A Kerkaborum Bussay László, Heimann Zoltán és Sz. Kis László közös borászati vállalkozása. Az ültetvények - 80% furmint, 20% hárslevelű - az ország nyugati szélén, a horvát és a szlovén határ közelében helyezkednek el, 5 hektáron, a Mura folyóra néző Vörcsöki-hegy déli lejtőjén. A birtok a domb alatt kanyargó Kerka-patakról kapta a nevét.

Bár eddig is nyilvánvaló volt számomra, hogy igen nehéz száraz tokajiakból rossz, vagy akár közepes sort összerakni, de a pénteken nyitott két-két furmint és hárslevelű minden várakozásomat felülmúlta. A tizenegyes dűlős borok alapján egyértelmű, hogy a kivételesen jó évjáratnak és a precíz pincemunkának köszönhetően olyan borok születtek, amiket még minden bizonnyal évekig fogunk követendő példaként emlegetni. A kóstolt borok alapján nehezen tudom meghúzni a két klasszikus hegyaljai fajta közötti megbonthatatlan határvonalat; ha jó kezekbe kerül, a furmint is tud legalább annyira csiszolt, részletgazdag és törékeny lenni, mint a hárslevelű. Ráadásul úgy, hogy semmit sem veszít abból az üzenetből, amit a termőhely hozzáad az összképhez. De nem tudom szó nélkül hagyni a Szil-völgy ígéretét sem; ha a Szilágyi László által gondozásba vett terület már két évvel ezelőtt ilyen izgalmakat rejtegetett, akkor érdemes lesz odafigyelni, hogy mit hoz a jövő.

Bár a hétvégére tervezett koncepciózus kóstolás elmaradt, azért nem töltöttem bormentesen az elmúlt négy napot. Nem nyílt semmi komoly, átlagon felüli odafigyelést igénylő tétel, még sincs okom a panaszra. Őszintén szólva az elmúlt időszak csalódásai után a jól bejáratott pincészetek alapborai is örömet tudtak szerezni, még ha nem is többek annál, mint amire szánják őket. Kósza, hiányos, vagy nem is létező jegyzeteimből igyekszem összefoglalni a négynapos vakációt, a konklúziót is tessék ennek tükrében komolyan venni.

Lehet, hogy én látom rosszul, de a Ludányi Balázs nevével fémjelzett gyöngyöstarjáni Centurio szőlőbirtok borai kevesebb publicitást és figyelmet kapnak, mint amennyit borvidéki kontextusban érdemelnének. A nagyjából három hektárnyi területtel rendelkező borászat még tavaly keltette fel a figyelmemet egy átlagon felüli rozéval és egy több, mint korrekt kékfrankossal. Utóbbit meg is írtam, előbbit sajnos csak futtában kóstoltam, jegyzetelés nélkül. Ezek után nem volt kérdés, hogy a szortiment fehérboros oldalával is meg kell ismerkednem. A borászat lényegre törő adatlapja alapján testesebb, nagy komplexitást hordozó fehérborokat vártam. Az elvárásaim csak részben teljesültek, de a remek ár/érték miatt panaszra még így sem lehet okom.

Ismét lehetőségem volt néhány magyar bort mutatni new york-i és philadelphia-i borbarátaimnak. Kóstoltunk már magyar fehéreket többfelől, legutóbb vörösöket szintén több borvidékről, ezúttal pedig úgy gondoltam, hogy fókuszáljunk Tokajra. Öt száraz és két édes bor került sorra, amelyekkel nagyjából sikerült is lefedni a főbb fajtákat és bortípusokat. A társaság egyöntetűen szerette az édesborokat, a szárazak közül is mindenki talált kedvére valót. Most már csak az az egyetlen probléma, hogy tudtommal ezen borok egyike sem beszerezhető néhány ezer kilométeres környezetemben...

Ordinárium Furmint 2008

Kortalanul érlelt, aszalt jellegű gyümölcsösség, a szokványosabb kajszin túl mintha szilvára is hasonlítana. Gyömbér, avar, sósság, oxidatívnak ható aromák, pici odaégett jelleg, mintha némi botritisz is lenne. Nem szokványos, nem is minden alkotója tetszetős, de mindenképp komplex az illat. Szájban nagy test, sok extrakt fogad. Ízben nem annyira intenzív, érett,  főtt gyümölcsök, némi sósság itt is. Széles savak, közepesnél tömörebb szerkezet., nagyrészt sima tapintatok, kivéve a végét, amikor megvillan az alkohol és az addig integráltan viselkedő cseresség. 

