Kivételes programban lehetett része az idén 21 éves fennállását ünneplő Disznókő Szőlőbirtok által meghívott vendégeknek, akik múlt hét szerdán egyszerre kaphattak betekintést a múltba és a jövőbe egy megújult borkategória és a birtokkal összefüggő érdekes felfedezés kapcsán. A leginkább aszúiról nevezetes pincészet az édes szamorodninak szentelte a különleges napot, ugyanis a Disznókő Édes Szamorodni a még forgalomba hozatal előtt álló 2012-es évjárattól kezdve új nevet és címkét kap. 

Történt ugyanis, hogy Nagy Kornél történész, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa 2012 nyarán rábukkant Fügedy Pál Zemplén vármegyei nemes hagyatéki perének záró dokumentumában a Disznókő első hivatalos említésére, mégpedig 1413-ból. Nagy Kornél javasolta, hogy a felfedezés örömére a birtok tartson egy 600 éves születésnapi bulit. A nagy mulatságra végül nem került sor, de a megújítani kívánt édes szamorodni kategória új nevével a birtok méltó emléket állított a jeles évszámnak.

Egy ideje tartozom már ezzel a beszámolóval, hiszen két hónap telt el az esemény óta, de valahogy nehezen állt össze a fejemben, mit és mennyit is lehetne, kellene írni az eseményről. Egy biztos: hosszúra sikerült a visszaemlékezés.

A Tokaji Ősz a borvidék legfontosabb rendezvénye, amelyet tavaly óta a Tokaj Alapítvány és a tokaj.hu szervez. A programsorozat központjában természetesen a tokaji bor áll, az ehhez kapcsolódó gasztronómiai és zenés programokkal összekötve. Az idelátogatók több csoportba osztva ismerkedhetnek a hegyaljai borászokkal, borászatokkal, boraikkal és a nevesebb helyi éttermek fogásaival.

A XI. Tokaji Ősz az aszúszemek, töppedt szemek és egészséges szemek egybe szüretelésével születő édes bort jelölte meg a rendezvény központi témájaként, így a borvacsorák menüsorai is elsősorban ilyen borokra és az azokhoz illő fogásokra épültek.

A hétvége a pénteki „0. nappal” indul, amelynek tematikája inkább a borvidéket jobban ismerő érdeklődőknek szól: egy aktuális témát boncolgató beszélgetés, majd egy adott borvidéki településhez kötődő kóstoló. A program gerincét a szombati és vasárnapi események képezik. A Gróf Degenfeld Kastélyszálló ad otthont a szombati ünnepélyes megnyitónak, amelyet a szálló parkjában felszolgált ebéd és borkóstoló követ. Este patinás helyszíneken tartott borvacsorákon a borvidék legjobb séfjei által megálmodott menüvel, valamint a vendéglátó és a vendégborászat boraival kényeztetik a vendégeket. Vasárnap a reggeli után borkóstolással egybekötött dűlőtúrák következnek, végül pedig a zárórendezvény keretében ebéd és egy miniborfesztivál búcsúztatja a résztvevőket.

A pénteki beszélgetésre mindenképpen ellátogattam volna, de a rendezvény előtt pár nappal megcsörrent a telefonom és kellemes meglepetés ért: Prácser Hajnalka és Prácser Miklós, azaz az Erzsébet Pince kedves meghívásának köszönhetően a vasárnapi zárórendezvényen is részt vehettem. Szombaton külön utakon jártam, arról majd máskor, de most nézzük mit kínált a 2014-es Tokaji Ősz nyitó- és zárónapja. Vigyázat: maraton!

Szerencs irányából Tarcal felé közeledve bal kéz felé fehér kápolna tűnik fel egy szőlőültetvényekkel borított dombon a Tokaj-hegy árnyékában. A korábban Henye-hegyként ismert dombot 1749-ben, Mária Terézia uralkodása alatt, Grassalkovich György javaslata nyomán keresztelték át Terézia-hegyre, a területén található dűlővel együtt. A kápolnát Ávilai Szent Teréz, a 16. században Spanyolországban élt karmelita rendi szerzetesnő tiszteletére szentelték fel. A korábban nem sokra becsült területet az 1749-et követően készült dűlő-besorolások mind I. osztályú termőhelyként tartották számon.

