2020 első magyar egyvelegében szerepel még néhány bor az 2019-es év utolsó napjáról is, de ez egyrészt már történelmileg is így alakult ezeknél az évkezdő egyvelegeknél, másrészt meg ennyi csalás belefér. :)
2020 első magyar egyvelegében szerepel még néhány bor az 2019-es év utolsó napjáról is, de ez egyrészt már történelmileg is így alakult ezeknél az évkezdő egyvelegeknél, másrészt meg ennyi csalás belefér. :)
A harmadik éve megrendezésre kerülő Gyengébb? Nem! nőnapi kóstoló ismét számos borászhölgyet és szép számú vendéget vonzott a Sofitel Hotel folyosóira (és jelenleg úgy néz ki, hogy jó ideig ez volt az utolsó nagyobb boros rendezvény). Volt alkalom régi barátokat üdvözölni és ritkábban látott pincéktől kóstolni egyaránt. Sok jó ismerőssel találkoztam (sajnos így sem jutottam el mindenkihez, de legalább pótoltam néhány, a Furmint Februáron kihagyott pincét is), sokat beszélgettem, a jegyzetelésre kevésbé figyeltem oda, de azért készült néhány nyúlfarknyi bejegyzés és sebtiben odavetett zárójeles pontszám, úgyhogy azokat közreadom.
Az év első magyar boros "megamixe", szokás szerint - a kóstolási körülményektől függően - kurtább vagy részletesebb jegyzetekkel, pezsgőtől az édes borig, Soprontól Tokajig.
Nem az előítélet-készletemnek, sokkal inkább a gyakorlati tapasztalataimnak köszönhetően merem állítani, hogy az alföldi homokalapok vörösborai ritkán adnak okot az érdekmentes lelkesedésre. Szerencse, hogy vannak országszélesen ismert és kevésbé ismert termelők, akik az utóbbi években kifejezetten ügyesen kezdték el önnönmaga gatyájába rázni az alföldi vörösbort, mint hazai kategóriát, a munka pedig abban az értelemben sikeresnek látszódik, hogy mi is egyre gyakrabban és szívesebben isszuk annak levét.
Önkényesen szemezgetek, de indoklásképpen elég csak Kökényéket, Lantosékat vagy éppen a Csanádi Szőlőbirtokot említeni. Nos, úgy néz ki, hogy bár Sziegl Balázs eddig kicsúszott a látókörömből, a tegnap kinyílt-fogyasztott birtokvörösével odasorolta magát a homoki vörösklasszikusok közé. Ismét egy kiváló példa arra, hogy a dolgokat helyén kezelve igenis lehet érdekes, kellemes, őszinte és identitászavartól mentes síkvidéki vörösbort készíteni és kínálni. Ehhez persze kell egy nagyobb adag racionalitás, lényeglátás és egészséges önmérséklet is.
Április már szinte hagyományosan a kékfrankos hónapja itthon, évek óta ebben a hónapban kerül megrendezésre a legtöbb, a fajtára koncentráló esemény, kezdve a megboldogult Kékfrankos Naptól a Kékfrankos Most!-ból lett Kékfrankos Április-ig. Ráadásul a tavalyi furmintév után 2018-at központilag kikiáltották a Kékfrankos Évének, jelentsen ez akármit is.
Az utolsó előtti pillanatban úgy döntöttem, hogy az esti programom előtt én is szaladok egy nagy kört az idei Kékfrankos Áprilison a Gellért Hotelben. Komoly jegyzetek nem készültek, de egy gyors beszámolót azért bepötyögtem a rend kedvéért.
Kézdy Dániel, a Vinoport és a Furmint Február szellemi atyja mindig töri a fejét valamin, és bár a sok ötlet megvalósításához sok idő is kell, gyakorlatilag minden évben előrukkolt valamilyen újdonsággal, legyen az egy rendezvénysorozat (Hárslevelűk Éjszakája), egy könyv (Tokaj - Emberek és dűlők), vagy egy aszúkra koncentráló kereskedelmi projekt (Aszú Prime), most pedig egy még nagyobb fába vágták a fejszéjüket.
A Kézdy család 2018-ban nyitotta meg a nagyközönség előtt budakalászi Kálvária-dombon a Kálvária Pincét, amely voltaképpen három pincét takar, amelyeknek a nevét három fontos hazai szőlőfajta, a kadarka, a kékfrankos és a furmint adta. A családi borkészlet tárolásán túl nem titkolt cél az értékteremtés és a különböző szakmai kóstolók szervezése. Dani azt is reméli, hogy lassan a többi pincébe is visszatér az élet és a helyi közösség is visszatalál a borhoz.
A szűkebb és tágabb körű nyitórendezvények után az első - húsvét hétfőre eső - nyílt tematikus kóstoló témája a kadarka volt.
Itt a tegnapi poszt folytatása, néhány rosé és siller után vörösborokkal.
Amíg kipihenjük az ünnepi evés-ivás fáradalmait, jön a szokásos évzáró egyveleg, az első félév magyar borai után itt 2016 második hat hónapjának összefoglalója a magyar borokat illetően, a terjedelem okán két részletben.
Fehérben természetesen erős Tokaj-túltengés van, már csak azért is, mert a 2011-es és 2012-es palackjaimnak igyekszem a végére járni. A Balaton kicsit alulreprezentált, ennek legfőbb oka, hogy ősszel kiírtam magamból sok balatoni borélményemet.
A kóstolási körülményektől függően a jegyzetek között vannak nyúlfarknyiak és valamivel terjedelmesebbek, a pontok között visszakézből odavetettek és jobban átgondoltak. Így bevezetően ennyi elég is, következnek a borok.