A tavalyi Furmint Február után felfokozott érdeklődéssel várt(am/uk), hogy a favorit borászaink teljes sorát szemügyre vehessük. Furmintfan szervezésében ezúttal nemcsak hogy a teljes ‘15-ös száraz szortimenthez volt szerencsénk, egy teljes portfólió áttekintést kaptunk pezsgőstől, édesborostól. Stephaniék szerint az utóbbi néhány évjárat legjobbjához volt szerencsénk, szerencsére ezt az ígéretet jó néhány bor be is váltotta. Kellemes kis felvezetés volt a (már januárban beindult) Furmint Február rendezvénysorozatra.

Mindjárt a nyakunkon a február, de úgy is mondhatnám, hogy mindjárt a nyakunkon a Furmint Február, az ország legnagyobb egy szőlőfajtára koncentráló rendezvénysorozata. A központi eseményre a szokásos helyszínen, a Vajdahunyadvárban kerül sor február 2-án, eddig közel 100 kiállító részvételével. Az idei évtől azonban már február első napja is fontos dátum lesz a furmintrajongóknak, - több más szőlőfajtának szentelt világnap mintájára - megszületett ugyanis a Nemzetközi Furmint Nap - International Furmint Day, röviden furmintday, amelynek honlapja már több nyelven is elérhető. (A kezdeményezéssel kapcsolatban a napokban a mandiner és a Borsmenta is készített interjút Kézdy Dániellel.)

A Furmint Február főszervezője, Kézdy Dániel idén is készült egy zárt körű sajtókóstolóval, ahol több évjárat furmintjaival hangolódhattunk a februári furmintmaratonra. A kóstolónak ismét az Almásy Vendéglő adott otthont, ők szolgáltatták a borokat kísérő falatokat is. Az esemény fő attrakciójaként egy palack Szepsy 100 is felbontásra került, előtte kereken 10 furmintot kóstoltunk, majd a végén egy késői szüretelésű borral zártuk a sort. A borrajongót rszabival képviseltük, jöjjön hát az ilyen esetekben megszokott négykezes.

Kétnapos, már-már hagyományszerű évzáró számvetésünk következik. Miközben mindenhol lassan-biztosan tankpezsgő-folyón csúsznak lefelé a lencsével körített virsliszerű húskészítmények, mi részben közszolgálatilag, részben önnönmagunk idei szesz-számvetéseként igyekezzük csokorba szedni, mit szerettünk az idén nagyon és még annál is jobban. Aki felesleges idejét még feleslegesebben blogunkra áldozva követett minket, kevésbé fog meglepődni listáinkon. A fórum természetesen idén is demokratikus, nyitott – írjátok meg ti is bátran hozzászólás-formában, mit ittatok szívesen az idén a nemzeti térfélen. És ha van idő és türelem, akár azt is, hogy miért. Egyúttal engedjétek meg, hogy az évzáró félbejegyzés keretei között szerzőként és összefésülőként kívánjak nektek boldogabb, sikeresebb és borgazdag(abb) új évet.

Azt hiszem, az egész borrajongó csapat nevében mondhatom, hogy év közben sem panaszkodhatunk, iszunk jó bort eleget, mégis valahogy az a szokás, hogy ahogy közeledik a naptárcsere időpontja és jönnek az ünnepek, mindenki elővarázsol még néhány nagyágyút a kalapból. Nálam sem volt ez másképpen, és mivel akadt néhány bor, ami az év végi toplistámon is szerepel majd, a két ünnep közötti blogos uborkaszezont kihasználva néhány sorban megemlékeznék az elmúlt napokban kiürített palackok tartalmáról.

A Wineporn nemzetközi nagyágyúkat felvonultató kóstolóinak sorában ismét egy komolyabb traktus következett, amely ezúttal a világ talán leghíresebb, legnagyobb presztízsű édes borának megtapasztalására adott alkalmat. A világ különböző pontjairól származó, köztük természetesen Tokaj-Hegyalja elmaradhatatlan tételeivel felépített sor a sauternes-i legenda, a Château d'Yquem 2001-es évjáratát prezentálta az érdeklődők számára. Persze senki sem sejthette előre, hogy a várt orgazmus helyett hirtelen megindul majd alattunk a vörös szőnyeg, hogy aztán a lépcső alján egy óriásit kapjunk az arcunkba. De ne szaladjunk ennyire előre!

