A Mátrát az utóbbi években még az egyik legígéretesebb magyar borvidékként, titkos reménységként tartották számon. A borvidékben rejlő potenciál persze nem csökkent, de talán már nem olyan nagy titok ez, hiszen az ismertebb borvidékekhez képest olcsóbban elvihető szabad területek egyre fogynak, miközben újabb és újabb ígéretes borászatok tűnnek fel a környékről. A borászok egyesületekbe tömörültek és mind a borvidéken, mind a fővárosban egyre gyakrabban mutatják be együttesen boraikat.
Ilyen új reménységnek tűnik a Dominium Pincészet, akiktől eddig még nem kóstoltam bort, de az első találkozás alapján érdemes lesz rájuk is odafigyelni. Mivel semmiféle korábbi ismerettel nem rendelkeztem a pincét illetően, a honlapról - amely szerint a pincészet büszkesége a syrah, és ettől teljesen függetlenül nekem is egy syrah-ra esett a választásom - tájékozódtam.

A családi borászatban Orbán Tamás a családfő, szőlész-borász, aki igyekszik tenni a tágabb közösség és a borvidék felemelkedéséért is. Orbán Mónika a vendéglátásért, a papírmunkáért és a termelés felügyeletéért felel, ezen túl a borból édességeket is készít. Orbán Dániel jelenleg szőlész-borász tanulmányait végzi a Corvinus Egyetemen, jelenleg a birtok igazgatásával ismerkedik, mellette a marketing és az értékesítés is az ő feladata. A fiatalabb fiú, Tamás, egyelőre a szőlészeti munkákban segít.
A birtok szőlőterületeinek nagysága kicsivel meghaladja a 10 hektárt, amelyek több dűlő között oszlanak meg. Sok fajtával foglalkoznak: sárgamuskotály, ottonel muskotály, szürkebarát, sauvignon blanc, hárslevelű, zenit, chardonnay, rajnai rizling, kékfrankos, cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot, syrah, turán. Kísérleti jelleggel fekete leányka, tempranillo és furmint is található a birtokon. A technológiai és kapacitásbeli korlátok miatt nem készül minden fajtából bor, egyébként inkább fahordós vörösek, és hagyományos oxidatív technológiával készült fehérek szerepelnek a kínálatban.
A szőlőművelés és a borkészítés folyamatában elsődleges szempont a természetesség. Nem használnak semmilyen gyomirtót, igyekeznek kiszorítani a vegyszereket, elsősorban a rovarölő, illetve felszívódó gombaölő szereket, és olyan természetes anyagokból készült permeteket juttatnak a szőlőbe, amely a növények immunrendszerét hivatott erősíteni. A kézzel szüretelt termést válogatjuk, a borok spontán erjednek. A vörösek kádakban, 10-15 napig tartó csömöszölés mellett erjednek, majd magyar tölgyből, magyar kádár által készített fahordóban finom seprőn érlelődnek. 

Augusztus utolsó, igen forró szombatja bizonyos szempontból remekül passzolt egy vulkanikus borokról szóló fesztiválnak, még ha a legtöbb ember ilyenkor legszívesebben inkább egy medencében múlatná az időt. Én viszont valamilyen szinten bepótolva az idén is betervezett mátrai bortúrát, Gyöngyöspata hétszintes pincesorát vettem a nyakamba és a tavalyi debütálás után ismét megrendezett Vulkanikus Borok (Fesztiválja) névre keresztelt családias kis rendezvényen ismerkedtem meg néhány borral.
Mátrai borászok és vulkanikus alapkőzeten operáló egyéb borvidékek borászai egyaránt szerepelnek a kiállítók listáján, néhányan pedig a gasztronómiai élvezetekhez igyekeznek hozzájárulni. A családias hangulatú, nyugodalmas mederben csordogáló rendezvényen nem volt tömeg, nem volt kapkodás, kényelmesen lehetett kóstolgatni, beszélgetni, a tájat szemlélni. Eleinte csodálkoztam a Budapestről érkező vendégeknek szervezett busz késői visszaindulási időpontján, aztán ahogy közeledett az a bizonyos késő esti óra, rájöttem, hogy még így is rengeteg olyan termelőt kihagytam, akiknél be volt tervezve a kóstolás, ráadásul a gyöngyöspatai templom megtekintése is kimaradt. Így jártam, de panaszra így sincs ok, jól telt a nap, a többit majd talán jövőre bepótolom. 

