A Borrajongó

Vegyes tokaji sor

2013. december 03. 06:00 - ungert (törölt)

Eredetileg Homoky-borokkal szerettem volna ismerkedni a hétvégén, de végül a tállyai pincészet jelenleg elérhető triójából két palack érkezett meg sikeresen, úgyhogy gyorsan ki kellett találnom valamit, hogy kerek legyen a dolog. Így nyitottam még két klasszikus, alapszintű édeset is, hogy megnézzem őket egymás mellett. Utóbbinál többé-kevésbé bejött a papírforma, ellenben a tállyai palackokban sajnos csalódnom kellett. Az új neveknél általában nem helyezem magasra a lécet, többnyire elég, ha a borok nem hibásak, élvezhetőek, még ha nem is kiemelkedőek, egyediek. Most azonban több volt a hiba és a bizonytalanság, mint az erény, úgyhogy a pontozástól eltekintettem.

01122013237.jpg

 Homoky Pince Tokaji Muskotály, Görbe-dűlő 2012

Bár sem a kereskedő, sem a hátcímke nem szól a fajtaösszetételről, minden bizonnyal ez a probléma forrása: a sárgamuskotályhoz vele egy ültetvényben található csemegeszőlő (Mathiász Jánosné muskotály) és egy minimális ottonel muskotály került. Az illat még rendben van: citrusfélék, őszibarack, gyurmás-kövek felhangok, nem meghatározó muskotályos parfümösség. Friss, tiszta, könnyű, amilyennek lennie kell. A korty viszont mindent lerombol; már az elejétől üres, íztelen, vizes, a tizennégyes alkohol csíp, a lecsengés kellemetlenül kesernyés. Teljesen összeesett, minden bizonnyal a csemegeszőlő miatt. Kár érte. ( 2 000Ft)

Homoky Pince Tokaji Hárslevelű, Sas-alja 2012

80% hárs, 20% furmint. Színe zöldtea-szerűen zavaros, mintha nem kezelték volna rendesen. Illatában kén, érett sárgahúsúak, pici zöldesség. Kóstolva tartalmasabb, mint a muskotály, végre érezni a gyümölcsöket is, bár hiányzik belőle a vibrálás. A félszáraznyi cukor észrevétlen marad, noha kifejezetten kevés sav támogatja a struktúrát. Az alkohol ismét sok, pláne ehhez a testhez. A korty gyorsan kiürül, csak zavaró kesernyét hagy. A kettő közül inkább ezt választanám, de érdemi élményt ez sem nyújt. (2 000Ft)

 Oremus Szamorodni 2009

Közepesen mély aranysárga szín. Illatában aszalt kajszi, fűszerek, akácméz, mazsola. Tartalmas, szálazható, de elődjéhez képest sokkal lazább szövésű, a botritiszes jegyek nem meghatározóak. A korty vastag, gyümölcsei frissek, a tekintélyes cukormennyiséget rengeteg, kiváló minőségű, cizellált sav tartja meg. Lecsengése közepesen cseres, rendkívül hosszú. Finom, élmény elejétől a végéig. Akik a 2008-as elődöt a sűrűsége miatt kedvelték, azok visszalépésnek fogják érezni a friss évjáratot, nekem nem hiányzott belőle semmi. Erős 6 pont, best buy. (2 700Ft)

Royal Tokaji Áts Cuvée 2011

Világos aranysárga szín. Illatát elsősorban a trópusi gyümölcsök vezetik, kevés mézzel és árnyalatnyi édesfűszeres vonallal kiegészülve. Kóstolva lineáris; bár megfelelően gyümölcsös, nincs sav, ami érdemben támogatná az édességet. Vizes, kissé aromaszegény bor gyors lecsengéssel. Hibátlan, jól iható, de érdemi nyomot nem hagy, ami háromezer forintért közepes alatti teljesítmény. Gyenge 4 pont, ami egy Oremus szamorodni áráért, az előzőek tükrében elég kevés. (2 800Ft)

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr535670010

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner.Bor blogajánló 2013.12.04. 00:39:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner.Bor blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.12.03. 07:47:13

Honnan derült ki a csemegeszőlős turpisság? :)
Én a honlapjukon sem találtam erről semmit.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.12.03. 08:03:34

Ismét tanulságos, Homokyékra kíváncsi voltam, mit tudnak.
Az Áts Cuvée-t azért én gyenge egy ponttal feljebb raknám, bár egy olyan kóstoló végén találkoztunk záró tételként, ahol nem nagyon köpködtem. :) Ettől függetlenül ennyiért én sem venném meg.

2013.12.03. 08:19:18

Én is szemeztem a Homoky borokkal, egészen addig, míg meg nem láttam, hogy 14%-es alkohol alá nem sikerült menni...

