A Szentesi Pince idei szüretét bemutató posztom után most jöjjön a pincetechnológia és vele párhuzamosan a már kierjedt borok bemutatása. Amikor augusztus végén egy ismerős borásznál jártam és meséltem neki, hogy Szentesihez bekéredzkedtem a pincébe, kb. ez a párbeszéd játszódott le köztünk:

„– A Jóskához?

– Ja. – mondom.

– Ott nem fogsz sokat tanulni.

– Mi? – ült az arcomra a kérdőjel.

– Hát a Jóska nem sok mindent csinál a pincében. (röhögés)”

Nem túl mély, de vonzó illat, tiszta piros bogyós gyümölcsélmény, sós mineralitás, diszkrét hordófűszer. Szájban közepes testű kortyot kapunk. Korrekt teltségű ízek, érett meggyel és itt is sóssággal. Kevés tannin, jó tartású, de kellemes tapintatú érett savak. A kortyközép arányosan kitöltött, egyenletesen csökken az ízek intenzitása, a savak némi játékosságot csempésznek a közepesen hosszú lecsengésbe. Kerek, finom bor, csiszolt részletekkel. Túlzásoktól mentes, de kategórián belül kifogástalan. Eléri a 6 pontot. (86)

Bősz Adrián borai eddig inkább elkerültek, pedig minden egyes kóstolt tételnél éreztem, hogy nem ártana ismerkedi velük. Adrián valahogy nem a fősodort követi, borai okosak, intelligensek és ezzel kiemelkednek Szekszárd mai divatirányzataiból. Külön megér egy megváltást, hogy a borvidéken szinte páratlanul non-cashflow módon képes fehér fajtákhoz is hozzányúlni. Pedig anno Szekszárd nem csak nagytestű vöröseiről és gyenge fehérborairól volt híres. Vizsgálódásunk tárgya éppen egy rajnai rizling, amely már nem az alap szortiment, hanem egy magasabbra pozícionált termékvonal része. A palack tartalmáról nem áll rendelkezésre sok információ, csak annyit tudunk, hogy a gyümölcs a Bátán található Csóka-hegy dűlőben termett.

Demeter Zoltán: Birtokbor Édes 2011

Kajszi, trópusi gyümölcsök mellett határozott muskotályos jelenlét, illatos szőlővel, licsis-rózsás díszítésekkel. Közepes test, finom, telt ízek. A középre fokozatosan halkul az intenzitás, nem vesz új lendületet, tulajdonképpen a kategóriáját tekintve nem is kell, hogy ezt tegye, közepesen hosszú lecsengés. Érett, finom állagú savak kerek borrá egyensúlyozzák ki a kortyot, talán egy leheletnyi édesség-túlsúlyról beszélhetünk összességében, de ezzel együtt is arányosnak éreztem.  Csiszolt részletek, finom, puha örömök, letisztult világ, az áráért elegendő tartalom. Hasonlóan szép, mint a 08-as volt. 6 pont.

Homonna: Édes Hármas 2010

Élénk, tiszta gyümölcsösség, finoman aszalódott kajszi, kis trópusias beütés, méz. Közepesnél nagyobb testű korty, telt ízek, nem túlzó édesség. Szépen kitartó közép, tömörebb mag, csak lassan csökkenő intenzitások, elég hosszú lecsengés. Magas, cizellált, lendületes savak játszi könnyedséggel mozgatják át a bort. Letisztult világ, sima felszínek, tényleg csak minimális éllel a végén. Eléri a 7 pontot. (90)

