Április végén járt Magyarországon Niklas Jörgensen, a Wine Virtuosity és a Mad About Madeira blogok nemzetközileg olvasott szerzője. Látogatása elsősorban a magyar borok iránt egyre fokozódó érdeklődésének, másodsorban Octopus kolléga személyes invitálásának köszönhető. A program kissé sűrűre sikeredett, az Alkeszon megénekelt „Hetedhét csúcsmerlot” kóstolóval indult. Másnap villámlátogatás Egerben, a Gróf Buttler új pincéjében és a Nagy-Eged hegyen. Egyértelmű, hogy a program csak Tokajjal folytatódhatott, ahol én is csatlakoztam a kis társasághoz. Itt Demeter Zoli „one man show”-jával indítottunk, aztán Szilágyi Laci (Gizella Pince), majd Balassa István következtek. A túra Szepsy Istvánnál fejeződött be, egy komplett délutánt töltöttünk a Mád feletti dűlőkben és szótlanul hallgattuk Pista bá’ szavait. Tokaj hihetetlen, mindig újra és újra rácsodálkozok. Azt hiszem, Niklas – aki elég jól ismeri a Tokaji édeseket – maga is meglepődött a száraz borok kiemelkedő minőségén és a borászok közvetlenségén. A látogatás egy kiváló kis vacsorával fejeződött be, ahol más borvidékekről származó magyar borokra fókuszáltunk. No, de itt meg is állok, mert valójában Niklas feladata a beszámoló.

A Bordeaux en primeur poszt zárásaként jöjjön a többi bor és a végére néhány konklúzió. A kostoló második felében érezhetően feljebb léptünk, koncentráltabb, strukturáltabb, ámbár helyenként még nagyon kemény borok érkeztek poharainkba.

És mégsem. Alig tettem le tollam bús, de reményekkel átszőtt Bordeaux-ciklusom újabb bejegyzését követően, Bordeaux máris „szemezni” kezdett velem. Herczeg Ági kedves invitálásának köszönhetően egy kihagyhatatlan rendezvényen volt szerencsém részt venni. Ágnes, a VinCE magazin és a bordeaux-i illetőségű Vintex negociant vállalat szervezésében kerülhetett sor erre a valóban rendhagyó és – reméljük – hagyományteremtő rendezvényre. A Vintex jóvoltából Philippe Larché érkezett Budapestre és hozott magával néhány en primeur mintát.

Évekkel ezelőtt magam is megpróbáltam elhinni, hogy nem kedvelem a cabernet-t. Egyébként is divatosnak tűnt a kifinomultabb és szofisztikáltabb "pinós" irányra nyomulni. Az itthoni haladók közt már nem volt menő Bordeaux randa kövületeihez dörgölőzni. Nem is csoda, hiszen mindent elárasztottak a fájóan unalmas, ámde annál drágább szörnyszülöttek. Nemhogy a cabernet kezdett hiteltelenné válni, de szegény merlot-ra is a hömpölygés árnyéka vetült. Maradtak hát a fehérek, abban úgyis jobbak és izgalmasabbak vagyunk, vontam meg én is a lemondás mérlegét. Pár éve már, hogy a B oldalt taposom, és egyre gyakrabban tör rám a régi-régi cabernet-láz. Mi a fene történik velem? Annyit ittam, körbeértem és megint kezdődik elölről ez az unalmas daráló? Meglehet. Mikor azonban másodszor lépek ugyanabba a folyóba, már Bordeaux-val szemezek. A korábban teltnek tetsző idomok most hidegen hagynak, a randa elhízás a napnál világosabb. Feszesség és kevesebb tűz, ez csigáz fel. Ráébredtem, a cabernet nekem tizenhármas szesszel szerelem!