Néhány Tokaj-kedvelő ismerőssel régóta tervezgetünk már egy nagy 2009-es száraz tokajis kóstolót, mert többen is őrizget(t)ünk néhány palackot ebből az évjáratból, a megfelelő alkalomra várva. Ahogy az ilyen esetekben gyakran előfordul, a szavakat nem követték tettek, így a 2009-es palackjaim csak vártak, vártak. Hétvégére nagyobb társaságot hívtam vendégségbe, pont kapóra jött a dolog és úgy döntöttem, hogy legfőbb ideje ránézni ezekre a 7 éves borokra, majd ha már lúd, legyen kövér alapon, hozzájuk csaptam a jóval kisebb 2010-es tokaji kollekciót is.

A hatputtonnyi aszú kétségkívül a legizgalmasabb, legegyedibb és egyben legantidemokratikusabb bora Magyarországnak. Világos ugyanis, hogy nemcsak a mindennapok bora-szereptől áll fényévnyire, de az ünnepi koccintások rendszerszerű kellékeként is csak igen kevesen részesülnek olyasfajta élményben, amelyet nemzetközileg is csak Tokaj-tájban érdemes keresni és lehet találni. Talán éppen ezért szükségszerű a kampány az aszúédességek mellett, amely zajlik a közösségi média zeg-zugos területein. Koccints Aszúval! – hangzik a felszólítás. Az év végére jutó vallási-világi ünnepek kötelező kelléktárának bővítése pedig kétségkívül jogos igénynek hangzik. Mi csak annyit teszünk, hogy a Barta-sor után, ezúttal a rátkai illetőségű Árvay-pince aszúsorával állunk bele az idénypromócióba. Tesszük mindezt nem csak a felkérés miatt, hanem azért is, mert aszút inni jó. És pontosan ez az üzenet hivatott ébreszteni minden félretapasztalt szkeptikust, akik ugye nem isznak aszút, mert "túl édes". Ezúton hatkéznyi jegyzettel üzenjük meg politikailag érvényes úton, hogy a valóság bizony más, és nem párhuzamos semmiféle részigazsággal.

Oknyomozó újságíró legyen a talpán, aki el tud igazodni a Tokaji Borvidék legnagyobb borászata, a Grand Tokaj háza táján. A korábbi Tokaj Kereskedőház megújulásának meghirdetése idején kiemelt kormányzati figyelemről, minőségi megújulásról, ismert tokaji borászokat is felvonultató új szakmai stábról (Áts Károly, Balassa István, Majoros László), külföldi tanácsadókról, forradalmi marketingstratégiáról, borvidéki fejlesztési programokról és milliárdos összegekről szóltak a lelkendező híradások. A legtöbb helyi borász is bizakodó volt, hogy a "Kerház" megreformálásával és a Tokaj felé áramló támogatásokkal a borvidék végre szintet léphet a nemzetközi porondon. Később aztán néhány nagy felzúdulást kiváltó döntés láttán már több termelőben is meghűlt a vér, mondván, hogy pl. a külföldi marketing-tanácsadók díja helyett az erre fordított összeget a borvidék szempontjából hasznosabban is el lehetne költeni. A kezdeti optimizmus után az újabb tudósításokban már akadozó támogatásokról, bizalomvesztésről, lecserélt vezetőségről lehetett olvasni, és ezzel párhuzamosan a tokaji bortermelők is folyamatosan egyre szkeptikusabbá váltak az állami mammut-borászattal, és ezzel együtt valószínűleg a borvidék életében történő állami szerepvállalással kapcsolatban is.
Azt, hogy a Tokaj Kereskedőház/Tokaj Grand elmúlt 3 éve vajon kidobott idő és pénz, egy legjobb szándék mellett is eltékozolt lehetőség, vagy esetleg csak valami újnak a kezdete volt, és hogy mit tartogat a jövő a cég számára, nem tisztem eldönteni, pláne nem megjósolni. Egy dolog viszont biztos: a borászat berkein belül meghirdetett minőségi paradigmaváltás megvalósulni látszik, legalábbis az itt szereplő 2015-ös száraz furmint ezt mutatja.

