Több, mint fél év telt el a legutóbbi burgundi rovat óta. Most ismét jelentkezem a szokott gyűjtőposzttal, az azóta összesereglett tapasztalatok csokorba szedésével. A borokat nagyjából a kóstolás időrendje alapján tettem sorrendbe. Elöljáróban annyit, lelőve előre a tanulságot,hogy felkerült a térképemre egy nagyon is érdemes pince, hálistennek nagyon kellemes árakkal.
Méo-Camuzet: Fixin 1er cru Clos du Chapitre 2009
A 15 hektáros birtokot a múlt század elején alapította Etienne Camuzet parlamenti képviselő. Utána lánya, Maria örökölte, aki gyerekek híján szorosabb kapcsolatot ápoló távoli rokonára Jean-Méo-ra hagyta. Az új tulajdonos De Gaulle tábornok mellett dolgozott, a politikai karrier mellett a birtok irányítása Párizsból történt, a termést ismert házaknak adták el. Az ő fia Jean-Nicolas Méo viszont úgy döntött, hogy Burgundiába költözik, így 1985-től már maguk dolgozzák fel az összes szőlőt és palackoznak saját név alatt. A borászat mára igen jól csengő név, sok-sok drága borral a szortimentükben illusztris dűlőkből, elsősorban Vosne-Romanée-ból. Fixin Gevrey-Chambertin közvetlen északi szomszédja, de attól jóval kevésbé jelentős, bár a szintén közeli és a blogon már többször emlegetett Marsannay-val ellentétben itt azért vannak premier cru besorolású területek, mint pl. jelen borunk is. 50 éves tőkék. 49 Euro Weinart. Elég drága volt, főleg egy fixin-hez képest, de pont azért reméltem, hátha igazán nagy durranás lesz.
Sötétebb bogyós erdei gyümölcsök, nem túlzó, de határozottan érezhető finom, minőségi hordófűszerek, főleg mogyorós-puncsos vonalon mozogva, kék szirmú virágok, leheletnyi keleti fűszeres beütés. Nem igéz meg, de tiszta és nagyon professzionális hangulatot áraszt. Közepes-plusz test. Ízei nem túl harsányak, érett, minőségi gyümölcs olvad bele a nem kevésbé minőségi fa ölelésébe. Szerkezetileg van korrekt súlya, érett, szilárd tanninok adnak vázat, a savak nem fognak szólózásba, csak kerekre egészítik ki a történetet. Mélysége, hossza alapján közepesnél nagyobb alapanyag. Szép bor? Szép. Van benne varázslat? Azt azért nem mondanám. 6+
Marquis d’Angervile: Volnay 1er cru Clos des Angles 2009
Volnay hosszú életű, de nőiesebb karakterű vörösborairól ismert. Buja illatok, könnyedebb test, lágyabb tanninok, selymesebb tapintatok, kifinomult elegancia, amire számítani lehet. Bár grand cru-je nincs, de van pár igen jelentős premier cru-je, melyek árban és minőségben is elérhetik jónéhány grand cru szintjét. A Marquis d'Angerville a körzet egyik legjobb termelője. A 15 hektáros birtok az ezerötszázas évek elejétől jegyzi történelmét és ma is az alapítók leszármazottainak tulajdonában van.Többször volt már róluk szó ezen a felületen, elsősorban az általánosságban lesajnált, de náluk jól sikerült 2007-es évjáratból lehetett varázslatosan jó borokat kóstolni tőlük az értékükhöz meg persze a borvidékhez képest szerintem alkalmanként még megfizethető áron. (55 és 70 Euro között rendre 8 pontos borok, pl. itt, itt) Azóta jött néhány kiemelkedő év, 2009/2010, a borok ára is eléggé megszaladt, a korábban bevált jobb dűlős boraikat immár három számjegyű Euroért mérik, annyiért nem gondolom őket a továbbiakban megvásárolni. A jelen bor termőhelye újabb szerezmény a birtok számára, egyelőre még a régebben megszokott árfekvésbe pozícionálva. Nézzük mit tud. 59 Euro. Weinart.