Nagy-Palánt Furmint 2008

Fülledtség, pici füst, kukorica. Érett, kortalan, kicsit állott hangulatú, de kevésbé aszaltas jellegű gyümölcsösség, sósság. Szájban arányosabb. Közepes-plusz test, közepes intenzitás, közepes tömörség. Feszesebb, de szintén érett savak, a sor szintjén értve kevesebb cseresség és alkohol.

Halas Furmint 2009

Nagyon érett, főtt és aszalt jellegű kajszi, sütőtök, törökméz, paradicsompüré.  Nagy test, magas extrakt,  viszonylag telt íz. Krémes konzisztencia, itt is van jelentős cseresség, az alkohol is fűt a végén. Közepesnél hosszabb lecsengés.

Lapis Hárslevelű 2008

Hasonló, túlérett barack, némi egzotikus színezet, sütőtök, méz, égetett cukor. Nagy test, telt íz, sűrűn krémes konzisztencia. Érett, széles, puhább savak, kedvesebb, lágyabb, simább tapintatú  a sor többi tagjához képest. Az alkohol itt is melegíti a lecsengést.

Halas Furmint 2008

Túlérett kajszi, karamell, törökméz, a sor szintjén kevésbé komplex illat. Nagy test, telt íz, érezhető a maradékcukor is.  Szerkezetileg tömör, a cseresség és a savak végig jól integráltak, miközben megvan a kellő élénkség és hossz. Kerek egész.

Nehéz pontozni őket. 6-nál egyiket se tenném magasabbra, 5-nél egyiket se alacsonyabbra. Az Ordinárium  és a Lapis hárs voltak, melyek leginkább tetszettek a sorból,  utána jött a Halas 08, majd a Nagy Palánt, végül a Halas 09. Sajátos arcuk van, stílusban kicsit távol a jelenlegi élvonalat jellemző letisztultságtól. Inkább olyanok, mint a mára elfeledett száraz szamorodnik a maguk rusztikusságával, oxidatív és késeis hangulatukkal. Annak ellenére, hogy én speciel nem ezt a stílust tartom a kedvencemnek Tokajból, tulajdonképpen izgalmasak voltak, kellően le tudtak kötni a rájuk szánt esték során. Mindenképp érdekes színfoltot képez ez a szortiment, pláne azok körében, akik valami másra vágynak. Külön tetszettek az informatív címkék.

A borokat Kiss János bocsátotta a rendelkezésemre, köszönet értük.

Ismét eltelt egy év és megint sor került az egyik legpatinásabb Tokaji birtok, a Királyudvar évjárat bemutatójára. Tavaly már leírtam, miért is nagyszerű dolog az, ha egy magát komolynak tekintő termelő egy fókuszált és informatív évjárat-értékelést és borbemutatót prezentál az értő közönség számára. Most eltekintek ettől, legyen annyi elég, hogy a 2012-es évjárat rejtelmeit ismét egy kiváló előadáson és borsoron keresztül ismerhettük meg. Ezen felül, aki az elképesztő forróság ellenére elvonszolta magát a kóstoló helyszínéig, a korábbi évjáratok borait is megméricskélhette. Az előadást és kóstolót a pincészet tulajdonosa, Anthony Hwang celebrálta.

Futólag találkoztam ezzel a borral a nagy hárslevelű-kóstolón, és igencsak tetszett. Most megnéztem rendesen, hosszan alaposan, több napig kóstolgatva.

Nagyon vonzó és komplex illat, citrusok, fehér húsú gyümölcsök, fehér virágok, karácsonyi fűszerek, édesgyökér, akácméz. Szájban mindössze közepes test, ízben viszont kifejezetten telt. Sok-sok fűszer, friss gyümölcsösség, csupa zamat. A szokásosnál visszafogottabb méret ellenére kiváló a koncentráció, a kortyközép fókuszált, szép hosszan fejlődő. A savak magasak, bennük van az évjáratra jellemző lime-os fanyarság és egyáltalán a dominancia, de élesnek nem mondanám őket, jó lendülettel repítik a kortyot. Tiszta, elegáns és leginkább nagyon kifejező bor, számomra mindenképp a legjobb száraz, amit ebből az évből itthonról kóstoltam. 7 pont. (90)  Nem olcsó a megszokott 6700 Ft. körüli árával, de alkalomadtán megvenném újra. 

