A Borrajongó

Kikelet kóstoló a Galéria12-ben

2014. november 03. 07:00 - furmintfan

A Hajnóczy utcában üzemelő Galéria12 nyáron már tartott egy Kikelet-kóstolót, amelyet egyéb elfoglaltság miatt sajnos ki kellett hagynom. A borbárként, kávézóként és galériaként egyszerre működő hely üzemeltetői szerencsére úgy gondolták, októberben megismétlik a kóstolót azok kedvéért, akik nyáron lecsúsztak róla. Berecz Stéphanie háza táján zajlik az élet idén (is). Tavasszal az idestova 20 éve Tokajban dolgozó francia borász nyerte el a Borászok Borásza díjat. A tarcali pince mellett jelenleg iroda, vinotéka és kóstolóterem épül. Közben persze a szőlőben és a pincében sem állhat meg a munka, de ha ez nem lenne elég, Stéphanie besegít a Royal Tokajinál is tanácsadóként.

A kóstolón előkerültek száraz borok 2011-ből és 2012-ből egyaránt, valamint volt a kóstolósorban egy igazi érdekesség is.

kikelet1.jpg

A Kikelet-borok érése kapcsán a magyar borblogokon több írás is napvilágot látott az utóbbi hónapokban (nálunk ungert tollából), amelyben cikkírók kiemelték, hogy tapasztalataik szerint a 2011-es száraz Kikelet-boroknak bizony nem vált előnyére az idő múlása. Az állításnak azon felével, hogy a borok fiatalon gyönyörűek voltak, valószínűleg kevesen vitatkoznak, de mi a helyzet az érlelhetőség dolgában?

Érdekes módon úgy tűnik, hogy Berecz Stéphanie valamelyest az ellenkező irányba mozdul el, és nem szándékozik feltétlenül fiatalon forgalomba hozni borait. Ezt a 2011-es Váti Hárslevelű példája is mutatja, hiszen a bort az üzletek polcain nem találjuk meg, egyelőre csak kóstolókon tűnik fel. A nyári Tarcal-Tállya tanulmányi kiránduláson Stéphanie meg volt elégedve a 2011-es Lónyai Hárslevelű által mutatott formával.

Kérdés, hogy a borász által preferált forgalomba hozatali időpont mennyire esik egybe a fogyasztók által ideálisnak tartott fejlődési stádiummal. Lehet, hogy egyszerűen bizonyos tokaji száraz borokat – akár a bennük rejlő érlelési potenciál ellenére is – a puszta élvezetfaktor szempontjából a legjobb frissen elfogyasztani, és ezzel nincs is semmi baj. A polcokra kikerülő borokat az átlagfogyasztó aligha tartogatja évekig pincéjében, a kartonból évente 1-1 palackot kinyitva figyelve a bor fejlődését. Aki egy friss, fiatalosan intenzív, zamatos, de mégis tartalmas borra vágyik, a hosszasabb palackos érlelés miatt könnyen lecsúszhat az általa kedvelt állapotról. Minden igénynek persze néhány száz palackos tétel esetén nehéz eleget tenni, a döntés a borász (vagy a kereskedő) kezében van.

 

Váti Hárslevelű 2011

Illata egy kis tűzkővel kezd, de ez nagyon gyorsan kiszellőzik belőle. Hordoz már tercier aromákat is némi petrol formájában, mellette neutrális fehér húsú gyümölcsök (talán őszibarack), és egy csipet zöldfűszer érezhető. A fajtát nem nagyon lehet felismerni. (Stéphanie megjegyzi, hogy a Váti jellemzően kevésbé illatos borokat ad). Kóstolva koncentrált, tömör anyag, masszív, kitartó savakkal, hosszú lecsengéssel. Ízében határozott sósság, mellette citrusok, grapefruit, fűszerek, leheletnyi petrolosság. Nem a klasszikus friss citrusos jegyeket hozza, jobb nem jut eszembe: a pl. Marokkóban elterjedt sóban eltett citrom jutott eszembe. Vakon valószínűleg azt sem mondtam volna rá, hogy löszös talajról készült. A struktúra fiatalos, az aromatika azonban előrehaladottabb nála, több érettséget mutat. 6p

kikelet3.jpg

Furmint 2011

A Váti és a Lestár termése. Minimális petrolt itt is kapunk illatban, közben érett alma, fűszerek, pici vaj jelenik meg. Szélesebb, kevésbé szikár, mint a Váti Hárs, a korty finoman krémes. Ízében érett fehér húsú gyümölcsök, alma, érett citrusok, majd idővel egyre több fűszer, bors, zöldfűszerek. Lecsengése közepesnél hosszabb. 5p/6p

Furmint 2012

A Kassai termése. Illatban egy pillanatra friss tejfölös-krémtúrós jegyek bukkannak fel, majd ezek távozását követően klasszikusabb zöldalmás, körtés, édesfűszeres aromák veszik át az uralmat. Szájban mintha kicsit vékonyabb, lineárisabb lenne a 2011-esnél. Alma, körte, pici citrusosság és kis fűszer mellett némi sós mellékíz itt is jelen van. Fiatalos szerkezete a korty második felében kicsit szét is tart. A borász szerint ennek a bornak még jót fog tenni az idő. 5p+