A Terézia-domb alatt, Tarcal határában találjuk a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok központját, amely egy 1872-ben királyi parancsra létrehozott vincellérképző épületegyütteséből lett kialakítva. A hajdani iskola épületében ma a Gróf Degenfeld Kastélyszálló működik, a mögötte található pince feletti régi présházban irodákat hoztak létre, az ehhez kapcsolódó új épület pedig a borászatnak ad otthont. Ebben a festői környezetben rendezte meg a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok október utolsó előtti hétvégéjén a Terézia-napot, amely valójában két napon keresztül kínált igen gazdag és sokszínű programot a résztvevőknek. Pénteken dűlőtúra, a Terézia-kápolnánál istentisztelet, kóstoló, majd este – Áts Károly vezérletével – borászpóker várta a látogatókat. Szombaton napközben lovagoltatás, gyermekjátszóház, sakkverseny, velocipéd-verseny, hőlégballon-kilátó kapott helyet a szálloda parkjában, este pedig koncert és borkaszinó szórakoztatta a nagyérdeműt.

A Hajnóczy utcában üzemelő Galéria12 nyáron már tartott egy Kikelet-kóstolót, amelyet egyéb elfoglaltság miatt sajnos ki kellett hagynom. A borbárként, kávézóként és galériaként egyszerre működő hely üzemeltetői szerencsére úgy gondolták, októberben megismétlik a kóstolót azok kedvéért, akik nyáron lecsúsztak róla. Berecz Stéphanie háza táján zajlik az élet idén (is). Tavasszal az idestova 20 éve Tokajban dolgozó francia borász nyerte el a Borászok Borásza díjat. A tarcali pince mellett jelenleg iroda, vinotéka és kóstolóterem épül. Közben persze a szőlőben és a pincében sem állhat meg a munka, de ha ez nem lenne elég, Stéphanie besegít a Royal Tokajinál is tanácsadóként.

A kóstolón előkerültek száraz borok 2011-ből és 2012-ből egyaránt, valamint volt a kóstolósorban egy igazi érdekesség is.

Tokaj-Hegyalján az egész borvidéket megmozgató (Tokaji Ősz), vagy legalábbis megmozgatni igyekvő (Tokaji Borárverés) rendezvények mellett az utóbbi években szépen szaporodnak az egyes települések kisebb közösségei által szervezett minifesztiválok is. Mád jelenleg ebben is élen jár, bár a legismertebb esemény még mindig Erdőbényéhez kötődik. Tokaj városa is egyre több rendezvénynek ad otthont, és Bodrogkeresztúr-Bodrogkisfalud is megszervezte a saját kis szüreti mulatságát az utóbbi öt évben.

Tavaly sikerült először eljutnom a bodrogkeresztúri Mindszenthavi Mulatságra, de a környék szépsége, a  családias hangulat, a résztvevők és kiállítók kedvessége, vendégszeretete azonnal magával ragadott, így nem volt kérdés, hogy ebben az évben is ellátogatok a fesztiválra. Az időjárás szerencsére idén is kegyes volt: szikrázó napsütés és kellemes meleg, igazi vénasszonyok nyara fogadta a vendégeket. A programok szokás szerint a szombati napra koncentrálódtak, bár több pincészet nyitva tartott vasárnap is, és aznapra alternatívaként ott volt a havi rendszerességgel a Sárga Borháznál megrendezett Tokaj-Hegyalja Piac is.

Idén nagyobb baráti társasággal érkeztem a fesztiválra, így visszavettem a tempóból. Nem rohangáltunk borászatról borászatra, igyekeztem nyugodtan kiélvezni a remek társaságot, gyönyörű tájat, a borokat, az ételeket. Természetesen azért így sem múlhatott el a mulatság kóstoló nélkül, végül két pincészet - a Tokaj Nobilis és Bott Pince - szortimentjét szondáztuk végig. 