Bott: Szamorodni 2011

Tiszta és színes illat, narancs, kajszi, maracuya, szőlő, viaszosság, pici akácméz és marcipán. Telt korty, sűrűn krémes, olajos konzisztencia. Mély, komplex és letisztult ízek, sok trópusi gyümölccsel. Jelentős édesség, érett, finom tapintatú, de cizellált savak. Strukturált felépítés, komoly kortyközepi mag, hosszú lecsengés és egyáltalán folyamatosan nagyon finom. Az utóízben kellemes felszínű cseresség. Igazán komoly édes tokaji, ha bele akarnék kötni, már pedig miért is ne akarnék :),  lehetne egy árnyalatnyit feszesebb sava a még precízebb kortyvezetés, a fókusz érdekében, és akkor tényleg kifeszülnék :)  7+ (91-92)

Az elkövetkező néhány hétben több spanyol vidék vörösboraiból is tervezek kisebb kóstolókat tartani. Egyszerűen mert alig kóstoltam komolyabb spanyolokat és nagyon kíváncsi lettem rájuk az utóbbi időben. Ezek kisebb szabású, mintegy szemináriumszerű alkalmak lesznek, melyek elsősorban a betekintést szolgálják, az alapos megismeréshez további kóstolók kellenek majd. Az első „kör” már meg is volt, Rioja-ból választottam négy bort, közép és felső kategóriás tételeket:   

Címadó borunk elméletben egy szokványos olaszrizling, mégis egy rövid pillanatra lefagyasztotta a borfórum-világot. Nem rosszakarásból, de kitudódott, hogy ennek a badacsonyi olaszrizlingnek vagy 45%-át a kozmopolita chardonnay adja. Már öreg Pista bátyám is megmondta, a bizalmas beszélgetések – néha –, jobb, ha a pince félhomályában maradnak. Ezúttal nem így történt, a bortermelő pedig egy kis magyarázkodásra kényszerül. Semmiképpen nem mennék bele a részletekbe, legyen annyi elég, hogy Bakó Ambrus szerette volna az idegen fajtát feltüntetni, de nem akadt rá adminisztratív lehetősége. Egy bonyolult országban élünk ugyanis, ahol a hatóság figyelmét nem feltétlenül a valóság, hanem a szögletes bürokratizmus útvesztői kötik le. Míg a pár palackos kézműves „mikrotételen” néhány kört kontráztunk, eközben minden bizonnyal több, egyenként is sok száz hektós olasz bort hozó tartálykocsi lépte át határainkat. Ismét egy fontos téma, amely helyett valami lényegtelen dologról vitatkoztunk.

Az elmúlt hónapokban itthon elfogyasztott rieslingek jegyzetei következnek. Voltak köztük igazán jó dolgok :)

Íme:

Borunkat az Etyeken található, szinte agyonhallgatott, bor blogokon és a sajtóban ritkán feltűnő Haraszty Vallejo pincészet készítette. Márciusban jártam náluk, végigkóstoltam az egész portfóliót és azt tudom mondani, hogy példaértékű munka folyik ott és már most több a pince puszta ígéretnél. A szortiment legalsó szintjén is korrekt, jól árazott és tiszta borokkal találkoztam. A most értékelt nedű a Virtuoso sorozat tagja, amely már a magasabb minőségű termékek közé tartozik. Emlékeim szerint ebből a sorozatból mind a chardonnay, mind a sauvignon blanc baráti árazású és már egy teljesebb, komplexebb kategóriát képvisel. Az összes bor közül talán a pincészet körül található ültetvényről származó Öreghegy pinot noir fogott meg leginkább. Ebből vittem is haza egy palackkal, amelynek sorsát egy erdei gombavacsora teljesítette be, és meg kell hagyni, nagyon is kellemesen csúsztatta apró kalapos barátainkat a jól megérdemelt végzetük felé.