Régi ismerős, még 2009 telén vásároltam belőle pár palackkal és Berecz Stephanie kifejezett kérésére nem nyúltam hozzájuk egészen mostanáig. Akkor egy magassavú és karcsúnak ható borként jellemeztem, visszafogott, neutrálisabb aromavilággal. Mivel a korábbi  Kikelet palackok is szépen értek, volt remény a pozitív irányú fejlődésre. És tényleg ez történt. Ezúttal több órán át kóstolva egyre jobban tetszett, annyira, hogy eltenni már nem sikerült belőle másnapra és többedmagammal végére jártam a palacknak. Közepes citromszínű. Gazdag, és melegedve egyre intenzívebb illat: fehérvirágok, lédús őszibarack, érett citrusok. Kóstolva kissé meglepődtem, mert jóval koncentráltabbnak éreztem, mint az emlékeimben élt. Közepesnél kissé teltebb bor, gazdagon gyümölcsös, cseppnyi mézzel és hordós krémességgel. Nagyon élvezetes ital. Jelentős mennyiségű, de nem túlzó érett savak, megfelelő, de nem extrém mély fókusz. Olyan igazi kikeletes stílusú. Csontszáraz érzetű, nagyon szép hárslevelű, 7 pont. Nem emlékszem a pontos árára, nagyjából 3000 forint lehetett, szóval kiváló vételnek bizonyult.    

                                              (Elnézést a kissé viharvert címkéért...)        

Úgy alakult, hogy már születésétől fogva több alkalommal is lehetett szerencsém Orsolyák Attila ezen borához. A közelmúltban újrakóstolva elhatároztam, hogy összesítem az eddigieket.

2012. Március:  Még mozgásban levő hordóminta, 70% hárs, 30% furmint, öreg ültetvény. Alma, sütőtök, élesztősség. Szájban remek arányok, közepesnél talán teltebb, de nem nehézkes, minden bizonnyal a kis co2 is segíti ebben. Virgonc savak, de ellenpólusként kb. félszáraznyi maradékcukor, koncentrált gyümölcsösség, sűrű közép áll. Rakoncátlansága mellett is csupa ígéret.

2012. Szeptember: Színes, virgonc tétel. Elég nagy test. Telt íz, tömör, strukturált közép. Hosszú, vibráló, frissen palackozva még kicsit zilált. Tetszik.

2012. November:  Szokatlan illat, agyagos, gyógynövényes, mintha kicsi illó? is lenne.  Szájban lényegesen jobban teljesít. Közepesnél nagyobb test, sűrű szövés, de csupa élénkség és vibráció hatja át. Ízében telt. Nem annyira definitek az aromák, érlelt hangulat, kortalan gyümölcsök, sós-ásványos világ, de   tulajdonképpen finom. A közép anyaggal rendesen kitöltött, van erő a borban. Az élénk, izgága savak végett semmiféle hömpölygés és robusztusság nem tapasztalható, ami pozitív, de a korty végére a savérzet kissé külön válik a kortytól, ami rendezetlenebb irányba viszi az összképet.  Közepesnél hosszabb lecsengés. Megosztó bor volt, nekem a szokatlansága mellett is tetszett, értékeltem az élénk köntösben szunnyadó kraftot. Jobb egység, illetve letisztultabb aromatika viszont feltétlen jól állna neki.  Nehéz pontozni, legyen kompenzatatórikusan egy szűk 6 pont.

2013. Június:   Vilmoskörte, alma, citrusok, sós-gyurmás-agyagos ásványosság. Telt, de izmos korty. Vastag zamatok, koncentrált gyümölcsös-ásványos ízek, ezen a téren jóval nyitottabb és élvezetesebb, mint legutóbb. Tömör szerkezet, erőteljes, hosszan bontakozó korty. Magas, széles, minden idomukban fajsúlyos savak adnak az egésznek komoly lendületet. Jó arányok, de egységben még mindig meglehetősen rakoncátlan, hol erre, hol arra kitüremkedő alkotókkal, némi éllel is a savakat tekintve.  De ezektől az esztétikai csorbáktól eltekintve igen sok örömem volt benne, minden cseppjét élveztem, komoly, mégis nagyon jól iható anyag. 6 és 7 pont között.