(Bodrogkeresztúr és a Tokaj-hegy a Dereszláról)

A múltkori 12-es tokaji sor kapcsán előkerült a klubban, hogy Bottéktól mindig csak szemezgetünk, mindig csak hosszabb sorokban, sokszor vakon kerülnek borok a tisztelt kollégák elé, miért nem tartok már nekik egyszer egy átfogóbb, tisztán az ő munkásságukra irányuló kóstolót. A felkérést természetesen elfogadtam és saját készletemből, illetve TiBorbarát kínálatát is igénybe véve nekiláttam egy kimerítő Bott-sor megalkotásának.

Terv volt, hogy több dűlő, több évjárat is jelen legyen és az is, hogy alapvetően felfelé ívelése legyen a sornak. Emiatt nem a megszokott módon a fiatalabbtól az idősebb felé irányulva kóstoltunk, hanem kissé össze-vissza. A sor vége felé következzen egy-két különlegesség, majd egy szamorodnival és egy aszúval zárni az estét.

A Bor, mámor… Bénye fesztivált először 2009-ben rendezték meg Erdőbényén 6 helybéli borászat összefogásának köszönhetően, azóta az augusztusi rendezvény már hagyománnyá vált. Bő egy hónappal az idei rendezvény előtt öt pincészet - a Bardon Borászat, a Béres Szőlőbirtok, a Budaházy-Fekete Kúria, Csite Norbert, valamint a Karádi és Berger Borászat – adott egy kis ízelítőt erdőbényei borokból az érdeklődőknek az A38 teraszán.

A pénteki monstre sauvignon-blanc kóstolót követően a hétvége a továbbiakban már leginkább tokaji borokkal telt. Szombaton és vasárnap is egy-egy borászatot látogattam meg, mindkét vizit már régóta szerepelt a terveim között.
A Holdvölgy Borászatot körüllengő titkozatosság már évekkel ezelőtt nagyon kíváncsivá tett, amikor még Berecz Stéphanie volt a borász, de a borokat Magyarországon még nem forgalmazták, a pincét pedig nem állt készen vendégek fogadására. A Gizella Pince tulajdonos-borászával, Szilágyi Lászlóval számtalanszor találkoztunk, ha éppen Budapesten kóstoltatta borait, de amikor a borvidéken jártam, soha nem tudtuk összehozni a találkozót.
Szombaton délután a Sárga Borházban elköltött ebéd után Gincsai Tamással jártuk be a Holdvölgy pincelabirintusát, vasárnap délelőtt pedig Szilágyi László idegenvezetése mellett a Szil-völgyben tett dűlőtúra után a Gizella-borokkal kötöttem szorosabb barátságot.

Szép, vonzó illat színes, tiszta trópusi gyümölcsökkel, mézességgel. Telt korty. Jelentős maradékcukor, jó, de nem kimagasló az ízek intenzitása. Szerkezetileg nem annyira tömör, mint korábbi évjáratokban, lazább, hömpölygősebb, pláne, hogy kerek savai sem igazán tudják középre terelni az egyensúlyt, így kissé édesség-domináns marad. A lecsengés közepesnél hosszabb. Tiszta és finom, egy abszolút skálán nézve elég gazdag is, de nálam azért érezhetően elmarad a korábbi években megszokott szinttől. Egyszerűbb, kevésbé komplex, kevésbé jelentős. 6 pontnál nem több.

A VinCE zárónapján megrendezésre került előadásnak a Tokaj-kedvelők és édesszájúak örülhettek elsősorban, hiszen három élvonalbeli mádi pincészet - a Barta Pince, a Holdvölgy és a Szepsy Pince - mutatta be a 2008-as évjáratból készített édes szamorodniját és 6 puttonyos aszúját.