Vonzó illat piros bogyós gyümölcsökkel, keleti fűszerekkel, illatos virágokkal, diszkrét, minőségi fahatással. Érdemes rászánni az időt, egyre többet ad. Közepes test. Jó, de nem kimagasló ízintenzitás, közepesnél hosszabban fejlődő korty. Nem sok tannin, finom savak, kifejezetten könnyed, selymes tapintat. Nálam éppen hogy megcsípte a 7-es alsó határát, elsősorban nem koncentrációval, hanem kifinomultsággal, eleganciával. Klasszikus volnay.
Dom. Joseph Voillot: Pommard 1er cru Les Rugiens 2010
Volnay-központú, de Pommard-béli területekkel is rendelkező 10 hektáros birtok. Joseph Voillot nem számít kiemelkedően nagy névnek, inkább egy megbízható, tradicionális stílusú borász, aki mögött azért csak van négy generációnyi tapaszalat. 1995-től veje Jean-Pierre, aki szintén szakmabeli családból származik, maga is a Beaune-i Egyetem Önológiájának oktatója volt, viszi tovább a borászatot az apóssal való 15 évnyi közös munka után. Az ő munkássága után visszább vettek az újhordóból, alacsonyabb kénnel dolgoznak, gyakran szűretlenül palackoznak. Pommard az előbb említett körzet közvetlen szomszédságában található. Az appelláció határa mentén a talajban is törésvonal található, itt már vasban gazdagabb, kötöttebb talaj található, ennek megfelelően a borok Volnay-hez képest nagyobb testűek, tanninosabbak, erőteljesebbek. Grand cru terület nincs, de a legjobb premier cru-k árban, minőségben, presztízsben is elérhetik számos grand cru szintjét. A Les Rugiens a körzet egyik leghíresebb területe, az innen származó borokról tarják, hogy legjobban megtestesítik a Pommard-ra jellemző stílust. Agyagos, márgás, a vastartalom miatt vöröses színű talaj. Ez a tapasztalat óta én is mindig izgalomba jövök, ha meglátom ezt a nevet egy címkén. A birtoknak 0.6 hektárja van itt, 50 éves ültetvény. 67 Euro, Pinard de Picard
Szép és markáns illat, piros bogyós, feketecseresznyés gyümölcsösség, kék virágok, némi keleties-sáfrányos fűszeresség, füstösség, illetve nyilván az előzetes tudnivalók is segítenek az asszociációban, de karakteres krétaporos-vasas mineralitás.:) Szájban közepesnél nagyobb testű, telt, intenzív ízű, ugyanakkor rigid szerkezetű feszes savakkal, nem túl sok, de mégis elég kemény tanninokkal. Nem rendkívüli módon, de azért igen mély és tömör anyag, szép, fókuszált fejlődéssel. Elég hosszú, csontszáraz, egységes lecsengés. A Burghound 93 pontja után valami még különlegesebbet reméltem, de ez azért ez már igen jó, egyértelműen klasszis. 7 pont.
Jacques-Frédéric Mugnier: Nuits St. Georges 1er cru Clos de la Maréchale 2008
Chambolle-Musigny székhelyű borászat. Bár a 19. század közepe óta már az ötödik generációt képviseli a jelenlegi birtokos, az egykor pilóta Jacques-Frédéric, saját név alatt csak a nyolcvanas évek közepe óta jelentek meg a piacon, korábban bérbe adták területeiket a Faiveley és Bruno Clair borászatokak. A Clos de la Maréchale 50 év után 2003-ban került vissza a birtokhoz , mely lépéssel a korábbi 4-ről 14 hektárra nőtt az összterület. A Cotel d’Or legnagyobb monopole helyzetben művelt dűlője Nuits St. Georges déli határában, a Cote de Nuits is ezután ér véget. A honlap szerint sajátos geológia formációja van, mely a dűlő végével szintén eltűnik, hogy a Montrachet grand cru-nél jelenjen meg ismét. 45 éves tőkék. 65 Euro. Weinart.
