2020-ban Áts Károly lett a Borászok Borásza. Gratulálunk!

(Fotó: http://www.atskaroly.hu/kepgaleria/)

A Borászok Barátja díjat Szabó Edit kapta, neki is gratulálunk.

Bata Miklós - vagy ahogy mindenki hívja, Bata Miki - Svédországból hazatérve fogott neki, hogy megvalósítsa régi álmát, és feleségével közösen felépítsék a családi birtokukat a Mátrában, Gyöngyöspatán. 2014-ben vásárolták meg az első saját területeket, majd 2016-ból elkészült az első bor is, Egyetlen M néven. Jelenleg 20 hektáron gazdálkodnak, elsősorban magyar és közép-európai fajtákat középpontba helyezve. Élvezetes, karakteres, de jól iható borok készítése a cél, ökológiai gazdálkodás mellett.
Bata Mikivel pár éve kisebb-nagyobb rendszerességgel többször is kóstoltunk egy társaságban, de akkor még a saját tételeik nem álltak készen, azóta pedig nem volt alkalmam a Bata-Loyal borokkal ismerkedni. Egészen eddig. Az "Egy hónap Mátra" sorozathoz a pince második évjáratából szereztem be egy fehér házasítást, amely az első boruk mintájára a Kísérlet M fantázianevet kapta.
 

Rácz Erika és a Sanzon Tokaj kóstolója után egy héttel ismét egy erdőbényei borász volt a Tokaj Magic főszereplője a Borganikában (Rácz Erika ezúttal a résztvevők soraiban foglalt helyet). Homonna Attila nem először volt már a Tokaj Magic kóstoló-sorozat vendége, tavaly tavasszal egy komoly Határi Furmint-vertikálist kóstolhattunk tőle. Most a Vámosújfalu és Olaszliszka határában található Rány dűlő és az onnan készült borok kerültek a górcső alá.

Az ITT és MOST Pincéről és első boraikról kicsit több, mint egy éve számoltam be. Itt nagyobb terjedelemben lehet olvasni a pincéről, de a rend kedvéért röviden összefoglalom a lényeget. Gyurasits Emőke és Hofmann Tibor kis családi pincészete 4 hektárnyi területtel rendelkezik Gyöngyöspata és Gyöngyöstarján környékén, több dűlőben. A négy hektárból jelenleg 1,8 ha terem, 1,6 ha újratelepítés alatt áll, a maradék 0,6 ha parlagon van.
2017-es első évjáratukból kékfrankosból és olaszrizlingből, 2018-ban olaszrizlingből, zöldvelteliniből és kékfrankosból készítettek bort. Azóta telepítettek már csókaszőlőt, tihanyi kéket, laskát, hajnos kéket, kadarkát és még több kékfrankost. A szőlőművelésben a természetesség, a pincemunkák során a minimális beavatkozás a kulcsszavak, ahogy az "Egy hónap Mátra" sorozatban megjelenő többi pincénél is.
Hofmann Tibor június elején hozott 1-1 palackot a 2018-as borokból, amelyek közül az "Ideje van" Kékfrankos-t választottam ki a sorozathoz. A pince 2017-es kékfrankosához (nemrég kóstoltam újra, most is tetszett) képest annyi a változás, hogy külön került palackba a francia és külön a magyar hordókban készült bor, előbbi kapta az "Ideje van" fantázianevet. A 2017-es előd stílusának megtartása mellett ez a bor már megcélozza a magyar kékfrankosok élmezőnyét.

Itt az év második magyar boros egyvelege, amolyan "corona edition". Mivel a tavaszi hónapokban a vendégségbe járás, az éttermek, borbárok, borkóstolók látogatása értelemszerűen elmaradt, az otthoni kóstolgatásokból lassabban gyűlt össze a szokásos mennyiségű jegyzet. Így viszont jellemzően több időt sikerült eltölteni egy-egy borral, a notesz-bejegyzések is általában hosszabbak lettek.