Nemrégiben jelentek meg a piacon a 2015-ös tokajiak. Elméletileg remek évjárat, ráadásul úgy hírlik már korán fogyasztva is megmutatja magát. Nosza, dobjunk is össze egy csokorra való furmintot.

Elsősorban a Bortársaság kínálatából csemegéztem kiegészítve egy  Bott-tétellel, mert hát ugye ők egy ilyen sorból kihagyhatatlanok. :)  Tisztán furmintokat igyekeztem válogatni 4 és 10 ezer Ft. közti kategóriából, elsősorban csupa ismert “nagyágyú” névtől, de a Montium révén lehetőséget kapott egy ezeddig számomra ismeretlen pince is. 

Vakon kóstoltunk (azaz félvakon, mert hogy a sort alkotó borok listáját megosztottam az elején).

Peter Saturno, a Longview (Adelaide Hills) borásza volt a Drop Shop vendége. A bemutatót követően volt szerencsém pár órát beszélgetni vele, miközben magyar borokat kóstolgattunk. A beszélgetés lényegi részét interjú formájában adom közre.

Közeledik a karácsony, a szilveszter, közeledik az ünnepi italok szezonja, köztük a legfontosabb édes borunké, az aszúé is. Az aszút úgy szokás emlegetni, mint a középkori királyok és ünnepi asztalok italát, de hogy valójában hány magyar család bont valójában tokaji aszút az ünnepek alatt, arról fogalmam sincs, de biztosan kevesebb, mint a tokaji borászok szeretnék. Az édes bor nem feltétlenül trendi termék manapság, nehéz eladni és ha erre terelődik a szó, számos alkalommal hallom, hogy valaki egyáltalán nem szereti az édes fehérbort (bár meggyőződésem, hogy ezeknek az embereknek a felében valamilyen rossz minőségű vagy rosszul tárolt, elöregedett édes tokaji miatt alakult ki ez a képzet, egy jó édes bor pedig fordíthatna ezen, ha megpróbálkoznának vele). A baj nem magával az aszúval van, hiszen kiváló minőségű aszúból szerencsére nagy a választék. Mégis hosszú út vezet még odáig, hogy az aszú ténylegesen az ünnepi alkalmak tartozéka legyen, addig pláne, hogy a dolog megforduljon: pusztán maga az aszú varázsolja ünneppé a napot. Addig is én azért arra biztatnék mindenkit, hogy ha teheti, legalább egyszer még koccintson aszúval az év végéig.

A Koccints Aszúval (vagy hashtag formátumban #KoccintsAszuval) facebook-oldal az adventi időszakban promotálja az aszú-fogyasztást és különböző információkat oszt meg a legkülönlegesebb édes borról. A kampány keretében idén is felkértek (tavaly Degenfeld-aszúkat kaptam), hogy kóstoljak meg néhány aszút, idén a Barta Pincétől.

Pár éve voltam néhányszor Orsolyák Attilánál, így betekintést nyerhettem akkori munkásságába. Pl itt és itt. Utána családi okok végett egy darabig nem jutottam el Tokajba és mivel a borok csak helyszínen elérhetőek, így megszakadt a követés is. 

Októberben hosszú idő óta ismét eltöltöttem pár napot Tokaj-Hegyalján.  Ellátogattunk Orsolyák Attilához is. Technikai és időbeli okok miatt nem tudtunk kóstolni, de egy komplett sort hazahoztunk és a Klubban vettük őket szemügyre.

Furmintfan nemrégiben írt már egy remek cikket a termelőről és nagyjából ezen borairól, így háttérinfók tekintetében inkább katt oda. :)  A képet is tőle loptam. :) Én maradnék csak szigorúan kóstolójegyzetek mellett. 

