Octopus-kolléga írásai (pl. itt, itt, itt és itt) hívták föl figyelmem egy afféle „újhullám” formálódására Villányban. A Hummel, Wassmann és Bakonyi pincékről van szó, stílus, szemlélet szempontjából sokan együtt is szokták emlegetni őket. Előzetes kóstolás nélkül is felkeltették az érdeklődést az organikus, illetve bio-dinamikus háttérrel született, az írások alapján letisztult, nem túlextrahált, nem hordó-orientált, valódi eleganciát megcélzó borok. Lehet ezek a megállapítások elég elcsépelten hangzanak, de amíg mégsem magától értetődő az ilyen borok jelenléte, addig nem lehet eléggé elcsépelni.
A múltkori Szegeden tartott Terra Hungaricán végül volt lehetőségem a Wassmann pince munkásságába bepillantani és teljes mértékben igazolták a fenti elvárásokat. Sikerült is azóta néhány palackot beszerezni tőlük. Oszlopos klubtagunk TíBOR, a Gólyás Borházból, pedig Hummel és Bakonyi témában mozgósította magát (nála egyébként már elérhetőek is ezen két termelő egyes borai) és máris összeállt egy remeknek ígérkező sor.

Két pólus felé koncentráltuk a figyelmünket. Egyrészt a portugieser érdekelt nagyon. Lehet mondani, hogy kifejezetten szeretem a jó portugiesert, de az esetek zömében legjobb esetben is csak korrekt ivóbort szoktak készíteni belőle. Itt most azt csiripelték a verebek, hogy a fenti borászok komolyabban veszik ezt a fajtát, így nagyon kíváncsi voltam, hogy születik-e valamiféle "áttörés". Másrészt meg persze arra voltam kíváncsi, hogy a szortiment tetején milyen borok tanyáznak, így második blokkban megnéztük az említett pincék csúcskabernéit. Belövő borként egyik társunk elhozott egy általa kedvelt portugiesert a Vinatus pincétől, azzal kezdtük a sort:






Tipikus, nagyon primőrös, vonzó portugieser illat. Friss kékszőlő, szilva kiegészülve sajátos, fajtajelleges édeskés fűszerességgel némi vajkaramellás beütéssel. Alig közepes a test, de a méreteihez viszonyítva kifogástalanul telt és harapható íz, áttetsző, tisztán gyümölcsből építkező karakter. Semmi komolyság, semmi látványos struktúra , a lecsengés is elég rövid, jön és megy. De amíg tart, addig makulátlan örömforrás, tiszta, zamatos, egyensúlyos, jólesően lágy. Ez az a bor, amikor kár pontokról beszélni. Ha azt mondom, hogy nem több, mint 4 pont, akkor az sokak számára nem adja vissza, hogy mennyivel szívesebben iszom ezt, mint sok 5-6 pontra összekompenzált komolyabb tételt. Ami fix, a maga nemében, műfajában tökéletes, akármikor megvenném újra, de csakis most, a fiatalságában. 1200 Ft. Válogatás Borszaküzlet, Szeged. 






Terrasses du Larzac.
Szép, vonzó illat színes, tiszta trópusi gyümölcsökkel, mézességgel. Telt korty. Jelentős maradékcukor, jó, de nem kimagasló az ízek intenzitása. Szerkezetileg nem annyira tömör, mint korábbi évjáratokban, lazább, hömpölygősebb, pláne, hogy kerek savai sem igazán tudják középre terelni az egyensúlyt, így kissé édesség-domináns marad. A lecsengés közepesnél hosszabb. Tiszta és finom, egy abszolút skálán nézve elég gazdag is, de nálam azért érezhetően elmarad a korábbi években megszokott szinttől. Egyszerűbb, kevésbé komplex, kevésbé jelentős. 6 pontnál nem több.
Friss erdei gyümölcsök, áfonya, fekete ribizli. Édesek, szaftosak és megint csak nagyon tetszik a hordókezelés. Semmiféle tolakodó, közhelyes fűszeresség nincs jelen, csak épp add az egésznek annyi krémes jelleget, hogy ne legyen annyira primőr és áttetsző hangulata az egyébként gyümölcsből építkező bornak. Teljesen korrekt íz-intenzitás, tiszta, harapnivaló korty. Testben, alkoholban picit talán kisebb elődjénél, ugyanakkor lehet pont így lesznek az arányok még jobbak, illetve élettel-telibb, vibrálóbb, könnyebben fogyaszható az összkép. Szerkezeti súlyt tekintve továbbra se kell hatalmas dolgokat elvárni, de azért azt se mondhatni, hogy ne lenne benne anyag. Inkább lazább, mint tömör, de ízei kitöltik végig, tanninból, savból meg épp annyi van, amennyi jó tartást ad egy ilyen koncentrációjú, stílusú bornak. Nincs hiányérzet, gyorsan fogynak egymás után a pohárkák. A lecsengés közepesen hosszú. 5.5-6p határán. 6-7 Euro körüli árkategóriájában szerintem bárhol a világon versenyképes lenne ez a minőségi szint. Venném.