Az otthoni készlet pusztítása és utántöltése során igyekeztem a magyar borokat előnyben részesíteni, így most az egyveleg szokásos külföldi párjával valószínűleg bevárom a következő magyar boros megamixet. Hát, lássuk, mi fogyott nálam a korona idején...

Amikor február végén az előző Tokaj Magic kóstolón egy Bott Csontos vertikálison rágtuk át magunkat, még nem sejtettük, hogy milyen sokáig kell várnunk az újabb alkalomra. A koronavírus miatt a tavaszra tervezett kóstolók júniusra tolódtak, így bő három hónapnak kellett eltelnie, amíg ismét összegyűlhettünk a Borganikában. A júniusi Tokaj Magic kóstolók egy-egy erdőbényei borászatra, és főként a Rány-dűlőből készült boraikra fókuszáltak. Először Rácz Erika és borászata, a Sanzon Tokaj volt az eseménysorozat vendége.

Idén a járványhelyzet miatt elmaradt az Etyeki Kúria hagyományos nyári chardonnay-s bulija, a ChardonnÉJ, amely június 13-án került volna megrendezésre. Etyek azért időközben "kinyitott", a pincék hétvégenként tárt kapukkal és nyitott borospalackokkal várják a vendégeket, úgyhogy aki etyeki borozásra vágyik, nem kell lemondania az élményről.
Még ha ChardonnÉJ idén nem is volt az Etyeki Kúriánál, a pincészetnél igyekeznek júniusban előtérbe tolni a fajtát. Ennek jegyében a 2018-as Chardonnay az aktuális hónap bora, amelyből a Kúria borteraszán a vendégek egy ingyenes kóstolót is kérhetnek és a borászat webshopjában is akciós. A hétvégén ennek a bornak egy palackjával vigasztalódtam ChardonnÉJ helyett.

A Mátrai borvidék gyorsan legendássá vált figurájáról, Major Leventéről, "az abasári vikingről" első pillantásra lerí, hogy nem mindennapi jelenség és hálás téma grafomán firkászoknak. Valószínűleg sokan tudják, hogy a hosszú hajú, nagy szakállú, mindig mosolygós és jókedélyű borász főállásban az Abasári Aba Sámuel Általános Iskola igazgatója. "Igabá" célja, hogy gyermekközpontú, boldog iskolát vezessen, ahova a gyerekek örömmel járnak. Igyekszik hasznosítható tudást átadni nekik, megtanítani őket gondolkodni és az iskolapadon kívül is sokat foglalkozik velük. Ennek jegyében szünetekben akár maga is gördeszkára pattan és kirándulásokat szervez a gyerekeknek a környékre. Időnként még a pincéjébe is leviszi a őket, ahonnan már külföldre és Michelin-csillagos éttermeknek is szállít bort. A pedagógus-munka és a borászkodás mellett az idejébe néha egy-egy rock- vagy metálkoncert látogatása is belefér, a bandák pedig a Levente borokat is szívesen fogyasztják. Mi viszont most koncentráljunk a pincére és a mai borra.

A rejtőzködő borvidékek aktuális részében Észak-Olaszország egyik legkedveltebb üdülőhelyét, a Garda-tó környékét vesszük górcső alá. Kicsit csalok most, mert igazából nem egy, hanem kettő borrégió szerepel a mai részben, de mivel a kiszemelt pincészet mindkettőről palackoz bort, ez most így tűnt kézenfekvőnek.
 

A Szignárovits-Maka Pince története pont 10 éve, 2010-ben kezdődött, azóta lassan, de biztosan minden évben növekednek. Gyöngyöspatán három dűlőben (Borsos, Hótó, Póc-tető), ahol furmint, rajnai rizling, kékfrankos, cabernet franc és merlot terem, illetve egy eltűnőben lévő muskotály fajta, amelyet rózsamuskotály néven emlegetnek és egy régi, mára kivágott ültetvényről származik.  
A borok spontán erjednek, a vörösborok nem is feltétlenül kerülnek hordóba - a bordeaux-i fajták sem -, ami talán talán meglepő lehet. A gyöngyöspatai pincesor egyik felső szintjén található pincétől - emlékeim szerint - gyönyörű kilátás tárul az ember  szeme elé.
Szignárovits Márktól eddig viszonylag kevés bort kóstoltam, azokról viszont szép emlékeket őrzök. A mátrai sorozathoz a Liliom névre hallgató fehér házasítás egy palackját bontottam ki, amely meglehetősen formabontó arányokkal rendelkezik: 75% rózsamuskotály, 25% furmint.

Tavaly nyáron jártam utoljára a Skizo Borászat badacsonytördemici aprócska borteraszán, ahol előbb kényelmesen végigkóstoltam a szortiment túlnyomó részét, majd a késve érkező baráti társaság megjelenését követően közös erővel több palackot is kiürítettünk. Mind a színes címkés könnyű, reduktív tételek, mind a komolyabbnak szánt terroir-borokat felvonultató "Hegyeink" borcsalád tagjai kellemes benyomást tettek rám, így vártam már az alkalmat, hogy idén is megkóstoljam az aktuális borokat. Időközben a Hegyeink sorozat megújult, tagjai - egy olaszrizling, egy chardonnay, egy furmint, egy kéknyelű, egy zeus, egy pinot noir rosé és egy cabernet franc - immár a tulajdonos-főborász Sike Balázs neve alatt - Sike Balázs Pincéje - kerültek forgalomba.
Tavasszal csak tervezgetni tudtam a következő badacsonyi látogatást, de gondoltam, addig is vigasztalódok néhány palack tartalmával. Amikor megláttam a megújult sorozat borait a pince honlapján, megkértem egy az év kellemesebb hónapjait Badacsonytördemicen töltő barátomat, hogy amikor legközelebb Budapestre jön, hozzon néhány palackot a pincétől (a pince is kiszállítja a webshopos megrendeléseket Magyarországon, de azóta a legtöbb bor a Bortársaságnál is elérhető). A Sike Balázs sorozatból egyértelműen a zeus/zeusz a legritkább fajta, én sem gyakran kóstolok belőle bort, úgyhogy ezt választottam ki a mai íráshoz.

Piroska Tibor és Piroska-Orbán Szilvia közgazdászként dolgoztak a fővárosban, Budapestről költöztek Gyöngyöspatára és itt alapították meg kis családi birtokukat, a Kékhegy Pincét. Az első területeket 2010-ben vásárolták, az első borok a 2013-as évjáratból készültek el. 2016 óta ökológiai gazdálkodást folytatnak a szőlőben, a a látványos, hétszintes pincesoron található pincében is minél kevesebb beavatkozással készülnek a borok. A rajzolt mesefigurákkal díszített címkék szépen tükrözik a szimpatikus fiatal házaspár szerény, barátságos személyiségét.

Érdekes, hogy bár számos mátrai borász a kék szőlőfajták közül a kékfrankosban látta meg a legnagyobb lehetőséget, Piroska Tibor nem rajongója a fajtának. A fiatal borász egyébként is azt vallja, hogy a borvidék még keresi az identitását és a legmegfelelőbb fajtákat, így ő is folyamatosan kísérletezik, hogy megtalálja az adott terroir-hoz legjobban passzoló, azzal leginkább összhangban lévő szőlőfajtát. A három hektáron jelenleg cserszegi fűszeres, tramini, szürkebarát, zöldveltelini, cabernet franc, zweigelt és blauburger terem. A kékfrankosra reális alternatíva lehet a pincénél a zweigelt. A legenda úgy tartja, hogy ez a bor egy vakon kóstolt kékfrankos-sorban el is lopta a show-t a helyi pályatársak kékfrankosai elől. :)

Ruppert Ákos egyike azon kevés villányi borászoknak, akik nem csak vörösborban képesek tehetségesen megmutatni a borvidéki adottságokat. A teljes színpaletta lefedésére irányuló törekvéseknek pedig egyik fontos következménye, hogy készül siller is, amelynek aktuális évjárata úgy tűnik, hogy megtalálta a maga helyét a portfólióban, túlmutat ugyanis a rozén, de mentes a vörösboros allűröktől is.

Mindezt saját tapasztalatok alapján állítom. Pontosabban állítjuk, ugyanis május utolsó napjaiban furmintfannal párhuzamosan elfogyasztottunk belőle egy-egy palackot, elsősorban a magunk, illetve a közelgő nyár örömére.

Az utóbbi évek során többször említettük már, hogy mennyi lehetőség rejtőzik a Mátrai borvidékben és ezt egyre több kis családi birtok igyekszik is kiaknázni. Németh Attila Gábor és a Tőkések - Karner Gábor, Losonci Bálint és Szecskő Tamás - után az utóbbi években egymás után jelentek meg tehetséges fiatal borászok, akik új energiákat és terveket hoztak a borvidékre. A jövevények izgalmas és pezsgő borászközösséget hoztak létre és érkeznek sorban az ígéretes borok is (lásd pl. a Hoop Wines nemrég megénekelt első kereskedelmi tételeit).
Kézdy Dánielt ugyan elsősorban Tokaj iránti elkötelezettsége kapcsán ismerhetik, de Dani a mátrai borokat is nagyon szereti és a budakalászi Kálvária Pincében tart is belőlük jó párat. A múlt héten vásároltam tőle néhány mátrai bort, főleg olyan termelőktől, akik az utóbbi években bukkantak fel a helyi boros körökben, és eddig viszonylag keveset szerepeltek a blog hasábjain. Innen jött az ötlet, hogy ezek a borok és borászok megérdemelnének 1-1 külön bejegyzést is a "tegnap ittam" sorozat keretein belül, úgyhogy nálam a rovat júniusi bejegyzései főleg vagy talán teljesen mátrai borokról szólnak majd.
Ludányi Balázs pincészete, a Centurio Szőlőbirtok ugyan már régebb óta ismert és jól csengő névnek számít a borvidékről (többször is írtunk hosszabban a birtokról és borairól: 1, 2, 3), de az évek során itt is érzékelhető volt fejlődés és minőségi ugrás a borok terén. Ludányi Balázsról és Centurio Borokról hamarosan lesz még szó a blog hasábjain, de ha már az említett bevásárlás során egy 2019-es Centurio bor is bepottyant a kartonba, kár lenne nem megemlékezni róla.

Itt a hét darab tavaszi borpárom, a magyar résztvevők mellett német riesling-eket, spanyol monastrell-eket, olasz szupertoszkán házasításokat hoztam, és egy magyar-osztrák chardonnay-párbaj is belefért, Homonna Attila bora pedig egy szintén Homonna Attila által készített borral találja magát szemben.
 

Az Erdély területén tevékenykedő román gigaborászat Recas neve talán ismerősen csenghet hazai fogyasztók számára is, hiszen több helyen lehet kapni a boraikat Magyarországon is. A vállalkozást még 1998-ban alapította a brit Philip Cox, és romániai felesége, Elvira. Akkor még csak egy kis butikborászatot terveztek, de az elmúlt bő 20 év alatt a Cramele Recas Románia egyik legnagyobb pincészetévé nőtte ki magát. A birtok ma már közel 1200 hektárra rugó területről készíti borait, több termék- és árkategóriában, nemzetközi és helyi fajták felhasználásával egyaránt.
Az utóbbi években indították el a Wildflower borcsaládot, amelyben nemzetközi fajtákból készült borok - két fehér és két vörös fajtabor, valamint egy magasabbra pozicionált fehér házasítás - kaptak helyet. A laza, gyümölcsös, könnyen fogyasztható Wildflower fajtaborok a pince szortimentjében az alacsonyabb árszintű tételek közé tartoznak és főleg a gasztronómiai szektort igyekeznek velük megcélozni.
Májusban kaptam 1-1 palackot a négy fajtaborból, hogy kóstoljam meg őket.

(A fotót a borászat twitter-éről kaptam kölcsön.)

A Gyöngyöspatán tevékenykedő, jelenleg már kétszemélyes projektnek tekinthető Hoop Wines viszonylag új névnek számít még a műértő fogyasztók körében is. A kisvállalkozás jelenleg két fő pillérre építkezik: a kékfrankosra, mint fajtára, valamint a pét-natra, mint borkészítési módra. Előbbire azért, mert képes tartalmas, de legalább annyira életteli bort is adni, melyhez a Mátra ideális helyszínt biztosít a klímájával, utóbbi pedig régi szenvedély, amely rozékísérletekből nőtte ki magát. Bár az első palackok már 2014-ben elkészültek, az első kereskedelmi tételek csak öt évvel később, '19-ben kerültek lepalackozásra.

A pince jelenleg 0,85 hektárnyi területtel rendelkezik a Borsos (Gereg) dűlőben, amely egyelőre telepítés alatt áll többféle kékfrankos-klónnal, a pincefilozófiával összhangban. Ebből következik, hogy a borok jelenleg nem saját szőlőből készülnek, az alapanyagot a pince partnerei termelik hozamkorlátozás mellett. Az aktuális mennyiségi cél évi 5-10 ezer palack elkészítése a szűkebb fajtakínálat mellett: a kékfrankos mellé legfeljebb egy világfajta kékszőlő, valamint egy kárpát-medencei fehér várható, organikus művelés mellett.

A technológiai filozófiát tekintve „a minőség az első; a kevés beavatkozás híve vagyok, de a tisztaságból nem engedek; a hagyományos módszerek mellett – mint a kézzel csömöszölés – használok innovatív technológiát is, pl. egy 10hl-es PLC vezérlésű hőmérsékletkontrollos zárt vörösborerjesztő tartályt, és a csavarzár használata sem volt kérdés a csúcsbor esetében sem; nem követek semmilyen stílust, de a jó példákat igyekszem átvenni szerte a világból” – írja Kerekes Zoltán, akinek elképzeléseit és munkáját Németi Zoltán segíti.

Mindezekről még fogalmunk sem volt, amikor kóstolásra kaptunk két pét-natot és két csendes bort néhány héttel ezelőtt. A logisztikai nehézségekre tekintettel a pét-natokat csak én kóstoltam, a rozét és a kékfrankost viszont a már-már megszokott karanténtechnológia segítségével kicseréltük egymás között furmintfannal. Ennek lett az eredménye a következő, félig négykezes beszámoló.

Ujvári Vivien, a Barta Pince borásza még valamikor a Furmint Február után invitált, hogy ha legközelebb Mádon járok, látogassam meg a pincénél. Sajnos a közismert okok miatt tavasszal borkóstolásra csak otthon kerülhetett sor, borvidéki látogatásra pláne nem volt lehetőségem. Bár a borász társaságát, a mádi Király és Kővágó dűlők látványát, valamint a Barta Pince birtokközpontjául szolgáló Rákóczi-Aspremont Kúria hangulatát ugyan lehetetlen a nappaliban reprodukálni, de a borokból azért kaptam egy kis ízelítőt. Vivien ugyanis még április elején megkeresett azzal, hogy addig is, amíg személyes találkozásra nincs lehetőség, a Barta Pince felajánlana néhány bort kóstolásra. Négy palackot kaptam, ebből egyet eltettem későbbre, hármat pedig az utóbbi napokban szépen végigkóstoltam.

Április elején új borcsaláddal lépett ki a nagyközönség elé a Heimann Családi Birtok, Heimann & Fiai néven. Az új borok a 2018-as évjárattól különálló márkanév és arculat alatt jelennek meg, egyrészt elválasztva a családi birtok már hagyományosnak mondható portfóliójától, másrészt mégis tovább képviselve a családot és a folytonosságot. A Heimann & Fiai borok már ifj. Heimann Zoltán elképzelései alapján születnek, ötvözve a szekszárdi és a családi hagyományokat a külföldi tapasztalatokkal.
Az új sorozat a két legfontosabb helyi szőlőfajtára, a kadarkára és a kékfrankosra fókuszál. A borok közös jellemzője a spontán erjesztés, a nagyméretű hordók használata, a moderált alkoholtartalom, az egész fürtös erjesztés, a minimális beavatkozás, a derítés elhagyása, a szűrés elhagyása vagy legfeljebb egy durva szűrés alkalmazása, valamint az alacsony kénszint. Ifj. Heimann Zoltán tapasztalatai szerint a kadarkának és a kékfrankosnak egy plusz réteget és hosszúságot ad az egész fürtös feldolgozás (szüretkor a termés kisebb-nagyobb részét nem bogyózzák le, hanem egyszerűen beleöntik az erjesztőbe, a zúzott-bogyózott szőlő közé, alá vagy fölé), így az új borcsalád minden borának elkészítése során ezt a módszert alkalmazták valamilyen mértékben.

Úgy alakult, hogy a sorozat Szekszárd néven futó két borából vettünk egy-egy palackot - ungert a kadarkából, én a kékfrankosból -, így - remélhetőleg utoljára - a koronakarantén idejére kitalált módszerrel szombat délután mindketten kibontottuk a saját palackunkat, majd még aznap cseréltünk, így jött össze az alábbi kétszer két kóstolójegyzet.

Folytatódik a "Rejtőzködő borvidékek" sorozat, ezúttal az Újvilágba utazunk képzeletben. Az Amerikai Egyesült Államok egy különleges vidékéről és egy ottani pincészet két boráról szól a mai bejegyzés. Jégkorszakból származó gleccserek vájta tavak, egyedi mikroklímák, francia és amerikai tulajdonosok, riesling és pinot noir, ez a Forge Cellars.

Noha Szerencs városát szokás a Tokaji borvidék kapujaként emlegetni, a köztudatban sokkal kevésbé él a borvidék részeként. A legtöbb Hegyaljára érkező borkedvelő áthajt a városon és folytatja útját Tokajba, Mádra, Erdőbényére, vagy a régió más, borturisztikai szempontból jelentősebb településére. Szerencsnek sok más hegyaljai településsel ellentétben nincsenek híres dűlői sem, és Szerencshez köthető, szélesebb körben ismert borászat is alig van. Az Árpád-hegy Pince azonban pont ilyen, és ők a kezdetektől fontosnak tartják, hogy Szerencsen fogadják vendégeiket, erősítve a helyi borturizmust. Noha az ő szőlőik nagy része is Tarcal és Mád környékén található, a pincészet ifjú borásza, Varkoly Ádám néhány éve elhatározta, hogy szerencsi szőlőből is készít egy bort, amely a város nevét viseli majd, és a belépő tétel szerepét töltheti be a dűlőszelekciók alatt.
A terv végül 2017-ben vált valóra: Ádám a két nagyapja által egykor birtokolt két ültetvény terméséből készítette el a 90% furmintból, 10% hárslevelűből álló házasítást. A tétel a Szerencs Bora nevet kapta, a címkéjén Szerencs nevezetességei szerepelnek, többek között a Rákóczi-várkastély, a fürdő, a cukorgyár, egy tábla csokoládé, és rákerült az Árpád-hegy Pince épülete is, amelyben hajdan mulató működött. 2018-ban is elkészült a bor, ezt kóstoltam meg a hétvégén.

Még kora tavasszal ittuk és írtuk meg a Konyári Pincészet 2018-as Fecskéjét, a vöröset. Mivel a bornak van egy szintén Fecske névre keresztelt fehér párja is - most éppen a 2019-es évjárat fut -, kézenfekvőnek tűnt, hogy azt is megvizsgáljuk közelebbről. Erre végül májusban került sor, a szokásos palackátadós módszerrel mindketten megkóstoltuk a bort, én a négy fal között, ungert szabadtéren.

A pincészet alapházasításaihoz Konyári Dániel elmondása szerint előbb volt meg a Fecske munkanév, mint maga a bor (a Fecske nevében érdekes párhuzamot képez a pincészet csúcsborával, a Pávával). A két bor címkéjét Jackie Morris brit könyvillusztrátor "The Charm and the Flight" című munkája díszíti. A birtok szőlőinek helyén száz évvel ezelőtt a címkéhez hasonlóan legelő és virágos rét volt, állatokkal. Konyáriék most ilyen réteket igyekeznek kicsiben, pár hektáron visszaállítani.

Sopron a kékfrankos fővárosa, mint tudjuk, én mai témaként mégis egy merlot-t választottam innen. Ritkán írok mostanában célzottan soproni borról, az utóbbi időben a borvidék kicsit perifériára szorult nálam. Kevesebb bort kóstolok innen, mint régebben, és még kevesebb az olyat, ami mentes a hibáktól és mutat valami izgalmasat, ami miatt érdemes lenne hozzá visszatérni. És itt jön a képbe Luka Enikő…
Az utóbbi néhány évben számomra Luka Enikő kis családi birtoka tűnt a legmegbízhatóbb választásnak, ha soproni borról volt szó, hozzátéve, hogy a fentebb ismertetett okokból korántsem tekinthető reprezentatívnak a mintavétel. Többnyire sétáló kóstolók vagy fesztiválok, esetleg vakkóstolók alkalmával szoktam találkozni a fertőrákosi pince boraival, olyankor viszont szinte kivétel nélkül jól vizsgáznak, és egyben még túl fiatalnak tűnnek. Szinte mindig a jól ismert "de jó lenne ezt megkóstolni x év múlva" érzéssel távoztam a standtól, ami azért nem egyenlő a teljes elégedettséggel. Komplett palackok tartalmát sajnos ritkábban nyílt alkalmam elemezgetni, amikor rá is szántam magam a vásárlásra, többnyire azzal szembesültem, hogy a kiszemelt bor már kifutott a polcokról. Luka Enikő borai ugyanis egyáltalán nem olcsóak, viszont nagyon fiatalon kerülnek a piacra és hamar elfogynak.
Márciusban a nőnapi "Gyengébb? Nem!" kóstolón megint volt alkalmam egy kicsit ismerkedni Luka Enikő aktuális tételeivel, és volt annyira meggyőző az élmény, hogy ezúttal ne halogassam a vásárlást. Sejtettem ugyan, hogy korai lesz még májusban a 2018-as vörösborokat kóstolni, de hajtott a kíváncsiság, úgyhogy a három különböző tételből végül ezt a palackot felbontottam.

A nagy koronavírusos forgatag közepette a fiókban maradt egy poszt, egy korábban elfogyasztott, de eddig megíratlanul maradt spanyol sor, jobban ismert - történetesen kivétel nélkül "R"-betűvel kezdődő :) - borvidékek boraival. Íme!

A paloznaki Homola Pincészet amellett, hogy elkötelezett Csopaki Kódex tagként természetesen a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektet a Balatonfüred-Csopaki borvidék zászlóshajójának számító olaszrizlingre, vörösboraival is azonnal megtalálta az utat a fogyasztók és kritikusok szíve felé. Mára talán eldőlt, hogy a borvidéken legtöbben a kékfrankosnak szavaztak bizalmat vezető kék szőlőfajtaként, de a sok pincészet azért más fajtákat is bevet vörösbor-fronton.
Homoláéknál is kitüntetett figyelmet kap a kékfrankos - talán nem túlzás, ha azt mondom, a premium kategóriás boraik közül ez aratta a legnagyobb sikert - de mellette syrah-ból és cabernet franc-ból is készítenek fajtabort. Ez a két bor is magán viseli a pince és a borász kézjegyét: karcsú test, alacsony alkohol, jó savak, visszafogottabb hordóhatás jellemzi őket. Én a magam részéről inkább syrah-párti vagyok, és a két Homola bor esetében is inkább ez utóbbit zártam inkább szívembe (drbarta esetében ez pont fordítva volt néhány évvel ezelőtt), főleg a 2013-os kiadás révén, amit sokszor kóstoltam, ittam. Most bontottam egyet a 2015-ösből, hogy kiderüljön hogy sikerült a folytatás.