A Borrajongó

Tokaj-Hegyalja októberben II. - Hímesudvar, Erzsébet Pince, Árpád-hegy, Tokaj-Hegyalja Piac

2013. december 05. 06:00 - furmintfan

A Mindszenthavi Mulatság meglátogatása előtt és után igyekeztem kihasználni a rendelkezésre álló időt, és mindkét napra sikerült is tartalmas programot összehozni. A péntek délutánt és estét Tokajban töltöttem, kihasználva a kínálkozó alkalmat, hogy meglátogassak két borászatot, ahol eddig még nem jártam. Péntek estére Prácser Miklóssal,  az Erzsébet Pince fiatal borászával beszéltem meg találkozót, de mivel korán érkeztem, a rendelkezésemre álló időben tettem egy kis sétát a Szerelmi-pincesor környékén, majd  beugrottam a Hímesudvarhoz kóstolni. 

21.jpg

Hímesudvar
Az egyetem utáni első években egy barátom Tokajban dolgozott, tőle kaptam egyszer születésnapomra egy félszáraz Hímesudvar furmintot. Akkoriban jóformán semmit nem tudtam a borokról, vagy Tokajról, de a bor határozottan ízlett. A pincészet termékei - leszámítva egy futó találkozást a tavalyi Furmint Februáron - azóta valahogy kimaradtak az életemből, amikor pedig májusban Tokajban jártunk barátokkal, már zárva voltak. Most időben érkeztem.

A Várhelyi Péter által vezetett pincészet nevét Tokaj honfoglaláskori nevéről (Hymesuduar) kapta, a épülete pedig az óvárosban, Szapolyai János 500 éve épült vadászházában található. A Hímesudvar 3 ha területtel rendelkezik a borvidéken, száraz furmintjuk alapanyagát a Nyulas-dűlőről szedik. A szortimentben - majd látszik - meglepően sokféle édesborral lehet találkozni. Néhány más tokaj-hegyaljai termelő bora is kóstolható a birtokon, és mivel a Hímesudvarnak jelenleg nincs forgalomban aszúja, a standard kóstolósor végén is egy "vendégbor", a Royal Tokaji "kékcímkés" 5 puttonyos aszúja kapott helyet.

22.jpg

Hímesudvar Furmint 2012

A Nyulas-dűlő termése. illatában főleg fűszerek, kókusz, vanília, szegfűszeg, alma. Az illathoz hasonló ízjegyek, körtével, kis fával. Az alkohol a korty végén kicsit fűt, picit cseres, a hordó még nagyon ül rajta. Most 5 pont.

Hímesudvar Száraz Szamorodni 2006

Fűszeres, kókuszos, vaníliás, aszalt gyümölcsös, zölddiós, karamellel, datolyával. Jó savai vannak, az alkohol moderált, a bor nem válik nehézkessé. 5+

Hímesudvar Kövérszőlő Késői Szüret 2011

4 hónap fahordós érlelést kapott. Illata először vajas, majd kis szőlő, licsi érezhető. Sima, könnyed, kedves bor, 58 gramm maradékcukorral. Íze édes szőlős, némi ásványossággal, keleti fűszerekkel, amelyek főleg a korty végét uralják. 4+/5 pont.

Hímesudvar Zéta Késői Szüret 2011

Vonzó illat, mangó, licsi, keleti fűszerek, vanília, méz, édes körte. Savai élénkek, fiatalosak. 69 gramm maradékcukrot tartalmaz. Ízében édes szőlő, licsi, citrusok, lime, vanília, kis fa, finom fanyarság a korty végén. 5+

Hímesudvar Cuvée Késői Szüret 2008

Zéta, kövérszőlő, sárgamuskotály. Gazdag, trópusi gyümölcsös illat, mangó, papaja, maracuja, kajszilekvár, méz, fűszerek, kis dohány. Kellő mennyiségű, érett sav tartja a 64 gramm cukrot. Kis dohány, ánizs érezhető jellemzi ízét a sok gyümölcs mellett, botritiszes, kesernyés lecsengés, kis cseresség. 6 pont.