Kb. 3500Ft /0.375 palack

Körte, őszibarack, ananász, méz, édes fűszerek, vanília. Tiszta és intenzív. Szájban arányosan telt. Mély zamatú indítás, az ízek nagy koncentrációban terítik be szájunkat. Hatalmas szerkezetet nem kell mögötte keresni, közepes tömörség, közepesnél hosszabb lecsengés, mérsékelt cizelláltság. Széles, érett , lazább savak, jól passzolnak a bor stílusához. 6 pont. Tetszett, vennék máskor is.

Szombat délelőtt történt a tulajdonképpeni "necsakírja". Kivezényeltek bennünket a Kulcsár dűlőbe, ahol egész délelőtt oltványokat pótoltunk. Mit ne mondjak, elég fárasztó dolog, pláne a fizikai munkához egyáltalán nem szokott papír-bloggereknek. De a "mélypont" után jóra fordult sorunk, délután már kizárólag az volt a feladatunk, hogy finomakat együnk és főleg igyunk.

Este ismét a Bodó-portánál gyűlt össze  a díszes társaság kemény szellemi munkára egy kimerítő 2006-os évjárat-kóstoló képében. Vakon kaptuk a borokat és hogy ne terheljük túl a rövid-távú memóriát minden ötödik tétel után leleplezés (és persze esetenként nagy fölhördülés) következett. Ezúttal megpróbálkoztam hozzávetőleges pontokat is írni.

Íme a sor:

Első esti nagy kóstolónk témája a hárslevelű volt. A frissen épült Basilicus Borkultúra Központ volt a helyszín, a résztvevő borászatok pedig a Bott-pince, a Tokaj Nobilis, a Tokaj Kikelet, Demeter Zoltán, az Erzsébet pince, a Paulay Borház, Dorogi István, a Basilicus birtok, illetve a Bodnár-pince.

A technikai részletekről: 2012-es tételekkel indítottunk és haladtunk időben visszafelé egészen 2005-ig. A borokat vakon kaptuk kettesével és minden évjárat után az adott kört felfedtük. Kissé korlátozott volt a rendelkezésre álló idő, így elég tempósan haladt a sor, amiből következik, hogy tényleg csak futó benyomásokat sikerült rögzítenem. A pontozásról lemondanék, de egy aláhúzással megjelöltem a kiemelkedőbbnek érzett tételeket.

Ne csak írja...Ismét ezzel a jelszóval tölthettem egy hétvégét Tokajban, illetve főleg Bodrogkisfaludon. Aki a korábbi részeket már olvasta, nagyjából sejtheti miről van szó. Aki esetleg még nem olvasott itt ilyesmit, annak dióhéjban annyit, hogy a Bodó-Bott házaspár invitálására olykor összegyűlik néhány velük már évek óta baráti kapcsolatot ápoló mihaszna, városi léthez szokott puhány borblogger, akiket terv szerint jól megdolgoztatnak, hogy szinten tartsák bennük a tiszteletet a szőlész-borászok kétkezi munkájának irányába.

Mielőtt esetleg bárki megsajnálna bennünket a kemény meló csak a kisebbik részét teszi ki az itt töltött időnek, nagyrészt ugyanis orrba-szájba kóstolunk, iszunk, finomakat eszünk és egyáltalán igen jól érezzük magunkat.

A hivatalos program megkezdése előtt persze igyekeztünk kihasználni a rendelkezésre álló időt és néhány pincelátogatással tartalmasabbá tenni a tokaji hétvégét. Most ezekről fogok írni, megosztva a kóstolt borok jegyzeteit.

Az olaszliszkai Kulcsár-dűlő új terület Bodóék gondozásában. Az öreg-tőkés hárslevelű hordómintaként komoly hatással volt rám, a szortimentből az egyik kedvencem volt.  Az akkor nagyon kellemesen félszáraz tétel később újra beindult és szárazra kierjedt. A tétel sorsa sokáig bizonytalan volt, legyen-e dűlős bor, vagy menjen birtokborba, alkotói nem rajongtak annyira érte, mint én. :)  Végül  lepalackozták önállóan, de kereskedelmi forgalomba nem került. A pincénél lehet kóstolni, illetve ha valaki nagyon szeretné, akkor hozzájutni.

