Kétség sem fér hozzá, hogy nincs tele a piac az úgynevezett nulldecibel fölé emelkedő száraz muskotályokkal. Demeter Zoltán dűlősét éppen ezért kéretik nemcsak azért megbecsülni, mert amúgy évjáratról évjáratra haladva magas minőséget képvisel a fajtakereteken kívüli kontextusban is, hanem azért is, mert mintegy utolsó katonaként védi a fajta száraz becsületének várát, ráadásul mindezt érdekesen és szerethetően teszi. Így sokkal egyértelműbb, hogy a sárgamuskotály szélesebb körben is képes lehetne ilyesfajta teljesítményre, ha a jó talaj és a gondos szőlő- és pincemunka konstellál, ahogy kell. Az már más kérdés, persze, hogy ha könnyű édesben, esetleg aszúban közkedveltebbnek találtatik a piac szemszögéből, akkor minek ilyesfajta kísérletekbe bonyolódni, amely egyrészt költséges, másrészt megtérülésileg minimum kockázatos. Lehet és érdemes is beszélgetni, vitatkozni arról, miként palackérnek Zoltán dűlős  szárazai, de az biztos, hogy ez a muskotály még most is remek formában van. Pontosabban csak volt, ugyanis nem is olyan régen négy kézzel és két szájjal jártunk utána furmintfannal, hogy milyen is a palack belső felületén elhelyezkedő anyag úgy négy évvel a szüret után.

Az van, hogy ez még most is egy friss, érdekes, életteli és izgalmas tokaji száraz fehérbor, ráadásul sárgamuskotályból. Színe alapján korából mind a négyet simán letagadhatja, öregedésnek nyomát sem mutatja. Illata nem lehengerlő, de parfümmentesen fajtajelleges, fűszeres, trópusi gyümölcsös. A korty egyrészről könnyű és arányos, másrészt viszont van benne annyi komplexitás és sűrűség, hogy érdemes legyen szálazni. Hosszú, gazdag, tiszta utóízzel búcsúzik. Ügyesen egyensúlyozik a könnyedség és a komplexitás határán, de összbenyomásilag mégis egy ügyesen elkészített, jó állapotban elkapott, egyéni tokaji száraz fehérbornak tűnik. Egyedi stílus, 7 pont. Ötletem sincs, hogy most akkor ezt még érdemes-e tovább érlelni, de az biztos, hogy a most-bontással senki sem követ el hibát. Sőt.  (furmintfan palackja volt, cca. 7000 Ft lehetett)