2008-at az eddigi utolsó klasszikus – mennyiségben és minőségben is jelentősnek mondható – aszús évjáratként tartják számon a borvidéken. A forró és párás nyarat szeptember elején hőség, majd a hónap második felében sok eső követte. Októberben és november elején a sok napsütés mellett a kevés csapadék ellenére is párás levegő kedvezett a botritisz elterjedésének. Az édes borokban a cukortartalom általában az átlagosnál magasabb lett, ugyanakkor savak is igen szépen megmaradtak, és a botritisz is nagy mennyiségben jelent meg a fürtökön.

A borokat a pincészetek képviseletében Barta Károly, Gincsai Tamás és Szepsy István is elkísérte.

A Borjour Magnumon kóstolt bükki és mátrai borokról már írtam külön itt. Úgy gondolom, a többi bor is megérdemli, hogy megemlékezzek róluk, de ezt már nem szedném szét több posztra, elég terjedelmes egyveleg következik tehát. Mint említettem, vörösborokra nem nagyon jutott időm, cserébe viszont legalább szakítottam „majd a végén visszajövök megkóstolni az édeseket is” című történettel, mert ez idő hiányában sosem működött. Nem bántam meg.

Volt néhány bor, amelyet kóstoltam már idén, és írtam is róluk, ezeket feleslegesnek tartottam újra feltüntetni, egy kivétellel. Pontokat nem írtam, amelyik bor különösebben tetszett, csillagot kapott a neve mellé.

Samuel Tinon egy igaz magyar bor-rejtély. Pedig megközelítőleg sem magyar, sőt francia és mégis Tokajra tette fel munkásságát. A Sainte-Croix-du-Mont-ban (Bordeaux) található családi birtok ellenére Olaszliszka „varázsát” választotta, amelyet gyermekei és felesége, Mathilde Hulot borszakíró is megosztanak vele. Ha még hozzávesszük, hogy Tinon pincéjében – az utolsók között – élesztőhártya alatt száraz szamorodni készül, hát furcsa érzésünk támadhat. Hallani pedig nem nagyon hallunk róla, borait sem kóstolgatjuk, hiszen alig találkozni velük Magyarországon. Nemrég Olaszliszkán jártam, hogy többet megtudjak Monsieur Tinon titokzatos világáról...

Az elmúlt hétvégén pénteken és szombaton is összejöttünk néhány közeli baráttal, első este egy születésnap apropóján, majd másnap egy közös ebédre és némi karácsonyi készülődésre. Mindkét alkalommal igyekeztünk jó borokkal kísérni a beszélgetést, ebédet, miegymást.
(A második nap borairól csak utólag, emlékezetből vetettem papírra benyomásaimat.)

A Holdvölgy Borászat/Moonvalley Wines sokáig amolyan fehér, vagy minimum halványszürke folt volt a tokaji borászatok között, valószínűleg nem csak számomra. Néhány borukkal találkoztam a 2012-es Pannon Bormustrán, itt-ott még sikerült elcsípnem 1-1 tételt, de átfogóbb élményem sosem volt velük kapcsolatban. Berecz Stéphaniet, a birtok korábbi borászát néhány alkalommal próbáltam faggatni még régebben, minimális eredménnyel: többnyire ő is csak titokzatosan mosolygott, és türelemre intett.
Az idei Budavári Borfesztiválon egy elég hosszúra nyúlt nap egyik utolsó állomásaként végre sikerült megkóstolnom 4-5 Holdvölgy-bort, de nagyon vártam már, hogy nyugodtabb körülmények között is találkozzunk. November végén eljött a megfelelő alkalom, a Feneketlen-tó partján található Dolce Vita Bolt által szervezett kóstoló képében.

A Mindszenthavi Mulatság meglátogatása előtt és után igyekeztem kihasználni a rendelkezésre álló időt, és mindkét napra sikerült is tartalmas programot összehozni. A péntek délutánt és estét Tokajban töltöttem, kihasználva a kínálkozó alkalmat, hogy meglátogassak két borászatot, ahol eddig még nem jártam. Péntek estére Prácser Miklóssal,  az Erzsébet Pince fiatal borászával beszéltem meg találkozót, de mivel korán érkeztem, a rendelkezésemre álló időben tettem egy kis sétát a Szerelmi-pincesor környékén, majd  beugrottam a Hímesudvarhoz kóstolni. 