Nem is gondolná az ember, hogy Cegléden és közvetlen környékén is van észlelhető boros élet (noha a szőlőtermelés már a középkorban fontos szerepet töltött be a település életében), így aztán eléggé meglepődtem, amikor egy közös ismerősön keresztül egy ceglédi pince kóstolóra invitált. Amikor nyélbe tudtuk ütni a találkozót és felmerült a kérdés, vendéglátóim felvilágosítottak, hogy - legalábbis számomra - meglepően sok pince üzemel a városban. Ami a Kemenczés Borházat mindenképpen megkülönbözteti a többi ceglédi borászattól, az a mátrai alapanyag. 
De hogy kerül a mátrai szőlő az Alföld kapujába? Kezdjük a történetet az elején. 

Etyek három fő szőlőfajtája a chardonnay, a sauvignon blanc és a pinot noir, és idén az Etyeki Kúria mindhárom fajta köré kanyarított egy kisebb vagy nagyobb rendezvényt. A 2010 óta minden évben megrendezett pinot noir-vertikális már hagyomány, a sauvignon blanc-nak a borterasz tavaszi tesztüzemével egybekötve szenteltek egy hétvégét, a ChardonnÉJ névre keresztelt nyári kóstoló alkalmából pedig idén már harmadjára töltötték meg az érdeklődők a pincészet épületei előtti utcácskákat.  

Érdekes és kissé mostoha sors felénk a sárgamuskotályé. Tokajban száraz/félszáraz borként kis túlzással a rosé szerepét tölti be, de önállóan édes borként is ritkán kerül a szortiment csúcsa közelébe és a többi borvidéken is csak kiegészítő fajtaként számítanak rá. Igazán komoly bort itthon ezért ritkán lehet kóstolni a fajtából, ez pedig az árakon is tükröződik. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem készül belőle jó bor, de pl. Südsteiermark-ban remek dűlős tételeket is készítenek belőle, még ha ott sem ez a piramis csúcsa. Demeter Zoltán Őszhegyén kívül hirtelen nem is tudnék belföldről száraz muskotályt említeni, amelynek a palackára átlépné a 3000 forintos határt, persze jó kérdés, hogy adott esetben egyáltalán mekkora kereslet lenne itthon az ilyesmire. Mindenesetre most a Mátrából készült egy (még ha a borvidék nem is szerepel a címkén), ami viszont maximálisan megérdemli a figyelmet, és kijelölheti az utat.

Arra, hogy a Mátrában a "veterán" Németh Attila Gáboron és a Tőkések triumvirátusán túl is van potenciál bor-fronton, az egyre több feltörekvő borászat közül szerintem a Centurio Szőlőbirtok a legékesebb példa. Ludányi Balázs kis családi borászata évről évre nem csupán stabil minőséget hoz, hanem még emelni is képes a léc magasságán. A fiatal mátrai borász 2015-ből is egy kiváló sorral tette le a névjegyét (tegyük hozzá, a 2013-as sem volt piskóta), de úgy tűnik hogy a 2016-os borokra is érdemes odafigyelni.

A Barta Pince és a Nagygombos Borászat között látszólag nem sok metszéspont van, adja magát a kérdés, hogy miért tart közös kóstolót a két pincészet. A közös pont nem más, mint a tulajdonos, Barta Károly, akit inkább a saját nevét is viselő mádi pince kapcsán ismer a borvilág, holott a mátrai birtok is dinamikus fejlődésen ment keresztül, amióta 2009-ben a Barta család megvásárolta.
A közös kóstolón természetesen a tulajdonos személyesen is ott volt és a két birtok borászai, Takács-Barta Anna és Ujvári Vivien sem hiányozhattak, ahogy nem hiányozhatott a hiperaktív kereskedelmi vezető, Takács Alexandrosz sem. Az eseménynek a Béterv Lakásétterem adott otthont, egyúttal Bíró Botond Boldizsár és Takács Alexandrosz több borhoz remek falatokat is komponált (lásd a borok után zárójelben).

