A Borrajongó

Real Companhia Velha: mit csináltál 1867-ben???

2018. november 23. 06:00 - akov

A Real Companhia Velha (RCV) – bár jártam a Douroban, írtam is borvidékről szépen s hosszan – viszonylag ritkán tűnik fel a jegyzetfüzetemben. Csak annyit tudtam róla, hogy nagy. Nem kicsit. Néhány alap borukat, ha kóstoltam is, mindig kb. az volt a sommázat, hogy korrekt, jó ár-érték arányú, de lépjünk tovább. Mindenki ismeri a Teszkóban-Metróban is kapható Royal Oporto borokat. Na itt kezdődik a pince, nincs is a termékkel gond, de ha valaki valami átlényegültet szeretne inni, inkább keressen mást. Most viszont Ercsey Dániel és a borokat forgalmazó Heinemann Testvérek, valamint persze az RCV szíves jóvoltából kénytelen voltam gyökeresen megváltoztatni korábbi (elnagyolt) véleményemet. November elején Pedro O. Silva Reis az RCV tulajdonosának fia, egyben a cég export-vezetője látogatott el Budapestre és tartott egy tényleg felejthetetlen kóstolót. Ennek hatására nagy szünet után újra írásba kellett kezdenem. Képzelhetitek!

2_rcv.jpg

A Hotel Intercontinental roppant kellemes környezetében megtartott kóstolót Portugália nagykövete és felesége is megtisztelte. A kóstolón rengeteg dolog elhangzott és rengeteg minden történt, néha csak kapkodtam a fejemet. A sabrage kíséretében bontott pezsgő mellé Pedro O. Silva Reis bemutatta a céget. Mintegy 540 hektár szőlőjük van, öt különböző fekvésű quinta (birtok) között szétosztva. Közel 200 állandó alkalmazottal dolgoznak, vagy 45 országba exportálják a termelésük több, mint felét. Ezek a főbb számok. De, ami igazán meghökkentő az a vállalat kora. Nem tévedés, 1756-ban alapította I. D. José király, aki a céget a híres Pombal Márki irányítása alá rendelte. Idézek korábbi írásomból:

„1756-ban jelent meg az a királyi rendelet, amely a Portói termelésének lehetséges határait kijelölte. Ugyan Chianti és Tokaj megelőzte ebben a portugálokat, de a Pombal-féle szabályozás nagyon komplex és haladó volt a maga korában. Megalapították a Douro Bortársaságot*, amely kivette az angolok kezéből a piac feletti uralmat, ellenőrizte a borok mennyiségét és minőségét, valamint megszabta a kereskedelmi árak minimumát és maximumát. Ezen felül a márki felmérette és kijelölte a bortermelésre leginkább alkalmas, palás talajú területeket. Kvótarendszert vezettek be, ezzel megszabták az évjáratonként és területenként megtermelhető bor mennyiségét. Az intézkedések hatására visszaállt a piac stabilitása és megszűntek a túlkínálat okozta áringadozások.”

*Companhia Geral da Agricultura das Vinhas do Alto Douro (később Real Companhia, illetve Companhia Velha néven futtot)

A céget – egy bankár segítségével – 1960-ban vásárolta meg Manuel da Silva Reis (Pedro nagypapája), azóta családi tulajdonban van. Az idők során a teljes borászat működését modernizálták, új quinta-kat csaptak a területekhez, kipróbáltak rengeteg szőlőfajtát és borászati eljárást. Lehetetlen lenne ezeken végigmenni. Csak a borászat portfóliójának áttekintése egy könyvet tudna megtölteni. A lényeget a boroknál megpróbálom bemutatni.

Kóstolt borok:

Espumante Brut 2014

A Douroban szinte nem létező pinot noir és chardonnay fajtákból készült a Quinta de Cidrô és Quinta do Casal da Granja birtokokról. 2011-ben dobták piacra először, de előadónk szerint 25 évnyi szüret tudása van benne, hiszen a kilencvenes években telepítették Champagne alap fajtáit a hűvösebb fekvésekbe. A pezsgő 4 évet volt seprőn, 6g/l dosage-t kapott.

Élesztős, egyértelműen palackos erjesztésű jegyeket mutat. Könnyed, nagyon tiszta és profi, remek savval, jó egyensúllyal. Citrushéj, finom seprősség, korianderes-fűszeres aromák aláfestésével. Szép érési aromák, elég hosszú lecsengés, kellemesen fanyar zárással. A termőhely ismeretében minimum meglepő. 6p+

Quinta de Cidrô Alvarinho 2016

A birtoknál rengeteg szőlőfajtát telepítettek, és ami mutatott valamit, készítenek is belőle bort. Elég fura felhozatal ez: alvarinho, sauvignon blanc, semillon, chardonnay, gewürtztraminer, pinot noir, arinto, samarrinho, rufete stb. Ugyan az alvarinho nem a Douro szőlőfajtája, hanem az innen északra található Vinho Verde borvidéké, a Quinta de Cidrô egyik hűvösebb fekvésében jól érzi magát.

