A szeszbulvárban tipikusan forradalmi jelzőkkel illetett piac- és értékrend-átrendeződés sokféle behatás mellett a borok és a sörök vonatkozásában egyaránt kitermelt tucatszámnyi tömegrendezvényt. A koreográfia egyetlen kaptafája, hogy valamilyen aktuálisnak gondolt téma köré összetrombitálnak soktucatnyi termelőt és és még annál is több fogyasztót, hogy valamiféle fixre szabott belépő mellett jól megitassák őket, hogy mindezek után fogyasztási habitustól függően több-kevesebb emlékkel mindenki hazamenjen elégedetten. Ahogy terjedt a szeszfesztivál divatszerűsége, engem annál kevésbé kezdtek érdekelni az ilyesfajta sétáltatós kóstolók. Tömött, fülledt termekben ugyanis nemhogy kóstolni, de inni és beszélgetni sem számít kisebb kihívásnak, mint kerekesszékkel felszállni egy kettőnyolcvanas Ikarusra. Mindez csak azért lényeges, mert szerencsére vannak még szabályerősítő kivételek, és az ideivel együtt összesen háromszor összeboronált Hárslevelűk Éjszakája pontosan ilyen üdítő színfont a túltelített fesztiválpiacon.
Az inkább délutáni, mintsem éjszakázós hársfoglalkozás az idei évben május huszonhatodikán, a lassan már megszokott Vajdahunyadvár-kerengőben került megrendezésre. A hangsúly ezúttal is a családias hangulaton és az emberléptékű fesztiválméreten volt úgy, hogy közben kellően széles hárskínálat állt rendelkezésre céltól és érdeklődéstől függetlenül. És hát ritkán volt már úgy, hogy mindenféle keserű utóíz nélkül, tisztán hárslecsengéssel és kiszocializálódva távozzak egy fesztiválbevetésről. A bordegusztációs alapfunkciókon túl ugyanis kiváló szociális térré duzzadt a hárslevelűterep, úgyhogy én igyekeztem mindenféle jegyzetelés mellőzése mellett beszélgetni borászokkal, barátokkal és ismerősökkel. Furmintfan ezúttal is szakmaibb terepen maradt és jegyzetelt szorgalmasan. Mindezek következménye, hogy alább igyekszünk négykezű, rövid, pontszámmentesített beszámolókkal benyomásszinten összegezni, hogy melyik az a tíz (na jó, tizenegy) hárslevelű, melyet a legszívesebben fogyasztottuk akkor. És fogyasztanánk most is.
Balassa Betsek Hárslevelű 2011
Érett karakter, rengeteg fűszer, szuperérett trópusi gyümölcsök, őszibarack és körte, valamint az érettséget jelző pici kakaópor és kukorica. A korty széles, krémes, de a savak éppen megtartják, az alkohol picit emelkedett és kis kesernyésséget csempész a korty végébe. Nagyon gazdag és mély, számtalan trópusi gyümölcs, barack, körte, vanília, méz, grillázs fedezhető fel ízében. (furmintfan)
Klasszikus Balassa-stílus ügyes kivitelezés mellett. Izmos, erőteljesen fehérbor, nemcsak számszakilag, de érzetileg is nagy. Gyümölcsei a trópusi spektrumon foglalnak helyet, savban visszafogott, alkoholja magas. Tartalmas anyag egyéni karakterrel, mélységgel és hosszal, kifejezetten szerethető, ha nem a kifinomult törékenységet igyekezzük keresni benne. (ungert)
Basilicus Hárslevelű 2015
A Mestervölgy és a Lapis termésének házasítása. Kis szellőzéssel friss, zöldes, sauvignon blanc-ra emlékeztető jegyeket mutat (meleg évjárat és löszös talaj együttállásánál elég gyakran tapasztalok ilyet): zöldalma, zöldfűszerek, citrusok és körte. Könnyed, jól iható, remek egyensúllyal, nyárra ideális ital. (furmintfan)
Betsek-ellentét: könnyű, friss és törékeny. Komolyabb mélységei ugyan nincsenek, de ez a fajta direkt, már-már zöldfűszeres alapokra építkező tisztaság, feszes struktúra és ihatóság ritka és becsülendő. Többpoharas nyárbor. (ungert)
Amennyire tudom, ez Bihari Tamás első forgalomba kerülő bora, és a kezdés ígéretes. A bor a mádi Bomboly termése, fahordóban, spontán erjedt, majd tartályban érlelődött. Aránylag laza szerkezetű, de jó savak vezetik, bár kicsit röviden ér véget a korty. Körte, alma, zöld banán, finom fűszeresség keretezi. (furmintfan)
Pincekezdésnek erős, bornak kiváló. Nem az átlagon felüli aromagazdagsággal, sokkal inkább a kiváló struktúrájával, feszes szerkezetével és hibátlanságával merészkedik kitűnni a sokaságból. Érdemes lesz odafigyelni. (ungert)
