A Bükk után újra magyar borvidék kerül terítékre a sorozatban, ezúttal az ország déli feléről. A kissé szétszabdalt, a Szekszárdi borvidéktől keletre és északra elterülő Tolnai borvidék és a Grál Borpince lesz a mai téma.
Tolna
A Tolnai borvidék területét tekintve meglehetősen nagy, kb. 11000 ha-t tesz ki, azonban jelenleg csak alig 3000 hektáron terem szőlő, rengeteg kihasználatlan lehetőség van tehát. Az éghajlat mérsékelten kontinentális, sok napsütéssel, meleg nyarakkal, megfelelő mennyiségű csapadékkal. A borvidéket elsősorban agyagos-homokos üledékes és - különösen Paks környékén igen vastag - löszös alapkőzet jellemzi, amelyeken löszvályog, barna erdei talaj vagy vályogtalaj alakult ki.
A Tolnai borvidék ezen a néven nem tekint vissza komoly múltra, tekintettel arra, hogy csak 1998-tól létezik jelenlegi formájában: főként a Szekszárdi borvidék völgységi részéből és néhány jó adottságú, de korábban borvidéki besorolással nem rendelkező területből (pl. Paks, illetve Tamási környéke) alakították ki. A Szekszárdi borvidék egykori részeként természetesen több évezredes hagyománya van Tolnában a borkészítésnek, - ahogy az már lenni szokott - egészen a rómaiak uralmáig visszavezethetően. A 16. század végéig Tolna az ország vezető bortermelő vidéke volt, csak a 15 éves háború (1591-1606) következtében helyeződött át a súlypont Tokaj-Hegyaljára. Később az idetelepülő - majd a 2. világháborút követően nagyrészt kitelepített - német nemzetiségűek szilárdították meg ismét a szőlőtermesztést a vidéken. A szocialista korszakban már inkább a mennyiségi szőlőtermelésen, mintsem a borkészítésen volt a hangsúly. Ma is nagyon kevés pince készít itt saját név alatt palackozva minőségi bort, közülük talán az olasz Antinori család tulajdonában lévő Tűzkő, és a termékeivel a nagyobb áruházláncok polcain megjelenő Danubiana neve ugorhat be. A legtöbb gazda eladja a szőlőt, elsősorban a fent említett cégeknek vagy az Alföldre. Mucsi Zalán a Grál Borpincével tehát igazi csodabogárnak számít ezen a borvidéken, hiszen apró birtokán készített borai megtalálták útjukat az érdeklődő fogyasztó poharához és a csúcsgasztronómiához egyaránt.
Grál Borpince
A Grál Borpince tulajdonos-borásza 2008 óta borászkodik a Tolna megyei Gyönkön, 2,5 hektáron. Mucsi Zalán egyébként alföldi származású és harmadik generációs borász, azonban sokáig nem akart szőlővel és borral foglalkozni, először csak szülői nyomásra indult el ezen a pályán. Eleinte Szekszárdon tervezett pincealapítást, de az apósa helyette inkább Gyönköt javasolta neki. A kisváros melletti Pelzberg-dűlőben felújított egy 1880-ban épült présházat, majd telepítettek egy kevés szőlőt. 2008-ban még csak egy hordónyi öreg tőkés kékfrankos készült, amely azonban kedvező fogadtatásra talált, megszilárdítva Mucsi Zalán elhatározását. A következő években több kisebb területet is sikerült megvásárolni a pince körül és további fajtákkal is bővült a birtok.
A terület kicsi, a fajtaválaszték szűk, ennek megfelelően a portfólió is áttekinthető, következetes. A vezető fajta kékfrankos mellett szürkebarát, cabernet franc, merlot és kadarka terem a mészkőfoltokban gazdag, meredek, agyagos, löszös lejtőkön. A szőlőművelés a kezdettől fogva organikus, a borok spontán erjednek, csak kevés ként kapnak, a vörösek szűretlenül kerülnek palackba.
A fajtabor Pelzberg Kékfrankos és a Grál Pinot Gris mellett egy szintén fajtabor kadarka és a Maestro névre keresztelt cabernet franc-merlot házasítás alkotja a szortimentet.
Mint egyetlen fehérbor, a szürkebarát egyértelmű választás volt a pincétől, a vörösekből pedig a birtok legfontosabb fajtájaként a kékfrankost tettem mellé.
Grál Borpince Grál Pinot Gris 2015
Három órás áztatást követően minimális préseléssel kinyert szinte tiszta színlé, melynek 1/3 része acélba, 2/3 része második töltésű tölgyfahordóba került és finomseprőn érett 3 hónapig heti egyszeri felkeveréssel.
Eleinte picikét zárt, kis idő elteltével felszabadulnak az őszibarackos, fűszeres, finoman krémes illatjegyek. Remekül eltalált az egyensúly a fajtához mérten kifejezetten élénk, játékos savak a diszkrét hordós jegyek, a leheletnyi krémesség között. Az őszibarackos, citrusos, nyári almás gyümölcsös jegyeket a hordó moderált marcipános, fűszeres csavarral egészíti ki. A 2012-esben határozottabb hordóra emlékszem, azóta finomodott a stílus, és ez szerintem a bor előnyére várt. 5p/6p
Grál Borpince Pelzberg Kékfrankos 2015
Két napos acéltartályos áztatást követően kb. 4 hétig volt kádon, napi kétszeri csömöszöléssel, majd közel kb. 1,5 évet érett másodtöltésű 225 literes francia hordókban.
Sokrétű, egyedi illat: eleinte leheletnyi füst, majd zöldfűszerek, bazsalikom, fűszerpaprika, zsálya, meggy, cseresznye, málna. A fűszerpaprika ugyan meglepő volt, de nem párosul alulérettséggel, így egyedi fűszerességet kölcsönöz a bornak (az anno szintén remek 2011-esben a bors és a kömény volt számomra hangsúlyos), a többi már ízlés dolga. Burgundi mintára megkomponált kékfrankos: légies, elegáns, szinte törékeny. Élmentesre csiszolt struktúra, finom szövésű, selymes korty, sehol egy él, sehol egy bántó kesernye vagy adsztringencia, sehol semmi túlzás. Nagyon intelligens bor, ha lehet ilyet írni. Illatára rímel az íze is: ideális mértékben beérett piros bogyós gyümölcsök, zöldfűszerekkel meghintve. Jó inni, komoly tartalékokat viszont nem éreztem benne, szerintem mostanában kell a végére járni. 6p
(A fotót a pince honlapjáról kölcsönöztem)
Irodalom:
Mészáros Gabriella, Rohály Gábor, Nagymarosy András: Bortankönyv II. A Kárpát-medence borai
Bányai Gábor Botond, Ercsey Dániel, Mészáros Gabriella, Tompa Imre: Nagy Magyar Boratlasz