Augusztusi szüret, penumatikus prés, érlelés acélban. Pedro szerint a bor pH értéke 2.9, tehát borzalmasan alacsony. Kellemesen szép aromatika, nagyon tiszta, szinte csak citrusokat mutat, de nagyon sokféle érzetben. Magas, de jó szerkezetű, finom sav. Fűszerek, zöld dolgok, koriander (megint). Remek bor, nagyon szerettem. Borászatilag iszonyú profi. Jó ár. 11,0 EUR. 5/6p

Quinta de Cidrô Chardonnay 2017

1993-ban telepítettek chardonnay-t, csak úgy kísérletképpen. Az első bor 1996-ban készült el Jerry Luper kaliforniai borász irányítása alatt, aki a hetvenes években a híres burgundi-verő Chateau Montalena kötelékében dolgozott. A bort ma Jorge Moreira, az RCV főborásza, a Douro egyik sztárja, a Poeira alapítója készíti (ld. korábbi cikkek: Poeira, Quinta de la Rosa).

A szüretre kora szeptemberben kerül sor. A bor 30% új fát kap. Erőteljes, de magas minőségű francia fát érezni, némi füstölt sonka és vanília által. Édeskés, jó szerkezetű, remek textúrájú bor. Nagyon tiszta és professzionális. Ugyanakkor valami hiányzik belőle, mind szerkezetileg, mind az intenzitás tekintetében. Olyan, mintha korábban le kellett volna kapni a szőlőt és még nem alakultak volna ki az aromák. 17,0 EUR. 5/6p

Quinta das Carvalhas Vinhas Velhas 2015

A bor a Quinta das Carvalhas gondosan szelektált, keverten ültetett szőlőiből készült, a tőkék kora eléri a 100 évet. Lábbal taposnak, lagaresben erjesztenek, majd a bor francia fába kerül. A hordók 50%-ban újak. Az érlelés 18 hónap. Ez lenne az RCV nagy Douro száraz vöröse.

Áfonya, szeder, kék virágok köré összpontosuló aromatika, elég friss kiadásban. Kellemes hordózás, kifejezett, darabos állagú tannin, amely rusztikusságot kölcsönöz neki. Jó lecsengés, már-már citrusosba forduló (szerintem pótolt) savak. Korrekt, de drága, főként, hogy a komolyabb Douro borok színvonalát csak kóstolgatja. 55,0 EUR. 6p+

Quinta de Cidrô Rufete 2013

Meglepetés tétel. Régi Douro szőlőfajta, amelyet az újkorban elfelejtettek. Most a hűvössége, színtelensége miatt próbálkoznak vele, hiszen a modern borízlés a frissességet keresi. Én ugyan nem gondolom, hogy az új pinot noirt pont a Douroból várnánk, de ki tudja. Közép világos rubin szín. Tompa, fáradt aromatika. Közepes mennyiségű, poros tannin, fűszerek, plusszos fa, enyhe oxidáció. Gyenge. 4p

A következő szakaszhoz a Ruby típusú borokról itt lehet olvasni.

1_rcv.jpg

Quinta das Carvalhas Vintage Port 2016

Széles körben deklarált, kiemelkedőnek tartott év. Egyszerűen lehengerlő. Sűrű, meggyes, áfonyás, szinte felrobban a belé pakolt gyümölcsöktől. Kiváló sav, szép tannin, jó arányok. Zöldfűszerek, fekete ribizli, földesség, végtelen lecsengés. A fiatal vintage portok kóstolásához nagy tapasztalat kell, mert borzasztó vonzók tudnak lenni és nehéz megmondani, hova fognak elérni. Ezért a zárójeles pont. (8p)

Quinta das Carvalhas Vintage Port 1997             

Kissé zárt, öregedő illat, virágokkal, fűszerekkel, csokival, cseresznyével, aszalt gyümölcsökkel. Emelkedett sav, túlérett gyümölcsök az utóízben, poros tannin. Kis kort érezni a lecsengésben. Szép savak. Jó bor ez, vonzó darab, de valami hiányzik belőle, hogy nagy legyen. 7p

A következő szekcióhoz a Tawny típusú borokról itt lehet olvasni.