A VinCE-hez való viszonyulásom a várva várt Steven Spurrier kóstoló borsorának kihirdetésével kezdődött. Mikor először megláttam a cabernet-sort, legszívesebben visszaváltottam volna a belépőjegyem. A borok többségét a magyar piacról szedegették össze, mégpedig viszonylag koncepciótlan módon. A rendezőelv talán az lehetett, hogy melyik kereskedő mivel járul hozzá a bulihoz. Spurrier + 200 ember biztosan komoly vonzerőt jelent bármely forgalmazónak. A kis késéssel induló mesterkurzusra várva vagy százan torlódtunk össze a nagyterem ajtaja előtt. A vesztbalkános dörgölődés egy pillanat alatt rockkoncertes hangulatot teremtett. Spurrier, Spurrier! Már láttam, ahogy a tömeg utat tör magának az arénába és felcsendülnek az első fület tépő gitár riffek... hála a jó égnek, azért mégis csak valamiféle szemináriumra jöttünk. A borok kóstolása elvileg vakon történt, azonban az érkezéskor töltögető pincérek nem nagyon takargatták a palackokat. Sebaj, aki benne volt a játékban, szemet hunyt a címkék felett.

A totális véletlennek köszönhetem, hogy ezzel a borral egyáltalán összefutottam. Mi sem kellemesebb egy átlagos, dögunalmasan szürke március eleji napon egy 82-es Barsac-nál! Elképzelhetetlen és banális szituáció: benyitottam egy ajtón és látám, ahogy nagy vigyorgás közepette próbálnak meg „behatolni” ebbe a közel 30 éves palackba. Ahogy a százötven éves Madeira-knál szokás a hihetetlen távolba vesző történelmi korokat felidézni, nekem is önkéntelenül villannak be homályos pillanatképek. Miközben engem a nagyi potyogó krokodilkönnyekkel, de megállíthatatlanul vonszolt az óvodakezdés felé, 2500km-el arrébb derék bordeaux-i polgárok éppen hozzáfogtak az első trie-hez. Kis világomban megfoghatatlan távlatok...

A tavalyi év végén egy csomó „Selected by Tesco” bor jelent meg a Tesco polcain. A kifejezetten izgalmas területekről származó és nagyrészt jó árazású (1200-4500Ft-ig) borokkal bárki könnyedén megkerülheti a világot! Nem voltunk restek a többségüket kipróbálni, hiszen ha valami korrektet találunk, legalább a vacsorabor éhségünk könnyen és olcsón kielégíthető. Nagy kérdés számomra persze, hogy a tényleg színes kínálat mennyire vonzza a magyar vásárlót, hiszen a többségnek nem énekelnek majd a nemzetközileg hangzatos nevek. Kész csoda lesz, ha a drágább darabokat tömegével fogja hazahordani a becses vásárló.

Mit is lehetne elmondani a merlot szőlőfajtáról? Sokat és mégis nagyon keveset, hiszen mindannyian jól ismerjük és szeretjük a belőle készülő borokat. A világ legnagyobb területen ültetett (kb. 260.000ha) és legkedveltebb kékszőlőfajtája számtalan stílusban teljesíti be a fogyasztó álmait: a friss, piros bogyós jegyek vezette könnyed, alig cseres „vacsoraboroktól” a nagytestű, tanninos, így a kisfahordós érlelést megháláló nagyboros tételekig minden területen bevethető. Az örök verseny- és házastárs cabernet sauvignonhoz képest hűvösebb klímán is termeszthető, korábban érik, alacsonyabb sav és tannintartalma miatt kedvesebb, megközelíthetőbb borokra képes. Nőies karakter, csenghet fülünkben a bugyuta beskatulyázás.

 A dramatizáló címet kéretik nem túl komolyan venni, talán inkább arra utal, hogy ebben a témában elsősorban az ár miatt, nem hiszem, hogy vállalkozni fogok a jövőben újabb sort összeállítani, így a konklúziókat a jelen kóstoló fogja számomra egy darabig biztosítani. 

Szokták volt mondani, hogy Bordeaux megismeréséhez és megkedveléséhez időre és türelemre van szükség. A gyakran nem éppen behízelgő simogatásukról híres borok rétegeinek feltárásához valóban nem árt először kiszeretni az újvilági alapborok jellemtelen katonáiból. Aztán jobb, ha nekiülünk és megismerjük az évjáratok sajátosságait és nagyító alá vesszük a kiszemelt termelők pedigréjét. Itt jönne az, hogy húzzunk elő 2-300 Eurót, mert azért már akár kaphatunk is valamit. Nem kell ennyire hevesnek lenni, kapunk némi izgalmat jóval kevesebb pénzért is... az alábbi három bort külföldről szereztem be, egészen normális árazás mellett.

