Megint sauvignon blanc-trió, Új-Zéland zászlóshajó borvidéke, Marlborough után most Spanyolországból. Spanyolország, mint sauvignon blanc termőhely, talán meglepő lehet, de ahogy a legtöbb "borország", ők sem maradtak ki a világfajták, így a sauvignon blanc térhódításából. Több spanyol borvidéken is lehet találkozni a fajtával, de a legfontosabb termőhelye Rueda, ahol az őshonos "konkurens" szőlőfajta, a verdejo az úr. A két fajtát néha házasítják is egymással, de többnyire inkább önállóan kerülnek palackba.

A mai trió két tagja is Rueda-ból érkezett, míg a harmadik egy Jumilla DO területén tevékenykedő pincétől, de általános országos, Vino de España megjelöléssel.

A borpárokat felvonultató sorozatban most egy olyan szőlőfajta kerül a górcső alá, amely bár a Kárpát-medencéből származik, de itthon kissé háttérbe szorult a sok népszerűbb nemzetközi és hazai fajta mögött. A királyleányka - avagy román nevén fetească regală - a kövérszőlő és a leányka természetes hibridje, Erdélyből származik. Hazánkban az 1970-es évektől kezdték el telepíteni, de Magyarországon és Románián kívül Ausztriában, Szlovákiában és Moldovában is foglalkoznak vele. Könnyű, üde, diszkréten muskotályos, virágos zamatú, friss savú borokat ad, emiatt könnyen kedvelhető. Két egri tételt pakoltam egymás mellé, az aktuális 2023-as évjáratból.

Ha már nyári hőség és sauvignon blanc, nem maradhatott el a hazai kínálat egy szűk keresztmetszetének tesztelése sem, még az igazi hőgutás napok előtt. A sauvignon blanc az egyik legelterjedtebb és legsikeresebb nemzetközi fehér szőlőfajta, amivel itthon is foglalkoznak. Szinte minden borvidékünkön lehet vele találkozni és a kereskedők beszomlói szerint, keresettek is a fajta borai. Így aztán nagy a kínálat, szinte a végtelenségig lehetett volna bővíteni a sort, de 10 tételnél megálltam, és igyekeztem úgy válogatni, hogy a lehetőségekhez képest minél több borvidék szerepet kapjon.

Folytatom a Wachauer Weinfrühling, azaz a Wachau-i Bortavasz múlt héten megkezdett élménybeszámolóját a többi pincészettel.

(Dürnstein)

Még februárban jártam (ismét) a Bortársaság Borsuli Rioja kóstolóján, de valahogy elmaradt a beszámoló. A borvidékről és a választékban szereplő borászatokról már írtam a tavalyi kóstoló alkalmával, így most csak a kóstolt tételekről készült jegyzetek következnek.

Április vége, május eleje a helyi borfesztiválok időszaka Ausztria Duna-menti borvidékein. Először Kremstal, Kamptal és Traisental tart közösen egy Bortavaszt (Weinfühling), majd rá egy hétre a nagyágyú Wachau jelentkezik a Wachauer Weinfrühling-gel. A rendezvény keretein belül a résztvevő borászatoknál ingyen lehet kóstolni az ott kínált tételeket, ehhez mindössze az erre feljogosító karszalagot kell megvásárolni.
Tavaly véletlenül éppen a Weinfrühling idején jártam Krems-ben és környékén, idén viszont kis kompániánkkal már céltudatosan a Wachauer Weinfrühling hétvégéjén érkeztünk a városba, hogy a következő két napot pincelátogatással és a borvidék bejárásával töltsük el. Két hónap telt el a rendezvény óta, de csak most jutottam el odáig, hogy rendezzem a jegyzeteket. Az esemény fesztivál jellege, a gyakran csak gyűszűnyi adagok és a közben a társasági élet mind-mind csökkenti az elmélyült kóstolás lehetőségét, legfeljebb gyors benyomások rögzítésére van lehetőség, ráadásul azóta az emlékek is megkoptak egy kicsit, de azért igyekeztem...

A tavalyi kóstoló után ebben az évben nem terveztem provence-i rosé sort, de egy-két jól időzített ttavaly őszi akciót kihasználva megint összegyűlt néhány palack rosé az etalon borvidékről. Június végén még a 2022-es évjárat borait kóstoltam, közben a 2023-asok lassacskán kikerülnek a hazai borkereskedések polcaira. A rosé-közhiedelemmel ellentétben ezek a borok simán kibírják, hogy ne a szüretet követő évben nézzünk a palack fenekére. Sajnos, ahogy elnézem, az árak 20-30%-kal feljebb mentek egy év alatt, így most megint azt mondom/írom, hogy jövőre nem lesz folytatás, de valami hasonló csodában azért reménykedem, mert kétségtelen, hogy megint élvezetes sort kóstoltam.