Royal Oporto Tawny 10y

Klasszikus versenyző, sok helyen kapni, általában jó áron hozzáférhető. Fűszeres, korrekt, intenzív és tiszta. Nagyon kellemes, az elegendően hosszú lecsengésben már alakul a kenyeres (bródig) karakter. 20,0 EUR. 5/6p

5_rcv_old_tawny.jpg

Royal Oporto Tawny 20y

Borostyán szín, remek és rendkívül komplex. Karamell, dohány, datolya, fahéj és sok más fűszer. Rendkívül intenzív, a több perces lecsengésben szép kenyérhéjas aromák. 7p+

Royal Oporto Tawny 40y

Az előadó szerint egy 20 éves és 40 éves Tawny között nincs minőségi különbség. Az egyén ízlése és pillanatnyi kedve dönti el, melyik stílusra vágyik. Szinte felrobban a bor, annyira intenzív, tobzódnak a fűszerek, a narancslekvár, a karamell, a dohány és datolya. Remek savak viszik a kilométeres lecsengést. Hosszan formálódnak az aromák még mikor már rég letettük a poharat. Élmény. 90,0 EUR. 7/8p

4_rcv_colheita_1977.jpg

Royal Oporto Colheita 1977

Colheita, azaz évjáratos Tawny. Kevesebb gyümölcsöt mutat, nehezen kóstolható az előző bor robbanása után, nincs felcsavarva úgy a hangerő. De egy pici szünet segít és megmutatja, hogy az előző bor „nagysága”, de piacos komfortossága után egy vonással kifinomultabb tétellel van dolgunk. Szédítő illat, finomkodó, mégis mély és tele van törékeny részletekkel, virággal, fűszerekkel. Kóstolva zöldfűszer, karamell, narancslekvár, datolya, dohány és ki tudja még mi fedezhető fel benne. Iszonyú precíz sav, kiváló egyensúly, finom kenyeresség a hosszú-hosszú lecsengésben. Nagy bor, nincs kérdés. 115,0 EUR. 8p

3_rcv_colheita_1927.jpg

Carvalhas Colheita Especial 1927

Pedro O. Silva elmesélte, hogy ezekben az öreg Tawny-kban az érlelés során nagyon-nagyon lassan akár 0.4-0.5g/l ecetsav is képződhet. Ugyanakkor a sok évtizedes hordós érlelés (a colheita borokat hordóból palackozzák a piacra dobás előtt), tehát a hosszú és lassú oxidáció iszonyatosan felcsavarja a bor intenzitását. Az utazás során keletkező ecetsav az intenzitás miatt direktben nem érzékelhető, szépen belesimul a borba, de a savérzetet finoman megnyomja. Ezért lehet az öreg Twany boroknak nagyon szép savérzete.

Barna szín, némi borostyán emlékkel. Koros aszalt gyümölcsök, datolya, öreg méz, kakaó, dohány, fahéj és sok más fűszer. Mindez annyira intenzív kiadásban, hogy szinte elszállunk. Az aromák aláfestéseként némi fát és vonzó vintage bútor aromát érezni, de a bor ettől még 100% tiszta, csak épp kellemesen megtolja a komplexitást. Remek arányok, semmi túlkorosság, semmi nehézkesség. A savasság valóban kiemelkedően szép, viszi a bort. Szinte végtelen lecsengés. Fantasztikus. 650,0 EUR. 8/9p

6_rcv_carvalhas_1867.jpg

Carvalhas Memories Very Old Twany 1867

2016-ban az RCV éppen 260. (!) évfordulóját ünnepelte, akkor dobták piacra a 149 évig (!) hordóban érlelt Tawny-t. Ugyan az előadó nem említette, de az egyik leírás szerint egy minimális mennyiséget dobtak hozzá az 1900-as szüret borából is, ami egy kis frissességet és életet (!!!) kölcsönöz neki. Itt már nem szégyen pakolni a felkiáltójeleket. 260 számozott palack készült belőle. Előadónk szerényen megemlíti, hogy a bor „egyidős Kanadával” (ebben az évben egyesült a négy tartomány Kanada néven), így főleg kanadaiak vásárolták meg. Egyidős ez Deák Ferenc bajszával és a Kiegyezéssel is, teszem hozzá magamban.

Színe barna, már-már sötétbe forduló. Ha lehet, talán még intenzívebb, még sűrűbb, mint az előző bor. Öreg méz, fahéj, datolya, dohány, porrá aszalt gyümölcsök, csoki és kakaó. Vonzó édesség, remek savak, finoman emelő illó. Leírhatatlan intenzitás és soha nem látott hosszú lecsengés. Szinte hihetetlen. 3 230,0 EUR. 9p

(Nagyon köszönöm a meghívást a szervezőknek, tényleg életre szóló élmény volt. A borok árát az internetről vadásztam össze, ne vegyétek készpénznek!)

Kapcsolódó cikkek:

  1. Portó bemelegítés
  2. Portói: Vizek és háborúk bora
  3. Bortípusok – Ruby
  4. Bortípusok – A Tawny és egyéb állatfajták
  5. Technológia 1. – A szőlő. Termőterületek klasszifikálása. Szőlőfajták. Patamares.
  6. Technológia 2. – Extrahálás, lagares. Erősítés.

A teljes Douro sorozat itt elérhető.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr3214379102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2018.11.24. 07:54:43

Komoly sor, köszi az írást, legyen még sok ilyen, újra írásra késztető alkalom. :)
süti beállítások módosítása