Eleinte nem annyira sokat ad az illat. Kissé kortalannak ható piros bogyósok, nagyon diszkrét fa, némi ánizs. Lényegében több órát rászánva viszont gyönyörűen kinyílik. Aszalt vörös áfonya, leheletnyi szurok, kék virágok, keleti fűszerek. A másnapra kisüvegekben elrakott maradék viszont a legkevésbé megnyerő arcát mutatja, a negrós ánizsosság teljesen eluralkodik. Szájban közepes testű. Ízintenzitása jó, de nem kimagasló. Közepesnél tömörebb szerkezet, szilárd, finomszemcsés tanninokkal, feszes, de jól integrált savakkal. Remek egyensúly, egységesség, könnyed vibráció közepesnél hosszabb finis. Valahogy azokban a pillanatokban amikor az illat megigéző, akkor szájban is jobban átjön. Első nap 6 pontról indulva 7-ig emelkedik, a másnapi formára persze ezek a pontok nem állnak.
Bruno Clair: Marsannay Les Longeroies 2009
Már jó néhányszor előkerült a termelő, de konkrétan ez a bor is ezen a blogon. Az 1979-ben alapított pince a Cote de Nuits számos kiváló körzetében birtokol területeket, meghatározó és igen drága borokkal tűzdelt a szortimentje. Ugyanakkor arról is nevezetes, hogy a Gevrey-Chambertin északi árnyékában tengődő attól SOKKAL kevésbé jelentős Marsannay körzetéből megfizethető áron, mégis esetenként a nagy testvért idézően gazdag és komoly tételekkel is elő szokott rukkolni. Az első általam szervezett burgundi-kóstolón várakozáson felül teljesített, annyira, hogy kellett hogy rendeljek belőle az eset után egy egész kartonnal. Nagyon kevés bornál szánom rá magam ilyen lépésre, de ennek egyszerűen követnem kellett a fejlődését. Kb. másfél éve nyitottam egyet, nem írtam róla, épp nyugdíjban voltam, de legyen elég , hogy sajnos elég zárkózott volt. Strukturálisan szilárd volt, de sokkal kevesebb ízt, örömet adott, mint először. Ezzel nagyjából egybevágnak Akov akkori tapasztalatai is. Kicsit sajnáltam, hogy elhamarkodottan vásároltam be belőle, viszont eltelt újabb másfél év, nosza nézzük hol tart a történet, ha már egyszer van még belőle.20 Euro. Vinotheque du Leman.
Kezdetben nem éreztem, hogy annyira sokat adna az illat, kissé kortalan erdei gyümölcsök, határozott, minőségi fahatással. Szájban viszont örömmel vettem tudomásul, hogy a legutóbb tapasztalt túlzott zárkózottság, szigor a múlté, a bor részletei sokat kerekedtek, az egész sokkal fogyaszhtatóbb formába lendült, viszont ugyanakkor nem éreztem szerkezetben a korábban érzékelt felsőbbrendűséget a kategóriához mérten . Három napon kersztül kóstolva viszont ismét beleszerettem. Egyre több elemet villantott az illat, feketecseresznye, porított erdei gyümölcsök, kék szirmú virágok, komplex fűszeresség csillagánizzsal, édesgyökérrel, meszes ásványossággal, a hordó rumpuncsos-karácsonyi fűszeres-toastos jellege kifogástalanul integrálódik az összképbe. Szájban is egyre nagyvonalúbbnak éreztem. Telt ízek, szépen strukturált felépítés, szilárd, de csiszolt váz. Mégiscsak hozza akár egy cote de nuits premier cru szintjét töredék áron. Csak nem baj, hogy van még egy pár palackom belőle. Első nap 6 pontról másnap és harmadnap simán hozta a 7-est.
Chateau de Fuissé: Pouilly Fuissé Les Brulées 2012
A Macon-vidéken belül járunk, ahol 5 falu képez egy kiemelt jelentőségű körzetet, Pouilly Fuissé-t. Domborzatilag is látványosabb, illetve geológiailag is más, lúgos agyaggal kevert mészkő. Adottságokat tekintve itt van a legtöbb esélyünka vidéket tekintve komolyabb, Burgundiához méltó borokra akadni, már amennyiben megbízható termelők portékái közül válogatunk. A Chateau de Fuissé (40 hektár) talán a legrégibb történelemmel rendelkező birtok a környéken, területén egy 15. században épült tornyocskával. Az 1800-as évek közepétől fogva, immár 5 generáció óta a Vincent család tulajdonában van. 35 Euro. Weinart.