Lónyai Hárslevelű 2012

Vonzó, édeskés illat, mézzel, trópusi gyümölcsökkel, őszibarackkal. Szájban tartalmas, zamatos, minimális, kedves édességérzettel. Nem különösebben lendületes, de remek egyensúlyban lévő szerkezet jellemzi. Kifejezetten finom ,ízében édes citrusok, trópusi gyümölcsök, méz, édesfűszerek és érintésnyi só. 7p

kikelet2.jpg

Váti Furmint 2012

Gazdag aromaprofilt hoz illatban és ízben is. A pohárba szagolva először alma, körte, kis gyógynövény, méz, majd őszibarack, ananász és gazdag fűszeresség érezhetőek. Szájban telt, tartós, gazdag és jó egyensúlyt hoz, széles savakkal, hosszú utóízzel. Ízét eleinte inkább a citrusok, grapefruit, fehér húsú gyümölcsök uralják, finom fűszerekkel, vaníliával, majd a korty közepén fellépő enyhe kesernye miatti minimális megbicsaklás után az édesfűszerek veszik át az uralmat. Komplex, tartalmas bor. 7p

Késői Szüretelésű 2009

Majd’ egy éve kóstoltam utoljára, de szebb emlékeket őriztem róla, mint amit ezen a kóstolón nyújtott. Lehet, hogy nem a legjobb palackot fogtam ki, a másik sajnos közben kiürült, így nem volt lehetőségem ellenőrizni.
Illata meglepően zárkózott és tompa volt, bár az asztalon illatozó lazactatár és többi fogás is közrejátszhatott abban, hogy nem tudott teljesen kibontakozni. Kevés petrol és neutrális édes gyümölcs kandikált ki a pohárból. A sav és a cukor jó egyensúlyt tart, enyhe cseresség érezhető. Ízjegyeiben már feltűnik a sütőtök, mellette érett alma és édes, érett gyümölcsök. A korty viszonylag gyorsan kiürül, a második felére csak a hordó fűszeres, enyhén fás íze marad. Ez most 5p

kikelet4.jpg

Máslás 2004

A Kikelet Pincénél tett látogatásaimat végigkísérte ennek a bornak fejlődése. Amikor 2010-ben először jártam a pincénél (meg úgy általában Tokajban bármilyen pincénél) és rákérdeztem az egyik járat fala mentén felhalmozott palackgúlára, hogy voltaképpen mi is ez, Stéphanie annyival elintézte, hogy ez egy kísérleti tétel, de nem szokta mutogatni, mert nincs vele kibékülve, majd lesz vele valami. Rá két évre jártam ott legközelebb, akkor nem került szóba a bor, tavaly viszont épp ki volt bontva egy palack Stéphanie már azt mondta, hogy megmutatja, ha kíváncsi vagyok rá, bár még mindig nem teljesen elégedett. Valóban volt a borban egy enyhe földes-krumplis jegy, ami kicsit zavart, de más gond nem volt vele, igaz, különösebben szépnek sem találtam. Azóta a bor már néhány borbár kínálatába is bekerült és úgy tűnik, hogy a bábállapotból pillangóvá fejlődött a bor. (Ungert-nek is tetszett.)
Voltaképpen egy aszúseprőn áztatott szamorodnival van dolgunk, az előírások miatt azonban máslás kerülhetett a címkére. Maradékcukor-tartalma 104 g/l. 2004-ben kiváló, koncentrált aszú készült a pincénél, amelynek seprőjét egy szamorodni alapborban (főleg a Farkas-dűlőből származó, inkább töppedt, mint botritiszes bogyókból készült) áztatták és préselték ki újra.
Színe csillogó aranysárga, koránál fiatalosabbnak hat. Illata nagyon gazdag és szinte frissnek hat, sárgabarackkal, trópusiakkal, citrusokkal, édesfűszerekkel és csipetnyi dohánnyal. Remek savakra épül fel a bor: lendületesek, vibrálóak, hosszúak. Nagyon gazdag, intenzív ízvilágú bor: narancslekvár, narancshéj, sárgabarack, kis trópusi gyümölcs, vanília, zöld tea. Krémes, zamatos, elképesztően hosszú, nagyon finom cserességgel. Korát meghazudtolóan fiatalos, lenyűgöző bor. 7p/8p határa

 

A kóstolt borok mellé Laczi János készített nekünk finom falatokat, amelyek a kulináris élményhez hozzájárultak, azonban a kóstolást némileg megnehezítették, így nem szeretnék a kóstoló alapján messzemenő következtetéseket levonni.

Nekem úgy tűnt, hogy szerkezetileg tartják magukat a borok, de a fiatal Kikelet-borokat olyannyira vonzóvá varázsoló friss aromatika a 2011-esekben valóban megkopott, a váz csupaszabb lett. Kérdés persze, hogy mennyire lehet egy három éves boron számon kérni friss jegyeket. Az sem kizárt, hogy a borok zárkózottabb életszakaszba léptek és bár a friss gyümölcsös-virágos aromaprofil aligha fog visszatérni, de később talán még tercier jegyek növelhetik a borok gazdagságát, ezt majd az idő eldönti. Mindenesetre a komplett 2011-es száraz Kikelet-sornak a következő év első hónapjaiban biztosan nekiülök nyugodt körülmények között.

 

A kóstolóra saját költségemen látogattam el.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr306857939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szeretemadragaszarborokat (törölt) 2014.11.04. 09:23:05

Ugyan nem Kikelet-bor, de ha már a posztban szóba került a Royal Tokaji, akkor közszolgálati jelleggel ajánlanám a nagyérdeműnek a következő bort:

Royal Tokaji 5 puttonyos 2008 (kék címkés) (4500 pénz a Lidl-nél)

Három napja majszolom, és nagyon tetszik! Már szóba került korábban itt, ebben a posztban:

borrajongo.blog.hu/2013/12/05/tokaj-hegyalja_oktoberben_ii_himesudvar_erzsebet_arpad-hegy_tokaj-hegyalja_piac

A pontszám és a leírás is stimmel, csak ajánlani tudom!
süti beállítások módosítása