Az elmúlt hónapokban komolyabb, tapasztalati alapokon nyugvó általánosításba bonyolódtam kettőezer-tizenöt Tokaját illetően. A szűkebb-szubjektív bekóstolásaim ugyanis azt mutatták, hogy az év – dacára a közismert és sokszor felesleges konzekvencialevonásokon alapuló elvárásoknak – furmintban szebbet, izgalmasabbat, hovatovább szórakoztatóbbat villant a hárslevelűnél. Mintha szerepcsere történt volna a neutrális, szikár termőhely-megmutogatás és a néha oktalanul kevesebbre tartott, de kétségkívül egyenesebb, szórakoztatóbb bort adó hárslevelű között. Aztán az imént megkóstoltam a következetes munkával, önerőből a borvidéki elit legjobbjai közé fejlődött Szilágyi László hárslevelűjét, amely háromnegyed liter erejéig mindenképpen visszabillentett a klasszikus koordináták rendszerébe. Tanulság nincs, hacsak az nem, hogy felesleges értelmetlen általánosításokba bonyolódni. És hogy a hárslevelű köszöni szépen, jól érzi magát. Főleg efféle kiváló kezekben, mint amilyenekben a Gizella Pince ajtajai mögött van már évek óta.

Bai Edit és Bai István családi pincészetéről, a Carpinus Borászatról majd' két éve írtam egy rövidebb ismertetőt, három bor kóstolójegyzetével. A 2013-ban induló pince 2015-ből már komolyabb szortimenttel lépett a nagyközönség elé, ebből az évből már dűlőszelektált furmintokat és egy komolyabb hordóválogatást is palackba zártak. Tavasszal a VinCÉ-n tartály-/hordóminta formájában megszondáztam néhány bort, de most - a borász testvérpártól kóstolásra kapott boroknak köszönhetően - már a lepalackozott végeredményről számolhatok be.

A múlt heti Tokaj évjárat-körkép kapcsán ígértem, hogy Balassa István borairól még lesz szó bővebben a blogon. Az ősz folyamán futólag találkoztam már néhány 2015-ös Balassa borral, de leginkább csak "fesztivál-körülmények" között, a nyár végére tervezett közös tokaji kóstolót sajnos nem sikerült összehozni. Cserébe - a borász nagylelkű ajánlatának köszönhetően - kaptam egy kartonra való 2015-ös bort, egy 2013-as aszúval megfejelve. A kóstolásra kapott borokhoz hozzácsaptam gyorsan egy Andezit Hárslevelűt, összetrombitáltam néhány borfirkász cimborát (sajnos végül pont a borrajongós szerzőtársaknak nem volt alkalmas az időpont), majd 2 napra rá egy Bomboly Furmint is csőrvégre került, így alakult ki a következő sor.

A Bortársaság kínálatában évek óta különleges szerepet játszik Tokaj, a választék folyamatosan bővül, és egy ideje az egyes évjáratok ismertetésére is nagy hangsúlyt fektetnek. A 2012-es évjárat óta külön kiadvány készül a cégnél a tokaji borokról, amelyek bemutatására speciális kóstolókat is szerveznek, ahol maguk a borászok töltögetik a vendégeknek az aktuális évjáratból származó boraikat. A 2012-es évjárattal indult tehát a kezdeményezés, a sokak által kiemelkedőnek titulált 2013 folytatta a sort, a 2014-es borokról kiadvány ugyan készült, de a borbemutatók elmaradtak, 2015-ből viszont ismét bőven van mivel büszkélkedni. Idén ráadásul több új pincészet - Budaházy-Fekete Kúria, Kaláka Pince, Montium, TR Művek - is bekerült a választékba, ők is bemutatkozhattak a kóstolókon.

