A Borrajongó


Hegyaljai hétvégék - Gizella Pince

2016. augusztus 29. 06:00 - furmintfan

A tokaji Gizella Pince ritka sikertörténet, hiszen Szilágyi László pincéje anélkül nőtte ki magát aprócska hobbibirtokból a borvidék egyik vezető családi pincészetévé, hogy a borász más borászatnál vállalt munkával tett volna szert kiegészítő jövedelemre, illetve tapasztalatra, ez pedig nem túl gyakori a borvidéken. A tudatos építkezésnek és a folyamatos bővülésnek köszönhetően a pincészet ma már 15 hektár területtel rendelkezik, ebből idén már 12 hektárról készülhet bor. Az állandó fejlődés épp úgy figyelemmel követhető a birtok borainak alapanyagot szolgáltató dűlők növekedésében, mint a "zászlóshajó" Szil-völgy épülésében, szépülésében.
 A "dűlő-portfólió" változatos: Mádon a Szent Tamás és a Bomboly, Bodrogkeresztúr mellett a Medve és a Kastély, Tarcal határában a Szil-völgy, a Bige, a Barát és a Deák termése adja a Gizella-borok alapanyagát. A Mádtól északra elterülő Bomboly parcellája új "szerzemény". Egyre többen fedezik fel ezt a kevéssé ismert dűlőt, változatos, ásványokban gazdag területet, amelytől a borász is sokat vár. A közelmúltban a Gizella Pince kezelésébe került a tarcali Barát egy további parcellája, valamint a szomszédos Deák egy része is. Idén termőre fordul a Szil-völgy több fiatal ültetvénye, így Szilágyi Laci már 3 hektárról szüretelhet kedvenc dűlőjében. 
Augusztus közepén a szőlő jó egészségnek örvendett (bár azóta újabb komoly esőzések sújtották a borvidéket), a fentiek fényében nem csoda, ha a borász sorsfordító, kiemelkedő évjáratban reménykedett ottjártamkor.

gizella2016_1.jpg

Tovább
3 komment

Nyulászó keresztmetszet - Balassa, Szent Tamás Pincészet, Szepsy

2016. augusztus 15. 06:00 - furmintfan

Rendhagyó poszt következik, három különböző alkalom több borának kóstolójegyzetéből. Az összes bor közös pontja a termőhely, konkrétan a Nyulászó-dűlő. A két-három boros kóstolókon a mádi dűlőből származó borokat tettem egymás mellé, egy alkalommal a pincészetek, a másik két alkalommal az évjárat volt eltérő. A három szeánsz közül először egy "Nyulászó-horizontális" keretében három pincészet - BalassaBor, Szent Tamás Pincészet, Szepsy Pince - azonos évjáratból származó borát kóstoltam össze. Másodjára a Szent Tamás Pincészet három évjáratú Nyulászó borából jött össze egy mini-vertikális. Az utolsó alkalommal két Balassa Nyulászó Furmint került terítékre, de ezt azért már mini-vertikálisnak nem nevezném. :)

nyulaszok0.jpg

Tovább
3 komment

Zétától Zétáig - Holdvölgy újdonságok kóstolója az ETAP Borbárban

2016. július 28. 06:00 - furmintfan

Szinte alig pihentem ki a "Jó éjszakát Mád!" kellemes fáradalmait, amikor a postaládámban landolt a Holdvölgy meghívása az ETAP Borbárba szervezett kóstolóra. A pincészet jelenleg vagy hamarosan forgalomba kerülő új tételeit mutatta be először a szakmai meghívottaknak, este pedig a nagyközönségnek. Néhány újdonsággal együtt az adott bor aktuális évjáratot is elhozták összehasonlításképpen. Az utóbbi években a pincészet portfóliója változásokon ment keresztül és az eddigi eredmények az újító elképzelések sikerét igazolják.

holdvolgyzetatolzetaig1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Jó éjszakát Mád 2016 II. - Holdvölgy, Lenkey Pincészet, Barta Pince

2016. július 14. 06:00 - furmintfan

A Jó éjszakát Mád kapcsán egy különleges kóstolóról már beszámoltam, azonban ha már a legtöbb pince ilyenkor tárt kapukkal, különféle programokkal, bejelentkezés nélkül várja a látogatókat, természetesen nem értük be ennyivel. Az Y generáció kóstolója után nyakunkba vettük a mádi utcákat, és bejártunk néhány mádi pincészetet. Útitársaim még nem jártak a Holdvölgynél, úgyhogy itt kezdtük az ad hoc bortúrát. Ezután Lenkey Gézánál következett egy kis borozással összekötött meccsnézés, a Barta Pincénél tett látogatást követően pedig az éjszaka folyamán már csak Zsiraiék és Lenkey Géza főhadiszállása között ingáztunk.