Nemrég három dél-balatoni rajnai rizlinget kóstoltam együtt, most az északi part volt soron. A Badacsonyi borvidék mellett a Balatonfelvidéken is többen dolgoznak a fajtával, így innen is választottam egy bort. Mindkét borvidékre jellemző a vulkanikus talaj, de itt is érvényes a dél-balatoni boroknál tett megállapítás: kár lenne klasszikus mosel-i, rheingau-i, vagy akár pfalz-i borokat várni ezekről a termőhelyekről. Mindenesetre az északi part borai nálam most összességében véve szebben muzsikáltak, bár az ugyanúg igaz, hogy a három bor ebben az esetben is eltérő stílusban készült.

A nyári melegben jól csúsznak a friss, intenzív fehérborok, a töretlenül népszerű sauvignon blanc ideális választás. A mai bortriót három sauvignon blanc adja Marlborough-ból, a fajta  új otthonából.

Három "középkategóriás" bort választottam, legalábbis olyan értelemben, hogy itt szereplő pincészetek választékában ezek a borok az alap tételek és a csúcskategória között helyezkednek el.

Az idei első borvidéki látogatásra indokolatlanul későn került sor, rövidre, de cserébe annál tartalmasabbra sikerült. 2017-ben jártam utoljára Gyöngyöspatán, a második Vulkanikus Borok Fesztiválján, legfőbb ideje volt már egy újabb látogatásnak. Az azóta eltelt 7 év nem múlt el nyomtalanul, időközben Gyöngyöspatán ugyanis párját ritkító borászközösség jött létre, akik Pata Bor-Pata Winemakers néven közös facebook-oldalt is működtetnek és a már hagyománnyá érett Vulkanikus Borok Fesztiválja mellett sok más eseménnyel is igyekeznek a Mátrai borvidékre csábítani a borkedvelőket. A kis klub gyakorlatilag kivétel nélkül első generációs borászokból áll, akik az ország más részéről, sőt akár külföldről érkeztek ide, hogy megalapítsák a saját kis borbirodalmukat. Találunk köztük borvidéki veteránt, borbloggert, korábbi hobbiborászt - sokukat még én is "előző életéből" ismerem. Vannak közöttük, akik elkötelezettek a lehető legnaturálisabb borkészítés mellett, mások ennél megengedőbbek, de mindegyikükben közös a borvidék és a természetközeli módszerek melletti elköteleződés.
További metszéspont, hogy a legtöbben dolgoznak kékfrankossal, amely remekül érzi magát a Mátrában, mondhatjuk, hogy ez Gyöngyöspata legfontosabb szőlőfajtája. Sokan kezdtek el régi magyar fajtákat is telepíteni, Szentesi József felbecsülhetetlen értékű munkáját folytatva. Az első ültetvények az utóbbi években fordultak termőre és bizony, az első szárnypróbálgatások visszaigazolták a kezdeti lelkesedést.
Mostanra összegyűlt annyi termelő és kész bor, hogy érdemes volt egy egész napos borfesztivált is a kékfrankosra és a régi magyar fajtákra építeni. A gyöngyöspatai borászok mellett vendég borászatok is színesítették a felhozatalt, valamint mesterkurzusok keretében is lehetett ismerkedni a borokkal és a borászokkal.

Az idei második külföldi egyvelegben helyet kapott több fehérbor Lombardiából, osztrák és német fehérek, sok spanyol vörös. A blogon ritkábban szereplő országok közül Ausztrália, az Amerikai Egyesült Államok és Horvátország is feltűnik 1-1 tétel erejéig.

Itt az idei második magyar boros egyveleg, néhány pezsgő, rosé és édes bor, sok-sok fehér és - szokás szerint -  kevesebb vörös fért bele ebbe a válogatásba.

A Gourmet Fesztiválról szóló beszámoló második részében négy hazai pincészet borai kerülnek a fókuszba. A Hernyák Birtok képviseletében Hernyák Tomi a DiVino standjánál mutatta be új Rosé Brut pezsgőjét és a "sima" Brut is kóstolható volt. A Holdvölgy régi motoros a Gourmet Fesztiválon, mindig széles szortimenttel jönnek és mindig hoznak magukkal valamilyen újdonságot, meglepetést is. A Veszprémi Érseki Pincészet - ha jól tudom - elsőbálozó volt a  fesztiválon, náluk szinte a teljes aktuális választék kóstolható volt. A Bock Pince ugyan olyan hatalmas portfólióval rendelkezik, hogy azt lehetetlen lett volna egészében bemutatni, de náluk is komoly merítés állt rendelkezésre.