Körte, birsalma, fehér virágok, pici sütőtök, elég karakteres gyurmás-kerámiaporos-fogpasztás ásványosság. Közepes, vagy attól alig nagyobb test. Telt íz, nagyon primer fehér húsú gyümölcsök, nyári alma, friss körte,  jelentős ásványosság is fűszerezi, illetve van egy minimális erjedtes-élesztős bizonytalan jegy, mintha még hordóminta lenne, és egy egész picit még mozgásban lenne.  Ezzel együtt is vonzó, csontszáraz és frissítő, melyre még egy egészen halovány co2 is rájátszana. A szerkezet egyébként igen szép. A textúra könnyedebbnek hat, mint mondjuk a Csontos vagy Határik esetén, de a fürgébb mozgás ellenére ez is abszolút kompakt és tömör kortyközéppel bír. Nincs fölösleg, végig izmos és szikár, határozott fókusszal, magas, de jól integrált savak által szép hosszan kísérve. Remek egyensúly, miközben jól eső vibráció járja át. Nehéz adekvát pontot adni. Szerkezetileg nálam simán megugorja a 7 pontos szintet. Ugyanakkor nem tudom mit illene kezdenem az ízben mutatkozó enyhe bizonytalansággal. Lehetséges, hogy a két lépcsőben lezajlott erjedés hagyott vissza valamiféle aromatikai huncutságot? Ha akármilyen kis mértékben is, de igen, az vajon hibának minősül-e? Akár igen, akár nem, szerintem sokra lehet hivatott ez a terület.

A december kiemelten boros hónap. Egymást váltják a jeles alkalmak, felpezsdül a társasági élet, ilyenkor pedig egyik palack nyílik a másik után.

Az elmúlt hetekben ezeket a borokat kóstoltam és fogyasztottam. Általában nem voltam túl jegyzetelős kedvemben, zömmel napok után vetettem csak papírra az emlékeimet, így a leírások kicsit rövidebbek a szokottaknál.

Ezt a kóstolót még év eleji tokaji kirándulásunk alkalmával álmodtam meg. Ugyanis végigjárva kedvenc pincéimet, megkóstolgatva a hordómintákat az az érzésem támadt, hogy 2011-ből jóval több meghatározó hárs fog születni, mint bármikor korábban. Emlékszem, már alig vártam, hogy a legjobban tetsző tételeket végleges formájukban, készen, egy pazar sor keretein belül itthon is megnézhessük, rájuk csodálkozhassunk a  "klubbal" együtt is.

A sor megszületett, nagyjából sikerült beszerezni mindegyiket azon hársak közül, melyek az említett tavaszi, elég fokozott tempójú túránk során mély hatással voltak rám, egy kivételével ezekből a borokból állt össze a kóstoló.

Nagy elvárásaim voltak gyakorlatilag mindegyik tétellel szemben, a sort vakon kóstoltuk.

A Terrior Club rendezésében ismét egy igen hasznos és tanulságos „foglalkozásra” és kóstolóra került sor. A téma ezúttal a jó öreg Somló, mégpedig egy nagy kacsintással a természethű borkészítés felé. A rendezvény két meghívottja Takács Lajos (Hollóvár), valamint az utóbbi években Somlón is termelésbe fogó biodinamikus osztrák, Werner Miklisch (Meinklang). Terjedelmi okok miatt a beszámolót két részre osztom, a poszt első részében a Hollóvárra, a folytatásban pedig a Meinklangra koncentrálok.

Azt hiszem ezen a blogon Takács Lajost és a Hollóvár borokat senkinek sem kell bemutatni. Lajos fősodort kerülő borai egyaránt adtak alkalmat gyermeki rácsodálkozásra és késhegyig menő vitára. Ha csak saját tapasztalataimat nézem, szinte ketté akarok hasadni. A régebbi Hollóvár évjáratok gyakran rendkívül tartalmasak, nekem sokszor már-már túlontúl is nehézkesek és rusztikusak. A borokra gyakran jellemző a kései szüretes karakter, a mézes-botrytiszes ízvilág és a lecsengésben visszaköszönő héjas kesernyésség. Igaz, ha egy tökéletes palack kerül elém, nincs alapvető kifogásom a borstílus ellen. Mégis, nagy kíváncsisággal és nyitottsággal néztem a kóstoló elébe, főként annak tudatában, hogy az aprócska birtoknál alapvető szemléletváltás zajlott le az elmúlt években.

Az előző részben említett Bott-látogatás második (a pince-beli) felvonása előtt tényleg csak egy villámlátogatás erejéig Szilágyi Lacihoz is beugrottunk. Alapvetően nem kóstolni mentünk, csak vásárolni, viszont épp nyitva volt a 11-es szortiment színe-java, így nem tudtuk kihagyni a feltárulkozó lehetőséget. Egyáltalán nem készítettem jegyzeteket, csak némelyikhez utólag, emlékezetből.