joejtmad2.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Jó éjszakát Mád 2016 I. - Tokaj Y, Az Y generáció kóstolója - Árpád-hegy Pince, Budaházy-Fekete Kúria, Homoky Dorka, Kvaszinger, Vincze Tomi, Zsirai

2016. július 05. 06:00 - furmintfan

A Jó éjszakát Mád! nevű rendezvény keretében fiatal tokaji borászok részvételével remek kóstolót szerveztek a Zsirai Pincészet Vendégházába. A borvidék 6 különböző településén található pincében dolgozó 6 ifjú borász hozott magával 2-2 tételt, majd este ugyanitt további borokkal lehetett folytatni a mulatozást hangulatos fények és zene mellett. Nagyon barátságos légkörű, családias hangulatú rendezvény volt, szemmel láthatóan nagyon jól érezte magát mindenki, nem csupán a borok jótékony hatása miatt.
A kötetlen, laza hangulat ellenére úgy éreztem, többet jelentett ez a kóstoló, mint csak egy kis buli, hiszen a legfiatalabb borászok - Tokaj-Hegyalja jövőjének egy szelete - mutatkoztak be együtt. Az új generáció fiatalos energiája, külföldi tapasztalata, szakmai felkészültsége, a borvidék iránti hűsége kulcsfontosságú Tokaj jövője szempontjából. Ha ez csak rajtuk múlna, én nem aggódnék. A borok általában jók vagy – korukból adódóan még – ígéretesek voltak és öröm volt látni az összetartást, a lelkesedést és a tettvágyat ezeknek az ifjú borászoknak a körében.

tokajy1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

"Tokaj északtól délig" a Képzeld el-ben - Kardos, Serpens, Zsirai, Kiss István

2016. június 23. 06:00 - furmintfan

Még mielőtt beindult a magyar csapat menetelése az Eb-n és az ország nagy részének minden program végképp a focinak rendelődött alá (ha már itt tartunk, innen is gratula a magyar csapatnak az eddigi teljesítményért!), egy kellemes nyári hétfői napon borkóstolóval és falatozással összekötött beszélgetésre (beszélgetéssel összekötött kóstolóra és falatozásra, ahogy tetszik) invitálta az érdeklődőket a Képzeld el borbár. Táncoló Medve barátunk Hegyalja két különböző részéről érkezett borászokkal - Kardos Gáborral és Zsurki Sándorral - beszélgetett, akik természetesen boraikat is elhozták. A kóstoló apropója ugyan a borvidék északi és déli részének összehasonlítása volt, de a borvidékkel kapcsolatban számos téma szóba került.

13419149_899536713502232_4430387480069091153_n.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam - Royal Tokaji Furmint Dűlőválogatás 2013

2016. május 21. 06:00 - furmintfan

Ma már - szerencsére - egyre több kisebb-nagyobb pincészet van Tokaj-Hegyalján, amely a lehető legmagasabb minőség elérését tűzi ki célul, és ennek szem előtt tartásával palackozza borait évről évre. A folyamatosan szaporodó ambiciózus borászatok színre lépésével szinte már a ködbe vész ennek a nem is olyan hosszú történetnek a kezdete, amikor néhány külföldi befektetéssel induló nagybirtok állt a borvidék megújításának élére. Ezek a birtokok jártak elöl jó példával a modern borstílusok megalkotásában és a minőség magasabb szintre emelésében, de ma is - már csak a készített borok volumene és a kereskedelmi kapcsolatok miatt is - elsősorban ezek a borászatok viszik Tokaj hírét a nagyvilágba. 
Közülük is az 1989-ben alapított Royal Tokaji volt az első külföldi (brit és dán) befektetőkkel létrejövő birtok a borvidéken a rendszerváltás után. Széles körben ismert tény, hogy a tulajdonosok közé tartozik Hugh Johnson, a világ egyik legismertebb borszakírója is. A Royal Tokaji összesen közel 120 hektárnyi ültetvénnyel rendelkezik, területeik nagy része Mád környékén helyezkedik el (Betsek, Birsalmás, Nyulászó, Úrágya, Szent Tamás, Danczka, Sarkad), kisebb része Tarcal határában (Mézes-Mály) található. A saját termés mellett felvásárolt szőlővel is dolgoznak. Bár a borvidék számos neves szakembere megfordult a birtokon, Áts Károly nevével fonódott össze leginkább a borászat. Áts Károly távozása óta a fiatal Osváth Fruzsina a Royal Tokaji főborásza, mellé a birtokhoz tanácsadónak hozták Berecz Stéphanie-t.