Az Oremus szamorodni nekem is nagyon tetszett! Azon elgondolkodtam, hogyha nem tudnám, hogy szamorodni, vakon minek tippelném... Nem biztos, hogy szamorodninak. Nem mintha ez levonna az értékéből, csak aki egy szamorodniba több botritiszes ízt képzel el, annak talán ebből (de csak ebből!) a szempontból csalódás lehet.

Az Áts Cuvée ezen évjáratát nem kóstoltam.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.12.03. 08:44:59

BT-adatlap:
"...Túlérett, de csak enyhén botritizálódott fürtök egyben szüretelve..."
Én arra tippelnék, hogy ebből az évjáratból nem lesz late harvest, és ment minden a szamorodniba. A borra azért mindenképpen ránézek, a best buy plecsnit az általam kóstolt összes évjárat kiérdemelte eddig.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.12.03. 09:05:16

@szeretemadragaszarborokat: @furmintfan: a téma visszavezethető egy régi itteni beszélgetéshez, amely nagyjából arról szólt, hogy az Oremus édes borai sokkal több beltartalommal bírnak és ezáltal sokkal többet adnak a saját megnevezésüknél/kategóriájuknál.

nekem ez végleg a tavalyi bormustrán igazolódott be, amikor a 2006-os 5 puttonyosuk magasan verte az összes 6 puttonyost, de nem csak az ítészeknél, hanem a kóstolásunk után nálam is.

bármit veszel tőlük, kimagasló ár/érték arányt kapsz! és ha ezt minden édes borukra el lehet mondani (márpedig el lehet!), akkor hurrá!, állócsillagot találtunk a magyar borkészítés nem kissé felhős egén!:-)

ezért nem érzem túlzásnak az Áts Cuvée pontjait. akárhányszor ittam, mindig szép volt, édes volt, de belül a korty valahogy üres volt. és itt a mesém vége!:-)

2013.12.03. 09:46:50

@furmintfan: Valószínű akkor, hogy ez a kisebb botritiszes hányad direkt koncepció volt a pincénél, nem tudom, de hogy nagyon jól sikerült, az biztos! :)

@szenvedély S.: Nekem is hasonlóan emlékezetes élményem volt ez az 5 puttonyos aszú, ami egyébként akár papíron lehetne 6 puttonyos is, de nem ez lényeg, hanem, hogy tényleg zseniális!

Hát, igen: a magyar borkészítés felhős egén egy mindig derűs, napsütéses rész a tokaji édes szekció.

pintertibor 2013.12.03. 12:04:27

Én egy rendezvényen találkoztam a Homoky borokkal (fentiek közül a muskotállyal és egy furminttal) és bár valóban van csiszolni való a borokon, de azért számomra kellemes élményt nyújtottak, főleg ilyen ár mellett.
A kesernyésség egy picit érződött a muskotályon, de ez fajtajelleg is, én ennek tudtam be.
Ami pedig a csemegeszőlős "turpisságot" illeti, nem tartom valószínűnek, hogy pár % ilyen problémát okozna.

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2013.12.03. 17:50:28

@rszabi: Bukovics Martintól, a Mandiner újságírójától származik az információ, aki egyébként aktívan tevékenykedett azon, hogy ezek a borok megszülessenek.
Maga személyesen vállalta is a felelősséget a csemegeszőlő beleszüreteléséért.

Szegediszomelijé 2013.12.04. 20:55:34

@pintertibor: Azért 2000 ft-ért legyen elvárásunk egy üveg bortól, pláne fehér bortól. Enyiért szép számma vannakjó élményt adó, és komplexitást ismutatótételek.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.12.04. 21:15:17

@Szegediszomelijé: ez a fajta elvárás nálam már 5 €-nál kezdődik. ez az a limit, ahol a bor már nem lehet borhibás, kulturáltan kell kinéznie a címkének, normális palackban és dugóban gondolkozom, vagy legyen az olcsóbb csavarzár. sok pincészetnek már ez is sok, hiába tartják a 2000 huf-ot "belépőárnak a minőségi borok piacára".

sokuknak a "minőségi bor" hiányzik, de persze a belépőár jól jönne. még akkor is, ha ebben a 2000-ben a kereskedő árrése is benne van...

btw: teljesen egyetértek a mondanivalóddal.:-)

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2013.12.04. 21:33:32

@Szegediszomelijé: @szenvedély S.:

Az elmúlt négy napban bontott Szászi alapborok alapján az a helyzet (1500-1900 Ft), hogy kicsit sem túlzó elvárás a hibátlanság, sőt, a karakter sem.

pintertibor 2013.12.05. 08:17:08

@Szegediszomelijé:

Azt írtam, hogy:
"...bár valóban van csiszolni való a borokon, de azért számomra kellemes élményt nyújtottak, főleg ilyen ár mellett."

Azaz nem osztom a posztoló véleményét a borról.
süti beállítások módosítása