, de leginkább a többi Szentesi-borhoz hasonlítanak. Ha így nézzük, és nem a német , vagy osztrák rieslinget keressük bennük, akkor természetesen kiváló fehérborokról van szó.

Nézzük akkor egymás mellett az utóbbi három évjáratot: 

Rendszeres olvasóknak feltűnhetett már, hogy különösen sokat szereplnek itt akár német, akár osztrák rieslingek. De még nem igazán volt olyan kóstoló, ahol azonos súllyal álltak volna egyidejűleg egymással szemben.

Most ez lett volna a tematika, alapvetően száraz(abb) rieslingek, azonos évjáratok, azonos árakban, azonos, vagy hasonló presztizsű termelőktől egymással szembeállítva, párban szervírozva. Smaragdok és grosses gewachs-ok.

A kóstoló előtt mindegyikből letöltöttem 1-1 decit, és pontosan ekkora  kis üvegcsékben, gyakorlatilag kiválóan légtelenítve visszaraktam őket a borhűtőbe. A kóstolót követő napon újrakóstoltam a sor első négy tagját, a második napon pedig a másik négyet. Ahol tapasztaltam eltéréseket a kóstoló napjához képest, ott ezt jeleztem.

Íme a sor:

A tokaji furmint olyan téma, amihez újra és újra vissza kell térni. Időszerű volt már idén is tartanunk egy nagyszabású kóstolót.

Íme:

A minivertikális sorozat folytatódik, ezúttal Györgykovács Imre traminijei kerültek górcső alá, 2009-től visszafelé a 2006-osig.

Íme:

Néhány hónapja dédelgetett álmom volt, hogy két korábban már megízlelt, remekbeszabott szamorodnit együtt kóstoljak meg, ezáltal lehetővé téve az összehasonlítást. A két eltérő stílusú, kimagasló bor a Tokaj Kikelet 2008-as Lónyai szamorodnija és a Tokaj Nobilis 2007-es Ahogy termett névre keresztelt nedűje, amely ugyan hivatalosan nem szamorodni, de szamorodni technológiával készült, így akár annak is nevezhető. A pillanat hétvégén jött el, egy kisebb családi ünneplés alkalmával. A pláne a dologban, hogy kedves szerzőtársam is kedvet kapott ahhoz, hogy együtt kóstolja meg ezt a két bort, ezért ő is bontott belőlük. A kóstolási jegyzetek tehát négykezes formában kerülnek bemutatásra.

Már hallattom előzetesen hírét, hogy ez a bor igen nagyot szól. Árgus szemmel figyeltem mikor jelenik végre meg, és amint ez megtörtént rögtön lecsaptam egy palackra. 

...plusz egy mesebeli kakukktojás... :)

Még decemberben beszereztem kettőt túlzás nélkül talán a világ néhány legelismertebb grüner veltelinerei közül. Képzeletben természetesen Wachauban járunk.

Az egyik F.X. Pichler M, mint Monumental névre hallgató top-válogatása, a másik pedig a Prager csúcs-veltelinije, a Stockkultur, a híres-nevezetes Achleiten dűlőben található 72 éves ültetvényről.

Amikor várhatólag valami elképesztőt készülünk kóstolni, célszerű melléjük rakni korábban már bizonyított, a társaság számára elfogadott értékkel bíró referencia tételeket.

Egyiknek a wagrami Bernhard Ott csúcs-veltelinijét, a Rosenberg-et választottam. Novemberi nagy Wachau-kóstolónkon a társaságot egyöntetűen levette a lábáról, egy igen erős sorban kapott gyakorlatilag mindenkitől 8 pontot.

Másiknak pedig egy kakukk-tojás tételt, azaz veltelini helyett valami mást, ráadásul hazait. Korábban is voltak olyan elképzeléseim, hogy ha külföldhöz szeretnénk magunkat mérni, akkor úgy az érdekes, ha a legjobb külföldihez a legjobb hazait helyezzük. És ez sok esetben nem tud azonos fajtákkal létrejönni. Múltkor olyan gondolatom támadt, hogy hasonló felépítésű borok esetén miért ne lehetne furmintot rieslinggel összehasonlítani, most az jutott eszembe, hogy akkor zöldveltelinit miért ne lehetne  hárslevelűvel. Aromagazdag, illatos, kedves borok, hasonló jellegű, lágyabb savakkal. Ezt alapul véve, már jó ideje motoszkált a fejemben, hogy az egyik legszebb hazai hárslevelűnket, Demeter Zoltán 2008-as Szerelmijét megnézném néhány top osztrák grünerrel egy sorban. Ez a bor is eddig megbízhatóan 8 pont szokott lenni nálunk. Itt is itt.

Következzen tehát a nem mindennapi sor:

A fajsúlyos vörösek világában kezdőbb borfogyasztóként engem is megérint a kérdés, mely sokunkat: Hol is tartanak vöröseink a nagyvilágban?