royaltokajidv2013.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

A Furmint Február hazatér - Mádi Furmint Február 2016

2016. február 23. 07:15 - furmintfan

A Furmint Február az évek során egy fajtára koncentráló budapesti kóstolóból országos programsorozattá nőtte ki magát, érdekes módon azonban éppen Tokaj-Hegyalján nem volt olyan nagyobb szabású esemény - kisebb kóstolók persze akadtak -, ami ebben a hónapban a borvidék legfontosabb fajtáját állította volna a reflektorfénybe. Eddig. A Mádi Furmint Februárral ugyanis végre a Tokaj-Hegyalja is egy rendkívül színvonalas rendezvénnyel csatlakozott a furmintot ünnepelő kóstolósorozathoz.

1915346_806828546113344_7567535126088776327_n.jpg

Tovább
55 komment

Egy különleges hétfő a Holdvölgynél

2015. augusztus 19. 06:00 - furmintfan

Kivételesen jól indult július utolsó hete: a Holdvölgy Borászat birtokközpontjában vehettem részt egy szűk körű kóstolón a pincészet csapatával. A mádi pincészet borai a közelmúltban két rangos elismerést is besöpörtek: a 2012-es Exaltation a 2015-ös Muscat de Mond-on 7. helyezést ért el a 209 nevezett bor közül, a 2011-es évjáratú Culture 6 Puttonyos Aszút pedig a 2015-ös Decanter World Wine Awards aranyérmes és regionális trófea-győztes borává választották. Ennek örömére a pincészet hamarosan egy exkluzív (500 karton) 6 palackos aszú-válogatást hoz forgalomba, amelyben 6 különböző évjárat (2006-2011) 6 puttonyos aszújának 1-1 palackja kap helyet. A Holdvölgy aszúi mindig az előírtnál hosszabb érlelési idő (legalább 3 év hordóban+3 év palackban) után kerülnek piacra, így ez kivételes lehetőség lesz a pincészet minden egyes aszújának 1-1 palackját tartalmazó válogatást megvásárlására. A különleges borcsomag összeállításának alkalmából a pincészet szakmai stábjának nagy része Mádon összeült egy vertikális aszú-kóstolóra, és felajánlották, hogy ha van kedvem, csatlakozzak hozzájuk. Természetesen egy ilyen ajánlatra nem mondtam nemet.

holdvolgy20153.jpg

Tovább
5 komment

Szepsy István szintet lép

2015. augusztus 13. 06:00 - rszabi

szepsy_bt.jpgNem tudtam szó nélkül elmenni emellett a téma mellett, ami jó néhány napig behálózta a hazai boros közéletet. Nincs semmilyen eget rengető érv vagy ellenérv a tarsolyomban, de Szepsy István következő terve elég grandiózusnak tűnik ahhoz, hogy néhány év múlva a kétezres Úrágya jelentőségéhez hasonlítsuk majd.

“A több ezer eurós ár magával hozza a prémium minőséget?”

Szerintem bődületes felkészületlenség Szepsynek aszúval kapcsolatban ilyen kérdést feltenni, ugyanis a csúcsminőség már rég, legalább 15 éve itt van és ebben az érdemben Szepsy István az egyik főszereplője. Nem is értem, hogy miért nem tudta egyértelműen leszögezni a mester már az elején, hogy a világszínvonal már réges-rég megvan, ez a lépés csak egy marketing eszköz lesz az új szemléletben készült aszúkkal kapcsolatban. Azt, hogy mit fog tenni ez a kísérlet a Szepsy márkával, az aszúval, Máddal vagy az egész borvidékkel, nem tudom. Senki sem tudhatja még. Abban viszont majdnem biztos vagyok, hogy a hazai fogyasztók körében nem lesz szinte semmilyen változás, de nem baj, mert nem is mi leszünk a célcsoport. Azt pedig, hogy a külföldi véleményformálók vagy átlagfogyasztók ingerküszöbét eléri-e ez a fogás, végképp nem fogom megtippelni. Jelenleg az interjú és a cikkek alapján az tűnik biztosnak, hogy az eddigi aszúk minősége és ára sem fog változni.