Eredetileg Homoky-borokkal szerettem volna ismerkedni a hétvégén, de végül a tállyai pincészet jelenleg elérhető triójából két palack érkezett meg sikeresen, úgyhogy gyorsan ki kellett találnom valamit, hogy kerek legyen a dolog. Így nyitottam még két klasszikus, alapszintű édeset is, hogy megnézzem őket egymás mellett. Utóbbinál többé-kevésbé bejött a papírforma, ellenben a tállyai palackokban sajnos csalódnom kellett. Az új neveknél általában nem helyezem magasra a lécet, többnyire elég, ha a borok nem hibásak, élvezhetőek, még ha nem is kiemelkedőek, egyediek. Most azonban több volt a hiba és a bizonytalanság, mint az erény, úgyhogy a pontozástól eltekintettem.

Ne csak írja...Ismét ezzel a jelszóval tölthettem egy hétvégét Tokajban, illetve főleg Bodrogkisfaludon. Aki a korábbi részeket már olvasta, nagyjából sejtheti miről van szó. Aki esetleg még nem olvasott itt ilyesmit, annak dióhéjban annyit, hogy a Bodó-Bott házaspár invitálására olykor összegyűlik néhány velük már évek óta baráti kapcsolatot ápoló mihaszna, városi léthez szokott puhány borblogger, akiket terv szerint jól megdolgoztatnak, hogy szinten tartsák bennük a tiszteletet a szőlész-borászok kétkezi munkájának irányába.

Mielőtt esetleg bárki megsajnálna bennünket a kemény meló csak a kisebbik részét teszi ki az itt töltött időnek, nagyrészt ugyanis orrba-szájba kóstolunk, iszunk, finomakat eszünk és egyáltalán igen jól érezzük magunkat.

A hivatalos program megkezdése előtt persze igyekeztünk kihasználni a rendelkezésre álló időt és néhány pincelátogatással tartalmasabbá tenni a tokaji hétvégét. Most ezekről fogok írni, megosztva a kóstolt borok jegyzeteit.

Karácsonykor mi szeretünk fincsi édes tokajiakat inni. Az idei alkalomnak még sikerült egy szűkebb koncepciót is szülni, 06-os évjáratú, komolyabb formátumú kései szüreteket kóstoltunk, volt köztük elismert pince elismert bora is, illetve kevésbé befutott, inkább ígéretes, feltörekvő termelő tétele is.

Vakon kóstoltunk.

Demeter Zoltán: Birtokbor Édes 2011

Kajszi, trópusi gyümölcsök mellett határozott muskotályos jelenlét, illatos szőlővel, licsis-rózsás díszítésekkel. Közepes test, finom, telt ízek. A középre fokozatosan halkul az intenzitás, nem vesz új lendületet, tulajdonképpen a kategóriáját tekintve nem is kell, hogy ezt tegye, közepesen hosszú lecsengés. Érett, finom állagú savak kerek borrá egyensúlyozzák ki a kortyot, talán egy leheletnyi édesség-túlsúlyról beszélhetünk összességében, de ezzel együtt is arányosnak éreztem.  Csiszolt részletek, finom, puha örömök, letisztult világ, az áráért elegendő tartalom. Hasonlóan szép, mint a 08-as volt. 6 pont.