A Ludányi Balázs által irányított Centurio-birtok a feltörekvő Mátra egyik vezető pincéjévé lépett elő az elmúlt években, ami inkább számít ténykérdésnek, mintsem személyes elfogultságomból fakadó túlzásnak. A legjobb az egészben mégis az, hogy az elitbe történő felzárkózást többnyire demokratikusan árazott, finom és izgalmas fehér- és vörösborok elkészítésével érte el, önerőből. A kicsi, önmagán túllépni nem tudó – és szerencsére nem is szándékozó – birtok történetét, előzményeit és közelmúltját többen és többször összefoglaltuk már a saját hasábjainkon is, aki szeretne belőle felzárkózni, az nyugodtan nézzen be a legalul felsorakoztatott linkek valamelyike mögé. Újat mondani csak a jelenről lehet, ugyanis időközben forgalmi tétellé nevelkedtek a tizenötös Centurio-borok, amelyek mellé furmintfannal közösen ültünk be a négynapos hétvége alatt, hogy először is nagyító alá helyezzük őket, majd később mintegy szórakozásból megkereshessük a palackok alját is. Mindkét küldetés sikerrel zárult, a konzekvenciákat pedig szokásos módon igyekezzük megszövegezni alább.

Nincs boros ember, aki ne hallott volna a Magna Mátra egyesület indító kóstolójáról, amelyre március 20-án került sor a Vigadó falai között. A nyolc alapító termelő (Benedek Pince, Centurio Szőlőbirtok, H2 Pince, Kékhegy Pince, Levente Szőlőbirtok és Pince, Losonci Pince, Nagygombos Borászat, Szignárovits-Maka Pince) célja, hogy borban szólva mutassák meg a Mátra értékeit és önálló karakterét, miközben igyekeznek természetesek, kíméletesek maradni. A pincetársulás alaphangját az alakuláskor beharangozott Magna bor is megadta. Ilyen jelenleg még nincs, de ha lesz, akkor annak Kárpát-medencei fajtákból kell készülnie, alacsony tőketerhelés, ökológiai művelés és spontán erjesztés mellett. Komoly vállalat ez egy olyan borvidéken, ahol gyakran találkozunk még szovjet-típusú gondolkodással és sok termelő a világpiaci folyamatok tanulmányozása és értelmezése helyet inkább a kriptokommunizmus árnyékból kacsintgat. Ilyen miliőben nehéz bizony az önmegvalósítást zászlóra tűzni, az osztályharc pedig elvtársak, kemény dolgokra készteti az embert, így az intenzív marketing-megjelenéssel beharangozott rendezvényt nem is tudott teljes békében lezajlani. A Magna bemutatkozó kóstolóján jártunk tehát, rendhagyó elemzéssel tudósítunk az eseményről.

A cabernet franc-t ugyan Villány kiáltotta ki zászlóshajójának, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy kevés borvidéken foglalkoznak a világban annyian a fajta önálló megjelenítésével, mint nálunk, Magyarországon. Abból a szempontból okos választásnak mondható, hogy egyrészt a cabernet sauvignon-nal sokkal többen foglalkoznak a világban, ráadásul a franc a magyar lankákon is biztosabban beérik, mint a sauvignon. Gyakorlatilag így Villánytól a Dél-Balatonon át Egerig számos borvidéken találkozunk fajtatiszta cabernet franc borokkal. Ezekből szedett össze egy csokorra valót Bernáth József séf cimborám, aki ismét összetrombitált egy fajtakóstolót, miután az aktuális borhűtőleltár alkalmával kiderült, hogy legfőbb ideje egy kis szortírozásnak.