Annak idején Alkonyi Lászlónak is felvetették, miért öl ennyi energiát a dűlő kérdésbe, amikor az alapok még hiányoznak, pet palackos lőrék vannak tokaji borkülönlegességnek álcázva, a tokaji kereskedőház minősége átlagos és még ezer és más nincs rendben a borvidéken. Akkor is voltak olyan hangok, melyek szerint először a fejekben, utána a szőlőkben és a pincékben kellene rendet tenni és csak utána kellene foglalkozni a besorolással, a marketinggel és a piaci megjelenéssel. Ebben is van igazság, de a dűlő besorolásnak mégiscsak lett pozitív hatása, igaz, részben csak közvetett. A néhány tucat tokaji éltermelő közül szinte már mindenki a dűlőkre hegyezi ki a száraz borok arculatát és ez sok esetben tényleg konstans, jó minőséget és stílust eredményez. És mit csináljon Szepsy mester, ha ő már év(tizedek) óta rendet rakott a saját portáján, de a borvidéknek csak egy része követte a minőségi törekvéseit?

Személy szerint engem sosem zavart, ha egy termelő a csúcsborát sztratoszférikus magasságba árazta, igaz, eddig a sztratoszféra elég alacsonyan lebegett a magyar borok világában. Nem akadtam ki az Attila cuvée 25.000 Ft-os árán, sem a Ráspi Máté 50 ezres árcéduláján, ez persze már más liga, de ugyanúgy nem fogja érinteni az életemet ez sem semmilyen szinten. Sokkal rosszabbul érint az, amikor valaki kiárazza magát a a látókörömből. Ilyen szempontból sokkal inkább elkeserít az a tény, hogy ötezer forint alatt már jó ideje nincs Szepsy élmény. Utoljára talán a ‘07-es vagy ‘08-as birtokbor volt ezalatt a határ alatt.

Szepsy István elfáradt vagy csak elvesztette a türelmét? Lehet, nem is csodálkoznék rajta. A pénz nem értékmérő, maximum értékjelző indikátor, ami lehet valós vagy hamis jelzés is, ami mögött vagy van tényleges tartalom vagy csak egy üres lufi az egész. Abban biztos vagyok, hogy a Szepsy édesborok biztosan megérdemlik a legnagyobb szintű elismertséget, csak abban nem vagyok biztos, hogy ez a lépés elhozza most ezt a számára.

A képet a Bortársaság honlapjáról kölcsönöztem.

 

33 komment

Hegyaljai hétvégék - Balassa, Gizella, Szent Tamás Pincészet, Árpád-hegy

2015. augusztus 07. 07:15 - furmintfan

Folytatom a július közepén tett három napos hegyaljai kis körutamról szóló beszámolót, amelynek első része a Tokajban, Tarcalon és Bodrogkeresztúron meglátogatott pincéknél szerzett élményeknek állított emléket. A folytatásban szintén Tokajban kezdünk, majd egy mádi kitérő után Szerencsen ér véget a bortúra. Elsősorban mostanában debütáló vagy még megjelenés előtt álló tételekről lesz szó, és az édes borok legalább akkora hangsúlyt kapnak majd ebben a részben, mint a szárazak.

birsalmasuragya.jpg

(A Birsalmás és az Úrágya)

Tovább
4 komment

Hegyaljai hétvégék - Szepsy Istvánnál

2015. július 14. 06:00 - furmintfan

Mád, Batthyány utca... nos, végre ez a perc is elérkezett... Jártam már Szepsyék portáján jó két évvel ezelőtt, de akkor merőben más körülmények között: a Szent Orbán napja alkalmából megrendezett nyitott pincék keretében, sok-sok más vendéggel együtt. Szepsy Istvánnal találkozni, néha egy kicsit beszélgetni akkor és azóta is volt néhányszor alkalmam, de lent a pincében eddig még sosem voltam. Most viszont egy kis csoport részeként lehetek itt, az pedig egészen más élmény. (Ezúton is köszönet táncoló medvének; tulajdonképpen ő szervezte meg a kóstolót, de sajnos végül nem tudott velünk tartani.)

szepsy0.jpg

(Kilátás a Nyulászóról)

Tovább
7 komment

Hegyaljai hétvégék - Orsolyák Attila (Istenhegy Kisbirtok)