A Gourmet Fesztivál legalább annyira - ha nem inkább - társasági, mint szakmai esemény és az is tény, hogy az árakat nem az átlagember pénztárcájára szabták. A közönség egyértelműen a tehetősebb rétegből kerül ki, ha valaki itt jól akarja érezni magát és alaposan kihasználni a rendezvény által kínált ételek és italok bőségét, akkor mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia. Kora délután még általában szép idő mellett sincs nagy tömeg (a Gourmet Fesztiválhoz évek óta hozzátartozik, hogy legalább egyik nap elveri az eső), napnyugta tájékán a létszám és a hangulat is emelkedik.

Nem feltétlenül terveztem, de pénteken egy hirtelen ötlettől vezérelve kilátogattam a fesztiválra, leginkább azzal a céllal, hogy borokat kóstoljak. Végül a vártnál jobban sikerült az akció, olyannyira, hogy az élménybeszámoló terjedelmi okok miatt két részes lesz.

A Bortársaság standjánál rengeteg tételt lehetett szemlézni, itt biztosan mindenki talált valami kedvére való bort, ezt az esti látogatottság is tükrözte. Pár órára én is lecövekeltem náluk, és pici kóstolóadagok formájában sok-sok borral megismerkedtem közelebbről, hazai pályáról és külföldről vegyesen válogattam.

Megint sikerült egy régóta húzódó kóstoló lebonyolításának kálváriájára pontot tenni. Mielőtt beköszönt az igazi hőség, még egy utolsó nagyobb volumenű vörösboros sort kibontottunk: Marlborough-i pinot noir-okat kóstoltunk a 2018-as évjáratból. Marlborough-ban ez nem volt egy könnyű évjárat, a meleg nyarat egy esővel tarkított szüreti időszak követte, a hozam a szokásosnál valamivel kisebb lett. Jól ismert pincészetek pinot-it kóstoltuk, a nagyobb meglepetések elmaradtak, de ezzel együtt is érdekes kóstoló volt.

A tavaszi Tokaj Magic kóstolóra különösen izgalmas témát választott ki Ripka Gergő: az Oremus Mandolás öt évjáratát néztük végig, méghozzá úgy, hogy a normál 0,75 literes palackokat magnumokkal vetettük össze. Mindig érdekes egymás mellett kóstolni a két különböző méretű palackot, egy vertikális sorban különösen. Nincs még egy borászat Tokajban, ahol akkora hagyománya van a magnum palackos kiadásnak, mint az Oremus, a Mandolás ráadásul szépen is érik, erről már többször meggyőződhettünk. Külön öröm, hogy a 2017 óta a pincénél dolgozó ifj. Bacsó András borász is velünk tartott a kóstolón, így a szakmai háttérről is első kézből hallhattunk információkat.

Horvátországban utoljára még gyerekként jártam és bár azóta évtizedek teltek el, az Isztrián eltöltött egy hétről ugyan távoli, de kellemes emlékfoszlányokat őrzök. Régóta terveztem már a visszatérést a horvát tengerpartra, idén májusban le is csaptam egy kedvező árú Bécs-Dubrovnik repülőjegyre, és nettó két napot töltöttem el a gyönyörű dalmát kikötővárosban.
Az óváros már a főszezon előtt - májusban, hétköznap - is nagyjából megtelt turistákkal (és Trónok harca rajongókat kalauzoló csoportokkal), főleg a késő délelőtti órákban. Kora délutántól már javult a helyzet, este pedig  inkább az éttermek és bárok teraszait töltötték meg az emberek. Az óváros kis utcáiban természetesen borbárokat is találunk, ahol akár tematikus kóstolósorok segítségével is lehet ismerkedni a helyi borokkal.
Vacsora előtt, közben és után igyekeztem én kicsit gyarapítani szerény ismereteimet és tapasztalataimat a horvát borok és szőlőfajták terén, leginkább dél-dalmát tételekkel a fókuszban. Egyelőre egyik helyi fajtának sem lettem feltétlen rajongója, főleg a vártnál sokszor magasabb árak tükrében, de persze akadtak izgalmas és kellemes borok is a helyi kínálatból kapott szűk keresztmetszetben.

(Dubrovnik óvárosa)

Mészáros Gabriella szervezésében idén szépen sorban több borvidék képviselői is Budapestre érkeznek, hogy a Pasaréti Közösségi Házban személyesen mutassák be boraikat az érdeklődőknek. Mátra után április végén a Tokaji borvidék került a fókuszba. Az izgalmasnak ígérkező kóstolóra mintegy két tucat tokaji borász jött el személyesen és a tematika szerint magnum palackos tételeket is hoztak magukkal.