Hordós érlelésen átesett borok jellegzetes krémességbe ágyazott gyümölcsössége, alma, ananász, egyéb sárga húsúak, füstös-toastos-halványan tejeskávés fahatás, de a kraft ígérete abszolút partiban van a hordóval, meg egyáltalán van benne valami kétségtelen, nehezen meghatározható vonzerő, ásványosság? , karakter, ami miatt eszünkbe se jutna popularis, vagy újvilágias jelzőket ráaggatni, mégha a leírásban részletezett jegyek alapján ez is jött volna át. Közepes-plusz test, kényeztetően telt ízű, krémes, tükörsima tapintat. Tömör, hosszan fejlődő struktúra, lendületes, de érett savakkal, jóleső, finom felszínű cserességgel. Minden egységben, egyensúlyban. Klasszis burgundi chardonnay, nem tudtam belekötni. Erős 7 pont.
Dom. Joblot
A Cote Chalonnaise vidéken járunk. A Givry körzetéből származó borokról úgy tartják, hogy IV. Henrik kedvencei voltak, tehát történelem van bőven, de természetesen, mint a Cote Chalonnaise egésze, mindig is a Cote d’Or árnyékába kényszerült, ma kevés kivételtől eltekintve inkább könnyebb, vékonyabb, korai fogyasztásra szánt vörösek termőhelye. A Joblot testvérek pincészete a körzet legkiválóbb borászata. Olvasataim szerint közismert titkos fegyver a név, ha valaki töredék áron szeretne olyan szintű borokat venni, amelyek még egy Cote d’Or 1er crunek is becsületére válnának. A számomra igencsak mérvadó szerintem elég szigorú Burghound mindenesetre sűrűn megszórja őket 90-93 közötti pontokkal, mely kategória általában a minimum háromszor ennyibe kerüli burgundiak kiváltsága szokott lenni.
Givry 1er cru Clos du Celliers aux Moines 2012
Első szippantás megijeszt. Gyümölcstelen, kissé fülledt, talán picit brettes is. Gyors, türelmetlen kortyolás, érződik hogy van súlya az anyagnak, ezúttal a gyümölcsnek is, de mégis zilált, baltával faragott. Épp elkönyveltem, hogy ez nem épp nekem való pince a sok dicshimnusz ellenére, de a pohárban felejtett borocska egyre inkább piszkálja a fantáziámat. A gyümölcs egyre töményebbnek tűnik, savanykás, de vérsűrű cigánymeggy, vasas-fémes jegyeivel karakteres, de azért még mindig elég morcos. Kb. 1 óra múlva visszatérve rá egyre inkább úgy tűnik még sincs brett, csak van egy vad, zabolátlan hangulata, de mégis teljesen tiszta. A gyümölcs egyre komplexebb, plusz vadvirágos, fekete fűszeres, földes díszítések is csatlakoznak az eddigiekhez. Szájban a 13-as alkohol ellenére igen koncentrált bor. Sűrű, szaftos gyümölcsösség, de nem olyan modern, inoxosan letisztult módon, van egy kis csavar, rusztikusság benne. Sok tannin, masszív savak, szárazanyag. Egyre hosszabbnak tűnik az egész, mintha tágulna az anyag, de ezen felül a maga temperamentumos módján, de mégis egyre inkább megtalálják a részletek a helyüket. Elég elcsépelt szó, de mégis az jutott eszembe, hogy mennyire élő ez a bor. Ez nem az a fajta burgundi, amiben a törékeny kifinomultság sokszínűségének legszebb pillanatát bravúrosan el kell kapni, mikor elraktam egy jelentős részét másnapra, egyszerűen TUDTAM, hogy csak még szebb és komplexebb lesz. Vérbő, izgalmas, újszerű. Vágyok újabb palackra. 7 pont.25 Euro. Pinard de Picard.