2015. június 03. 06:00 - furmintfan

Orsolyák Attilával először úgy 3 évvel ezelőtt a Bott Pincénél találkoztam, akkor tudtam meg, hogy ő is borászkodik Hegyalján. Legközelebb már a Furmint Februáron beszélgettünk, és talán már ekkor szóba került, hogy egyszer meglátogatnám. Ezt követte még néhány hasonló találkozás különféle rendezvényeken, de azt a kóstolót a pincénél mégsem sikerült nyélbe ütni, egészen ez év áprilisáig.

orsolyakattila1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Mátrai március - Centurio Szőlőbirtok, Benedek Pince, N.A.G. Borművek

2015. május 28. 07:00 - furmintfan

A Mátra még ma sem tartozik a „slágerborvidékek” közé, de az utóbbi években néhány elszántan dolgozó borász bebizonyította, hogy a „gyümölcsös, illatos, könnyed borok hazájában” is lehet komoly borokat készíteni. Budapest viszonylagos közelsége és az alacsonyabb árak ellenére eddig nem tódultak ide a befektetők, cserébe viszont egyre több kis családi borászat jelenik meg a borvidéken, akik miatt - a gyönyörű táj mellett -  érdemes elzarándokolni a Mátrába, ahogy például akov is tette az év elején.

Sajnos "kissé" késve jelent meg ez az írás, hiszen jó két hónapja történt kiruccanásról tudósítok. Ludányi Balázs még az év elején közzétett írásunk megjelenése után hívott meg minket, hogy valamikor látogassuk meg a borok szülőhelyén. Egy mátrai túra egyébként is be volt tervezve már egy ideje, így ungert szervezésében öten vágtunk neki az útnak egy szép, napos márciusi hétvégén. Természetesen, ha már ott jártunk, igyekeztünk kitölteni a hétvége által adott időkeretet, így három borásznál vizitáltunk a két nap alatt.

matra_dios.jpg

(A Diós a Borjúmáj tanyáról)

Tovább
18 komment

Hárslevelűk előestje - 2011-es tokaji dűlős hársak

2015. május 20. 07:00 - furmintfan

Bár szinte az összes borász a furmintot tartja annak a fajtának Tokaj-Hegyalján, amely a száraz borok között nemzetközi hírnevet szerezhet a borvidéknek, én máig nem egészen értem, hogy a hárslevelű miért van ennyire egyértelműen másodhegedűs szerepre kárhoztatva (természetesen túl azon a ma már borvidéki adottságnak tekinthető apróságon, hogy kb. fele akkora területen termesztik). A hárslevelűt ugyan többnyire a furmint kistestvéreként kezelik, mégis sok borásztól lehetett már hallani, hogy ideális évjáratban képes felnőni a furmint mellé. Szerény tapasztalataim szerint a hárs saját - a furmintnál könnyebben beazonosítható - fajtajegyeit megőrizve képes a termőhely egyediségének közvetítésére, azaz Hegyalján akár ugyanattól a pincészettől, azonos évjáratból, két különböző termőhelyről szüretelt hárslevelű optimális esetben a fajtajelleg hordozása mellett is képes két meglehetősen eltérő, egyedi bort adni. Egy szó, mint száz, a mai napig nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy szelídebb, könnyebben megközelíthető és felismerhető karaktere miatt a hárslevelű, de leginkább a - két fajta erényeit egyesítő - furmint-hárslevelű házasítás éppen akkora eséllyel nyithatna utat a nemzetközi hírnév felé, mint a furmint.

Néhány év alatt összegyűlt nálam egy tekintélyesebb tokaji hárslevelű-gyűjtemény a 2011-es évjáratból, és ha már így esett, úgy gondoltam, hogy érdemes lenne egymás mellett megnézni a borokat. Vártam, kerestem a megfelelő alkalmat, és - az ötlet egyébként némileg más formában Szilágyi Lászlótól származik - éppen kapóra jött, hogy közeledik a fajtát középpontba állító budapesti rendezvény, a 2. HÉJ, amely valami aktualitást is adhat a dolognak. Végül a Furmint Február és a Hárslevelűk Éjszakája szellemi atyja, Kézdy Dániel hathatós segítségével sikerült megfelelő kereteket teremteni a kóstolónak.

nagyhars2.jpg

Tovább
12 komment

Balassa 2013 évjáratbemutató, Betsek Furmint-trilógia

2014. december 17. 06:40 - furmintfan

Tokaj-Hegyalja a 300 vulkán hazája, szokták mondani, és a száraz borok kapcsán is valószínűleg az elképesztő termőhelyi változatosságot emelik ki leggyakrabban a borvidék adottságai közül. Dűlőszelektált száraz borok ma már egyre nagyobb számban készülnek (más borvidékeinkről is) és talán egy-egy dűlő borait illetően is van már akkora tapasztalat, hogy általános jellemzőket lehet megfogalmazni az onnan készült borok karakterével kapcsolatban.