             Még soha nem kóstoltam egy borkóstoló keretein belül 2-3 juhfarknál többet, ami nem meglepő annak fényében, hogy ez a fajta nem elterjedt hazánkban (és természetesen máshol sem, tudtommal). A Somlóról azonban kóstoltam néhány magas minőségű, kitűnő bort belőle az elmúlt években, és ez megérlelte a gondolatot, hogy összerakjak egy borsort juhfarkból szűrt borokból. A következő sort vettük górcső alá:

      Egy hosszabb egri fehérsor végén került kibontásra ez a bor, és mivel az egyik legszebb általam kóstolt olaszrizlingnek gondolom, mindenképpen írok róla. Gál Lajossal még sosem találkoztam személyesen, de enélkül is valószínűsíthető, hogy nagyon szereti az olaszrizlinget és Egerben a fajta specialistája. Általában több variáns is készül belőle egy-egy évjáratból és a maga nemében mindegyik nagyon szerethető. A Kántor Tag dűlőválogatás a piramis csúcsán helyezkedik el. Közepes citromszínű. Komótos mozgású, ránézésre is testes bor. Közepesen intenzív illata kifejezetten gazdag: mezei virágok, száraz széna, lédús őszibarack és trópusi gyümölcsök (papaja, ananász). Ezen felül érzékelhető egy visszafogott, elegáns ásványos jegy. Kóstolva egy testes, öblös bort kapunk, sok aromával és mély zamatokkal, kiváló hordóhasználattal. A minerális karakter felerősödik, a virágok és gyümölcsök inkább csak díszítőelemekként vannak jelen. Közepes mennyiségű, éppen elegendőnek bizonyuló, csiszolt savval rendelkezik. Hosszú, elegáns lecsengés. Remek bor. Erős 7 pont.                               

        Csutorás Ferenc fiatal egri borász borait mintegy hat éve ismerem. Talán nem tartoznak a legcizelláltabb magyar borok közé, viszont fontosak számomra, mert nagyon jól fogyaszthatóak, jól társíthatók ételekhez, és mint az elmúlt évek mutatták, időtállóak is. Úgyhogy jelentős mennyiségben iszogattam is belőlük, és őrzök számos palackot az utóbbi hét évjáratból. A 68-as kékfrankosból (ekkor telepítette a borász nagypapája a Kerekszilvás dűlőbe a szőlőt) az első önálló bort a 2004-es évből kóstoltam, azóta pedig igyekszem minden egyes évjáratot megízlelni. A 2008-as nemrégen került piacra és a hétvégén meg is kóstoltam. Sötét bíborszínű. Hűvösnek ható illata közepesen intenzív, meggyes, vörösáfonyás aromákkal és kellemes szegfűszeges-fahéjas fűszerekkel. A korty kifejezetten dinamikus, élénk, emelkedett savtartalommal és közepes mennyiségű érett bársonyos tanninnal. Aromatikáját tekintve, a meggyes-ibolyás-fűszeres vonalon mozog. Zamatos bor, kifejezetten egri karakterrel. Fiatal még, a tapasztalatok alapján szépen fog érni, jelenleg erős 5 pontot kap. Szegeden, a Dugonics téren rövidesen megnyitó Filoxéra Bortékában lehet majd hozzájutni (szerintem 2000 forint körüli áron).    

 Mindig is szerettem borokat párossával vizsgálni. Sok szempont alapján lehet párokat állítani, célszerű úgy, hogy minél több tekintetben hasonlítsanak egymáshoz. Lehet vizsgálni különböző termőhelyek adta jellegzetes vonásokat, különböző technológiák adta stílusokat, különböző termelőkhöz, régiókhoz, országokhoz társítható komplex különbségeket. Legideálisabb, ha egyedül az árnyalni kívánt tulajdonságban térnek el a vizsgálandó borok.

Egyik gyakori rendezőelv párosok, sorok felállításánál, hogy hazánk borait próbáljuk elhelyezni a világ borai között, most is valami ilyesmi van a háttérben. Ilyen estekben a közös fajta alapvető közös nevező szokott lenni, most ettől eltekintettem. Oka, hogy bizonyos fajták esetén gyakran nehézségbe ütközik a hazai összehasonlítása a külföldivel, mert rendre annyira másak a stílusok, hogy árnyalás szóba se jöhet. Így tehát most  az volt a rendező elv, hogy furmintokat vessek össze külhoni rieslingekkel, de a különböző fajták ellenére a párosok hasonló stílust, hasonló beltartalmi értékeket, hasonló árkategóriákat és azonos évjáratokat képviseljenek.

 No megvolt a várva várt beharangozott német-riesling kóstolónk. Annyi változás volt az előzetes infokhoz képest, hogy többen jelezték szeretnének magyar bort is látni a sorban, referencia végett. Így történt, hogy bekerült egy Pannonhalmi PRIOR és a frissen megjelent Légli Gesztenyés is.