A Borrajongó

Egy bor, három vélemény – N.A.G. Borművek Betsek Hárslevelű 2012

2014. november 17. 06:00 - furmintfan

Amikor ez a bor megérkezett a kereskedőhöz, kíváncsiságból vettem belőle egy üveggel. A vásárolt palack otthon várta sorsának beteljesülését, de közben jött a Borfesztivál, és Németh Attila Gábor standjánál többek között ezt a tételt is megkóstoltam. Őszintén szólva, tipikusan az a bor volt, amiben láttam az értékeket, de mégsem nyűgözött le... Éreztem benne akkor egy kis oxidációt, és nedves fás ízt, ami miatt erényei mellett sem tudott igazán meggyőzni. Gondoltam, akkor így jártam a vásárolt palackkal, azért valahogy biztosan elfogy, én meg ebből is tanultam valamit.

Így is lett, de más végkicsengéssel, mint amit vártam. Történt ugyanis, hogy a Borfesztivál után jó másfél hónap elteltével ungert is kibontott egy palackot ebből a borból. Egy művelt alkoholista kollégával óvatosan érdeklődtünk a Várban tapasztalt hasonló élményeink miatt, de ungert benyomásai határozottan jók voltak, úgyhogy néhány nappal később az én itthoni palackomról is leperdült a csavarzár.

Rendhagyó módon egy bor három palackjáról három különböző időpontban készített jegyzet következik kettőnktől.

nag1.jpg

2014.09.12. (Budavári Borfesztivál)

Félédes, 22 g/l maradékcukor, 7 g/l sav. 14% alkohol. Illatában őszibarack, birsalma, édesfűszerek, vanília, és mintha egy kis oxidáció is bújkálna benne. Kóstolva a savak és a cukor jó arányban állnak egymással, az édesség nem zavaró, viszont a korty kicsit cseres, és az alkohol is fűti.Ízében körte, őszibarack, a hordó fűszerei, némi sósság és egy kis reszelt almás oxidáció. Stabil 5p

2014.11.02.

Halvány aranyszínű, kissé lomha mozgású bor. Sokrétű illatában a hordó dominál: vaj, pörkölt magvak, grillázs, méz, mogyoró, vanília és só, majd idővel érett őszibarack is feltűnik. A savak és a határozott sósság érdekes elegyet alkotnak a maradékcukorral, így az egyébként elég markáns bor kicsit gömbölydedebbé, kedvesebbé válik, jó az egyensúlya. Őszibarack, édes citrusok, narancs mellett sós-köves jegyek és határozott hordójelenlét érezhető ízében. Utóbbit személy szerint kicsit túlzónak találtam, inkább kedvemre való lenne, ha a fa jobban hagyná érvényesülni a sós-gyümölcsös jegyek játékát. Oxidációnak viszont nyoma sincs, és napok múlva is áll a bor. Szebb arcát mutatja, mint a Borfesztiválon, sokkal jobb benyomást tett rám, az árát simán megérte, bár a fával nem tudtam kibékülni. Megvan 6p

1900051_861392760560632_2082856816345223669_n.jpg

2014.10.25. (ungert jegyzete)

A brutális analitika egy másodpercig sem hazudik: összbenyomásilag a Németh Attilától megszokott atomtámadást kapjuk, ami sűrűsége, gazdagsága, valamint átlagon felüli méretei ellenére is meggyőző tud lenni. Tény, hogy az illat az édesfűszeres, barackos-trópusi gyümölcsös alapja nem mentes erőteljes hordózöngéktől, valamint a túlérettség bélyegét is rásütheti, aki vonalzóval méri az egyensúly-faktort, de mindent összevetve azért ez élményszámba tud menni a magamfajta nyitottabb-liberális közönség számára. A korty vaskos, ugyanakkor se a szesz, se a félédesnyi cukor nem kerekedik felül az alapharmónián, az viszont tény, hogy a savgazdagság ilyen paraméterek mellé lehetne jobb is. Közepesen hosszú, tartalmas és elegáns, oxidációnak még nagyítóval sem leltem nyomára. Nem kérdőjeleztem meg az erős 6 pontot, és talán azzal sem mondok újat, hogy a seggesebb borokat elvből elutasító közönséget ezzel a hárslevelűvel sem fogja megnyerni magának Attila. Annyi baj legyen. (2150 Ft, Bortársaság)

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr456898709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.11.17. 10:21:58

6 pontos bor kétezerért. Hol marad a bestbuy plecsni? ;)

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2014.11.17. 16:01:35

Bár én csak egyszer kóstoltam, nekem egyáltalán nem tetszett ez a bor. Nem jegyzeteltem le, de nehézkes, tompa, kissé lapos bor emléke dereng fel nem túl sok ízzel.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.11.17. 17:47:22

@rszabi: @drbarta: Megosztó bor, elismerem. A best buy plecsnit én ezért is nem mertem ráragasztani, de akinek bejön ez a stílus (nekem személy szerint kevésbé), annak valóban remek vétel.
süti beállítások módosítása