Balassa István a Betsek dűlő terméséből készített 2013-as évjáratú száraz boraival tovább lépett a termőhely megjelenítésének útján. A tokaji borász célja, hogy magas minőségű és egyediséget tükröző borokat készítsen, ennek megfelelően jelenleg 10 dűlőben (Betsek, Bomboly, Donáth, Dorgó, Hangács, Kakas, Mézes-Mály, Nyulászó, Szent Tamás, Thurzó)  23 parcellán 7 hektárnyi területtel rendelkezik, bár bort egyelőre még nem készít mindegyikről. A szétaprózódott birtokszerkezetnek megvannak a hátrányai, ugyanakkor lehetőséget ad a termőhelyi sajátosságok változatosságának bemutatására, akár egy dűlőn belül is. Balassa István szerint az elmúlt 15 évben összegyűjtött tapasztalatok azt mutatják, hogy a különböző termőhelyek azonos fajta és borkészítési eljárás esetén is eltérő ízvilágot eredményeznek a borokban. Ennek demonstrálására érdekében végzett kísérlete többek között a napokban forgalomba kerülő borcsomagjában öltött testet. 

A 2013-as évjárat száraz borairól és a fent említett kísérletről szólnék bővebben, de a téma megkíván egy kis felvezetést is.

balassa13-1.jpg

Tovább
44 komment

"Nagy mesterek hordóiból" - Szepsy

2014. december 05. 06:00 - furmintfan

A Borkollégium „Nagy mesterek hordóiból” című kóstolósorozatából természetesen nem maradhatott ki a Szepsy Pincészet. A novemberi kóstoló meghirdetését követően nem sokkal, már nyáron teltházas volt. Az óriási érdeklődésre tekintettel a Borkollégium kóstolóterme helyett az Andante Borpatika adott helyet az eseménynek. Szepsy István sajnos nem tudott eljönni az estre, így Mészáros Gabriella ezúttal egyedül mutatta be a borokat.

Időben visszafelé haladtunk a 2012-es évjárattól. A kóstoló második felében több évet átugorva jutottunk el a dűlős száraz furmintok ősatyjáig, végül a szamorodni aktuális évjáratával zártuk a sort.

szepsybk1.jpg

Tovább
57 komment

Egy bor, három vélemény – N.A.G. Borművek Betsek Hárslevelű 2012

2014. november 17. 06:00 - furmintfan

Amikor ez a bor megérkezett a kereskedőhöz, kíváncsiságból vettem belőle egy üveggel. A vásárolt palack otthon várta sorsának beteljesülését, de közben jött a Borfesztivál, és Németh Attila Gábor standjánál többek között ezt a tételt is megkóstoltam. Őszintén szólva, tipikusan az a bor volt, amiben láttam az értékeket, de mégsem nyűgözött le... Éreztem benne akkor egy kis oxidációt, és nedves fás ízt, ami miatt erényei mellett sem tudott igazán meggyőzni. Gondoltam, akkor így jártam a vásárolt palackkal, azért valahogy biztosan elfogy, én meg ebből is tanultam valamit.

Így is lett, de más végkicsengéssel, mint amit vártam. Történt ugyanis, hogy a Borfesztivál után jó másfél hónap elteltével ungert is kibontott egy palackot ebből a borból. Egy művelt alkoholista kollégával óvatosan érdeklődtünk a Várban tapasztalt hasonló élményeink miatt, de ungert benyomásai határozottan jók voltak, úgyhogy néhány nappal később az én itthoni palackomról is leperdült a csavarzár.