Dom. Le Vieux Donjon: Chateauneuf du Pape 2009

Mintha teletuszkolták volna gyümölcsökkel a poharat úgy árad belőle töményen a friss málna és szilva illata. Elég nagy test, szájban is folytatódik a színtiszta, érintetlen, ugyanakkor koncentrált gyümölcsélmény. Harapni lehet a kortyot. Barátságos savak, közepesnél több, nagyon finom szemcsés, tökéletesen integrált tannin. A kortyközép szinte észrevétlenül történik, tele van anyaggal, de különösebb rétegzettség nélkül  lesz a bor egy gazdag, kifogástalanul gömbölyű egész. Elég hosszú lecsengés. Voltak a sorban sokkal cizelláltabb és fókuszáltabb borok, de nem tudták ezt az örömet elhomályosítani. Ő volt az én borom, amiből ponttól függetlenül talán legszívesebben innék meg néhány pohárkával minden vasárnap. Erős 7 pont. (91)  29 Euro

Dom. Le Clos de Caillou:Chateauneuf du Pape Les Safres 2007

Mély és komplex illat, az előző bortól lényegesen érettebb összképpel. Nagymama-féle szilvalekvár, szegfűszeg, palackbukés fűszeresség. Nagy test. Telt ízek, jelentős extrakt-édesség, aszalt szilva, porított gyümölcsök, karamellizilált aromák. Sűrűn textúrált közép, több és szilárdabb érzetű tannin, mint az előző bornál, szép, cizellált savak, elég hosszú lecsengés. Jó egység és egyensúly. Az előző borral nagyjából hasonló komolyságú anyag, talán több komplexitással, de mindenképp kevesebb bájjal.(azért ő is csúszik szépen a nagyság mellett) Stabil 7 pont. (90-91)   29 Euro

Dom. Le Clos de Caillou: Chateauneuf de Pape Les Quartz 2007

Összetettebb, kevésbé előrehaladott állapotú gyümölcsösség, finoman aszalódott szilva, erdei gyümölcsök, málna, feketecseresznye, koktélcseresznye. Finom, nem tolakodó, de komplex fűszeresség, érintésnyi gyógynövényes díszítés. Hosszan nyílik, öröm szagolgatni, tele van finesszel. Nagy test és az előzőektől egy jó nagyságrenddel mélyebb korty. Kimagasló koncentrációban telítik be a szájat a szuperérett, de tiszta és jól definiált gyümölcsök, mégse hivalkodó, talán a kevesebb édesség végett.  A közép az eddigi borokhoz képest nagyobb tartalékokat bontakoztat ki, a lecsengés  is a leghosszabb ezidáig, a leginkább magával ragadó fókusszal. Szilárdabb alapváz, keményebb, de remek minőségű tanninok, feszesebb, cizellált savvilág. Nagyon elegáns bor, tele erővel, feltehetőleg még messze a csúcsától. Erős 8 pont. (93-94)  49 Euro

Dom. Pegau: Chateauneuf du Pape Cuvée Laurence 2005

Porrá aszalt fekete gyümölcsök, szeder, feketecseresznye, minőségi pörkölési aromák, szárított kék virágok, szarvasgomba, nagyon finom bőrre és dohányra emlékeztető jegyek, komplex, nehezen szálazható, nemességet árasztó palackbuké. Elképesztően összetett. Nagy test, de csupa arányosság. Hivalkodás és bármiféle populáris édesség nélkül, felsőbbrendű eleganciával kerülnek elő az újabb és újabb ízrétegek.  Az alapváz hasonlóképp szilárd, kifogástalan minőségű alkotókból áll, de a szerkezet összességében még tömörebb érzetű, a lecsengés még hosszabb, még precízebben  fókuszált, egymást követik az impulzusok. Még nagyon fiatal, de nagyon komoly!  8 és 9 pont között. Talán illene is megadni az utóbbit. (94-95)  89 Euro

Az a helyzet, hogy beálltam szüretelni. Nem amolyan hirtelen jött ötlet volt ez, inkább évek óta terveztem már közelebb kerülni borhoz-szőlőhöz. Emlékszem még, ahogy apámmal a két sor otellót pancsoltuk: zúztuk-daráltuk, cukroztuk, erjesztettük és préseltük. Ugyan nem úri fogalmak szerint, de nálunk valódi garázsbor készült. Kellemes visszaemlékezni a darálóra, a házilag barkácsolt présre és az üvegballonok fölött eltöltött időre. A bor íze már nemigen rémlik – gyerekként talán bele-belenyalhattam –, de a ballonok köré szférát vonó muslicák emléke még mindig az orromban döngicsél.