Míg elmaradásaink pótlásával igyekeztünk előre lépni, addig nálunk fürgébb ujjak meg is írták a Mondovino 2011-ről szóló beszámolójukat. Természetesen mi is tiszteletünket tettük a császár városában, hogy a legjelentősebb Közép-európai borkiállításon ihletet merítsünk további iszákosságunkhoz. Nem írjuk le újra, hogy az ezúttal a bécsi Konzerthausban megrendezett, óriási érdeklődés kísérte esemény ezúttal nem kapott túl sok helyet. Lökdösődni és fulladni bizony lehetett eleget. Mindent feledtetett azonban a mintegy 200 kiállító portékája, akik úgy látszik kollektívan eldöntötték, hogy gyenge bort ide nem hoznak. A lélegzetelállító átlagminőség kérem 7 pont környékén (90 pont és felette a százas skálán) mozgott, alig-alig találkozhattunk gyengébb tételekkel. Az osztrákok – még mindig – tömött pénztárcájának köszönhetően olyan nevek előtt lehetett „áldozni”, amelyekkel itthon az ember nem vagy csak véletlenül találkozik.

Kifejezett merlot-kóstolót még soha nem tartott kis társaságunk, így meglehetősen hiánypótló volt az esemény.

Nem volt különösebb koncepció, főleg annyi, hogy kinek mi volt otthon. :) Annyit szerettem volna persze, hogy szerepeljen a sorban egy-két kimagaslóbb tétel itthonról, és legyen benne egy-két külföldi referencia is. Ezen kívül senki ne keresse benne még csak hozzávetőleges teljesség igényét sem.

A kóstolás vakon történt, az első, belövőnek szánt tétel kivételével.

Következzen a sor:

A bordeaux-i pince mintegy 100 hektáron gazdálkodik Haut-Medoc-ban, a Cru Bourgeois birtokok egyike. Meglehetősen sűrűn ültetett tőkék (9000 tőke/ha, a három klasszikus fajtából), agyagos, homokos-kavicsos talajon. További információ és kóstolási jegyzetek (1997-2005 közötti évjáratok) itt érhetőek el a birtokról. Közepes rubinszín, fekete maggal. Folyamatosan nyíló, kezdetben visszafogott, kissé fülledt illat. Érdemes 2-3 órát (mint később kiderült, akár fél napot, vagy többet is) szellőztetni, a fülledtség távozik és helyette gyümölcsös (cassis, hamvas szeder) és jó minőségű hordóról árulkodó finom vaníliás-mogyorós jegyeket észlelhetünk. A korty közepesen telt, jó felépítésű. Kifejezetten tömörnek nem mondanám, de szépen egyben van, egységes, remek savakkal és közepes mennyiségű érett, bársonyos tanninnal. Ízjegyei hasonlóak az illatban már említett aromákhoz: a gyümölcsös-hordófűszeres karakter a meghatározó. Nagyjából 18 fokon tartottam, miközben három napon át kóstolgattam és egyáltalán nem lett rosszabb, akkor ízlett a legjobban, mikor az utolsó kortyokat fogyasztottam. Remek kis bor, nem mély, nem különösebben komplex, vagy aromagazdag, de magában és ételhez párosítva is kellemes ital. 6 pont.         

Régóta szerveződött már ez a kóstoló. Ha jól emlékszem még februárban pattant ki akov-kolléga fejéből. Ko-operatív beszerzési munkálatok után júniusra összeállt a sor, azóta viszont számtalanszor elhalasztódott, majd végül múlt héten sikerült rá sort keríteni.

A sor nagyon különböző árkategóriájú borokból állt, egyszerűbb, olcsóbb reduktív tételektől kezdve, a méregdrága presztizs-borokig sokféle stílusú tételt vonultatott fel.

Ennek megfelelően sokféle benyomás is keletkezett, bár azt kell, hogy mondjam, hogy igazán mély lelkesedést nem váltott ki nálam a sor, annak ellenére, hogy születtek klasszis-értékelések.

Octopus bejegyzése az eseményről, kiegészítve dagadtos és palack pontjaival itt olvasható.

Vakon kóstoltunk, az alábbi sorrendben következtek a borok:

A fajsúlyos vörösek világában kezdőbb borfogyasztóként engem is megérint a kérdés, mely sokunkat: Hol is tartanak vöröseink a nagyvilágban?