Rendhagyó módon egy bor három palackjáról három különböző időpontban készített jegyzet következik kettőnktől.

nag1.jpg

Tovább
4 komment

Hegyaljai hétvégék - Holdvölgy hárslevelű vertikális, Barta Pince, Erzsébet Pince

2014. szeptember 04. 07:00 - furmintfan

Ez a jegyzet is kallódik már egy ideje: még június elején látogattam meg egy hétvége alkalmával a három pincét. A Holdvölgynél a pincét már alaposan megismertem márciusban, most a dűlőkön és egy vertikális hárslevelű-kóstolón volt a sor. Barta Károllyal még májusban, a Szent Orbán ünnepen beszéltem meg, hogy hamarosan visszatérek egy dűlőtúrával összekötött kóstolóra. A Mádon töltött pénteki és szombati napot követően vasárnap még tettem egy gyors kört Tokajban is az Erzsébet Pincénél, majd búcsúzóul egy kicsit időztem a Tokaji Borfesztiválon is.

barta1.jpg

 (Öreg Király)

Tovább
Szólj hozzá!

Kardos és Fia Szőlőbirtok

2014. augusztus 26. 06:00 - furmintfan

Kardos Gábort sokan ismerhetik a DiVinoból, a Présházból vagy a Happy Hungarian Wine-tól és természetesen a mádi Kardos Szőlőbirtok borászaként is. Bár a család régóta foglalkozott folyóbor készítésével és eladásával saját kocsmájukban, Gábor eleinte más szakmák felé kacsintgatott. Végül azonban mégis a bor mellett kötött ki, így elhatározásának köszönhetően 2008-ban a család átállt a minőségi bortermelésre és hamarosan forgalomba kerültek az első palackos tételek.

A család a Betsek, Padihegy és Szilvás dűlőkben rendelkezik területekkel. A munkamegosztás egyszerű: az édesapa a szőlész, a fiú a borász (kereskedő, marketinges). A mádi pince 2 szintes, járatait több száz éve vájták ki. Kardosék az otthoni vendégfogadásra, kóstoltatásra még nem állnak készen, de ilyen irányú terveik is vannak, már csak a megvalósítás van hátra.

kardos1.jpg

Tovább
2 komment

Hegyaljai hétvégék - Balassa

2014. augusztus 22. 06:00 - furmintfan

Megint csalok, igazából ez is két hétvége „krónikája”, már legalábbis ami a Balassa borokra eső részüket illeti. Májusban teljesen véletlenül találkoztunk Balassa Istvánnal Mádon, ekkor a 2011-es, 2010-es, 2009-es évjáratok boraiból szemezgettünk. A második kóstolóra két hónappal később került sor, akkor a 2012-es borokat és a 2009-es aszút vettük górcső alá. Mindkét kóstolót megelőzte egy rövid dűlőtúra. Májusban gyalogosan a Nyulászó és a Szent Tamás ültetvényei között vezetett utunk, júliusban autóval tettünk egy nagy kört: Dorgó, Thurzó, Bomboly, Szent Tamás.

Balassa István folyamatosan járja a borvidéket, így talált rá több kicsi, de remek adottságú parcellára, ahol boraival képes lehet megmutatni az adott fekvés egyedi vonásait, szortimentjén keresztül pedig a borvidék sokszínűségébe is betekintést enged. A borász szándékosan az összetettebb geológiai adottságokkal rendelkező termőhelyeket keresi, amelyek a boroknak is sajátos arculatot kölcsönöznek. A Thurzó borainak sajátos karakterét a vékony löszréteg alatt rejtőző piroxén-dácitos alapkőzet adja, a Mézes-Mályon szinte az összes, a borvidéken fellelhető vulkanikus kőzet megtalálható, míg a Dorgón riolit, perlit, hidro-kvarcit, riolittufa is megtalálható.

balassa0.jpg

Tovább
1 komment

Tarcal-Tállya tanulmányi kirándulás

2014. július 03. 06:00 - furmintfan

A tarcali Basilicus Borkultúra Központ és a tállyai Oroszlános Borvendéglő és Borhotel jóvoltából igen eseménydús hétvégi programon vehettem részt június közepén Tarcalon és Tállyán. Hiába készülnek egyre nagyobb számban az ígéretes borok, Tokaj-Hegyalja számos helysége még csak mostanában kezd ébredezni Csipkerózsika-álmából. Mád a befektetőknek és a Mádi Kör összefogásának köszönhetően minden bizonnyal a borvidék legdinamikusabban fejlődő települése. A Mádi Kör borászai saját aszú-szabályzatot hoztak létre, közös rendezvényeket szerveznek, a mádi szálláshelyek és éttermek pedig épdamutatóan együttműködnek velük. Ehhez képest  a többi hegyaljai helység alaposan le van maradva: a mádihoz hasonló település-szintű összefogás máshol még csak gyerekcipőben jár, vagy éppen el sem kezdődött (bár Erdőbényét a Bor, mámor... Bénye kapcsán mindenképpen ki kell emelni pozitív példaként).