Érdekesnek tűnő burgundi birtok boraihoz volt szerencsém hozzájutni. Ez az eset óta harapni szoktam arra, ha egy kereskedés kínálatában komolynak tűnő Marsannay tűnik fel, és rögtön végzek egy kis webes utánajárást.

A Roty-család már 1710 óta megvetette a lábát Gevrey-ben. A birtok jelenlegi hírneve mégis Joseph Roty munkásságához fűződik. Köszönhető ez egyrészt a hírhedten nehéz természetének. Clive Coates , elismert Burgundia-szakértő, leírja egy cikkében, hogy szinte paranoiás bizalmatlansággal van minden külső személy irányába, nem tart kapcsolatot szomszédokkal, nem vesz részt semmilyen közös promóciós tevékenységben. Egyszer sikerült bejutnia hozzá, és akkor meg azzal szembesült, hogy kijutni még nehezebb, mint bebocsátást nyerni. Ugyanis Roty úr folyamatosan beszél, hirtelen a világ összes problémája elő kell, hogy kerüljön, miközben egy feszt ott áll a látogató intim szférájában, és egyik cigit szívja a másik után. Coates barátunk néhány óra után kiakad, és természetesen örök kitiltásban részesül. Másrészt a borok is rászolgáltak a hírnévre, Clive Coates a fenti eset  ellenére elismerően beszél a későbbiekben kóstolt forgalmi borokról. Kiemeli a szokatlanul sok új hordó mellett is megvalósuló eredetiségüket, töménységüket, szerethetőségüket. Véleménye szerint a birtok, egy, de lehet, hogy kettő csillagot is megérdemelne a Michelin-rendszerben.

Számos területről külön palackoznak Marsannay-ből és Gevrey-Chambertin-ből egyaránt, előbbieket tekintve jelenleg dolgoznak azon, hogy elismerjék a legjobbakat premier cru-nek. Érdekesség, hogy az egész birtokot tekintve a tőkék átlagos életkora jócskán 60 év fölött van,ami szinte egyedülállónak tekinthető, a zászlóshajó boruk pedig a Charmes Chambertin grand cru olyan parcellájáról származik, melyet 1881-ben, közvetlenül a filoxéra után elsőként telepítettek.

Joseph Roty 2008-ban hunyt el, azóta fián Philippe-en a sor.

Két bort kóstoltam tőlük:

Kissé elfoglaltuk magunkat mással, így mára sajnos nem jutott poszt. Helyette egy tipp: lájkold a Fészbuk oldalunkat (ott lent jobbra) vagy itt. Egyrészt követheted a Borrajongó posztjait, másrészt pedig olyan képeket és infokat is találsz ott, amit itt nem. Szóval: like.

Az előző részben említett Bott-látogatás második (a pince-beli) felvonása előtt tényleg csak egy villámlátogatás erejéig Szilágyi Lacihoz is beugrottunk. Alapvetően nem kóstolni mentünk, csak vásárolni, viszont épp nyitva volt a 11-es szortiment színe-java, így nem tudtuk kihagyni a feltárulkozó lehetőséget. Egyáltalán nem készítettem jegyzeteket, csak némelyikhez utólag, emlékezetből.

Demeter Zoltán Lapis 2011

Kicsit visszafogott, de hosszan szagolva elég komplex illat, elsősorban fűszerek, édesgyökér, kömény, vanília, mellettük citrusok, érintésnyi méz, fehér virágok. Közepes test. Tiszta, ízekkel arányosan kitöltött, túlzásoktól mentes korty. Szép struktúra, szárnyait bontogató közép, közepestől hosszabb lecsengés. Élénk, cizellált savak, jórészt sima felszínek. Jó egyensúly, alacsony alkohol, az utóízre jól érezhetően kitüremkedő savérzet. Zártabb és kevésbé egységes, mint hordómintaként volt, de azért szép. Remélem jobban kirúgja magát idővel. 6 pont.