Demeter Zoltán Lapis 2011

Kicsit visszafogott, de hosszan szagolva elég komplex illat, elsősorban fűszerek, édesgyökér, kömény, vanília, mellettük citrusok, érintésnyi méz, fehér virágok. Közepes test. Tiszta, ízekkel arányosan kitöltött, túlzásoktól mentes korty. Szép struktúra, szárnyait bontogató közép, közepestől hosszabb lecsengés. Élénk, cizellált savak, jórészt sima felszínek. Jó egyensúly, alacsony alkohol, az utóízre jól érezhetően kitüremkedő savérzet. Zártabb és kevésbé egységes, mint hordómintaként volt, de azért szép. Remélem jobban kirúgja magát idővel. 6 pont.

Demeter Zoltán Szerelmi 2011

Megnyerő, intenzív illat, vastag trópusi gyümölcsösség, mely enyhe túlérettség mellett is nagyon tiszta, mellette gazdag fűszeresség, sósság, méz, tejszín. Nagy, öblös test, sima, krémes konzisztencia. Mély, haraphatóan telt ízek adják a hedonisztikus attack-ot, mely érzetre jócskán rádob még egy lapáttal a kortyközép újabb és újabb rétegekben kibontakozó tartalmassága. Szép hosszú lecsengés. A savak kiválóak, megvan a kellő magasságuk, cizellált lefutásúak, mellette csiszolt tapintatúak, remekül integráltak. A 2009-eshez képest sokkal gördülékenyebbnek, illesztés-mentesebbnek, egységesebbnek, így fineszesebbnek tűnik. Az utóízben sajnos kissé kilógó emléket hagy a 15-ös alkohol, de a végén kissé boruló balansz mellett is nagyon szívesen fogyasztottam és összességében megigézően szépnek találtam a bort. Eléri a 7 pontot.

Folytatódik az on-topik, azaz vissza a tokaji borokhoz. Másnap az első út überkirálynagykedvenckihagyhatatlan Bodóékhoz vezetett, ahol elsősorban a már lepalackozott 11-eseket kóstoltuk.

Sárospatakról Mádra vezetett utunk. Itt Balassa Istvánnal találkoztunk, aki a saját boraiból és a Szent Tamás Pincészet tételeiből is hozott egy merítésre valót.

István azon kevesek közé tartozik, akik nincsenek annyira rossz véleménnyel a 2010-es évről. Elmondása szerint a kulcs a megfelelően korán és megfelelő határozottsággal végbevitt növényvédelem volt, ami ha megtörtént, a későbbiekben már kezelhető volt a helyzet. Nem nagy mennyiségben, de szépen beérett, jó savakkal rendelkező alapanyagot szüretelt.

Ezt a sort kóstoltuk:

Illatában fehér virágok, fehér húsú gyümölcsök, győri édes keksz. Közepes testű korty. Első pozitívum rögtön a buborékozás. Sűrű, de igen finom. Megvallom, a legtöbb pezsgőnek számomra túl aggresszív a habzása, rendre nem is kényelmes szájban tartani a nyomás miatt, ezért nem túl kifinomult módon szoktam egyet rázni rajta, kóstolás előtt. Itt most hálistennek erre semmi szükség nem volt, nem tudom mondanak -e ilyet, de én mondom, a szénsav jól integrált. :) Tiszta, zamatos ízek,  nem is annyira kortalan, definit gyümölcsösséggel, mézes-virágporos díszítésekkel.  Közepes, vagy attól egész picit hosszabb lecsengés. A konzisztencia jól esően selymes, a kedves stílushoz és ízvilághoz jól is passzol talán a minimálisan érződő maradékcukor, illetve a finom állagú, picit lágyabb irányba tendáló, de kétségtelenül elegendő mennyiségű és jó egyensúlyt fenntartó savak. Kétségtelenül vannak ettől precízebb, fókuszáltabb felépítésű, komplexebb és intenzívebb aromájú pezsgők, de nekem így, ahogy van nagyon tetszett. Minden bizonnyal fogok máskor is venni. Valamivel kettőezer forint felett volt Szegeden az exCora Auchan áruházban. Ez a palack nálam elérte a 6 pontot.