Bott Kulcsár Hárslevelű 2015
Friss gyümölcsök, lime, zöldalma, körte, őszibarack, virágok és egy kis cukorkásság. Jó egyensúlyt mutat, kevésbé tömör és koncentrált, mint a korábbi évjáratokban, de nagyon tiszta, zamatos és intenzív. (furmintfan)
Bottéknál ezúttal visszafogottabban sikerült a Kulcsár (az elődökről komplexebb, erőteljesebb képeket ápolok), de ez a fajta tisztaság és intenzív gyümölcsösség mindenféle izomfókuszt kárpótol. Tiszta, élvezetes, jó inni. (ungert)
Gizella Pince Szent Tamás Hárslevelű 2015
Hűvös karakter, menta, citrusok, lime, körte, finom fűszeresség, egy csipet só. Erőteljes, mégis elegáns, remek arányokkal (az utóbbi évekhez képest az alkohol is alacsonyabb), most még kicsit nehezen megközelíthető, zárkózott, de határozottan ígéretes. (furmintfan)
Arányosabbra gömbölyödött, mint az elődök, és bár még a pálya elején igyekszik teljesíteni, már most is ígéretes. Gazdag, egyszerre gyümölcsös és ásványos, szép a hordó, dicséretes a hossz. (ungert)
Holdvölgy Expression Becsek Hárslevelű 2009
Körte, citrusok, fehér húsú gyümölcsök, különféle fűszerek, vanília, szegfűszeg, pici fehérbors keretezi a szilárd vázat, amelyben a máig szépen muzsikáló savak és a finom krémesség szép összhangot alkotnak. Meglepően fiatalnak hat a korához képest. (furmintfan)
Egyrészt bizonyíték, hogy korosabb hárslevelű is lehet friss és jó, másrészt ettől függetlenül is elegáns és jól fogyasztható. Sűrűbb, tartalmasabb anyag hosszú utóízzel. Szerettem. (ungert)
Hummel Bernstein Hárslevelű 2014
Nemes vanília, keleti fűszerek, sárgabarack, érett körte, érett citrusok, pici botrytis kavalkádja. Komoly struktúra, jó minőségű hordó, intenzív ízek, hosszú lecsengés. (furmintfan)
Sok szempontból szélsőséges és atipikus hárslevelűkép, amely szélesebb körben lehet érdekes, de elsősorban a kénmentes-bio kísérletekért rajongók háza táján lehet szerethető. Fülledt, narancsboros hangulat, gazdag gyümölcsösség, hossz és kiváló struktúra, de kevésbé érződik lekerekítettnek, mint a széles átlag. (ungert)
Kikelet Pince Váti Hárslevelű 2015 (minta)
Őszibarack, virágok, körte, nagyon finom fűszeresség jellemzi. Elegáns, cizellált savakkal, zamatos ízekkel, könnyed, mégis tartalmas. Édesebb, érettebb karaktert mutat, mint a Lónyai (az is nagyon tetszett), és annak sauvignon blanc-ra emlékeztető aromái is hiányoznak, két különböző karakter a két bor. A 2015-ös borok közül jelen állapotában ez volt a kedvencem. (furmintfan)
Letisztult és élvezetes. Bár mintakorban van, bizonytalanságot nem találtam benne. Intenzíven gyümölcsös, nem a struktúrára, inkább a hangsúlyos gyümölcsökre építkező élvezetfaktor az elsődleges. Finom, ígéretes. (ungert)
Lenkey Pincészet Hárslevelű 2009 (minta)
Az illat érettséget sugall: avaros, szénás, füstös, enyhén fűszeres, némi érett-aszalt gyümölccsel. Szájban aztán jön a meglepetés, mert a bor érett, de nagyon is él, valahogy kortalannak hat. Savai nagyon masszívak, élőek, az idő azonban simára csiszolta őket. Érett citrusok, aszalt őszibarack és körte, kortalan gyümölcsösség, diszkrét fűszeresség, pici kakaó, halvány sósság alkotja az ízképet. (furmintfan)
Palackérettséget sugalló illat, elképesztő vitalitás és ízgazdagság szájban. Sokszínű, élő és lendületes bor ügyes fával, friss gyümölcsökkel és végtelen lecsengéssel. Szép. (ungert)
Pajzos-Megyer Hárslevelű 2014
Szép illat, finom íz, szegfűszeggel, vaníliával, édes citrusokkal, kis trópusi gyümölccsel, körtével. Feszes savait kis maradékcukor és a hordó kerekíti le, jó egyensúlyt eredményezve. (furmintfan)
Nem különösebben emlékezetes, de annál jobban fogyasztható és szerethető, lendületes hárslevelű. Gyümölcsei dicséretesek, struktúrája különösebb bravúr és komplikáció nélkül viszik el az anyagot. Finom. (ungert)
Bott Pince Kulcsár Hárslevelű 2013
A rendezvényre a szervezők meghívására látogattunk el. A promóciós grafikát innen emeltem kölcsön.