Demeter Zoltán Szerelmi 2011

Megnyerő, intenzív illat, vastag trópusi gyümölcsösség, mely enyhe túlérettség mellett is nagyon tiszta, mellette gazdag fűszeresség, sósság, méz, tejszín. Nagy, öblös test, sima, krémes konzisztencia. Mély, haraphatóan telt ízek adják a hedonisztikus attack-ot, mely érzetre jócskán rádob még egy lapáttal a kortyközép újabb és újabb rétegekben kibontakozó tartalmassága. Szép hosszú lecsengés. A savak kiválóak, megvan a kellő magasságuk, cizellált lefutásúak, mellette csiszolt tapintatúak, remekül integráltak. A 2009-eshez képest sokkal gördülékenyebbnek, illesztés-mentesebbnek, egységesebbnek, így fineszesebbnek tűnik. Az utóízben sajnos kissé kilógó emléket hagy a 15-ös alkohol, de a végén kissé boruló balansz mellett is nagyon szívesen fogyasztottam és összességében megigézően szépnek találtam a bort. Eléri a 7 pontot.

A szinte végtelennek ható Ribera del Duero sorozatunkban már írtunk Alejandro Fernándezről, aki elsőként készített az unikális Vega Siciliához mérhető riberai csúcsborokat. Egy kiadós évszázadig a Vega Sicilia ugyanis Rioja ellen egyedül focizott a spanyol bortérképen. Ez könnyen így is maradhatott volna, ha nem mutatja meg éppen Alejandro Fernández, hogy kistermelőknek is nyitva állnak a mennyek kapui. És mire volt ehhez szükség? Egy picit másképp kellett gondolkodni. A Pesquera del Duero falucskáról elnevezett, immár nagyra nőtt birtok története maga Ribera del Duero újkori történelme. Ebbe bepillantani – bor híján – szinte lehetetlen. Aztán a legelhagyatottabb, legváratlanabb helyeken érnek bennünket szerencsés véletlenek.

A tavaly szeptemberben (nem kis szerencsével) létrehozott philadelphiai borklubom most ünnepelte fennállásának első évfordulóját, és igyekeztem a társaság tagjainak nem mindennapi borokkal előrukkolni. Sokat meséltem nekik Magyarországról (főként persze a borokkal kapcsolatban) és bő féléve rágták már a fülem, hogy mutassak nekik honi nedűket. Ennek akadálya részemről természetesen nem az akarat hiánya, sokkal inkább a logisztikai problémák leküzdése volt. Nem újdonság ugyanis, hogy nagyon kevés magyar bor jut el az USA-ba, ráadásul az a kevés sem mindig jó minőségű (sajnos van például büntetőbikavér 7 dollárért), szóval a helyi választék kiaknázása nem jöhetett szóba. A csomagküldés drága mulatság és némileg kockázatos is, ezért nem láttam más megoldást, minthogy személyesen hozom be a kóstolóra kiválogatott palackokat. Némi segítséggel sikerült is viszonylag rövid idő alatt nyolc palackot importálni és így nem volt akadálya a kóstolónak. Tervezek további magyar boros bemutatókat, ezért ezúttal csak fehérborokat kóstoltunk a csapat tagjaival. Igyekeztem a magyar fajtákra összpontosítani és Tokajon kívülről is mutatni egy-két bort, a két legfontosabb tokajinak (furmint, hárslevelű) pedig a könnyedebb és koncentráltabb változatát is kóstoltuk. Bizonyára lehetett volna ennél erősebb sort is összeállítani, de úgy gondolom az alábbi borok összességében alkalmasak voltak a szép magyar fehérek demonstrálásra.