Hímesudvar Sárga Muskotály Késői Szüret Malomfeli-dűlő 2012

A Malomfeli-dűlő későn szüretelt termése, egy 4 puttonyos aszú cukortartalmával (101 g/l). Szőlős, licsis, keleti fűszeres illat, majd sárgabarackkompót. Kóstolva kicsit lágy, több savat elbírna. Ízében ananász, licsi, papaja, egzotikus fűszerek, némi szappanosság. 5+

Royal Tokaji 5 Puttonyos Aszú 2008

Aszalt kajszis, trópusi gyümölcsös, mazsolás, fűszeres illat. Gazdag, telt íz, aszalt kajszi, édes narancslekvár. Az egyensúly kicsit a cukor felé billen, az utóíz is inkább szól az édességről, mint a savakról, de ettől függetlenül szép bor. 7+


Erzsébet Pince

Az Erzsébet Pince épülete a Hímesudvarétól egy kőhajításnyira van. Prácser Miklós és felesége, Erzsébet, 1989-ben alapították a pincészetet, és természetesen gyermekeik, ifj. Prácser Miklós és Prácser Hajnalka is a borászatnál tevékenykednek A birtok 15 hektáron gazdálkodik, a termőterületek között több település több I. osztályú dűlőjét megtaláljuk: Betsek, Király, Veresek, Sajgó, Zafír. Az Erzsébet Pince működteti a Tokaj belvárosában a közelmúltban megnyílt Kávépörkölő Manufaktúrát is.

23.jpg

Erzsébet Pince Zafír 2012

Furmint és hárslevelű. Illatában alma, kókusz, vanília, kis fa, némi citrus és virág. Érdekes módon a korty kicsit vizesen indul, utána hirtelen robbannak az ízek. Alma, fűszerek, ásványos jegyek, kókusz, vanília, szegfűszeg, fahéj, kis fa. Aránylag lágy savai vannak, az egyensúly kicsit az alkohol felé billen. 5 pont.

Erzsébet Pince Betsek 2012

Hárslevelű és kabar. Illata gyümölcsösebb, mint az előző boré, fehér húsú őszibarack, fűszerek, vanília, kis virág jellemzik. A savak itt is viszonylag lágyabbak, de a bor ettől függetlenül arányos marad. Barack, vanília, finom ásványosság, pici fa. A három száraz bor közül talán ez jár legelöl a fejlődésben. 6 pont.

Erzsébet Pince Király 2012

100% furmint. Fűszeres, gyümölcsös, ásványos illat, ízében alma, őszibarack, kókusz, vanília, szegfűszeg, ásványok, finom sósság. A három bor közül a legtestesebb, legtüzesebb, legfűszeresebb. Ennek a bornak is kissé az alkohol felé billen az egyensúlya  és a fát se integrálta még teljesen, de nagyon friss még, ígéretes, és bőven van ideje fejlődni. Most 5+/6 pont alja.

Erzsébet Pince Élet-hárs 2011

Késői szüretelésű félédes cuvée, nagy része hárslevelű, kevés furminttal. Illatában és ízében édes gyümölcsök, őszibarack, virágok, kis trópusi gyümölcs. Viszonylag híg konzisztencia, de jó sav-cukor arány jellemzi. Könnyen iható, gyümölcsös, behízelgő, de kissé egyszerű bor. 4+

Erzsébet Pince 5 Puttonyos Aszú 2002

Érettebb aszú-karakter, illatában kis gomba, aszalt kajszi, fűszerek, mazsola, ásványok. Érett savak, sima korty, ízében aszalt kajszi, tejcsokoládé, aszalt gyümölcsök, fűszerek. Édes a lecsengés, picit több sav jól állna neki. 7 pont.