Nem is emlékszem előfordult-e már olyan, hogy úgy írtam itt valamelyik tokaji borászat terjedelmesebb soráról, hogy a borászokkal személyesen soha nem találkoztam. Akárhogy is, ez most egy ilyen alkalom. Az erdőbényei Ábrahám Pincéről lesz szó, illetve az ő 2013-as boraikról, amelyet egy kisebb baráti társasággal kóstoltunk a múlt héten. 
Bár nem ez volt az első randevúm az Ábrahám borokkal, ennyihez egyszerre még nem volt szerencsém. Egy zenész barátom rendszeresen muzsikál náluk a Bor, Mámor ...Bényén, tőle kaptam jó 5 éve a születésnapomra egy palack 2009-es Kakasok Furmintot, ez volt az első találkozás. Mivel a pince rendszeresen - nagyjából havonta - szállít Budapestre, egy másik cimborán keresztül időnként érkezik a baráti körbe is néhány karton (itt írtam 3 borról), most ezekből állítottunk össze egy terjedelmesebb kóstolósort, leginkább a 2013-as évjáratra koncentrálva. 

Bodó Judit és Bodó József három gyermek felnevelése és a Bott Pince mellett valamilyen csodával határos módon mindig találnak időt a helyi közösségi élet élénkítésére is. A Bodrogkeresztúron-Bodrogkisfaludon már hagyománynak számító Mindszenthavi Mulatság, illetve az először tavaly megrendezett Dűlőszelektált Farsang után Bodóék újabb rendezvényre invitálták az érdeklődőket egy régi álmuk megvalósulásának örömére. Szeptember közepén az Erdőbénye-Olaszliszka-Tolcsva háromszög középpontjában elhelyezkedő, nem is oly rég felújított Csontos Présház adott helyet a "Liszkai Teraszok" névre keresztelt baráti összejövetelnek.

Orsolyák Attilánál tavaly jártam először, remek borokat és ígéretes hordómintákat kóstoltam. 2013-ban csak két édes bor készült a pincénél, ezeket akkor még mintaként vettük górcső alá, most már palackból repetázhattam. A borászatnál 2014 teljesen kimaradt, a 2015-ös évjáratot pedig egy gyöngyözőbor és két száraz bor képviseli. Ennek az öt bornak 1-1 palackját kaptam meg augusztusban a borásztól kóstolásra.

Demeter Zoltán Pincészete, a borvidék egyik meghatározó borászata idén 20 éves. A pincénél - és néhány tételt kivételesen Budapesten - is lehetett már kóstolni a 2015-ös évjárat mostanában forgalomba kerülő boraiból, de a hivatalos bemutatóra múlt héten került sor a Corvinus Hotel Kempinsky épületében. Bár a legutolsó (2013-as) évjárat bemutatása után Demeter Zoltán azt ígérte, hogy a következő ilyen eseménynek már a Kakas-dűlő ad otthont, egy év kihagyás után (2014-ben alig készült bor a pincénél) a borász végül ismét a jól bevált budapesti helyszín mellett döntött.
Áprilisban jártam Tokajban a pincénél, akkor már kóstoltam a 2015-ös sor nagy részét, azóta azonban eltelt közel fél év, remek alkalom volt megvizsgálni, hogy most mit mutatnak a borok. A friss évjárat száraz borai mellett az aktuálisan forgalomba kerülő pezsgőt és édes tételeket is megkóstoltuk, de 1-2 meglepetés is szerepelt a sorban.

A szárazfurmint-liga tekintetében kevesen próbálkoznak németes áramvonalasítással. Kísérletek azért akadnak, bár kétségtelen, hogy az olaszliszkai Vayi-dűlővel dolgozó hobbiborász-történész Ungváry Krisztián aktuális százévesén kívül pillanatnyilag nem tudnék példákat emlegetni. Ez ugyanis egy borászízlésszerű furmint, már ha hinni lehet egy régebbi interjú állításainak. Szembemegy mindennel, ami a tokaji öregtőkés szárazakat sztereotípiaként jellemzi. Történetesen: hordótlan, maradékcukrosan száraz, enyhén pezseg, ráadásul átlagalatti szesztartalma mellett még lokális viszonylatban olcsó is. Bár nem látok érdemi piaci rést a németes feszességre a száraz tokajiak között, ez egy majd' háromhektáros kisbirtok tekintetében talán nem is akkora baj. Kérdés persze, hogy a borász önmegvalósításra vajon mennyire lett közönségbarát, másképpen fogalmazva: szélesebb körben érdekes, ugyanakkor szükségszerűen finom is. Lehet-e szálkásítani az idős furmintot, és ha igen, hogy áll rajta az izompóló?

A tokaji Gizella Pince ritka sikertörténet, hiszen Szilágyi László pincéje anélkül nőtte ki magát aprócska hobbibirtokból a borvidék egyik vezető családi pincészetévé, hogy a borász más borászatnál vállalt munkával tett volna szert kiegészítő jövedelemre, illetve tapasztalatra, ez pedig nem túl gyakori a borvidéken. A tudatos építkezésnek és a folyamatos bővülésnek köszönhetően a pincészet ma már 15 hektár területtel rendelkezik, ebből idén már 12 hektárról készülhet bor. Az állandó fejlődés épp úgy figyelemmel követhető a birtok borainak alapanyagot szolgáltató dűlők növekedésében, mint a "zászlóshajó" Szil-völgy épülésében, szépülésében.
 A "dűlő-portfólió" változatos: Mádon a Szent Tamás és a Bomboly, Bodrogkeresztúr mellett a Medve és a Kastély, Tarcal határában a Szil-völgy, a Bige, a Barát és a Deák termése adja a Gizella-borok alapanyagát. A Mádtól északra elterülő Bomboly parcellája új "szerzemény". Egyre többen fedezik fel ezt a kevéssé ismert dűlőt, változatos, ásványokban gazdag területet, amelytől a borász is sokat vár. A közelmúltban a Gizella Pince kezelésébe került a tarcali Barát egy további parcellája, valamint a szomszédos Deák egy része is. Idén termőre fordul a Szil-völgy több fiatal ültetvénye, így Szilágyi Laci már 3 hektárról szüretelhet kedvenc dűlőjében. 
Augusztus közepén a szőlő jó egészségnek örvendett (bár azóta újabb komoly esőzések sújtották a borvidéket), a fentiek fényében nem csoda, ha a borász sorsfordító, kiemelkedő évjáratban reménykedett ottjártamkor.

Joggal nyílnak ki a bicskák a prolizsebekben, amikor arról esik szó, hogy az aszút, mint a jelen cukorgazdag Tokaj-csúcsát közelebb kellene pakolni a hétköznapok asztalaira. Bár az alapötlet zseniális, az tényszerű, hogy a belföld anyagi keretei és igényszándékai egyaránt képtelenek odáig nyújtózkodni, hogy az asztalok borai – a lehető legszélesebb mintát vizsgálva – egyáltalán megüssék az elfogadható minőség száraz határlécét. Az édesboros szegmens még annál is kritikusabb, lévén arányait tekintve nagyjából tucatnyi természetes palack igyekszik felvenni a piacharcot milliónyi édesített ellenfelével. Egy olyan terepen, ahol az árazás mennyiségi szemlélete könnyen kerekedik felül a minőségi elvárásokon. Mindezt csak azért szögezem ide, mert az általánosságok mellett azért néha lehet, sőt, talán szükséges is elegendő indokként elkönyvelni egy hétfő estét a beaszúsodásra. És ha már furmintfan gondoskodott arról, hogy egy hosszabb Tokaj Nobilis Birtokbor-vertikális után kitegyük a töppedt-pontot a mondat végére, amit ráadásul egy tizenegy éves aszú-mementóval tettünk meg, szükségszerű, hogy méltó módon emlékezzek meg róla. Még ha ad litteram nem is tegnap ittam.

Rendhagyó poszt következik, három különböző alkalom több borának kóstolójegyzetéből. Az összes bor közös pontja a termőhely, konkrétan a Nyulászó-dűlő. A két-három boros kóstolókon a mádi dűlőből származó borokat tettem egymás mellé, egy alkalommal a pincészetek, a másik két alkalommal az évjárat volt eltérő. A három szeánsz közül először egy "Nyulászó-horizontális" keretében három pincészet - BalassaBor, Szent Tamás Pincészet, Szepsy Pince - azonos évjáratból származó borát kóstoltam össze. Másodjára a Szent Tamás Pincészet három évjáratú Nyulászó borából jött össze egy mini-vertikális. Az utolsó alkalommal két Balassa Nyulászó Furmint került terítékre, de ezt azért már mini-vertikálisnak nem nevezném. :)