Folytatódik az on-topik, azaz vissza a tokaji borokhoz. Másnap az első út überkirálynagykedvenckihagyhatatlan Bodóékhoz vezetett, ahol elsősorban a már lepalackozott 11-eseket kóstoltuk.

Ennek a posztnak tartalmilag nem sok köze lesz Tokajhoz, csak a kóstoló helyszíne és ideje végett kerül a hétvége élményei közé.

Tulajdonképpen arról van szó röviden, hogy az én közreműködésemmel abszolváltunk egy elsősorban Wachau-témájú kóstolót a  "Ne csak írja..." -sorozat legutóbbi résztvevő borászaival.

Íme:

Sárospatakról Mádra vezetett utunk. Itt Balassa Istvánnal találkoztunk, aki a saját boraiból és a Szent Tamás Pincészet tételeiből is hozott egy merítésre valót.

István azon kevesek közé tartozik, akik nincsenek annyira rossz véleménnyel a 2010-es évről. Elmondása szerint a kulcs a megfelelően korán és megfelelő határozottsággal végbevitt növényvédelem volt, ami ha megtörtént, a későbbiekben már kezelhető volt a helyzet. Nem nagy mennyiségben, de szépen beérett, jó savakkal rendelkező alapanyagot szüretelt.

Ezt a sort kóstoltuk:

Nehéz olyan pátosszal írni az ikonikus Királyudvar Úrágya 2000-ről, mint azt híre parancsolja. Neki sem nagyon futnék. Annyi azonban biztos, hogy ha ez poharadba kerül, nyájas olvasó, igazán kiváltságos helyzetben érezheted magad, hiszen Magyarország valaha készített egyik legkiválóbb borával kerültél nexusba. Az eredetileg édes bornak szánt Úrágya 2000 rövid idő alatt a hazai és ezen belül a tokaji borkészítés viszonyítási pontjává vált. Sokan – persze helytelenül – a száraz ős-furmintnak tulajdonítják, vagy – helyesebben – innen eredeztetik modern száraz furmintjaink prototípusát. Legyen bárhogy is, borunkat mára utolérte a kuriózumok jól megérdemelt sorsa, távolba vesző legenda és szűkölt ritkaság lett az ő státusza. 12 év távlatából szinte „rönöszansz” festményként tudom csak elképzelni a bor születésének megismételhetetlen pillanatát. Előtérben az Úrágya-hordót kénező Demeter Zoltánnal, fölül a borász finom mozdulatain őrködő angyalok kara, kicsit hátrébb a pince árnyából némán figyelő Szepsy István. Egészen hátul pedig, túl a hordók bumfordi sziluettjén, a gyertya fényében meg-megcsillanó szempár – mindannyian tudjuk –, csakis Anthony Hwangé lehet. Minden bizonnyal így történhetett.

Várva várt tokaji hétvégénk első állomása Asztalos Zoltánhoz vezetett. Többször volt szerencsénk 2008-as boraihoz, a Vióka már több illusztris sorban is meglepően jól teljesített. Az újabb évjáratok viszont nem nagyon akarnak jönni, így a "távoli" fogyasztó szempontjából úgy tűnik mintha valami megállt volna. Erről persze szó nincs, csak egyszerűen nagyon apró léptekben történik az építkezés.                                                     

Először a Vióka dűlőhöz vezetett utunk. Nagyon szép fekvése van, tökéletesen délre néz, belátható róla egész Hegyalja. Megérte a látványért keresztülvergődni a vadregényesen futóműgyilkos dűlőutakon. Sajnos a kép nem tudja visszaadni, valószínűleg az én pancserségem okán.

Utána a bájos környezetben található kácsárdi házikóhoz mentünk, mintha egy másik korba érkeztünk volna. Itt történt a most következő kóstoló is, ahol elég alaposan átnéztük a szortimentet, a két 2008-as Vióka kivételével még hordóminták képében.