Homonna: Édes Hármas 2010

Élénk, tiszta gyümölcsösség, finoman aszalódott kajszi, kis trópusias beütés, méz. Közepesnél nagyobb testű korty, telt ízek, nem túlzó édesség. Szépen kitartó közép, tömörebb mag, csak lassan csökkenő intenzitások, elég hosszú lecsengés. Magas, cizellált, lendületes savak játszi könnyedséggel mozgatják át a bort. Letisztult világ, sima felszínek, tényleg csak minimális éllel a végén. Eléri a 7 pontot. (90)

Bott: Szamorodni 2011

Tiszta és színes illat, narancs, kajszi, maracuya, szőlő, viaszosság, pici akácméz és marcipán. Telt korty, sűrűn krémes, olajos konzisztencia. Mély, komplex és letisztult ízek, sok trópusi gyümölccsel. Jelentős édesség, érett, finom tapintatú, de cizellált savak. Strukturált felépítés, komoly kortyközepi mag, hosszú lecsengés és egyáltalán folyamatosan nagyon finom. Az utóízben kellemes felszínű cseresség. Igazán komoly édes tokaji, ha bele akarnék kötni, már pedig miért is ne akarnék :),  lehetne egy árnyalatnyit feszesebb sava a még precízebb kortyvezetés, a fókusz érdekében, és akkor tényleg kifeszülnék :)  7+ (91-92)

Folytatódik az on-topik, azaz vissza a tokaji borokhoz. Másnap az első út überkirálynagykedvenckihagyhatatlan Bodóékhoz vezetett, ahol elsősorban a már lepalackozott 11-eseket kóstoltuk.

Várva várt tokaji hétvégénk első állomása Asztalos Zoltánhoz vezetett. Többször volt szerencsénk 2008-as boraihoz, a Vióka már több illusztris sorban is meglepően jól teljesített. Az újabb évjáratok viszont nem nagyon akarnak jönni, így a "távoli" fogyasztó szempontjából úgy tűnik mintha valami megállt volna. Erről persze szó nincs, csak egyszerűen nagyon apró léptekben történik az építkezés.                                                     

Először a Vióka dűlőhöz vezetett utunk. Nagyon szép fekvése van, tökéletesen délre néz, belátható róla egész Hegyalja. Megérte a látványért keresztülvergődni a vadregényesen futóműgyilkos dűlőutakon. Sajnos a kép nem tudja visszaadni, valószínűleg az én pancserségem okán.

Utána a bájos környezetben található kácsárdi házikóhoz mentünk, mintha egy másik korba érkeztünk volna. Itt történt a most következő kóstoló is, ahol elég alaposan átnéztük a szortimentet, a két 2008-as Vióka kivételével még hordóminták képében.

A napokban nyílt néhány tétel itthon. Egyszerre ugyan, bár semmiféle tematika nem fűzte őket össze, csak annyi, hogy valamennyien tokajiak.

Íme:

 ....és végül (talán) az utolsó részlet következzék:

És végül következzen a szemle utolsó posztja a blogon már sokat emlegetett Bott és Kikelet pincéknél tett látogatásról.

Juditéknál és Stephaniéknál is szélesedett a dűlőportfolió, a korábbiaknál így most több tétel volt kóstolható. Az viszont még képlékeny, hogy melyek fognak önállóan, illetve birtokbor formájában piacra kerülni. Ami fix, szép dolgoknak nézhetünk elébe 11-ből.

Következzenek a jegyzetek:

 Avagy ne csak írjuk már megint! Talán kitalálható ebből, hogy ismét a Bodó-Bott házaspárnál járunk képzeletben (mi pedig tettük ténylegesen is az elmúlt hétvégén:)).

Tematika: kis munka a szőlőben, ezúttal metszés a Rudi néniben, majd kóstolni orrvérzésig. Ez utóbbi aktivitás csúcs-eseménye pedig egy kimerítő 2007-es évjáratú sor volt a jelenlevő borászok szortimentjéből (azaz Bodóéktól, Bereczéktől, Demeter Zoltántól és Dorogi Istvántól), kiegészülve néhány a vendégek által hozott tétellel. Cél volt vizsgálni, hogy majd 5 évesen milyen formát nyújtanak borok, vannak -e még bennük további érlelésre szánt tartalékok. A végén pedig néhány édes borral általános élvezkedés, hájjal kenegetés.

Íme a nem mindennapi sor. Mellékeltem hozzávetőleges, nem túlságosan megrágott és átgondolt pontszámokat is zárójelben.