Manapság már senki nem akar burkoló vagy villanyszerelő lenni. Túljelentkezés van leendő pszichológusokból, dizájnerekből és számítástechnikusokból, de a tisztességes, precíz szakmunka elismertsége sajnos már régóta leáldozott. Csak ne kelljen szakembert hívni, mert lassan már nagyságrendekkel nagyobb időráfordítás lesz egy precíz szakit találni, hogy megszereljen egy fűtéscsövet, mint találni egy jó fogorvost.

A hazai borreneszánsz negyed évszázada is eléggé széthúzta a szakmai felhozatalt. Az egyik oldalon vannak aki művészi szintig tökéletesítették ezt a hivatást, a másik nagy halmaz gyakorlatilag nem sok minden mással tud vagy akar foglalkozni, mint a rentábilis működés fenntartása. Gyakorlatilag pont a kettő közötti legfontosabb rétegben alakult ki egy igen erős vákuum. Innen nézve Szőke Mátyás év borászának megválasztása, szép visszacsatolás lenne, hogy van értelme évtizedeken átívelően, korrekt borokat, elérhető áron és nagy volumenben csinálni. Sajnos nem sok nevet tudnék így csípőből felidézni, de a Nyakas-Feind-Szőke trió egészen biztosan stabil tagja ennek a körnek. Csak csendben jegyzem meg, hogy a tengerentúlon már kapott a pince egy igen jelentős kreditet, miszerint a Wine Enthusiast magazin 2013-as százas bestbuy listáján az előkelő 77-ik helyet kaparintotta meg a pince '11-es zöldveltelinije. Vettem is egy ‘13-as Sauvignon Blanc-t, hogy legyen naprakész élményem is, ami pontosan azt hozta, amit reméltem.Tiszta, friss fajtajelleges illat. Szájban pont elég mennyiségű és minőségű savak, zöldfűszeres aromák, és tiszta kellemesen fanyar útóiz. 1700-ért ez bőven túlteljesiti a nagy átlagot. Simán megvan 5 pont.

Kétnapos, már-már hagyományszerű évzáró számvetésünk következik. Miközben mindenhol lassan-biztosan tankpezsgő-folyón csúsznak lefelé a lencsével körített virsliszerű húskészítmények, mi részben közszolgálatilag, részben önnönmagunk idei szesz-számvetéseként igyekezzük csokorba szedni, mit szerettünk az idén nagyon és még annál is jobban. Aki felesleges idejét még feleslegesebben blogunkra áldozva követett minket, kevésbé fog meglepődni listáinkon. A fórum természetesen idén is demokratikus, nyitott – írjátok meg ti is bátran hozzászólás-formában, mit ittatok szívesen az idén a nemzeti térfélen. És ha van idő és türelem, akár azt is, hogy miért. Egyúttal engedjétek meg, hogy az évzáró félbejegyzés keretei között szerzőként és összefésülőként kívánjak nektek boldogabb, sikeresebb és borgazdag(abb) új évet.

Azt hiszem, az egész borrajongó csapat nevében mondhatom, hogy év közben sem panaszkodhatunk, iszunk jó bort eleget, mégis valahogy az a szokás, hogy ahogy közeledik a naptárcsere időpontja és jönnek az ünnepek, mindenki elővarázsol még néhány nagyágyút a kalapból. Nálam sem volt ez másképpen, és mivel akadt néhány bor, ami az év végi toplistámon is szerepel majd, a két ünnep közötti blogos uborkaszezont kihasználva néhány sorban megemlékeznék az elmúlt napokban kiürített palackok tartalmáról.