Tarcalon és Tállyán azonban megmozdult valami: összeállt egy-egy lelkes csapat, amely azon dolgozik, hogy a település borászai, szálláshelyei, éttermei, vagy éppen kulturális műhelyei szorosan együttműködve komplex élményt nyújtsanak az idelátogatóknak. A másik, távlati cél – amit az együttműködés ideális esetben magával is hoz – a közösségépítés, az itt élő emberek összekovácsolása, összetartozásának megerősítése. A két csapat a hasonló céloknak köszönhetően egymásban is szövetségesre talált, és a jövőben igyekeznek szorosabb kapcsolatokat kiépíteni egymással.

Az Oroszlános és a Basilicus stábja most egy turisztikai, gasztronómiai, valamint boros újságírókból és bloggerekből álló csoportnak adott egy kis ízelítőt abból, mit kínál a két község az idelátogató vendégeknek.

tarcaltallya10.jpg

Tovább
2 komment

Hegyaljai hétvégék - Látogatás az Árvay Pincészetnél

2014. június 02. 07:00 - furmintfan

Bár mostanában viszonylag ritkábban szerepel a nyomtatott és online sajtóban, a 2003-as Év Bortermelője címmel kitüntetett Árvay János az elsők között ismerte fel a dűlőszelektált száraz borok potenciálját és fontosságát Tokaj-Hegyalján. Dolgozott a Tokaji Borkombinátnál, majd 1992-ben a Disznókő Pincészethez igazolt. Eközben a család rátkai szőlőterületei is folyamatosan gyarapodtak és 1995-től csak palackozva kerültek piacra az Árvay-borok. A következő állomás - 1999-től 2008 végéig - a Sauska Krisztiánnal közös tulajdonú, tokaji székhelyű Árvay és Társa Kft., amelynek termékei Hétfürtös néven kerültek forgalomba.

2009 januárjában Árvay János hazatért Rátkára és azóta a családi birtokot irányítja. A második generáció, Angelika és Szabolcs is kiveszi részét a munkából, „Angi” és „Édesem”, illetve „Szabi” néven saját készítésű boruk is megtalálható a szortimentben. Az Árvay-család jelenleg 17 hektáron gazdálkodik: Rátkán a Padihegy, az Istenhegy, a Középhegy és a Meggyes dűlőkben, Mádon az Úrágyában és Mezőzomboron a Királyokban vannak szőlőik, amelyeknek művelésénél törekszenek a természetközeli megoldások alkalmazására.

arvay1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Húsvéti borok

2014. április 23. 06:00 - furmintfan

Sok-sok borral telt a húsvét, különösen, ha a péntek estét is hozzácsapom. Kóstoltam (ittam) bort barátokkal, családdal... étel előtt, mellett, után, nélkül... egy pohárral, több pohárral... többnyire magyarokat, de két újvilági is a poharamba került... Viszonylag széleskörű merítés jött össze a 4 nap alatt, gondoltam ez most egy különösebb koncepciót nélkülöző egyveleg-posztot megér.

husvet6.jpg

Tovább
9 komment

Szent Tamás Pincészet 2012 évjáratbemutató

2014. április 19. 06:00 - furmintfan

A mádi Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet elindulása óta nagyon céltudatosan működik minden területen. Semmit nem bíznak a véletlenre. Mád legjobbak területei közé sorolt dűlőkben rendelkeznek területekkel, a borászati munkákat két olyan szakember irányítja mint Balassa István és ifj. Szepsy István, a szortiment fokozatosan bővül, a borászatot is folyamatosan fejlesztik. A tulajdonosi körnek láthatóan szívügye a pincészet és a mádi bor: a borászat életre hívásán túl az Első Mádi Borház és a Gusteau Kulináris Élményműhely létrehozásával nagy mértékben hozzájárultak Mád, mint turisztikai célpont borvidéken belüli kiemelkedéséhez is.

Tavaly május 1-jén a pincészet utaztatta Mádra az online borsajtó munkatársait egy dűlőtúrára, idén ők jöttek Budapestre, hogy a gasztronómiai partnerek megismerkedjenek az új tételekkel.

sztt1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása