A balatonfőkajári Feind Pincészetet leginkább a jó ár-érték arányú, stabil minőséget képviselő és széles körben elérhető borokkal szoktuk azonosítani. Fehérben évek óta megbízható választásnak bizonyulnak reduktív fajtaboraik, de most egy szúrópróba alkalmával kiderült, hogy akár az édesboros mezőnyben is lehet rájuk számítani, ha el akar szakadni az ember egy kicsit Tokajtól.

Minden borvidékre ráfér időnként egy kis vérfrissítés, szükség van a jól bejáratott nevek mellett ifjú titánokra, feltörekvő pincékre, hogy idővel - jó esetben - belőlük is borvidéki veteránok váljanak, akik mellé majd újabb csillagok csatlakozhatnak.
A Soproni borvidék egy ideje nem nagyon hallat magáról, a többi magyar borrégióhoz képest  nincsenek borvidéki határokat átlépő történések, a legismertebb nevek már inkább megosztják a közönséget, utánpótlás pedig nem nagyon érkezett az utóbbi években.
Most végre itt van két soproni pincészet, akikre érdemes lesz odafigyelni, a borok legalábbis ígéretesek. Mi mást is kóstolhattam volna tőlük, mint kékfrankost?

Szekszárd után Eger. A sorrend ugyan önkényes, de a borválasztással ezúttal keveset kockáztattam. Az alapoknál feljebb nem merészkedtem, de túl nagy kockázatot sem akartam vállalni, erre pedig kiváló választás Böjték bikavére, amely évről-évre bizonyítja még a reményvesztett közönségnek is, hogy lehet izgalmas, finom és szerethető bikavért készíteni az egri borvidéken is a tízeurós árlépőcső alatt. Az előzményekről is írtunk, nem is egyszer, hanem legalább kétszer.

Jó hír, hogy a történet folytatódik: a kettőezer-tizenhetes évjárat stabilan hozza azt a modern, szerethető karaktert, amely miatt ezt a bort gyakorlatilag minden évjáratban érdemes megkóstolni, aztán pedig lendületből meginni.

A Szélkiáltó Pince az új Tokaj Guide üstökössel megjelölt "Év felfedezettje" képzeletbeli díját kapta, és néhányszor már a Borrajongón is írtunk a pince borairól. A tulajdonos-borász Gubicskó László karcagi származású, az agrárszektorban dolgozik, a hegyaljai borászkodás abszolút szerelemként indult nála néhány éve, jelenleg is főállása és a családja mellett viszi a kisbirtokot. A madárkedvelő tulajdonos borász a nagy póling, egy szalonkaféle népies nevét adta a borászatnak.
Az ültetvények a mádi Szilvás és Őszhegy, valamint a tállyai Hasznos, Sipos, Hetény, Csatorna és Kerekdomb dűlőkben találhatóak. A szőlőben és a pincében egyaránt természetközeli megoldások, minimális beavatkozás jellemzi a filozófiát. A borász saját bevallása szerint szerketi kicsit feszegetni a határokat, kedveli a héjon áztatást a boroknál, ennek jegyében készült az első nagyobb visszhangot kiváltó bor a Fekete Bárány is. Hasonló karakterű borok készültek és továbbra is várhatóak tehát a kis családi pincétől, ha a természet is úgy akarja.

Gubicskó László nemrég megkeresett, hogy küldene pár kész bort és mintát, hogy kóstoljuk meg és mondjuk el/írjuk le a véleményünket, most így teszünk.