Erzsébet Pince Aszúeszencia 2003

Aszalt gyümölcsös, mézes, kicsit dohányos, gombás illat. Telt, hömpölygős anyag, betölti a szájat. Sok aszalt gyümölcsök, méz, szarvasgomba jellemzi az ízképet. 7+

 

Árpád-hegy Pince

Az Árpád-hegy Pince nevével és boraival először az Alkonyi László által fémjelzett HetedHétHatár kóstolón találkoztam tavaly májusban. A családi borászat képviseletében az új generáció, Varkoly Eszter és Varkoly Ádám tarcali Zafír-dűlőt mutatta be boraik közvetítésével, és amikor kóstolást követően rákérdeztem a kóstoltatott borok árára, azon nyomban haza is vittem 1-1 palackot mind a hárslevelűből, mind a furmintból (majd idővel még néhányat). Az árak azóta ugyan kicsit feljebb kúsztak, de a pince borainak ár-érték aránya most is igen jó.

A birtokközpont Szerencsen található, a Felső-pincesorról a településre letekintő egykori Árpád-mulató épületében. A pincészet 13 ha területtel rendelkezik, ebből 6 ha jelenleg betelepítetlen. Az összesen 7 ha szőlőültetvény elhelyezkedése nagy hasonlóságot mutat az Erzsébet Pince termőterületeivel: Mádon a Betsek, a Király és a Veresek, Tarcalon a Mézes-Mály és a Zafír, Bodrogkeresztúron a Sajgó. A borokat a Degenfeld Szőlőbirtok szőlészeként dolgozó Varkoly István, illetve 2011 óta egyre inkább fia, Ádám készíti.

24.jpg

Itt két részletben, szombaton este, majd vasárnap délután kóstoltam néhány bort, főleg a fiatalabb generációval, nem egészen a lenti sorrendben.

Árpád-hegy Pince Furmint 2012

Friss, virágos, almás, körtés, kicsit fűszeres illat. amihez ízben némi hordófűszer és ásványosság csatlakozik. Jól iható, jó szerkezetű, nem túl komplex, de minden szempontból korrekt birtokbor, hasonlóból kellene még több a borvidékre. 5 pont.

Árpád-hegy Pince Király Furmint 2012

Illatában kevés füst, sok édesfűszer, vanília, kókusz, érett alma, kis vajasság. A savak élénkek, hosszan tartanak, és biztos csiszolódnak még, az alkohol egy kicsit melegít. Ízében szintén nagyon fűszeres, vanília, kókusz, szegfűszeg, alma, körte, ásványos jegyek, finom fahatás. Mehet még feljebb, most stabil 6 pont.

Árpád-hegy Pince Mézes-Mály Hárslevelű 2012

Vonzó illatában virágok, cukorka, trópusi gyümölcsök, keleti fűszerek, mandarin, ananász. Arányos, elegáns szerkezet, kevés maradékcukor kerekíti. Trópusi gyümölcsös, édesfűszeres, cukorkás íz, nagyon jó inni. Tetszett. 6+

Árpád-hegy Pince Késői Szüret 2012

Furmint, kabar és sárgamuskotály. Friss trópusi gyümölcsös, virágos, szőlős, licsis illat. Savai lehetnének kicsit élénkebbek, kicsit hiányzik a borból lendület. Könnyű, nem túl bonyolult és kissé rövid, de jól iható, belépő édes bornak tökéletes. 4+/5 pont alja.

Árpád-hegy Pince Fordítás 2008

Aranysárgába hajló szín, mély illat, aszalt kajszi, trópusi gyümölcsök, narancslekvár, fűszerek. Telt, betölti a szájat, de a savak is dolgoznak rendesen. Gazdag ízében narancslekvár, aszalt trópusi gyümölcsök, aszalt kajszi, fűszerek, méz, kis gyógynövényesség, a lecsengés édes, nagyon finom cserességgel. Szép. 7+

Árpád-hegy Pince 6 Puttonyos Aszú 2003

Érett aszús illat, kis dohány, avar, aszalt kajszi, méz. A nagy mennyiségű maradékcukorral nagyrészt megbirkóznak a savak, de hajszállal az előbbi dominál, gazdag ízvilággal. Aszalt kajszis és egyéb aszalt gyümölcsös, mézes, dohányos, fügés, komplex íz. 7+