2016. április

Ludányi Balázsnak ugyan kóstoltam már pár borát, de túlzás lett volna azt mondani, hogy mélyebben ismerem a gyöngyöstarjáni kis pincét és annak filozófiáját. Április végén, egy vasárnap reggel, alakuló kánikulában érkezünk a tarjáni családi házhoz, amelynek eredetileg garázsként funkcionáló apró feldolgozójában Ludányi Balázs fogad bennünket. Balázs hulla fáradt a sok munkától, a sokszor éjszakába nyúló kóstoltatásoktól és az egyre gyakoribb borvacsoráktól, de nem bánja, hiszen a Mátra híre – ennek is köszönhetően – egyre több helyre jut el és egyre több borkedvelőt von bűvkörébe. Fáradtság ide vagy oda, Balázs határozott ember, tudja mit akar, a minőség és természetesség gyümölcse, amely mellett vagy tíz éve döntöttek pedig beérni látszik.

A legmegbízhatóbb honi pinot noir-adoptációt kétségkívül Losonci Bálint készíti el a nemcsak fehérben, de vörösben is a szélnél sebesebben előretörő Mátra-borvidéken. Ez a fajta sziklaszilárd minőség és szereptéveszthetetlenség személyes gyöngyöspatai kapaszkodómmá vált, ahová évről-évre nemcsak szükséges, de kifejezetten komfortos is visszatérni. Van ok örülni. Még akkor is, ha jelen bor tudatosan soha sem szeretett volna a világklasszisok között labdarúgni. Inkább csak toronymagasan vezeti a liga másodosztályát. Letisztult, könnyűre hangolt, végtelenül gyümölcsös és gyakorlatilag letehetetlen. Nem a komplexitás, inkább a primer gyümölcsök felől cselez, és így, okos árazása mellett úgy tud rezzenéstelenül odacsúszni a hétköznapok asztalára, hogy közben mind a műértők, mint az egységsugár-ivók eltartott kisujjal döngölik bele az utolsó deciket is a pohárba, lendületből. Hát ilyen ez.

Gondolatban érett már egy 2015-ös sauvignon blanc-kóstoló, de egy darabig várni kellett a megfelelő alkalomra. Július utolsó hétvégéjén ez is eljött. Az etyeki Szépvölgyön ÁT hagyományteremtő céllal "Városból a szőlőbe" fedőnév alatt rendezett egy kellemes kis mulatságot a pince körül elterülő hangulatos völgyben. A borokat természetesen a házigazda szolgáltatta, de sör (Etyeki Sörmanufaktúra), kávé (Warmcup), fagylalt (Recefice Jégműhely), hideg és meleg ételek, zene és kézműves foglalkozás is várta a Szépvölgybe látogató vendégeket. Borfronton egy fajtakóstoló színesítette a képet, és ahogy már említettem, az Etyeken is szinte minden pince szortimentjében megjelenő, friss ízeivel nyáron különösen jól eső sauvignon blanc-ra esett a választás. 2015-ös magyar sauvignon blanc-okból állítottunk össze Imre Ádám segítségével egy sort, lehetőleg több borvidékről válogatva a tételeket, a hazai pálya előnyét élvezve, erős etyeki részvétellel. További szempont volt, hogy 3000 Ft-nál drágább palack ne kerüljön a sorba. 

A nyári napforduló estéje, illetve Szent Iván éjszakája mindig is különféle vallási és világi ünnepek ideje volt, nem csoda, hogy országszerte egyre több boros rendezvényt is ehhez közel eső napra szerveznek meg. Az Etyeki Kúria tavaly szervezte meg az első ChardonnÉJ-t, és a rendezvény sikere után adta magát az idei folytatás. A Kúriánál úgy vélik, hogy az utóbbi időben parkolópályára állított chardonnay több figyelmet érdemelne, ezért összetrombitáltak néhány hazai és külföldi pincészetet, hogy közösen megmutassák a fajta különféle arcait és erényeit.
A vendégborászatok száma a tavalyihoz képest a duplájára nőtt és különleges reserve tételek is előkerültek a pincék mélyéről, így valóban elég komoly merítés jött össze a hazai kínálatból, néhány külföldi tétellel kiegészülve. A pincészetek mellett a Bortársaság is hozott néhány külföldi bort és pezsgőt. A Kúriával szomszédos EtyekM készített finomságokat a borok mellé és a kóstoló után egy koncert zárta az estét.

