Mi sem bizonyítja jobban, hogy a kunsági vörös közvéleményileg is necces kérdés, mint a tény, hogy a Szondi utcai borelosztó szombati házigazdája „Azért inkább privátban írd meg nekem, ha nem tetszik.” kéréssel fordult hozzám, miközben kicsengettem Kökényék Exidius nevű házasításának ellenértékét. Na már most az a helyzet, hogy a kunsági frontokat igen jól ismerem vörös és fehér tekintetében egyaránt, így tudom, hogy mire kell számítani akkor, ha a végeredmény jó, és mire, ha nem. Az alföldi szakértelemnek pont addig kell terjednie, hogy a produktum tiszta, finom és jól iható legyen, a komplexitást meg bízzuk inkább másra – így szól a valós alapokra épített, mégis általánosító sztereotípia. Ha ezt elfogadjuk, és ráadásul még jó ajtókat is döngetünk, akkor tízből nyolcszor nem csalódunk, kétszer pedig meglepődünk. A Kökény és Fia feliratú ajtó pedig igen jó ajtó (nem most bizonyítanak először), úgyhogy csalódásmentes élményt vártam, bónuszként pedig még meg is lepődtem.

Alapanyag vonatkozásában cabernet sauvignon és kékfrankos – utóbbi szokott működni a kunságban, előbbi sokszor még a melegebb országrészeken is paprikásan friss, esetleg mazsolásan túlérett. Csoda, szerencse, esetleg precíz munka: nem tudom, hogy hogy sikerült belőni a végeredményt, de sikerült. Tiszta, friss és érett. Nem adtak rá nagyobb és szebb kabátot, mint amit még simán elbír. A klasszikus erdei gyümölcsös alap szinte zavartalan, összhatásilag friss, mentes bármiféle erőlködéstől, a hordó ügyesen hozzátesz, de frissességéből nem vesz el semmit. A korty puha, minimálisan édes érzetű, tökéletesen érett, ugyanakkor frissítő savainak, érintésnyinél alig több tanninjának köszönhetően veszélyesen csúszik lefelé. Legfőbb erénye, hogy nem akar többnek látszani, mint ami valójában: egy átlagnál jobban elkészített alföldi vörösbor, túlzásmentessége miatt abszolút gasztronómiai aduász, de egy szombat délutánt szólóban is ügyesen lekísér. Tetszik, vitán felül 5 pont, remek vétel. (cca. 2200 Ft, Borfalu Bortéka)