Árpád-hegy Pince Amabilis 2002

Azaz "Szeretetre Méltó". Nem forgalmi tétel, tulajdonképpen egy aszúeszencia beltartalmával rendelkező késői szüret, kb. 220 gramm maradékcukorral. Szédítően mély, kortalan illat, aszalt kajszi és füge, méz, gyógynövények, kis vaj. A bor teljesen betölti a szájat, szinte hömpölyög, a ragacsosság érzete nélkül. Újabb és újabb rétegeket lehet benne felfedezni: aszalt kajszi, fügelekvár, sok fűszer, vanília, szegfűszeg, kis gyógynövény, ánizs, menta. A lecsengés végtelen. Elképesztő élmény. 8+

 

Tokaj-Hegyalja Piac, Sárga Borház

A Disznókő Szőlőbirtokhoz tartozó Sárga Borház parkolójában minden hónap második vasárnapján kézműves piacot tartanak, ahol a környékbeli termelők mutatják be portékáikat. A kezdeményezés sikerét jelzi, hogy parkolóhelyet 10 óra után már művészet találni. A piachoz kapcsolódóan a Sárga Borház emeleti termében „Hegyalja rejtett kincsei” címmel Alkonyi László tart tematikus kóstolókat. A bemutatásra kerülő borok általában egy adott település dűlőiből származnak, és néhány alkalommal a borászok is tiszteletüket teszik az eseményen, hogy első kézből adják át, amit a borról tudni érdemes.

25.jpg

Májusban már részt vettem egy bivalyerős borsort felvonultató Tarcal-kóstolón, októberben a mezőzombori dűlők borai szolgáltatták az alapanyagot. Mivel a viszonylag kevés jelenlévő között ugyanannyi volt a szakmabeli, mint a laikus, részben afféle borral kísért eszmecserévé alakult a kóstoló.

Jegyzetfüzetet nem vittem be, de ezúttal volt a teremben sem volt papír, így csak utólag, emlékezetből vetettem papírra benyomásaimat.

Disznókő Furmint Dry 2012

Illatában fehér húsú gyümölcsök, fűszerek, alma, citrusok. ízben finom ásványosság társul hozzá. Jó egyensúlya van, jól iható, de tömör és tartalmas. Erős 5 pont.

Disznókő Furmint Dry 2011

Részben almasavbontáson átesett, részben hordós érlelést kapott tétel. Illatában alma, barack, mandula, fűszerek, finom ásványosság, kis vaj. Savai élénkek, jó egyensúlyt mutat a bor. Ízében alma, körte, őszibarack, ásványos jegyek, kis sósság, fűszerek. 5+

Disznókő Hárslevelű Dry 2012

Illatában hordófűszerek és finom fa, vanília, alma, némi virágosság. Teltebb, gömbölyűbb, mint a furmint, szélesebb savakkal, de az egyensúly itt is megvan. Ízben alma, körte, sok ásvány, citrusok. 5+

Dereszla Pincészet Dorgó Furmint 2010

Aranyba hajló szín. Illatában vaj, némi késői szüretes jelleg, ízében alma, fűszerek, kis vaj és fa. Az almasavbontás határozottan érezhető. Sajnos kicsit már oxidált. 5 pont alja.

Gróf Degenfeld Szőlőbirtok Furmint 2009

60% hordós, 40% tartályos erjesztés. Érett almás, hordófűszeres illat, kis reszelt almával. Savai érettek, csiszoltak, egyensúlya példás. Íze már nem friss, csúcsát már elhagyta. Érett alma, fűszerek, finom fa, hordós jegyek, és oxidációra utaló reszelt alma. Kár érte, hogy öregszik, egyébként jó szerkezetű, elegáns bor. Így 5 pont.

Disznókő Furmint Dry 2004

Érett fehér húsú gyümölcsös, fűszeres illat. Korához képest jól tartja magát, de a zeniten egyértelműen túljutott. Ízében is fehér húsú gyümölcsök, fűszerek, ásványos jegyek. Újabb tanúbizonyság a száraz Disznókő furmintok szép és lassú öregedésére. Erős 5 pont.

Disznókő Pincészet 5 Puttonyos Aszú 2005

Furmint és zéta szemek, furmint és hárslevelű alapbor. Illatban érett kajszibarack, narancslekvár narancshéjjal, fűszerek, gyógynövények, menta. Vibráló savak, sok gyümölcs, remek sav-cukor arány, szép kortylefutás. Ízben aszalt kajszi, citrusok, narancslekvár, gyógynövények, finoman minerális jegyek, hűvös karakter. 8 pont.