Nagyobb portrét utoljára tavaly februárban adtunk a Mátra „borképét” ma már meghatározó Losonci Bálint és Szecskő Tamás munkásságáról. Noha boraik elég gyakran szerepelnek kisebb posztjainkban, kóstolási jegyzeteinkben, nem árt azért ráfrissíteni az eddigi ismeretekre. Ha nem is sok, de azért vannak változások, viszonylag fiatal birtokokról beszélünk, lassan beérnek a friss telepítések, így a portfólió ennek megfelelően alakulgat. Ezzel párhuzamosan a borok is egyre jobbak és nem ritkán magyar viszonylatban abszolút kiemelkedőek. De ne szaladjunk ennyire előre…

A hazai borkereskedelem befagyott frontvonalai nagyjából közismertek. A legnagyobbak mellett nehéz, sőt, gyakorlatilag lehetetlen tartósan és nyereségesen pályán maradni, a veszteséges üzletvitel pedig drága hobbi. Ennek következménye, hogy időről-időre azonos sebességgel jelennek meg és tűnnek el a földszínről kiskereskedések még azelőtt, hogy a szélesebb közösség érdemben rákapaszkodhatott volna a friss forrásra. Úgy gondolom egyébként, hogy azok a borboltok, amelyek a "terítsük a megszokottat"-elvtől elszakadva képesek újszerű termelőket, izgalmas, máshol rendelkezésre nem álló kínálatot teremteni és beszivárogtatni a köztudatba, képesek lehetőséget nyitni a nyereségessé válásra és a talponmaradásra. A Prestigebor megnevezésű új kereskedő weboldala, valamint a kapott tájékoztatás alapján az jött át, hogy az izomfinewine-nagyboros kínálat összepakolása helyett az olyan hazai termelőkre, pontosabban borokra igyekeznek koncentrálni, amelyek kevésbé szerepelnek a fókuszpontban valamint annak közelében. A láthatóan webshop-alapú kereskedés sikerességét és potenciális jövőjét nem tisztem megítélni, azt sem látom, hogy az ilyesfajta kínálat valamint a hozzá tartozó 'netes csatorna mennyire találta és találja meg közönségét. Úgy alakult viszont, hogy egy hatboros, véletlenszerűen összepakolt karton alapján lehetőségem nyílt utánajárni a Prestige-szortimentnek. Hatból négy pedig volt is annyira érdekes, hogy rövidjegyzet-formában megemlékezzek róluk alább.

Karner Gábor és a kékfrankos bensőséges kapcsolata köztudott tény a magyar borvilágban, hiszen a Szűcsi határában tevékenykedő borász majdnem kizárólag ezzel az egy fajtával foglalkozik (akad azért nála egy kis olaszrizling is). Nem kis részben az ő tevékenységének is köszönhető, hogy a Mátrát, mint borvidéket is egyre inkább komolyan veszik, és kékfrankos-interpretációi is rendre az ország legjobbjai között vannak. A jelen írás főszereplője a pince saját kékfrankos piramisának alján helyezkedik el (ungert itt emlékezett meg az egyik nagytesóról), és második találkozásunk apropóján írok róla.
Az első randevú sem volt túl régen, történt ugyanis, hogy egy barátom hosszú évek után először látogatott haza Los Angelesből, és kérte, hogy a régi cimborák összetrombitálásával egyidejűleg mutassak neki magyar borokat. Kaliforniai borokon szocializálódott ízlelőbimbóknak teljesen feleslegesnek tartottam világfajtákat az asztalra pakolni, de a soron belül még így is szinte kuriózumként hatott a jóformán tanninmentes könnyű vörös. A kerti partin minden kóstolt tételről bevéstem pár rövid sort a jegyzetfüzetbe, de úgy éreztem, megérdemli ez a bor (is), hogy nyugodtabb körülmények között is barátkozzak vele, és egyúttal remek alkalom, hogy surranópályán becsatlakozzak az akov által indított Mátra-sorozatba.