Givry 1er cru Clos Marole 2013
Ez azonnal tetszetősen indít. Fanyar meggyes-cseresznyés-piros ribizlis gyümölcsösség, krétaporos fűszeresség. Később azért mélyül, jön hozzá egy adag földesség, sáfrány, egyéb fűszerek.További napokon semmit nem veszít, hanem egyre többet nyer. Egyre nagyborosabban komplex a gyümölcs, egyre sokszínűbb a fűszeresség, fahéj, szegfűbors, édesgyökér, csillagánizs, szárított virágok. Szájban közepes-plusz testű. Tiszta, lédúsan gyümölcsös, ugyanakkor csontszáraz. Fiatalosan maszírozó tanninok, lendületes savak. Ez se az a burgundi, amelyik légiességgel, törékenységgel akar hódítani, a vérbő ide is jó jelző, élettel teli az egész, ugyanakkor egy fél lépéssel kevésbé komoly anyag az előzőnél, egyáltalán kiszámíthatóbb élmény. Másod-harmadnapra viszont dimenzióit tekintve is mintha kirúgná magát. Erős 6 pont-tal indít, a további napokon mutatott fejlődése révén, illetve más, többször is 6-pontra adott bor társaságában újra vizsgálva simán elérte a 7-est. 25 Euro. Pinard de Picard.
William Févre: Chablis 2013
Chablis Burgundia központjához, a Cote d’Orhoz képest jócskán távolabb, észak-nyugati irányba található, közelebb Párizshoz, illetve Champagne-hoz. Sajátos geológia, egy elsüllyedt-mészkőmedencének a földfelszín fölé kibúvó széle. Mészkőben, márgában, agyagban, tengeri fosszíliákban gazdag elegy, melyet a La Manche csatornán túli Kimmeridge-ről neveztek el, ugyanis az említett medence másik pereme ott bukik a felszínre, szintén hasonló geológiai összetételben. A Chablis borok kristáytiszták, acélosan kemények, sajátosan minerálisak. Klasszikusan az alapanyag nem igazán lát fát, bár egyre inkább megvan a hordós érlelésű chablisknak is a maga termelői, illetve fogyasztói. A William Fevre a borvidék egyik legismertebb nevű birtoka. Az ötvenes években alapította a névadó William Fevre, a mérete az induló 7 hektárról az ezredfordulóra 50 hektárrá duzzadt. 1998-ban visszavonult és eladta a Joseph Henriot pezsgőháznak. Az új borász Didier Séguier a Bouchard negociant háznál dolgozott korábban és színrelépése óta sokat csökkent a korábban nem mindenki által kedvelt újfa aránya. Jelen borunk Chablis belépő szintű birtokbora. Kézi szüret, nagyon kíméletes préselés, gravitációs mustmozgatás. Évjárattól függően, de nagyjából 90%-a tartályban erjed és érlelődik, a fennmaradó 10% lát hordót, azt is használtat. Kb. 5 ezer Ft. Bortársaság
Lehet, hogy semmi extra, de valami csak lehet ebben a borban, ha szinte minden évjáratát megveszem. Citrusos-almás gyümölcsösség, sajátos minerális fűszeresség. Ásványosság, vagy sem, felismerném-e vakon, vagy sem, de van egy tengervizesen sós- oltottmeszes hatású jegy, amit már mindig előre várok, hogy ott lesz, és tényleg ott is van. Alig közepes test. Kristálytiszta, egyeseknek lehet semleges lenne, de nekem mégis zamatos. Mondjuk közepes a bor koncentráltsága, szerkezeti súlya, egyensúlya kifogástalan, savai talán egy leheletnyit kerekebbek, érettebbek idén, nem mondanám, hogy benne lenne a chablis-k tipikus, metsző acélossága, de mégis kellően lendületes, nincs hiányérzet. Valahogy az tetszik, hogy ez a bor mindig felfrissít, jól esik, soha nem telít el. Van, hogy egy rieslinget soknak éreznék, de ez jöhet. Alig 6 pont, lehet egy komolyabb sorban addig se jutna, nem különösebben jó ár-érték arány, de akkor is szeretem. Jövőre ugyanitt az aktuális évjárattal. :)
Összegezve a tapasztaltakat: JOBLOT!!