Disznókő 6 Puttonyos Aszú, Kapi-dűlő 2005

A Kapi-dűlő furmintjából eddig csak 1999-ből és 2005-ből készült dűlőszelektált 6 puttonyos aszú. Aránylag lassan nyíló illat, trópusi gyümölcsök, sok citrus, gyógynövények, kis kapor. Nagyon élénk, vibráló, sokáig kitartó savak vezetik a kortyot, a cukortartalmat remekül ellensúlyozva. Ízében aszalt kajszi, de inkább itt is a citrusok dominálnak, trópusi gyümölcsök, gyógynövények, menta. Hűvös karakter, lendületes szerkezet, tiszta vitalitás, óriási élmény. 8+/9 pont

Incognito 2012

A Disznókő területein telepített kékszőlő fajtákból készített bor. Van benne többek közt kékfrankos, zweigelt, merlot, kurucvér, kármin, menoir, és egy kevés cabernet sauvignon Sötét bíbor szín. Illata portugieserre emlékeztet, eleinte pici animalitás, majd primőr gyümölcsösség, eper, málna, meggy. Kevés lágy tannin érezhető benne. Könnyed, selymes, jól iható, ízében is friss gyümölcsös, kevéske fűszerrel. 5 pont.

26.jpg

Majoros Birtok

A tarcali Majoros László a Sárga Borház teraszán kóstoltatta borait. Eddig alig 1-2 borához volt szerencsém, most kicsit javítottam a mérlegen.

Majoros Birtok Deák Furmint 2011

Illatában sok fa, fűszer, alma, kis füst. Telt, elég sok fával, bár mindenből jutott belőle bőven. Alma, őszibarack, hordófűszerek, határozott fás jelenlét, ásványos jegyek. Erős 5 pont.

Majoros Birtok Blanka Cuvée 2010

Késői szüretelésű furmint, hárslevelű és sárgamuskotály házasítása. Illata leginkább trópusi gyümölcsökből készült gyümölcssalátát idéz, kis muskotályos szőlővel. Könnyen iható, az évjáratnak megfelelően élénk savakkal. Íze szintén trópusi gyümölcsös, friss szőlős. 5+.

(Tokajba saját költségemen utaztam, Alkonyi László a kis létszámra és a családias hangulatra tekintettel senkitől nem kért pénzt a Mezőzombor-kóstolóért, a Hímesudvarnál saját költségen kóstoltam, nekik is és a többi borásznak köszönet a kóstolóért.)

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr705670642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2013.12.05. 14:45:43

Szép hosszú sor! Köszönet a posztért, ritkán lehet olvasni ezekről a borokról.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.12.05. 17:19:20

csatlakozom az előttem szólóhoz.:-)

két évvel ezelőtt voltam a Hímesudvarnál, amit még régebben egy tokaji ismerősöm ajánlott.

a hölgy, aki kóstoltatott a tízes kóstolólista két boráról rögtön lebeszélt, mondván, már túl vannak a csúcson, végül egy 09-es Zétával távoztam, úgy emlékszem, ez volt az egyetlen meggyőző boruk.

ezzel szemben az Erzsévet pincéhez már többször majdnem eljutottam, de valahogy sosem sikerült, pedig ők érdekelnek!:-)

Szegediszomelijé 2013.12.05. 21:37:16

Kszi, nagyon érdekes ! Ezekről a borokról persze nincs képem (1 kivétel), de előzmények persze vannak. A Hímesudvarnál pozitívként maradt bennem egy 2003-as Furmint, ami félszáraz volt, ill a 2002-es 6 p aszu, kiváló. Majoros lackótól többször kóstoltam/ittam. Ez a Furmint sajna nagyon keményen fás, amúgy a Deákigen jó (6p) szokott lenni. Új hordó, talán a 12-est már nem sújtja. A többit is, nagy nagy érdeklődéssel olvastam!
süti beállítások módosítása