Piroska Tibor és felesége 2010-ben vásárolták első területeiket a Gyöngyöspata környéki szőlőkben. Mindketten közgazdászként végeztek és dolgoztak Budapesten, aztán úgy döntöttek inkább valami olyasmit csinálnának, ami lemondással jár ugyan, de legalább szeretik. Így kötöttek ki a Mátrában, budapesti lakásukat egy patai parasztházra cserélték és ráléptek a birtoképítés kőkemény ösvényére.

A Furmint Február mintájára, de jóval kisebb méretekben megálmodott, május végi Hárslevelűk Éjszakája előtt a főszervező Kézdy Dániellel idén is összetrombitáltunk néhány ismerős bloggert, újságírót és egy szép nagy hárslevelű sorral hangolódtunk az egy héttel későbbi rendezvényre. A tavalyihoz hasonlóan dűlős tokaji borokat szondáztunk vakkóstoló formájában, de ezúttal badacsonyi, mátrai, somlói, villányi és felvidéki borokkal bővítettük a sort.

Nyilvánvalóan esélytelen kimagyarázódni abból, hogy bár a Mátrával indokolt módon ápolok baráti viszonyokat az elmúlt két-három évben, Karner Gábor kézzel művelt borait ezidáig nem volt lehetőségem mintegy behatóbban szájravételezni. Egy furmintbuli után végignyalt évjárat-összehasonlítós bekóstolás ugye nem számít bele a mérlegbe. A félalföldnyi méretűnek éppen nem nevezhető, a fellelhető információk szerint három hektárnál is kisebb területen tevékenykedő családborászat '14 óta befagyasztott honlapja egyelőre nem tűnik informatívnak, ellenben a közösségi médián és a kézműközösségi honlapon fellelhető információk alapján Karnerék igyekeznek a kékfrankosra építeni, amit többnyire két dűlőn (Tavaszföld és Vitézföld) és két külön boron (Vitézek Földje és a címszereplő) szándékoznak izgalmassá és egyedivé tenni. Olyasfajta küldetés ez, amely úgy eredményez letisztult pincekínálatot, hogy közben évről-évre képes szórakoztató maradni egy olyan vörösfajta mellett, amely amúgy sokra hivatott a Kárpát-medence belsejében. Dacára az érdektelen, de ugyanakkor létező minőségromboló tömegtermelésnek. A lényeg, hogy most és mindenkor elsősorban arról célszerű írni, ami jó, márpedig Karnerék úgy tűnik, hogy kiválóan beszélik a mátrai kékfrankos nyelvét, így az eredmény nemcsak zseniálisan izgalmas, de a szó legjobb értelmében tipikus, ráadásul szórakoztató is.

Akár honnan nézem, a Mátra frankó hely. Nem csak a táj gyönyörű, nem csak horgászni, vadászni, túrázni vagy netalántán gombászni lehet ide járni, de most már a borokat is nyugodtan be lehet dobni a kalapba. Mert a Mátra gyümölcse, ha lassan is, de megállíthatatlanul érni látszik. Van még persze munka és az észbéli homályzóna még mindig stabilan rakódik egyes búrák köré, de a borvidék élbolyát – bármennyire is próbálkoznak egyesek – nehezen lehet visszahúzni. A piac úgy tűnik, elfogadja és már be is árazta a jobbik Mátrát, kérdés csak az, milyen ütemben kezd majd a rosszabbik Mátra felzárkózni. Az ország egyik legígéretesebb borvidékéről tudósítunk.

Egy régóta halogatott cabernet franc kóstoló kálváriájának végére tettünk pontot nemrégiben, amikor egy 15 tételes sort kaptunk pohárvégre. Borvidéket, árkategóriát, évjáratot tekintve egyaránt nagy volt szórás, de így legalább egy igazán színes körképet kaphattunk a fajta hazai interpretációiból, egy francia borral kiegészítve. A fajta, mint téma eléggé aktuális: Villányban már zászlóshajó, és mintha más borvidékeinken is egyre többen vennék elő a cabernet sauvignon mellett/helyett.